
- Megjelenés
- 2020.04.27. 15:00:00
Kickstarter körkép - 18. hét
Hű, de belehúztak a fejlesztők! Már az előző cikket is úgy zártam le, hogy ha hirtelen meg is szűnik a társasjáték kiadás, akkor is lesz még bőven anyagom a következő ajánlóra. Most viszont egészen turbófokozatba kapcsolt a közösségi finanszírozás, és már a jobb projektek között is válogatni vagyok kénytelen, hogy még emészthető hosszúságú írást tudjak összehozni.
Gazdag istenek
Kezdjük a kötelező körrel: itt a CMON legújabb pénztemetője (vagy éppen pénztermelője?), és szokás szerint nagyon jól teljesít. A skandináv és a keleti rokonaik után most az egyiptomi istenek döntöttek úgy, hogy a viszonylagos békés együttélés helyett inkább totális háborút indítanak és egymásnak még az emlékét is megpróbálják eltörölni.
Az Ankh: Gods of Egypt háborús stratégia lesz, méghozzá a konfliktusosabb fajtából. A játékosok az akcióikat (mozgás, idézés, stb) egy táblán lépkedve hajtják végre. Ha egy akciót elég sokszor használtak a játékosok, valamilyen esemény következik be. Ez lehet jó vagy rossz hatással is arra, aki előidézte, attól függően, hogy melyik akciót sikerült „túltölteni”. A nagy stratégák belehajszolhatják az ellenfeleiket olyan csapda helyzetekbe, ahol már a menekülés vagy a visszavágás is áldozatokkal jár – vagy éppen fordítva, az ellenfél kényszerű lépései mindenképpen az ő malmukra hajtják a vizet.
Figurákból már most is annyi lesz a dobozban, hogy egy élet is kevés lenne a kifestésükhöz. A kampány vége azonban még messze van, és ha ilyen ütemben halad, akkor backerek az egész házukat kidekorálhatják majd egyiptomi minikkel.
Ankh: Gods of Egypt
CMON is raising funds for Ankh: Gods of Egypt on Kickstarter! Take the role of Egyptian gods fighting to become the one true god in an epic board game from the creators of Blood Rage and Rising Sun
Doktor a házban
Emlékeztek még Turczi Dávid konyhás-gyorsasági társasjátékára, a Kitchen Rush-ra? A homokóra alakú munkásainkat valós időben kellett pakolgatnunk az éttermi konyhán, a nagy kapkodás közben pedig meg kellett szerveznünk a beszerzést és a dolgozók kifizetését is. Egyáltán nem volt egyszerű a pánikszerű rakosgatás közben költségvetést tervezni, de a hibáknak nem voltak végzetes következményei – legfejebb odaégett a rántott hús. Nem úgy, mint a játék második változatában, a Rush M.D.-ben! Itt szó szerint életbevágó lehet minden döntés, hiszen étterem helyett egy kórházat menedzselünk.
A gyorsaság itt is elengedhetetlen, de most már nem elég odaállítanunk a homokóra-orvosunkat a megfelelő mezőre. Ügyességi feladatokat kell elvégeznünk a sikerhez! Vérátömlesztés, CT vizsgálat, allergiateszt, MRI, gyógyszerválogatás, és még sok egyéb kihívás vár a kezdő orvosokra – persze csak a stratégiai tervezés után.
A Rush M.D. - ICU már a második körét futja Kickstarteren. Az alapjáték kampánya sikeres volt, de csak korlátozott példányszámban jelent meg. Aki kimaradt, most egyszerre zsebelheti be az eredeti játékot a kiegészítővel együtt.
Rush M.D.
A real-time cooperative board game set in a high pressure Medical Center. 1,352 backers pledged $71,604 to help bring this project to life. You'll need an HTML5 capable browser to see this content. A copy of Rush M.D and all Stretch Rewards generated through this campaign.
„What happens in Vegas, stays in Vegas”
A 2010-es Lords of Vegas kifejezetten érdekes koncepció volt. A központi témája a szerencsejáték, közben ő maga nem szerencsejáték: a játékosok Las Vegas kaszinóbirodalmát építették fel, lapkahelyezgetéssel, területfoglalással és némi kockadoálással. A hatalomhoz természetesen a pénzen át vezet az út, pénzhez jutni pedig sokféle módon lehet: pédául föl lehet tenni egy nagyobb összeget a többiek kaszinójában!
Tíz év elteltével ez a játék is megkapta a maga születésnapi kiadását és a hozzá tartozó kiegészítőt. A készítők már az eredeti Lords of Vegast is úgy képzelték el, hogy a játékosok alvilági figurákat alakítanak, de ez a tervezés során kiveszett a játékból. Az új, Underworld kiegészítővel mindenféle piszkos üzletbe foghatunk a győzelem érdekében. Cinkelt kockák, zsarolás, beépített emberek segítenek majd azoknak, akik a pénzszerzés kevésbé tisztességes útját választják. Ezt a kiegészítőt egyébként ingyenesen, print&play formában is le lehet tölteni. A készítők csupán a véleményünkre kíváncsiak, hogy megjelenés előtt még tudjanak alakítani rajta, ha szükséges.
A Lords of Vegas rajongók, ha mélyen a zsebükbe nyúlnak egy gyönyörű díszkiadással bővíthetik a gyűjteményüket: a társas hangulatos gengszterkofferben érkezik, a papírpénzeket pedig póker zsetonok váltják fel.
Lords of Vegas 10th Anniversary: Underworld and Boss Bundle
Lone Shark Games is raising funds for Lords of Vegas 10th Anniversary: Underworld and Boss Bundle on Kickstarter! A new deluxe upgrade kit and expansion for the modern classic boardgame Lords of Vegas.
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Gwent: A legendás kártyajáték – How about a few rounds of cards?
Ismertető | 2026.02.07. 10:00:00Játsszátok újra a Witcher 3 izgalmas kártyacsatáit!
The Witcher: A végzet útja – Hmmm…
Ismertető | 2026.01.24. 14:00:00Éljétek újra együtt a Vaják regények legizgalmasabb pillanatait és alakítsátok őket kedvetek szerint!
Népszerű
Az erdő: Dartmoor – erdő újrakeverve
2026.02.11. 14:00:00 / Ismertető, TablóépítésBombairtók - dedukció, csapatmunka, izgalmas küldetések
2026.02.21. 14:27:00 / Ismertető, BemutatóZsebre vágható hőstettek Homályrévben [gsplus.hu]
2026.02.13. 16:25:00 / Kedvcsináló, 2026Dabba Walla - Siess, hogy ki ne hűljön!
2026.02.09. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóGwent: A legendás kártyajáték – How about a few rounds of cards?
2026.02.07. 10:00:00 / Ismertető, Bemutató
Ludens Blog bejegyzései
Etherfields, a sötét mestermű
2021.02.09. 19:56:21 / vélemény, játék, horror, figura, társasjáték, kickstarterBontottál már ki úgy társast, hogy már az első pillanatban, egyetlen másodperc játék nélkül tudtad, hogy most aztán igazán jól döntöttél? Én pontosan így éreztem, amikor a...
Így ábrándultam ki a világ legjobb játékából
2021.01.26. 16:24:39 / játék, fantasy, figura, szerepjáték, társasjáték, failSosem rejtettem véka alá, hogy engem bármilyen társasjáték meg tud venni kilóra, ha van benne legalább egy az alábbiak közül: Fantasy | Minik | Látvány Nem csoda hát, hogy úgy...
Age of Mythology - Matuzsálem a múltból
2020.11.22. 18:54:53 / teszt, ajánló, játék, stratégia, ókor, videójáték, társasjátékA nullás évek eleje elég jó volt a videójáték felhozatalt tekintve, nem? Javában tombolt a Diablo láz, mindenki ezerrel nyomta a Warcraft 3-at, 2002 vége felé pedig megjelent egy...
Ez lenne a kiállítások jövője?
2020.11.05. 17:31:38 / vélemény, játék, rendezvény, digitális, társasjáték, essenA koronavírus betett a társasjátékos közösségnek is. A fertőzésveszély miatt az összes rendezvényt le kellett mondani, köztük az Essen Spielt is. A szervezők és a kiadók ezt úgy...
Mit lépsz most, Kickstarter?
2020.10.07. 08:35:25 / vélemény, játék, hír, társasjáték, kickstarterAz elmúlt években a közösségi finanszírozás-alapú társasjáték kiadás annyira összeforrt a Kickstraterrel, hogy az oldal mellett már magát a kampányokat és a jelenséget is...
Friss
SETI: Űrügynökségek kiegészítő – Beszippant a végtelen űr
2026.02.24. 15:00:00 / Ismertető, SETIAhogy az Ada’s Dream vagy a Galileo Galilei, lényegében a SETI – Kutatás a földön kívüli élet után is kimondottan tudományos alapokra építkezik, ehhez némi fantasztikumot is delegálva.
Bombairtók - dedukció, csapatmunka, izgalmas küldetések
2026.02.21. 14:27:00 / Ismertető, BemutatóA Bombairtók egy japán tervezésű kooperatív játék, amiben főleg a dedukció és a logika vezeti a drótokat elvágó kezeket.
Zsebre vágható hőstettek Homályrévben [gsplus.hu]
2026.02.13. 16:25:00 / Kedvcsináló, 2026Kis doboz, nagy kaland a Gloomhaven világában.
Az erdő: Dartmoor – erdő újrakeverve
2026.02.11. 14:00:00 / Ismertető, TablóépítésAz erdő: Dartmoor világa Anglia vadregényes, lápos területére repít minket, ahol a tájjal együtt egy gazdag állatvilág is jelen van. Ezt a tájat barangoljuk be a játék során.



