
- Ismertető
- 2021.03.07. 10:00:00
Bogyó és Babóca Dobble
A szülői létnek megvannak a maga első élményei: a két csík megpillantása, a gömbölyödő pocak, rácsodálkozás egy ultrahangképre, a születés, a magatehetetlen kisbaba kézben tartása, a kakis pelusok, az első kacagások, az első átfordulás, az első elesések. Mivel nem egy lakatlan szigeten élünk, előbb-utóbb az is elkövetkezik, amikor egy beütött láb vagy kéz gazdájának lefelé görbülő száját látva felkiáltunk: “Jaj! Szaladok gyorsan Bagoly doktorért!”
Eddig a pontig jutva, ha nem ismersz magadra Kedves Olvasó, akkor ez nem a te cikked lesz.
Szülőként számos idegesítő mesét kell megnéznünk, és mivel gyakran csak úgy meredünk magunk elé egy-egy tartalmasabb gyerekes nap után, előfordul, hogy katatón bambulásunk alatt egy ilyen mese megy. És beégeti magát az agyunkba. Mint egy rossz sláger. És azon kapjuk magunkat, hogy a már a zuhany alatt is ezt énekeljük:
"Bogyó és Babóca, két jóbarát kalandja, Mindig csak előre, erdőre mezőre…"
Pedig a gyerek a nagyinál van. Ez ilyen. És egy idő után a gyerek mellett ülve átszellemülten nézzük a bugyuta meséket. Kialakul valami elfogadó önvédelmi mechanizmus az agyunkban, megelőzendő a megőrülést. Ha idáig eljutottunk, akkor és csak akkor tekintsük meg mi újat nyújt nekünk ez a játék.
Az égadta világon semmit. Ez a Dobble gyerekeknek szóló változata, új köntösbe bújtatása.
A Dobblét nem kell szerintem senkinek bemutatni, megtették már ezt helyettem. A gyerek változat Dobble Kids néven jelent meg és annyiban különbözik a felnőtt változattól és annak klónjaitól, hogy
- 55 helyett csak 30 kör alakú kártyát tartalmaz,
- 8 helyett csak 6 ábra van a kártyákon,
- és az ábrák is könnyebben emészthetőek és befogadhatóak a gyerekek számára.
De a játék alapja ugyanaz: bármely két kártyán pontosan egy közös ábra szerepel (méretben és pozícióban eltérhetnek). A gyerek változat is ugyanúgy öt minijátékot tartalmaz, ezek között viszont találunk kevésbé konfrontatívakat, valamint a szabályok előnyt adnak a gyerekeknek. Sőt, az életkor függvényében további előnyadás lehetőségét is megadja. A szabálykönyv persze nem szentírás. Lehet, sőt célszerű saját játékokat is kitalálni, hiszen az alap mechanizmus - két kártyán megtalálni egy közös ábrát - nem változik. Ez a háziszabályozás alkalmas lehet arra is, hogy az ajánlott alsó korhatár alatt is megismertessük a gyerekeket a játékkal - ahogy ez nálunk is történt.
"– Bogyó, hidd el, a szivárványra nem lehet felmászni! – győzködte az izgatott csigafiút."
A Dobble szülői meglátásom szerint a szórakozás mellett kiváló fejlesztő játék is. A figyelem, a koncentráció komoly kihívást jelent a legtöbb - mai digitális környezetben felnövő - gyereknek. Ezért üdvözlendő minden próbálkozás, amely ezen készségek fejlesztésére alkalmas.
A játék minősége hozza az elvárt szintet, ugyanaz a kerek fémdoboz, ami többféle Dobble tulajdonlása esetén azt igyekszik elhitetni velünk, hogy a dobozok egymásra tornyozhatók és nem fognak hangos csörömpöléssel a padlóra hullani - a legváratlanabb pillanatban.
Ami kicsit zavaró, hogy a doboz alsó fele jóval a külső perem felé került, nyilván azért hogy kívülről egységes legyen a dobozméret, de így kicsit olyan bújtatott-áremeléses-sajtkrémesdoboz érzésem van tőle. De ez legyen a legnagyobb baj.
És hogy miért válasszuk a sima állatos dobble helyett a piros-lila dobozos Bogyó és Babóca Dobblét, még akkor is ha rémálmainkban Pogány Judit hangján szól hozzánk? Mert tudjuk, hogy a gyerekek szeretik a Bogyó és Babócát. Mert a kondicionálás miatt titkon mi is vágyunk rá.
A(z) Dobble: Bogyó és Babóca társasjátékot a Gémklub biztosította számunkra!
Keresd fel a boltot és tekintsd meg a teljes kínálatot!
BOLT FELKERESÉSE
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Álomföld kalandorai - Gyűjtsetek kincseket, amíg szunyókál a sárkány
Ismertető | 2025.11.12. 14:00:00Elég bátrak vagytok lemerészkedni a sárkány barlangjába, hogy a féltve őrzött kincseit megszerezzétek? Nosza, akkor siessetek, de legyetek résen, ha hibáztok és felébresztitek álmából, akkor szaladhattok amerre láttok!
Rivaldafény - Sasszeműek előnyben
Ismertető | 2025.10.04. 14:00:00A nap már lebukóban van, az utca egyre sötétebb, de nektek még egy fontos küldetést kell teljesítenetek: meg kell találnotok az összes elbújt lakót, mielőtt besötétedik. Egy különleges zseblámpa lesz a segítségetekre.
Népszerű
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, BemutatóKapibarista – Gyere be egy jó kávéra
2025.11.05. 18:00:00 / Ismertető, BemutatóHalkonzerv Bt. – Nem elég, ha sokáig eláll
2025.11.08. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóBombakeresős társas lett az év játéka [telex.hu]
2025.07.24. 19:34:00 / Kedvcsináló, 2025Utazás a Föld körül – kis lépés egy tervezőnek, közepes a játékosoknak
2025.10.14. 14:00:00 / Ismertető, 2025
Friss
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, Bemutató"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
A Fehér Várkastély: Párbaj - avagy visszatérés kettesben Himedzsibe
2025.11.21. 16:00:00 / Ismertető, Két személyesNagyon felkapottak lettek azok a kétszemélyes társasok, amik eredetileg több személyes társasjáték változatok. Ezekhez mindig is szkeptikusan álltam, hisz általában ezek ketten is remekül működtek. Most górcső alá vettem a Fehér Várkastély: Párbajt.
Háp háp háp jönnek a... GUMIKACSÁK
2025.11.20. 15:25:00 / Ismertető, BemutatóA Gumikacsák jó kacsához híven kifröcskölik a vizet a kád mellé, amit a loccsanási értékek mutatnak meg. A célod hogy a 3. forduló végére a legkevesebb pontot szerezd megakadályozva, hogy eláztassák a fürdőszobád.
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
2025.11.19. 17:33:00 / Kedvcsináló, gsplus.huKét remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.



