Days of Ire: Budapest 1956: Kickstarter Promo Cards társasjáték Kiegészítő

Kommentek

• robsteady

  2021-04-08 21:00:24
  

  A két forradalomkártya sokszor jól jön az alapjátékhoz, és az eseménykártyák is jók. Gyűjtőknek feltétlen ajánlott.

• osztheimertamas1

  2019-09-05 22:28:30
  

  Elfelejtetted bemásolni Harmat Árpád Péter történész érdekességeit, így ezt megteszem helyetted! :)
  Akit érdekel itt is elolvashatja most már.
  
  

  Írta: Harmat Árpád Péter

  1956. október 23.-november 11.

  Az 1956-os forradalmat megelőző hét esztendő leggyűlöltebb kommunista diktátora Rákosi Mátyás volt. 1956 júliusában bekövetkezett bukása - vagyis az oroszok által történő leváltása és Szovjetunióba költöztetése - átmenetileg csillapította ugyan a lakosság elkeseredését, de mivel a helyére „bűntársa” Gerő Ernő került, a lakosság hangulata alig változott Magyarországon.

  Az embereknek elege volt az ÁVH korlátlan hatalmából, a diktatórikus kormányzásból, a koncepciós perekből az esztelen és logikátlan gazdaságirányításból illetve az alacsony életszínvonalért felelős kommunista vezetésből.

  Magyarországon azonban 1956 őszén az események nem a békés megoldás felé haladtak. 1956 október 16-án Szegeden párttól független ifjúsági szervezet alakult, a MEFESZ (Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége)! Alig egy héttel később pedig 1956 október 22-én a budapesti műegyetemen 16 pontos követelés készült a legfontosabb követelésekről, mint a szovjet hadsereg kivonulása, Nagy Imre kormányfői kinevezése, többpárti szabad választások megtartása, szabadságjogok biztosítása, a magyar nemzeti szimbólumok szabad használata, Rákosi bíróság elé rendelése, és a bérek rendezése. A MEFESZ –hez más egyetemek is csatlakoztak: Pécsen, Miskolcon, és Sopronban!

  A forradalom és szabadságharc 1956 október 23-án kezdődött! A pártvezetés ugyan hosszú vita után végül engedélyezte a lengyel szimpátiatüntetést, ám elkéstek az engedményekkel. A nagy napon három fontos forradalmi központ alakult ki. Az első maga a Bem tér volt, ugyanis a diákok a Műegyetemtől a Duna parton vonultak oda, egyre növekvő számú tömeggé gyarapodva. Másik csoport előbb a Petőfi szobornál meghallgatta Sinkovits Imre szavalatát, a Nemzeti dalt, illetve a forradalom 16 pontos követelés listáját, majd ezt követően vonultak a Bem térre. Itt megszületett a forradalom jelképe, a közepén lyukas nemzeti zászló, melyből kivágták a népre erőltetett és történelmünktől idegen kommunista címert. A téren a tömeg meghallgatta az írók kiáltványát is, Veres Péter tolmácsolásában, aki az Írószövetség nevében mondta el azt. Innen a közben már 200 ezer főre duzzadt tömeg a Parlament elé ment, és Nagy Imre megjelenését követelte.

  Nagy Imre parlamenti beszéde mellett a forradalom emblematikus megmozdulása volt a városligeti , 1951-ben épült 8 méteres Sztálin szobor ledöntése. A szovjetek melletti politikai elkötelezettséget, és Sztálin dicsőítését jelképező monumentális alkotás a magyarság szemében az elnyomás szimbóluma volt. A tömeg október 23-án ledöntötte hát, majd a szobor fejét a testről leválasztva teherautóval a Blaha Lujza térre, a Nemzeti Színház közelébe vontatta.

  A Bródi Sándor utcában található rádió azért volt a forradalmárok fontos célpontja, mert a 16 pont közzé tétele szempontjából kulcskérdés lett elfoglalása. A rádiónál a katonák egy része váratlanul átállt, így először úgy tűnt áldozatok nélkül is megszerezhető lesz az épület. Ám ekkor az ÁVH emberei az ablakokból tüzet nyitottak a forradalmárokra, és így a szabadságharc később hosszúra nyúló áldozati listáján megjelentek az első hősi halottak nevei. Az épület mindezek ellenére hajnalra az ostromlók kezébe került, majd a rádiót átköltöztették a Parlamentbe. Az események fontos fordulóponthoz közeledtek, mert a Szovjetunió - a kétpólusú világrend egyik szuperhatalma - és a kelet-európai térség valódi ura megelégelte a magyarországi folyamatokat! Lényeges és sorsfordító változásokra készült, melyek már túlmutattak határainkon és - bár ezt akkor még senki nem tudhatta - világpolitikai jelentőségű történések gyújtópontjaivá vált Magyarország. A további események meghatározó kulcsfigurája Nyikita Szergejevics Hruscsov, a donyecki szénbányászból pártvezérré vált ukrán kommunista lett, aki Sztálin halála, vagyis 1953 óta vezette a Szovjetuniót (és ezzel az egész kelet-európai térséget).

  A rádiónál folyó eseményekkel egy időben, de 1600 kilométerrel keletebbre, - Moszkvában - este 21-órakor Nyikita Hruscsov, két fontos döntést hozott! Egyrészt a Budapest környéki laktanyák harckocsijait a városba rendelte, másrészt utasítást adott átmeneti időnyerés céljából arra, hogy a magyar tömegek által követelt Nagy Imrét időlegesen miniszterelnökké nevezzék ki! A magyar pártvezetés így 1956 október 24-én reggel 8 órakor nyilvánosan is bejelentette a fontos eseményt. A forradalom második napja a harcok megindulását hozta, ugyanis a Hruscsov által küldött tankok reggelre megjelentek Budapest utcáin. A magyar felkelők azonban szembeszálltak velük, és a laktanyákból szerezve fegyvert, illetve Molotov koktélokat készítve, megindították a szabadságharcot.

  A legfőbb budapesti felkelő központok Széna tér, a Baross tér, a Corvin köz, a Mester utca és a Tűzoltó utca lettek! A forradalom és szabadságharc országos méretűvé vált, amikor a nagyobb városokban is tüntetések kezdődtek. Ám a pártközpontban október 24-én Katonai Bizottság alakult Münich Ferenc vezetésével, és szovjet vezetők is érkezésével megkezdődött az események visszaszorításának megtervezése. Az orosz vezetők leváltották Gerőt és helyére a fiatalabb és a tömegek számára nagyrészt még ismeretlen, - ekkor 44 éves - Kádár Jánost nevezték ki.

  Véres csütörtök a parlamentnél

  A harmadik nap súlyos áldozatokat követelt, ugyanis október 25-én a budapesti tömeg megint a parlament elé vonult, ám a háztetőkről az államvédelmi hivatal emberei tüzet nyitottak a védtelen (és békés) tömegre, mintegy 80-100 életet kioltva. A parlament előtti lövöldözést és tömeggyilkosságokat illetően (melyek "véres csütörtök" néven vonultak be a magyar történelembe) a mai napig nem tudják a történészek, hogy kinek a parancsára kezdődött az egész és pontosan hány áldozatot követelt a vérengzés. A legvalószínűbbnek az tűnik és ezt erősíti meg Eörsi László is. (Forrás: Varga László, A magányos tömeg 1950–1956.), hogy az első sorozatok a Földművelődésügyi Minisztérium padlásteréből érkezhettek a tömegre, mégpedig Gosztonyi Péter hadtörténész szerint a kommunista vezetést kiszolgáló "Partizánszövetség" nevű szervezet (volt ávósok) gépfegyvereiből. Ezt követően pedig a helyszínen tartózkodó KGB főparancsnok, Ivan Szerov adhatott tűzparancsot a harckocsik és lövészek pusztító sortüzeire. A végeredményt illetően 80 és 1000 közti becslések is megjelentek már az áldozatok számát illetően. (A legvalószínűbb, hogy minimum 100 körüli lehetett a téren elhunytak száma.)

  A tüntetők megvadultak és a féktelen düh hatására az ÁVH embereit kezdték keresni, meglincselve olyanokat is, akikre csak a gyanú árnyéka vetült. (A forradalom 20 napja alatt 28 embert vert halálra a tömeg, nagy részük ÁVH -s volt, és ezen a napon lincselték meg.) Október 26-án a negyedik nap, a Kilián laktanya is az események középpontjába került, amikor a felkelőknek sikerült bevenniük az épületegyüttest. Mivel a laktanya visszafoglalására kiküldött Maléter Pál ezredes váratlanul a szabadságharcosok oldalára állt, úgy tűnt a forradalom győzelmének esélye és ezzel a reménykedés lángja újra magasba csaphat.

  Október utolsó napjaiban a vidéki harcok több helyen felülmúlták a pesti eseményeket is, így Mosonmagyaróváron a karhatalom által elrendelt sortűz 100 halottat követelt. Ennek ellenére mindenhol munkástanácsok alakultak, és Donáth Ferenc illetve Losonczy Géza a pártvezetőket felkeresve a kormány azonnali átalakítását kezdte követelni. A követelést Kádárék ekkor már nem merték elutasítani, és 1956 október 27-én megtörtént a Rákosi időszakban elképzelhetetlen, vagyis létrejött egy koalíciós kormány!

  A koalíciós forradalmi kormányban a kommunistákon kívül miniszteri tárcát kaphatott két kisgazda politikus is, Kovács Béla és Tildy Zoltán! 1956 október 27-én, a forradalom ötödik napján tehát minden jel arra mutatott, hogy Magyarország ki fogja tudni harcolni szabadságát.

  A forradalom átmeneti győzelme:

  Az 1956 október 28 és november 3 közti hét nap a forradalom győzelmi időszaka volt. Október 28-án Donáth és Losonczy után a Szabad Szó is követelte, hogy a hatalom az eseményeket ellenforradalom helyett a nemzeti demokratikus forradalom megnevezéssel illesse! Kialakult Nagy Imre programja is, amikor ugyancsak október 28-án délután megtartott rádióbeszédében kifejtette legfőbb célkitűzéseit. Ezek közt első az volt, hogy a Nemzeti Demokratikus Mozgalom terminust elfogadtatása a világgal, és „tető alá hozza” a tűzszüneti megállapodást. A második célnak a szovjet csapatok kivonulásának elérését tekintette, majd ezt követte az ÁVH feloszlatása, illetve amnesztia biztosítása mindenkinek. A miniszterelnök a demokrácia feltételeit akarta megteremteni a szabadságjogok és a szabad választások, többpárt rendszer kialakításával. A hosszabb távú célok közt előkelő helyet foglalt el a régi magyar jelképek visszaállítása, a március 15 nemzeti ünneppé nyilvánítása és a gazdaságban az erőszakos téeszesítések befejezése. Nagy Imre fontosnak tartotta még az általános fizetésemelés, illetve az árrendezés és más szociális problémák megoldásának kérdését is.

  A forradalom ideiglenes győzelme hátterében azonban a Szovjetunió taktikázása állt. Ugyanis az oroszok csupán csak időt akartak nyerni, amikor bejelentették tárgyalókészségüket, és megkezdték erőik visszavonását. Taktikázásuk állt a mögött is, hogy hozzájárultak az ÁVH lefegyverzéséhez, és ahhoz, hogy helyükbe, a forradalmat és a magyar nép érdekeit védelmező Nemzetőrség lépjen! A pillanatnyi helyzetet kihasználva Nagy Imre és a vezetés átköltözött a Parlamentbe, és a miniszterelnök azonnal utasítást adott az 1949 február óta igazságtalanul fogságban tartott Mindszenthy József bíboros kiszabadítására.

  Nagy Imre október 30-án rádióbeszédben jelentette be a többpártrendszer bevezetését. Még aznap és másnap összesen kilenc politikai párt alakult újjá. A frissen újraalakult pártok közül négy, azonnal belépett a kormánykoalícióba: a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Független Kisgazdapárt, az SZDP és a Petőfi Párt (régi nevén parasztpárt) Az új koalíciós kormány november 3-án átalakult, államminiszteri kabinet jött létre, benne mind a négy pártból két – két emberrel. Az átalakulás elérte a fegyveres erőket is, amikor minden fegyveres testületet, nevezetesen e hadsereget, rendőrséget, határőrséget és a nemzetőrséget is, a stabilitás eléréséig egységes parancsnokság alá, a Forradalmi Karhatalmi Bizottság hatáskörébe rendelték. A honvédelmi miniszter Maléter Pál lett.

  A forradalom győzelmi szakaszában a tömegek biztonságuk és megnyugvásuk érdekében a korábbi hét év politikai elnyomásának és rémuralmának legfőbb szimbólumát, a kommunista pártszékházat is birtokba akarták venni. Így október 30-án megindult a Köztársaság téren lévő szimbolikus épület ostroma! A pártszékházat bevétele során összesen 24 olyan embert is meglincseltek, akiről úgy tudták, hogy a gyűlölt ÁVH –nak dolgozik. Jelentősen hevítette az indulatokat, hogy a tömeg azt hitte, a székház és a tér alatt titkos politikai börtönrendszer működik, ahol ismeretlen körülmények közt elhurcolt embereket tartanak fogva. Bár ez a hír hamisnak bizonyult, a lakosság megnyugodott a győzelem betetőzésének tartott ostrom után.

  A nemzetközi helyzet

  A magyar forradalom sorsa nem csupán a magyarországi győzelem vagy vereség kérdése volt, hanem sokkal inkább azon múlott, hogy a hidegháború közepette a két nagyhatalmi tömb – az USA vezette NATO és a Szovjetunió vezette Varsói Szerződés - hogyan fog viszonyulni az 1945 óta érvényben lévő hatalmi helyzet esetleges megváltozásához. Egyszerűbben fogalmazva, a NATO hajlandó lesz e támogatni a magyarok nyugati szférához csatlakozását, és a Szovjetunió hagyni fogja e ennek bekövetkezését. A „képlet” azonban bonyolultabb volt, mint akkor Nagy Imréék gondolták. Ugyanis pont a magyar forradalom idején zajlott a két világhatalom diplomáciai összecsapása is, Egyiptom ügyében.

  Egyiptom elnöke Gamal Nasszer ugyanis szovjet segítséggel és a keleti blokkhoz közeledve államosította a Szuezi csatornát, mely a nyugati hatalmak számára kulcsfontosságú kereskedelmi útvonal volt. Anglia és Franciaország ne hagyhatta érdekeik csorbulását, így Izraelt felkérve a csatlaozásra, közös támadást indítottak Nasszer országa ellen. Október 29-én Izrael reggel megindította a hadműveleteit. Ahogyan várható volt, az összecsapás a két nagyhatalmi tömb konfliktusává változott. A Szovjetunió komoly fenyegetést intézett az USA és szövetségesei felé, kilátásba helyezve, hogy Egyiptom és Magyarország ügyében akár a világháborús helyzet kialakulása is megtörténhet. Az USA ekkor meghátrált, és először nyíltan elítélte az egyiptomi támadást, majd titkos megbeszélések keretében lemondott a magyarországi forradalom támogatásáról is.

  A döntés és titkos alku után az ENSZ felhívására Izrael kivonult Egyiptomból és Hruscsov szabad kezet kapott Magyarország lerohanásához. Ilyen előzmények után nem volt meglepő, hogy amikor Nagy Imre november 1-én felvette a kapcsolatot az ENSZ főtitkárral, Dag Hammarskjöldel és bejelentette, hogy Magyarország ki fog lépni a Varsói Szerződésből, hogy semleges államként az ENSZ Bt védelmét élvezhesse, a felkérés az USA nyomására süket fülekre talált. Nagy Imre akkor természetesen nem tudhatta a valós helyzetet, és bízva a nemzetközi segítségben november elsején bejelentette a rádióban Magyarország semleges státuszát.

  A szovjet támadás és a megtorlás:

  A Szovjetunió az október utolsó napjaiban a nyugattal megkötött titkos alkuig a magyar forradalommal szemben a megtévesztés politikáját alkalmazta. Kifejezte ugyanis látszólagos tárgyalókészségét, hogy időt nyerjen, és egy forradalmi küldöttséget hívott tárgyalni a parlamentbe. A küldöttség november 3-án Maléter Pál vezetésével indult el a találkozóra, ám az orosz katonaság tárgyalás helyett a tököli főparancsnokságra, szállította őket.

  Ugyanis közben Hruscsov megkapta a nyugati „hozzájárulást” a beavatkozásra, így november 1-én megszületett a Forgószél hadművelet terve Magyarország katonai lerohanására. Az akciót Hruscsov a Varsói Szerződés főparancsnokára Konyev marsallra bízta. Az események felgyorsultak, és november 1-én Jurij Andropov nagykövet magához hívta Münnich Ferencet és Kádár Jánost, majd váratlanul a Szovjetunióba vitette őket! Moszkvában a két meglepett magyar vezetőt választás elé állították: vagy közreműködnek a forradalom leverésében, vagy nem térhetnek haza és a Szovjetunió miután lerohanta az országot, új személyeket keres Magyarország élére. Végül Kádárék elfogadták a „felkérést” azzal a feltétellel, hogy a forradalom eltiprása után nem állítják vissza a Rákosi rendszert, és idővel mérsékelt változások valósulhatnak meg. A Kádárékkel 1956 november 1-én lefolytatott beszélgetés és a megkötött alku máig vita tárgyát képezi a történészek körében. A kérdés, hogy Kádár mennyire volt kényszerhelyzetben, vagyis szívesen vállalta e a ráosztott szerepet, vagy egyszerűen nem volt más választása, még ma is megosztja a téma kutatóit. (Megjegyzendő: Kádár és Hruscsov személyesen Ungváron találkoztak, mégpedig november 3-án. A találkozóról repülő vitte Kádárt Szolnokra.)

  Szolnokon Kádárék csatlakoztak a Budapest megtámadására induló páncélos hadsereghez, de előbb Kádár rádióbeszédet mondott, melyben bejelentette a Forradalmi Munkás Paraszt kormány megalakulását, és beolvasta az új és „legitim” kormány névsorát. A bejelentést követően Kádár és Münich Szolnokon várta meg a budapesti forradalom leverését.

  A szovjet támadás november 4-én hajnali 4-kor indult meg. Alig több mint egy órával később, hajnali 5 óra 20 perckor Nagy Imre rádióbeszédre kényszerült, mely élete utolsó szabad megnyilatkozása volt:

  „Itt Nagy Imre beszél a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állna! A kormány a helyén na! Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”

  A reménytelen harc Pesten november 4 és 11 közt folyt. Utoljára Csepel - Újpest esett el, vidéken pedig Dorog, Tatabánya, Pécs tartott ki legtovább. Ám november 11-re mindenütt vége lett a harcnak!

  November 7-én Kádárt egy szovjet harckocsi vitte Pestre, ahol letette a hivatali esküt. A Nagy Imre kormányt november 12-én hivatalosan is felmentették. Nagy Imréék a harcok során a parlament elhagyására kényszerültek, ám Hruscsov és Tito összefogtak, a csapdába ejtésük idejére, és Tito menedéket ajánlott nekik a Jugoszláv nagykövetségen. Mikor azonban Nagy Imre és társai odaértek a Kádár-kormány elismerésére kérték fel őket (ezt megtagadták) Végül november 4 - 22 közt a követségen tartózkodtak, majd Kádár a tárgyalás ígéretével kicsalta őket. Ekkor meglepetésként kellett tudomásul venniük, hogy az értük küldött busz célállomása a tárgyalások helyszíne helyett egy romániai katonai bázis volt. A forradalmi csoport a laktanyában 5 hónapot tartózkodott, majd 1957 áprilisban visszavitték őket Budapestre a tervezett per végrehajtására.

  Eközben Mindszenty József bíboros az USA nagykövetségre menekült, ahol végül 15 éven keresztül tartózkodott, egészen 1971ig. Ekkor a Vatikán és a magyar kormány megállapodásával távozhatott a Vatikánba.

  Az ellenállás letörése

  A forradalom leverése után a Kádár-rezsim két fő gondja a munkástanácsok visszaszorítása és a hatalommal továbbra is ellenséges, lázító szervezetek megszüntetése volt. A Nagybudapesti Központi Munkástanács például november 14-én jött létre, és jelentős hatalommal bírva sztrájkokat szervezett Budapesten. Kádáréknak ráadásul ekkor még nem álltak rendelkezésre megbízható rendvédelmi alakulatok, így ideiglenesen önkéntes pártemberekből vattakabátos pufajkásokból szerveztek félkatonai csoportokat, a rendőri feladatok elvégzésére. Később erre a célra jött létre 1957. januárjában a munkásőrség. A sajátos helyzetben eleinte tárgyalni kényszerültek a munkástanácsokkal, majd december 9-én már képesek voltak erővel is fellépni, és rajtaütöttek a budapesti munkástanácson. Az ellenséges szervezetek közt a Magyar Értelmiségi Forradalmi Tanács jelentette a fő veszélyt a hatalomra, illetve az Írószövetség, mely továbbra is nagy véleményformáló erővel bírt Magyarországon.

  Ezen szervezetekkel Kádárék december 11-én számoltak le, amikor egyszerűen betiltották működésüket! Közben december 5-én és 6-án összesen 200 értelmiségi vezető tartóztattak le, köztük a munkástanácsok két vezetőjét, Bali Sándort és Rácz Sándort.

  A megtorlás Magyarországon:

  A harcokban összesen 3300 felkelő halt meg, a megtorlás során pedig 229 embert végeztek ki, és további 20 ezer forradalmárt börtönöztek be. (A kivégzettek közt volt hat nő és számtalan tizenéves kamasz is.) Jelentősnek tekinthető az internáltak száma, hisz összesen 13 ezer „gyanúsított” kapta ezt a sorsot! A harcok és megtorlás elől 170 ezer ember menekült külföldre. Mindezekhez kell hozzászámolni, hogy a december elejére időzített „rendcsinálás” során történő tömegbe lövésekkel - Salgótarjánban, Miskolcon, Egerben – további 100 halálos áldozat is gyarapította a veszteségek listáját. Mindent egybevéve az 1956-os forradalom és szabadságharc erőszakos leverése 3629 magyar élet kioltását, 200 ezer ember életének gyökeres megváltozását, és egy egész nemzet önálló akaratának elfojtását hozta.