• Ismertető
• 2025.06.27. 14:00:00

Partvonal – Sziget fesztivál

Nehéz manapság egyszerű draftolós vagy épp roll&write játékkal érvényesülni, és sokak szerint ezek a műfajok már teljesen kifulladtak. Én mégis örülök minden ilyen újdonságnak, mert a partijátékok mellett ezek a legalkalmasabbak arra, hogy laikusokkal is megkedveltessük a hobbit. A Partvonal nem hoz magával semmi kifejezett újdonságot. Viszont jól ötvözi a két műfaj előnyeit, és kellően színes látványvilággal rendelkezik ahhoz, hogy bárkit lekössön egy tizenöt perces fordulóra – akár többször is.

Minden játékosnak kiosztunk egy szigetet, ahol be kell jelölniük az egyik kis vitorláshajót, ami majd a kiinduló pozíciójukat jelképezi. Ezek után mindenki húz két felfedezéskártyát a pakliból és kezdhetünk is játszani. Minden körben pontosan kettő lehetőség közül kell döntenünk. Az egyik kártya legfelső sorában lévő hatszög alakú mezőket áthúzzuk, majd sorban bejelöljük (ikszeljük) a megfelelő színű mezőket a térképünkön. Végül a kártyáinkat továbbadjuk a következő játékosnak, aki újra választ, jelöl és tovább ad. Nem túl bonyolult, ugye? A legtöbb időt nem is a lapok passzolgatása fogja elvinni, hanem az, hogy megtervezzük azt a bizonyos három-négy jelölést a szigetünkön.

Alapesetben olyan mezőket jelölhetünk csak be, amik érintkeznek egy már felfedezett mezővel, illetve szerepel a színük a választott kártyán. Így kell „ellépegetni” a kiinduló mezőnktől a legközelebbi érdekesség felé és teljesíteni a szigetlapunk alján szereplő küldetések közül minél többet. A küldetésekért jár ugyanis a játék győzelmi pontja, a tekercs.

Ahogy maga a játék, úgy a küldetéseink sem lesznek túlságosan bonyolultak. Vagy be kell jelölnünk egy teljes területet, vagy adott mezőket kell felfedeznünk, időnként sorrendben. Ezt az egyszerűséget az illusztrátor azzal dobta fel, hogy minden szigethez külön tematikát, illetve mikrotörténeteket készített. Van, ahol egy szobor maradványait kell összegyűjtenünk, és van, ahol kötéllel kell átmásznunk a várfal másik oldalára a kincsesládáért – minden esetben a tárgyakat ábrázoló mezők bejelölésével.

Ha úgy látjuk, hogy egy sziget már semmi értékeset nem tartogat számunkra, le is léphetünk onnan. Ilyenkor be kell jelölni a második hajót ábrázoló hatszöget, és a következő körben már új helyszínen kezdhetjük a felfedezést.

De mi adja az élményt a Partvonalban, ha semmi mást nem kell csinálni, csak ikszelgetni? A választ a roll&write játékok visszaköszönő mechanizmusa adja: a láncreakció. Minden szigeten találhatunk távcsöves mezőket, amik még egy hexa bejelölését engedélyezik „ingyen”. Ezekkel egyszerűen be tudjuk fejezni a fent említett küldetéseket, amik az értékes tekercsek mellett újabb távcsöveket adhatnak. Ezekkel újabb küldetéseket zárhatunk le, vagy megszerezhetünk egy szobrot. Ezekkel egy fejlődési fán lépkedhetünk egyre följebb, ami újabb tekercseket, illetve távcsöveket vagy zsákmányt biztosít nekünk.

A zsákmányok a helyi szigetek rejtett erőforrásai. Kis kék csomagocskák, amiket textilzsákból húzhatunk ki és amikben bármikor felhasználható egyszeri bónuszok lapulnak. Ez lehet távcső, ajándék tekercs, de olyan is előfordul, amivel egy egész területet kitölthetünk. Ami igazán jó a játékban, hogy a kártyákon lévő mezőket és a zsákmánylapkákat bármilyen sorrendben kijátszhatjuk, így a lehetőségeink igencsak meg tudnak szaladni.

Csodálatos érzés befejezni egy küldetést, amivel ingyen távcsövet kapunk, amivel pont elérünk egy szobrot, amivel ki tudunk tölteni egy komplett erdőrészt, amivel ismét befejeztünk egy küldetést, amiért újabb távcsövet kapunk, aminek segítségével le is lécelhetünk a szigetről. Az ilyen eredményekkel minden esetben azonnal el kell dicsekedni a többieknek, lehetőleg minél hangosabban!

Mint a legtöbb hasonló játék, a Partvonal is játszható egyedül. Sőt, a BGG kifejezetten bátorít is arra, hogy egyedül próbáljuk ki a játékot! Persze megoldható lenne az egész külön szabályok nélkül, de azért a kiadó kedveskedett nekünk pár extra lappal is az élményhez.

Az egyjátékos módban minden esetben huszonhat tekercs összegyűjtése a cél. Ezt még az előtt kell elérnünk, hogy a véletlenszerűen kiválasztott nyolc küldetéskártyából teljesen felemésztenénk négyet. A kártyákat értelemszerűen csak mi használjuk és folyamatosan két újat húzunk belőlük. Ha mindet feléltük, akkor a lapokat újrakeverjük és ismét kettesével húzzuk fel őket. Így valamivel több irányításunk lesz a játék felett, megpróbálhatjuk húzni az időt kevésbé értékes választásokkal. Az alap kihívás nem túl nehéz, ezért bonyolíthatjuk azt küldetéskártyákkal is.

A szóló mód számomra legalább olyan élvezetes volt, mint az alapjáték. Egyedül az nem tetszett benne, hogy a már megjelölt kártyákat kell megkeverni, amivel könnyen elmaszatolhatjuk a filcet.

A dobozon zölddel kiemelve hirdetik, hogy „a Partvonal olyan »válassz és írj« társasjáték, amelyben a játékosok hatással vannak a többiek döntéseire.” Ez igaz is, de ez alapján azt hihetné az ember, hogy kimondottan interaktív játékkal áll szemben, ami viszont nem igaz. A Partvonal nem túl interaktív játék: lehet ugyan akadályozásra játszani, de rendszerint sokkal több pontot tudunk magunknak szerezni, mint amennyitől meg tudjuk fosztani az ellenfeleinket. Ráadásul, ha csak azt figyeljük, hogy hogyan tudjuk megakasztani a másikat, mi sem fogunk előre haladni, és könnyen lehet, hogy még rosszabbul járunk pontok tekintetében.

Persze jó érzés néha két ugyanolyan – és lehetőleg teljesen használhatatlan – lapot továbbadni a következő játékosnak, majd hallgatni, ahogy morog a bajsza alatt, de ez ritka. Az interakció itt inkább abból adódik, hogy közösen narráljuk, hogy mi történik a szigetünkön: milyen műtárgyat találtunk, mekkora kombót hoztunk össze vagy éppen azt, hogy milyen jó volt végre kihajózni arról a hulladéktelepről, ahol hosszú köröket töltöttünk bármiféle pontszerzés nélkül.

A látványvilág nekem tetszett, de lehet, hogy csak elfogult vagyok, mert a kedvenc játékom illusztrátora a felelős érte. Naïade az Évszakok és a Téboly nagykönyve meseszerű világa helyett most inkább a Tokaido absztrakt stílusában alkotott. A technikai dolgok közül csak apróságokba tudok belekötni: a szabályfüzet rendben van, bár a struktúráján még lehetett volna egy kicsit finomítani. Azt, hogy egy sziget elhagyható – és ami a játék legfontosabb részét adja -, az utolsó oldalon tudjuk csak meg, a különleges szimbólumok részletezése között. A jelölések eltávolítására mellékelt szemüvegtörlő kicsit béna hatást kelt. Én továbbra is jobban szeretem, ha a filc végén lévő szivaccsal tudok radírozni.

Amikor bemutatót írok egy játékról, mindig igyekszem laikusoknak is megmutatni azt, mert az ő véleményük ugyanolyan fontos, főleg, egy családi játék esetén. Sajnos (vagy épp szerencsére) egyre nehezebb laikusokat találni, mert aki találkozik egy jó játékkal az előbb-utóbb menthetetlenül beleszeret a hobbiba.

Ezúttal azt a visszajelzést kaptam a laikusoktól, hogy „a Partvonal egy röhejesen jó játék”, amivel egyet is tudok érteni. Röhejesen egyszerű szabályokkal tudtak igazán megragadó élményt alkotni.