- Ismertető
- 2022.06.25. 10:00:00
Ha megered Vince tele lesz a pince – Viticulture Toszkána kiegészítő
2021 év elején megjelent a Viticulture, mely a borkedvelő társasjátékozók egyik kedvenc alkotása lett. A játék bevezet minket egy borászat működésébe, szőlőt ültetünk, pincét építünk bort készítünk.
2021-ben megjelent az alapjáték magyar nyelvű kiegészítője a Viticulture Toszkána. A kiegészítő jelentőségéről „legendák” szólnak, ami már angol megjelenésekor körbezengte a játékos közösséget. Viticulture kedvelőként (a játékról már irtunk is korábban) mi is nagyon vártuk a Toszkána hazai megjelenését, hogy meglássuk miben rejlik a kiegészítő titka.
Új tábla új lehetőségek
A Toszkána egy moduláris kiegészítő, melyből 3 különálló modult illeszthetünk az alapjátékhoz.
Az egyik modul egy új, kétoldalas tábla. Az első szembetűnő változás, az ébredési sáv, amin már minden évszakban kapunk bónuszokat. Ehhez az akciókat 4 évszaknak megfelelően rendezték át, így már nem csak nyáron és télen, hanem tavasszal és ősszel is végrehajthatunk akciókat. Az új ébredési sávon jóval nagyobb jelentősége van a kakas pozicionálásának, hisz, aki az első helyen áll, az adott évben négyszer fog kezdeni.
Megjelentek teljesen új akciók, és már lehetőség van kereskedésre is. Fontos változás, hogy az eddigi akcióhelyen megjelenő egy-egy bónuszból, most a legtöbb helyen kettő lett, így két odaérkező játékos is jutalomban részesül.
A táblára felkerült Toszkána térképe, melynek régióira csillagokat helyezve kaphatunk további bónuszokat, de legfontosabb eleme a játék végén aktiválódik. A játékos, aki többséget szerzett valamelyik régióban az megkapja az ott látható győzelmi pontot. Ez egy izgalmas változás, ugyanis ezzel a változással a végjáték fordulatosabb lett, amitől a 25 pontot elérő játékos nem nyugodhat meg teljesen.
Családi kisvállalkozásból bormanufaktúra
A tábla két oldalának különbsége a második modul miatt jelenik meg. Ezek az épületkártyák, melyekhez egy játékostábla kiegészítő is társul. Erre építhetjük föl a narancssárga kártyákon látható épületeket. Ezek közül némelyik a játék végéig folyamatos képességet biztosít, van amelyik akcióhelyként szolgál, vagy épp a követelések teljesítésekor kapunk plusz dolgokat. Ha használjuk ezt a modult akkor a táblát azon oldalára kell fordítanunk, melyeken biztosított ez a kártyahely (és az ehhez kapcsolódó bónuszok), ha nem használjuk fordítsuk a másik felére.
Évek és a tapasztalat
Harmadik modul a papa és a mama kártyák. Ehhez minden játékos kap egy mama és egy papa figurát, illetve mindkettőhöz tartozik egy-egy pakli kártya is. A játék elején csapunk fel mindkét pakliból egy lapot. Amikor játék során munkás betanítása akciót választjuk, akkor lehetőség van egy speciális munkás kiképzésére, és munkába állíthatjuk a kívánt képességhez tartozó figurát.
A játék lehetőségeihez mérten a játék végének kiváltása 20 pont eléréséről 25 pontra emelkedett.
Borban az igazság
Hogy jobb lett-e a Viticulture a Toszkána kiegészítőtől? Úgy gondoljuk, hogy igen.
A modulok által több döntési lehetőséget kaptunk. Már az ébredés beállításának is nagyobb jelentősége van, több bónusz közül választunk az akcióknál, játékvégi pontokat szerezhetünk Toszkána tartományaiból, és még különleges képességekkel is felruházhatjuk munkásainkat. Ez mind új stratégiai lehetőséget tartogat.
Az akcióhelyek kiosztása sokkal átgondoltabb lett, és borász-szakmailag is helytállóbb. Már lehetőség van kereskedésre is, amivel szerezhetünk fehér vagy kék szőlőt. Ez kicsit tompítja a szőlőkártyák hektikusságát, bár hatékonysága nem mérhető a szerencsés húzásokhoz, de mégis biztosít egy menekülő utat.
Az új épületkártyák megépítése után mindig jár egy győzelmi pont, továbbá sokkal jobban igazodhatnak a játékosok stratégiájához. Persze itt is jelentős szerepe van a szerencsének, ráadásul a kártyák között vannak gyengébb és kifejezetten jól használható épületek is.
Cuvée
A Viticulture világa szerintünk Toszkána kiegészítővel vált kerek egésszé. Eddig is tematikus volt, de most már sokkal életszerűbbé gördülékenyebbé vált a borászatunk menedzselése. Nagy kár, hogy ehhez egy külön kiegészítő kellett, de talán az élmény kárpótol.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Eldorádó legendája - A tűzokádók völgye
Ismertető | 2024.04.12. 14:00:00A veszélyekkel teli őserdő rejtélyes ködbe borul. Sosem lehettek biztosak abban, hogy mi vár rátok a fehér fátyol mögött. Veszedelmes sárkányok és felbecsülhetetlen értékű kincsek bonyolítják tovább a kalandozás örökzöld játékát.
Mellékküldetés: Nemesis - Nemesises szabadulószoba otthon
Ismertető | 2024.03.30. 14:00:00Szabadulós játék a Nemesis társasjáték világában izgalmas feladványokkal és nehéz döntésekkel - spoilermentesen.
Népszerű
Két kiváló játéktervező összeállt egy kétfős A Gyűrűk Ura játék megalkotásához...[gsplus.hu]
2024.05.07. 15:36:00 / Kedvcsináló, 2024Almamérce - Állati saccolás + Nyereményjáték!
2024.05.03. 13:00:00 / Ismertető, BemutatóMutasd a nyelved! - Memóriatorna egy doboznyi mopsszal
2024.05.08. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóÚjabb gyönyörű társasjátékkal jelentkezett a Dixit kiadója...[gsplus.hu]
2024.05.02. 15:06:00 / Kedvcsináló, 2024Végre jó magyar társasokból is kedvünkre válogathatunk [telex.hu]
2024.04.28. 15:52:00 / Kedvcsináló, 2024
Friss
Kicsi, szép, viszonylag olcsó, és gyorsan lepörög a Ticket to Ride új kiadása [gsplus.hu]
2024.05.13. 15:00:00 / Kedvcsináló, 2024A Ticket to Ride: Párizs más, egy-egy városra fókuszáló részekhez hasonlóan minden szempontból kompakt.
Szupercsapat! - A világ legnagyobb zászlószerző versenye csak rád vár🐤
2024.05.11. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóÉpíts paklit, és párbajozz a 2023-as év játékában egyedül, vagy akár hét barátoddal! Vajon a gumikacsa elveszi a zászlót a gengsztertől?
Mutasd a nyelved! - Memóriatorna egy doboznyi mopsszal
2024.05.08. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóEzek a nyavalyások befalták az összes nyalókát! Lássuk ki lesz a legügyesebb és leplezi le az éhenkórász kutyusokat. A Mutasd a nyelved! egy pofonegyszerű memóriajáték, aminek a sikere garantált lesz a gyerekek körében.
Két kiváló játéktervező összeállt egy kétfős A Gyűrűk Ura játék megalkotásához...[gsplus.hu]
2024.05.07. 15:36:00 / Kedvcsináló, 2024A Gyűrűk Ura: Párbaj Középföldéért ráadásul Vincent Dutrait rajzaival jelenik meg.
Kommentek
mr.zehy
2022-06-27 11:37:55
Először is köszi a cikket, nagyon nagyon régi kedvenc ez a játék és jó látni, hogy minden is megjelenik hozzá végre magyarul.
Csak egy apró megjegyzés:
"Harmadik modul a papa és a mama kártyák." - Nem teljesen. A papa és a mama az más, itt szerintem a speciális munkásokra gondoltatok, illetve azt is írjátok utána, szóval itt valami összecsúszott vagy nem tudom. :)