
- Kedvcsináló
- 2023.07.23. 14:01:00
Faluépítős játék nyerte a legrangosabb társasjátékos díjat [Telex.hu]
Idén is kiosztották a Spiel des Jahres nevű díjat, ami a társasjátékok között a legrangosabb elismerésnek számít. Ahogyan az utóbbi években, idén is három kategóriában osztottak díjat.
Az év játékának járó nagydíjat a Dorfromantik nyerte, ami az azonos nevű mobiljáték táblásított változata. A játékban egy falut építgetnek közösen a játékosok hatszögű lapokból. Érdekessége, hogy nem lehet benne veszteni, legfeljebb kicsit kevesebb ponttal nyer a csapat. A keményvonalas társasjátékosok között nagy fanyalgás is volt már a jelölés miatt is, hogy a Dorfromantik nem is igazán játék. A jelöltek között volt még a Fun Facts és a korábban a Telexen is bemutatott Következő megálló: London.
A kicsit összetettebb, ínyenc játékoknak szánt Kennerspiel des Jahres-díjat a Challengers! nyerte el. Ebben a játékban párokban csapnak össze a játékosok az általuk összerakott paklik lapjait használva. A lényeg a pakliépítésben van, mivel maga az összecsapás már elég automatikusan megy, és a szerencsének is bőven jut szerep benne. Itt jelölést kapott még a karácsonyi ajánlónkban is bemutatott Iki és hamarosan magyarul is megjelenő Ismeretlen bolygó.
A gyermekjátékok között a Mysterium Kids nyert, amiben egy játékos a jótékony szellem, aki a többi játékosnak próbál segíteni a kincs megtalálásában.
Faluépítős játék nyerte a legrangosabb társasjátékos díjat
A keményvonalas társasjátékosok körében már a jelölése is fanyalgást váltott ki, mégis a Dorfromantiké a Spiel des Jahres fődíja.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
A játék, ami egyszerre idéz fel két gyerekkori élményt [telex.hu]
Kedvcsináló | 2025.08.23. 20:31:00Gyerekkorom két fontos élménye volt a merdzsózás és a karácsonyi püffentős. A merdzsózás az a tevékenység, amikor az ember a Matchbox autóit brümmögő hangok kíséretében görgeti a padlón...
A tudósok élete nem csak játék és mese, kivéve, amikor mégis [telex.hu]
Kedvcsináló | 2025.08.15. 14:00:00A társasjátékok világában is jönnek-mennek a divatok. Tíz éve minden második játékban vikingek szerepeltek, aztán a Fesztáv sikere után hirtelen tömegével kezdtek érkezni az olyan játékok, amikben állatokat, növényeket tehettünk-vehettünk...
Népszerű
Eriantys - Felhőkbéli varázsvilág stratégáknak
2026.01.03. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóHomályrév: Apró kalandok – Nagy találmány, kicsi dobozban
2025.12.30. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóKlank! Katakombák – Zajjal jár a kincskeresés
2025.12.12. 16:54:00 / Ismertető, BemutatóMagányos farkasok - Ütésvivős párbaj🐺
2026.01.10. 18:03:00 / Ismertető, BemutatóZümmögő - Nektárgyűjtés a memóriaréten
2025.12.28. 21:10:00 / Ismertető, Bemutató
Friss
Magányos farkasok - Ütésvivős párbaj🐺
2026.01.10. 18:03:00 / Ismertető, Bemutató"Vezess egy farkasfalkát, harcolj a területek uralmáért, és bizonyítsd be, hogy te vagy az alfa!"
Eriantys - Felhőkbéli varázsvilág stratégáknak
2026.01.03. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóMágikus teremtmények: manók, unikornisok, békák, sárkányok és tündérek érkeznek a lebegő szigetekre. Versenyezz a többiekkel, hogy a te varázsiskolád tegyen szert a legnagyobb hírnévre!
Homályrév: Apró kalandok – Nagy találmány, kicsi dobozban
2025.12.30. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóKardot elő, ideje rendet vágni a miniatűr szörnyek hordái között! De vigyázz, ez az apró játék hiába fér el az öledben, kifejezetten komplex élményt kínál!
Cascadia Junior - szerettessük meg a természetet a gyerekekkel
2025.12.29. 15:00:00 / Ismertető, ÚjdonságokA Cascadia sikere után borítékolható volt a Cascadia Junior, ami a gyerekverziója a nagy testvérnek. A Gémklubnak köszönhetően a kisgyermekes családokhoz is eljuthat akár a karácsonyfa alá.




Kommentek
qgtanton
2023-08-11 21:30:24
Simán előfordulhat. Nekem sem tűnik érdekfeszítő játéknak. Komolyabb a lobbiereje, mint a belbecs.
kvarclovag
2023-08-11 13:26:45
2000 alatti értékelés a BGG-n? Kevésnek tűnik, lehet, hogy a díj ellenére hamar el fog tünni a játék a sűlyesztőben.
MitoHai
2023-08-11 11:10:20
Annyira meglepő, hogy az Év Játéka (Spiel des Jahres) díjat nyert, hogy még nem kapható nálunk a boltokban. Viszont megjelenik azonnal magyarul is.
felfoldi.marcell002
2023-08-07 17:21:37
Online már többször belefutottam ebbe a játékba. Már jó ideje a felkapott kategóriában van, de ezek szerint tényleg egy igéretes játék.