
- Kedvcsináló
- 2022.12.09. 15:37:00
Beer & Bread [jatekrahivlak.blog]
Az idei esseni játékvásár (Spiel ’22) döbbentett rá arra, hogy tényleg nem elég az a 88 billentyű a zongorán. Vagy ahogy még a zenészek időnként megfogalmazzák: nem elég a 12 hang az oktávban, hogy azok sorrendjének variálásával a végtelenségig újabb és újabb nagyszerű zeneműveket hozzunk létre.
Egész pontosan matematikailag talán léteznek még bizonyos kombinációk, de azok jó részét a zeneszerzők nem véletlenül hagyták ki a repertoárjukból: a befogadónak kellemes élmény miatt a variációk száma még kevesebbnek tűnik.
A probléma az elmúlt két évtizedben kezdett igazán aggasztóvá válni, hiszen komponisták mindig voltak, de csak bizonyos hányaduk kerülhetett felszínre a technikai korlátok, illetve a zeneipar áldásos/átkozott szűrő tevékenysége folytán. 2003 óta azonban kétszázezerről százmilliósra(!) nőtt a streaming szolgáltatók katalógusa (Apple Music, Amazon, Spotify stb.), mivel naponta átlagosan ötvenezer(!) dal kerül a mindenki által elérhető polcokra. Azokra a polcokra, amelyekre a szakemberek nagyjából az 50-es évek óta gyűjtötték a dalokat, és így sikerült kétszázezer indulót összetoborozniuk a startra.
Dömping? Ugyan! Exponenciális ugrás! Aminek hatására az emberek 90%-a nem ismeri a zenék 90%-át, a tehetségek 90%-a nem képes kitűnni, mert rájuk vetül a tehetségtelenek 90%-ának árnyéka, a népszerűvé váló szerzemények slágerlistás „polcideje” mintegy 90%-kal csökkent (3 évről, legfeljebb 3-4 hónapra), és mindenki úgy érzi, hogy a patronok 90%-át elpufogtattuk már. Nagyot fordult a világ, elég csak egy csipetnyi szentimentalizmus, és az ember már veszi is fel a gyászruhát.
Nem, nem tévesztettem el a házszámot, és nem is egyszerűen mellébeszéltem a bevezető mondattal. Éppen a két műfaj, a két iparág párhuzamos hullámai voltak azok, amelyek összemosták az élményeket és a következtetéseket. A Spiel ’22 kapcsán tapasztalt eszement áruhalmozás kiemelte ismét, és még hangosabban azokat az ijesztő jelzéseket, amelyek miatt ma már nem túlzás, ha valaki aggódni kezd. No nem azért, mert a spekuláns üzletemberek a túlfújt, majd kipukkadt lufibiznisz után nem találnak újabb bimbózó lehetőséget a túlélésre, hanem mert valami végleg kiveszik ebből az alig egy évtizede még teljes spektrumában kiteljesedő világból.
Beer & Bread
Az idei esseni játékvásár (Spiel '22) döbbentett rá arra, hogy tényleg nem elég az a 88 billentyű a zongorán. Vagy ahogy még a zenészek időnként megfogalmazzák: nem elég a 12 hang az oktávban, hogy azok sorrendjének variálásával a végtelenségig újabb és újabb nagyszerű zeneműveket hozzunk létre.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.11.19. 17:33:00Két remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.
Akár 20 órába is beletelik, míg együtt felébresztitek a szunnyadó isteneket... [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.11.04. 15:48:00A Szunnyadó istenek egy remek, kampányalapú kooperatív társasjáték, amit bármikor "el tudtok menteni".
Népszerű
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, BemutatóHalkonzerv Bt. – Nem elég, ha sokáig eláll
2025.11.08. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóKapibarista – Gyere be egy jó kávéra
2025.11.05. 18:00:00 / Ismertető, BemutatóBombakeresős társas lett az év játéka [telex.hu]
2025.07.24. 19:34:00 / Kedvcsináló, 2025Utazás a Föld körül – kis lépés egy tervezőnek, közepes a játékosoknak
2025.10.14. 14:00:00 / Ismertető, 2025
Friss
Inferno – az igaz útat nem lelém
2025.12.05. 15:00:00 / Ismertető, 2025Hazánkban közben csak úgy sorakoznak a jobbnál jobb megjelenések, ráadásul már nemcsak a nagyoknál, de a kisebbeknél is.
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, Bemutató"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
A Fehér Várkastély: Párbaj - avagy visszatérés kettesben Himedzsibe
2025.11.21. 16:00:00 / Ismertető, Két személyesNagyon felkapottak lettek azok a kétszemélyes társasok, amik eredetileg több személyes társasjáték változatok. Ezekhez mindig is szkeptikusan álltam, hisz általában ezek ketten is remekül működtek. Most górcső alá vettem a Fehér Várkastély: Párbajt.
Háp háp háp jönnek a... GUMIKACSÁK
2025.11.20. 15:25:00 / Ismertető, BemutatóA Gumikacsák jó kacsához híven kifröcskölik a vizet a kád mellé, amit a loccsanási értékek mutatnak meg. A célod hogy a 3. forduló végére a legkevesebb pontot szerezd megakadályozva, hogy eláztassák a fürdőszobád.




Kommentek
MaRo
2022-12-11 14:48:08
Köszi a bővebb beszámolót!
Az adatlapjára is ellátogattam és már értem miért volt ez ismerős, mert ott már olvasgattam róla. :D
Ez a komment remek kivonata a cikknek. :)
mr.zehy
2022-12-11 08:44:56
Elég jó játék. Kenyeret és sört kell gyártani, ehhez multifunkcionális lapokat használunk:
- a tábla mellé tesszük és letermeljük ami rajta van
- a tábla megfelelő részéhez helyezve használjuk a képességét (végpontozó, folyamatos hatás stb.)
- a rajta lévő sört vagy kenyeret teljesítsjük a nyersanyagok beadásával.
Ezt az egészet bolondítja meg egy jópofa draftolás mely körönként változik (nem az iránya, hanem a módja), valamint a nyersanyagok viszonylagos szűkössége, mert vannak ínségesebb idők, amikor nem tudunk úgy betakarítani, mint az előző bőségesebb hónapokban... és akkor az egészet nyakon öntik a végén a pontozással, összeszámolod a söröket és a kenyereket, majd a kevesebb nyer, így biztosítva az egyensúlyt játék közben, hogy egyformán figyelj mindenre. És bár láttunk már ilyet jópárszor, de itt nagyon szépen összeáll ezzel az egésszel a végére, megkockáztatom a zseniális jelzőt, olyan, amivel azonnal akarsz még egyet játszani...
MaRo
2022-12-11 00:13:30
Hát ez a cikk tényleg eléggé érdekesre sikeredett. Az elején azt hittem, hogy ez a nevével ellentétben valami zenei jàték fura módon.
De mikor a játékra került a hangsűly sem éreztem az enyémnek a cikket. Valahogy nyakatekert valami lett ez ami igazából tényleg újszerű de éjfélkor ezt már kevésbé értékeli az ember.
Mindenesetre ha van a játékkal tapasztalatod szívesen olvasnám mert igaz, kívánságlistára tettem de gyakorlatilag a 2 fős tényező ezen a döntésen többet nyomott mint a cikk. Pedig a maga kifacsart módján áthallatszott, hogy egész jó játék lehet ez.
Szóval kêrlek erősítsd ezt meg valami tapasztalattal. :D
mr.zehy
2022-12-09 19:50:12
Ez a játék tényleg jó, csak ettől az embertől ne kelljen soha többet semmit elolvasnom... a modorosblog megnyalta mind a 10 ujját.