
- Érdekes
- 2020.09.24. 10:00:00
Úgy próbálom a játékokat kitalálni, hogy ne a győzelem legyen a legfontosabb, hanem az élmény!
Társasjátékos rovatunkban szeretnénk olvasóinkat közelebbről is megismertetni nemzetközileg is sikeres hazai játékfejlesztőinkkel, és bepillantást nyújtani a játékfejlesztés kulisszái mögé. Elsőként egy magányos farkassal beszélgetek, aki egymaga alapította a Vagabund kiadót és szinte az összes munkát maga végzi, de karakteres játékaival a világ számos tájára eljutott már. Ha valami jellemzi Szöllősi Pétert, akkor az mindenképpen az, amit a névválasztásával is nagyon találóan kifejezett: a vagabund ugyanis magányos lovag, aki a saját erkölcsi kódexe alapján éli az életét.
Szöllősi sose félt újítani, sikereihez buktatókon keresztül vezetett az út, de ahogy a középkori vagabundus diákok vándoroltak, tanultak, tapasztaltak és továbbálltak, úgy halad ő is előre egyre több tapasztalattal és türelmesen, mostanra megtalálva saját szerzői hangját, miközben a társasjátékok, kiváltképp a kártyajátékok világában számos területen letette már a kézjegyét, a fejlesztő gyerekjátékoktól a családi játékokon keresztül a taktikus vagy épp blöffölős partijátékokig.
[ Cikk folytatása ]
Úgy próbálom a játékokat kitalálni, hogy ne a győzelem legyen a legfontosabb, hanem az élmény - Qubit
Szöllősi Péter, a legendás Gyümi alkotója gyerekkorában évekig sakkozott magával, kiszámítható eredménnyel: mindig nyert és mindig veszített. Az egyik legizgalmasabb független magyar kiadó, a Vagabund alapító tulajdonosa szerint az a társasjáték tud sikeres lenni, ami elkanyarodik a fősodortól, és speciális, exkluzív élményt nyújt a játékosoknak.
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Ti írtátok! - Szokatlan témájú társasjátékok
Érdekes | 2024.08.06. 16:04:00Arra gondoltam, utánanézek, még milyen meghökkentően szoktatlan témájú alkotások születtek eddig a szakmában. Azt mondják, mindenről készült már társasjáték; hát lássuk!
Így születnek a magyar szabályok - Interjú Heim Hunorral
Érdekes | 2022.12.29. 18:00:00Interjú Heim Hunorral, a Lángművesek születéséről, illetve a magyar társasjáték lokalizáció helyzetéről.
Népszerű
A Hobbit: Oda és vissza, avagy Zsáklak kockás kalandjai
2026.01.28. 14:00:00 / Ismertető, 2025Cardia - Egy lap mindent felboríthat
2026.01.26. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóA fehér várkastély - Férkőzz a daimjó kegyeibe
2026.01.30. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóThe Witcher: A végzet útja – Hmmm…
2026.01.24. 14:00:00 / Ismertető, Bemutató7 Csoda kockajáték - kockákból csodák
2026.01.12. 14:00:00 / Ismertető, új magyar premier
Friss
A fehér várkastély - Férkőzz a daimjó kegyeibe
2026.01.30. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóEbben a játékban az a célod, hogy a daimjó várkastélyába küldött embereidet: harcosokat, kertészeket és udvaroncokat a legjobb pozíciókba juttasd, és minél több befolyáspontot szerezz. Ennek eszköze a hosszú akcióláncok végrehajtása lesz.
A Hobbit: Oda és vissza, avagy Zsáklak kockás kalandjai
2026.01.28. 14:00:00 / Ismertető, 2025A Hobbit: Oda és vissza megmutatja, hogy Zsáklak nemcsak kerek földbe vájt odúkból áll, hanem kockákból is lehet építeni :)
Cardia - Egy lap mindent felboríthat
2026.01.26. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóIzgalmas, fordulatokban gazdag, gyors párbajjáték
The Witcher: A végzet útja – Hmmm…
2026.01.24. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóÉljétek újra együtt a Vaják regények legizgalmasabb pillanatait és alakítsátok őket kedvetek szerint!




Kommentek
Barnil
2020-09-25 07:16:39
Eddig is nagyon szimpatikus volt Szöllősi Péter és munkássága, most pedig még több érdekességet tudtam meg. A cikk érdekes volt, remekül féltett kérdésekkel, minden tiszteletem Gáspár Merse Elődé. Sajnos a Chachapoyán kívül még nem volt alkalmam más játékával is játszani, de remélem még sok játéka fog megjelenni a szerzőnek és a kiadónak egyaránt.
zsiray.barbara
2020-09-24 18:22:45
Nagyon jól sikerült interjú! Eddig csak a Gyümit próbáltam ki Szőllősi Péter játékai közül, de az viszont teljesen megnyert magának. Teljesen belezuhanok játék közben a gyümölcsökhöz tartozó számok mantrázásába, tényleg kiszakít a valóságból, egyszerűen képtelenség másra figyelni, mint a kártyákra. Most, hogy betekinthettem a kulisszák mögé még nagyobb kedvvel és szimpátiával fogok kezembe venni a szerző játékait.