Támogasd a Tarsasjatekok.com-ot a Patreonon! Támogatom!

Kickstarter körkép - 52. hét

Amit most olvasol, az a Kickstarter körkép utolsó része. Egy ideje már éreztem magamon és a rovaton is, hogy kezdünk fáradni, nem olyan jók az írások, elfogyott a lendület. Éppen ezért még idén szeptemberben úgy döntöttem, hogy év végével pihenőre küldöm az ajánlókat. Hogy hogyan tovább, azt nem tudom pontosan. Az biztos, hogy nem maradtok KS ajánló nélkül, de az is, hogy nem ebben a formában kapjátok majd.

Bár nagyon szerettem volna az utolsó részben valami gigakampányról hírt adni, de sajnos az év első és utolsó hete nem a nagy projektek időszaka. Búcsúzóul ezért nézzük át együtt néhány mondatban, hogy mit ígér 2022 - pontosabban azt, hogy mit ígérnek nekünk az előzeteseken keresztül 2022-re a Kickstarter és a Gamefound nagy mágusai.

Köszönöm, hogy velem tartottatok több, mint két éven és 113 részen keresztül!

Éhség

A CMON következő esedékes projektje, a Marvel Zombicide lesz. Erre a játékra kétféleképpen is lehet tekinteni. Egyrészt, a képregényes univerzum, és a kiadó egyik legtöbb részt megélt sorozatának keresztezése lehet egy ötlettelen, de sok pénzt hozó lehúzás, egy sokadik, izzadságszagú rókabőr…

…de tekinthetünk rá úgy is, mint egy remek ötletre, ami egészen eddig ott pihent a sarokban, csak éppen senki nem figyelt fel rá! A Marvel Zombies ugyanis egy régi, 2006-os minisorozat, ami a többi képregényhez képest elég fura irányzatot képvisel. Ebben a morbid világban az átváltozott hősök megtartják a képességeiket, sőt a személyiségüket is, de képtelenek ellenállni az őket hajtó éhségnek. A zombik így egyszerre hősök és ellenfelek is a képregényben.

A CMON most ezt a párhuzamot használja ki, és a bucifejű szuperhősök után a zombivadászok is megkapják a maguk marveles spinoffját. Ehhez természetesen csodálatosan kidolgozott figurák is járnak, melyek csúcspontját egy gigászi (a Death May Die Cthulhujához hasonló), zombi Galactus jelenti.

Coming soon: Marvel Zombies - A Zombicide Game

CMON is raising funds for Marvel Zombies - A Zombicide Game on Kickstarter! The hunger takes hold after the Marvel Universe has been turned into Zombies! Get ready for a Zombicide campaign of epic proportions.

"Szétszabdallak, te fo…!"

Ahogy szinte minden népszerű videójáték, a Kingdom Come: Deliverance is megkapja a maga társasos kiegészítőjét. A KCD – amellett, hogy magával hozza majd az eredeti játék komor, középkori hangulatát – teljese egészében app-vezérelt játék lesz. A program gondoskodni fog mindenről a felpakolástól kezdve a lebonyolításon át egészen a végjátékig. Mi több fejezeten keresztül fedezhetjük fel a világot, és fejleszthetjük a karaktereinket. A készítők ígérete szerint „a világ nem felejt”, vagyis bizonyos döntéseink következményeivel akár több fejezet után fogunk csak szembesülni.

Kingdom Come: Deliverance - The Board Game by Boardcubator

The Lands of Bohemia are torn apart by the conflict between Crusades and the Hussites and the common folk are caught in the middle. An epic narrative board game for 1-4 players set in the same universe as the highly acclaimed video-game. Experience a rich narrative, fully co-operative gameplay, and living app-driven world right on your table!

Jönnek a rómaiak!

Még egy videójátékos adaptáció várható jövőre, mégpedig a Total War: Rome fizikai változata. Sajnos sokat egyelőre nem lehet tudni róla, de az biztos, hogy nem lesz rövid: a tervezők szerint alsó hangon is három óra lesz egy parti, de kiegészítők és újabb modulok bevonásával ez még feljebb is kúszhat. Összetett harci stratégiára kell számítani, ahol bár a kocka szeszélye dönt a csata kimeneteléről, sok módon fordíthatjuk az állást a javunkra, többek között a különböző tereptípusok kihasználásával.

Total War: ROME: The Board Game by PSC Games

Based on the world-renowned video game, Total War: ROME: The Board Game allows up to four players to play as the leaders of Rome, Carthage, Greece, and Gallo-Germania. Each player will claim territories, recruit armies, fight enemies, raise taxes, spy, riot, and more. Sign up for updates!

Élőholtak éjszakája

A Rise of the Necromancers még Kickstarteren indult, és a kiegészítő kampánya is ott futott. A harmadik részre azonban hűtlen marad a platfromhoz, és Gamefoundon folytatja tovább. A RoN a klasszikus fantasy társasjátékok jól kitaposott ösvényén halad: karakterünkkel és seregével területeket foglalhatunk el és tapasztalati pontokat gyűjthetünk, ám a főhös ezúttal nem egy kalandozó, vagy egy hadúr, hanem egy romlott lelkű (és testű) nekromanta, aki mögött zombicsapatok csoszognak nyögdécselve. Az új kampányban kapaható lesz majd az alapjáték, annak démonos kiegészítője, illetve egy új pakk, ami Undead Sea névre hallgat, és nevéhez hűen a szellemhajókat és tengeri csatákat helyezi előtérbe.

Rise of the Necromancers by Mythic Games

Choose your Necromancer, recruit your Apprentice, and venture forth! Raise eternal armies, conquer cities and levy taxes paid in corpses, explore dungeons and claim the title of Headmaster of four great Necromantic Academies. The first player place their last Dominion counter wins!

Kockadobás

Új projektbe fog a Vasút vonal kiadója, a Horrible Guild. A One More Quest nagyon hasonlít a kiadó egy régebbi sorozatára, a Dungeon Fighterre, úgyhogy nem kizárt, hogy annak egy rebootjával van dolgunk. A lényege, hogy bár tipikus fantasy dungeon crawlert játszunk, a csaták kimenetelét nem kockadobással, hanem kockák dobásával határozzuk meg… mármint az számít, hogy hogyan érnek földet a kockák… vagyis… na jó: szóval a kockákat egy céltáblára kell dobni, és az alapján döntjük el az eredményt, hogy mennyire közel álltak meg a közepéhez. A szabályokból és a grafikából is látszik, hogy sem a Dungeon Fightert, sem a One More Questet nem kell túl komolyan venni.

Coming soon: One More Quest - a dexterity comedy RPG

Horrible Guild is raising funds for One More Quest - a dexterity comedy RPG on Kickstarter! Set in the world of the Dungeon Fighter™ board game series, a hilarious TTRPG where you don't roll dice. You throw them.

The skeletons do 234 damage…

Szinte hihetetlen, hogy a nagy adaptálási lázban hogyan maradhatott ki egy olyan kultjáték, mint a Heroes 3, mikor az egész formátum szinte adja magát, hogy asztalra tervezzék. Sajnos eddig a borzalmas Might & Magic Heroeson kívül senki nem próbálkozott azzal, hogy elhozza nekünk a 3DO remekét. 2022 novemberében az Archon Studio végre elindítja a Heroes 3 társasjátékos kampányát, mely az eredetihez hűen egy felfedezős-harcolós hatszöges stratégia lesz, sok-sok minifigurával.

Bár a terep, a varázslatok, és a képességek grafikáját megtartották, a lények érthetetlen módon teljesen új dizájnt kaptak, és a figurákat is az új külső alapján tervezték. Reméljük, hogy ez a közel egy év alatt még változni fog, mert sokat rontanak a hangulaton ezek az új kreatúrák.

Heroes of Might & Magic III: The Board Game

We use cookies on our website to give you the most relevant experience by remembering your preferences and repeat visits. By clicking "Accept All", you consent to the use of ALL the cookies. However, you may visit "Cookie Settings" to provide a controlled consent.

Ahogy tetszik!

A Legacy of Thracks azzal szeretne kitűnni a szokásos fantasy játékok áradatából, hogy hat különböző játékmódot kínál: játszhatjuk az alapjátékon kívül egyedül, csapatban, teljesen kooperatívan, shadow (vagyis semi-coop) módban, illetve még egy ki nem fejtett clan lehetőséget is kapunk. A sokféle játékmód mellett a magas direkt és indirekt interakciót emelték még ki. Ez azt jelenti, hogy a csatázáson kívül számos módon tudunk majd borsot törni az ellenfeleink orra alá. Ahogy azt egy nagyszabású projekttől elvárhatjuk, természetesen sok figurával és egyedi jelölővel érkezik majd.

Coming soon: Legacy of Thracks - The Awakening

Sveda Games is raising funds for Legacy of Thracks - The Awakening on Kickstarter! An epic fantasy strategy game with unique semi-coop elements and 5 game modes. Comes with an immersive (60 pages) background story.

írta -- Ludens

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

09Szep

Kickstarter körkép - 36. hét

Megjelenés | 2022.09.09. 08:29:00

Euronak egy munkáslehelyezős törpés, partinak egy blöffölős kalózos, amerinek egy fantasy kalandozás.

03Aug

Kickstarter körkép - 31. hét

Megjelenés | 2022.08.03. 19:00:00

A héten a kalandorok ne kíméljenek. Visszatérünk közösen a sírból, szembeszállunk a Draconis invázióval, majd végül érkezzen egy igazi kockulás.


Kommentek

  • godzsakattila

    2022-01-16 17:54:24

    A nejem reakciója kb. hasonlatos volt 😊 Hozzám viszont jóval közelebb áll a Rome: Total War (Bár igazából Age of Empires fickó voltam) Az én izgalmi szintem az tolta fel.

  • mrsa4

    2022-01-16 17:12:35

    Igen, de novemberben legalább lesz már egy kis bizonyság, ha rákattintottunk a back-re. Lehet várakozni. Addig is gyorsan letöltöttem Win10re és túlélő módba kapcsolok. :D

  • Kisde

    2022-01-16 16:50:35

    És az még csak a KS kampány indulása...szerintem nyugodtan számolj rá 1,5-2 évet mire az aktuális társas az emberek kezébe kerül.

  • mrsa4

    2022-01-16 16:33:11

    Heroes III??? Oh. My. God. Erős szívdobogásom lett. Novembeeer? Ne már. Addig nagyon sokat kell még aludni. 😂 Máig megvan a Complete játék eredeti CD, páncélban kincsként őrzöm. ❤️

  • porcine

    2022-01-05 22:38:04

    Nagyon sajnálom a rovat végét. Kitűnő írások voltak, élmény volt őket olvasni. Köszönöm!

  • maricusi

    2022-01-05 21:17:38

    Köszi a munkádat, mint az előttem szóló írta távol áll tőlem, de azért érdekes volt bepillantást nyerni ebbe a világba.

  • edboyww

    2022-01-05 19:39:35

    Szerintem nagyon jó volt a széria, bár én magam nem nagyon szoktam KS-eket backelni. Sajnálom, hogy vége, jók voltak az írások.

  • Zsomboo

    2021-12-31 08:53:25

    Én ezeket a játékokat maximum csak irigykedve nézem. Imádom a miniket, és a látványos, nagy asztalképeket, és a felsorolásban szereplő játékok közül számos rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal. Nekem valahogy a Heroes kimaradt az életemből, pontosabban sosem kötött le annyira a számítógépen, hogy azt tudjam mondani tudom miről szól, így az adaptáció sem mozgat meg. Nem úgy a Rome:Total War. A sorozat több tagját kipróbáltam PC-n -annak ellenére, hogy nem vagyok túlzottan profi PCs stratéga, valahogy jobban szerettem az eseménydús, pörgős dolgokat, és viszonylag hamar eluntam az üljünk órákig a gép előtt és agyaljunk a taktikán játékokat. Ennek ellenére a látvány, a hangulat, a zene mindig tetszett. És ahogy nézem, sikerült ebből jó pár elemet átvinni táblára is. Viszont ugyanaz lesz a baj vele, mint a PCs változattal, nem lesz idom játszani vele, ráadásul angolul nehezen találnék társat hozzá. :/

  • kvarclovag

    2021-12-30 21:04:38

    Ha elrontják a hármat, az nekem már nem fáj, számítógépen se szerettem. A kettőt, de főleg az egyet sajnálnám 😃

  • godzsakattila

    2021-12-30 12:45:13

    Lehet csupán izlésbeli dolog, de én is izmosnak érzem a listát és darabra is több, ez is lehet ok arra, hogy még erősebbnek érezzük. A Heroes és a Total War eléggé felkeltette az érdeklődésem. Kiváncsi leszek mi "sül ki" belőlük.

  • PixelDrake

    2021-12-29 22:40:38

    Valóban erős a lista, de ezt most nem egy hétre, hanem egy évre kell elosztani :)

  • veerzoltan80

    2021-12-29 17:12:52

    Na ez most odavág. A marvel zombik kiváló és létező képregény, nem légből kapott cucc, gondoltam hogy előbb utóbb előkerül hogy játék lesz belőle és a Zombicide rendszer is adott. A total war a civ mellett a másik favirot PC stratégiai sorozatom nem tudom mennyire lehet majd át ültetni asztali játékra de nagyon kíváncsi leszek. Az én korosztályom kult játéka volt a heroes 3, ha jól rémlik már próbálkoztak ennek boardgamere optimalizálásával és nem volt túl sikeres, remélem az ujragondolas használni fog.

  • Csiracsirke

    2021-12-29 16:13:38

    Végre egy Zombicide kiváncsi voltam mikor nyulnak hozzá a Marvel világhoz elvégre sok lóvé rejlik majdnem minden Marvel anyagban főleg hogy zakatol a hype vonat a filmek miatt, de ezt már kissé erőltetettnek érzem én is.

  • harnas1207

    2021-12-29 13:11:50

    Ez most egy erősebb összeállítás lett. A Heroes III nagyon várós, de rendkívül meglepő lenne, ha értelmes játék kerekedne ki belőle.

    A Rise of the Necromancer már célkeresztbe került, de magyar szabály híján és igen alacsony komplexitása miatt nem érte meg a külföldi rendelést.

Népszerű

Ludens Blog bejegyzései

  • Etherfields, a sötét mestermű

    2021.02.09. 19:56:21 / vélemény, játék, horror, figura, társasjáték, kickstarter

    Bontottál már ki úgy társast, hogy már az első pillanatban, egyetlen másodperc játék nélkül tudtad, hogy most aztán igazán jól döntöttél? Én pontosan így éreztem, amikor a...

  • Így ábrándultam ki a világ legjobb játékából

    2021.01.26. 16:24:39 / játék, fantasy, figura, szerepjáték, társasjáték, fail

    Sosem rejtettem véka alá, hogy engem bármilyen társasjáték meg tud venni kilóra, ha van benne legalább egy az alábbiak közül: Fantasy | Minik | Látvány Nem csoda hát, hogy úgy...

  • Age of Mythology - Matuzsálem a múltból

    2020.11.22. 18:54:53 / teszt, ajánló, játék, stratégia, ókor, videójáték, társasjáték

    A nullás évek eleje elég jó volt a videójáték felhozatalt tekintve, nem? Javában tombolt a Diablo láz, mindenki ezerrel nyomta a Warcraft 3-at, 2002 vége felé pedig megjelent egy...

  • Ez lenne a kiállítások jövője?

    2020.11.05. 17:31:38 / vélemény, játék, rendezvény, digitális, társasjáték, essen

    A koronavírus betett a társasjátékos közösségnek is. A fertőzésveszély miatt az összes rendezvényt le kellett mondani, köztük az Essen Spielt is. A szervezők és a kiadók ezt úgy...

  • Mit lépsz most, Kickstarter?

    2020.10.07. 08:35:25 / vélemény, játék, hír, társasjáték, kickstarter

    Az elmúlt években a közösségi finanszírozás-alapú társasjáték kiadás annyira összeforrt a Kickstraterrel, hogy az oldal mellett már magát a kampányokat és a jelenséget is...

Friss

Címkék