
- Kedvcsináló
- 2023.03.03. 16:28:00
Tiwanaku – Pachamama aknakeresője [Társalgó]
Pachamama néven jelentették be, majd Tiwanaku címen valósult meg a játék, mely legalább annyira fejtörő, mint amennyire társas.
Tiahuanaco, azaz Tiwanaku városa, helyesebben szólva az, ami maradt belőle, a mai Bolívia területén, az Andok híres Altiplano fennsíkján, nem messze a Titicaca-tótól terül el. A település fénykorában még a tó partján húzódott, erre utaló egyértelmű nyomokat – egyebek mellett kikötőt – is találtak a régészek, emellett fejlett vízgazdálkodással és mezőgazdasággal rendelkezett. Abban azonban nincs egyetértés, hogy a várost kik és pontosan mikor alapították, valamint abban, hogy a csúcskorában több tízezer embernek otthont adó középkori metropolisz közel 600 éves virágzásának mi vethetett véget. A 14. század derekán az inkák foglalták el a kihalt várost, és honosították meg vallásukat, valamint a kecsua nyelvet. Ebből a korszakból táplálkozik cikkünk alanya, a Tiwanaku társasjáték is, melyben az inkák termékenység-istennőjének, Pachamamának igyekszünk a kedvére tenni.
A Tiwanaku tesztjének párommal együtt álltunk neki, és anélkül, hogy bármit is mondtam volna neki előzetesen, a szabályok röpke ismertetése és megértése után gyakorlatilag azonnal a szudokuhoz és az aknakeresőhöz hasonlította a játékot. Ami azért is mókás, mert a Kickstarterek.hu oldalán a cikk írásának pillanatában elsőként éppen ezzel a mondattal találkozunk szembe, és a Tiwanaku kapcsán bizony nekem is ez volt az első gondolatom – vagyis a hasonlat valószínűleg több, mint helytálló. Persze a felszín alatt ennél azért több lapul, cikkünk alanya a szudoku és aknakereső alapötleteit okosan összekapcsolva bírja olajozott működésre a különleges végeredményt.
Miután mindenki kiválasztotta a színét, és magához vette a kecsuáit és cuki pontjelölő lámáját, a sokszínűség táblájának négy, a területlapkákhoz tartozó oszlopában elhelyezi egy-egy korongját. Innen már csak egy lépés van hátra, és neki is kezdhetünk Pachamama óhajainak megfejtésének: ehhez a játék lelkét jelentő forgatókönyv-lapkák egyikét vesszük kézhez. Ezek sötétebb oldalán láthatjuk, hogy a terület mely mezőjére milyen területlapka, arra pedig milyen termény kerül, ennek megfelelően alakítjuk ki a kezdőállást. Végül anélkül, hogy világos oldalukra akárcsak egy pillantást is vetnénk, elhelyezzük a forgatókönyvet Pachamama korongjában, és azt a középső tengellyel a helyére rögzítjük – ezt még szó szerint sokat forgatjuk a játék során a kezünkben.
A korong egy roppant elmés eszköz, mely több réteg kartonból épül fel: egy első és egy hátsó fedőlapból, két belső korongból és egy elválasztó köztes lapból. Az előlapon két, lezárható nyílás látható, ezeken betekintve láthatjuk Pachamama válaszait arra vonatkozóan, hogy egy adott mezőn milyen területlapka (bal oldali nyílás) vagy milyen termény (jobb oldali nyílás) található. Bármelyikre is legyünk kíváncsiak, előtte be kell állítanunk a korongot, méghozzá az aktuális figuránk táblán elfoglalt helye alapján. Az oszlop (piros természeti jelenségek, helyszínek) ikonját a forgatókönyv egyik kiálló fülén láthatjuk, ezt tekerjük a korong előlapjának tetején a piros nyíllal jelölt pozícióba. A sor (fehér állatok) épp fordítva működik, ennek ikonja fix, itt alul a mozgatható belső korong nyilát állítjuk a sor szimbólumához. Ily módon beállítva az elrejtett forgatókönyvlapka a megfelelő helyzetbe kerül, és a szükséges ikonokat takarjuk ki rajta ahhoz, hogy a jó választ kapjuk Pachamamától.
[Társalgó] Tiwanaku a Kickstarterek.hu-tól - Pachamama aknakeresője
Pachamama néven jelentették be, majd Tiwanaku címen valósult meg a játék, mely legalább annyira fejtörő, mint amennyire társas. Tiahuanaco, azaz Tiwanaku városa, helyesebben szólva az, ami maradt belőle, a mai Bolívia területén, az Andok híres Altiplano fennsíkján, nem messze a Titicaca-tótól terül el.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.11.19. 17:33:00Két remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.
Ebben az egyszemélyes kártyajátékban saját királyságot kell építened [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.10.31. 15:00:00Szóló legacy játék? Bizony, ilyen is létezik!
Népszerű
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, BemutatóKapibarista – Gyere be egy jó kávéra
2025.11.05. 18:00:00 / Ismertető, BemutatóHalkonzerv Bt. – Nem elég, ha sokáig eláll
2025.11.08. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóBombakeresős társas lett az év játéka [telex.hu]
2025.07.24. 19:34:00 / Kedvcsináló, 2025Utazás a Föld körül – kis lépés egy tervezőnek, közepes a játékosoknak
2025.10.14. 14:00:00 / Ismertető, 2025
Friss
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, Bemutató"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
A Fehér Várkastély: Párbaj - avagy visszatérés kettesben Himedzsibe
2025.11.21. 16:00:00 / Ismertető, Két személyesNagyon felkapottak lettek azok a kétszemélyes társasok, amik eredetileg több személyes társasjáték változatok. Ezekhez mindig is szkeptikusan álltam, hisz általában ezek ketten is remekül működtek. Most górcső alá vettem a Fehér Várkastély: Párbajt.
Háp háp háp jönnek a... GUMIKACSÁK
2025.11.20. 15:25:00 / Ismertető, BemutatóA Gumikacsák jó kacsához híven kifröcskölik a vizet a kád mellé, amit a loccsanási értékek mutatnak meg. A célod hogy a 3. forduló végére a legkevesebb pontot szerezd megakadályozva, hogy eláztassák a fürdőszobád.
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
2025.11.19. 17:33:00 / Kedvcsináló, gsplus.huKét remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.




Kommentek
anikosajgo
2023-03-08 22:13:25
Nekem nagyon tetszik a játék! 3 játszmán vagyok csak túl, de nem számítottam rá hogy ennyire jó! Van benne kapacitás bőven! Csak ajánlani tudom! :)
batik.balazs
2023-03-06 13:34:34
Nálam is nagyon betalálta a koncepció, holnap hozza a futár. 😅
Ha elnyeri a tetszésedet, akkor korlátozott ideig 2000 forint kedvezményt kapsz kztiwanaku kuponkóddal.
laptopzsol
2023-03-06 10:04:58
Láttam már belőle kicsomagólos és játék videót is. Bár nem nyelv függő, a kickstarterek.hu ad melé magyar nyelvű szabályt. Az hogy a sudoku-t és az aknakeresőt ötvözi az valami zseniális. Nálam ki érdemelte, hogy mindenképp ki próbáljam márc 11 én a KMO-ban. Nagyon várom hogy milyen lesz.