
- Megjelenés
- 2019.12.16. 06:00:00
Kickstarter körkép - 51. hét
Régen minden jobb volt! A képregények, a filmek mind pont a mi fiatalságunk alatt élték virágkorukat, nem igaz? Nosztalgiázz velünk az eheti, múltat idéző válogatással, melyben a játékok mind a régi időket hozzák vissza – néha szó szerint is.
Это советская настольная игра.
1969-ben a Holdra szállás nem vetett véget az űrversenynek. A szovjetek titokban egy telepesekkel teli űrhajót indítottnak útnak, hogy az a Föld helyett a legközelebbi lakható bolygón építse ki a kommunista utópiát. Ez az elszállt sztori még érthető is lenne, ha valami vicces partijáték tartozna alá, ahol a vöröscsillagos ég alatt csatáznának egymással az oroszok és a marslakók, de sajnos nem ez a helyzet.
Az idétlen háttértörténete ellenére a Red Outpost egy igenis komoly munkás(osztály) lehelyezős játék, klasszikus eurós kinézettel. A cél tehát a kommunizmus kiépítése az idegen bolygón. A többi worker placementtől eltérően itt a bábuink egyéniségek és (meglehetősen témaidegen módon) a személyes boldoságukkal is foglalkoznunk kell. Például, ha nem egy halászt küldünk el halat fogni, akkor szomorú lesz, a hivatalnok pedig akkor lesz boldog, ha mindenki más is dolgozik körülötte.
Az eur(ázsiai) játékok kedvelőinek mindenképp érdemes lesz egy pillantást vetni rá, hiszen még a deluxe kiadás ára is nagyon baráti és jövő év májusára ígérik a szállítást – minden bizonnyal elsejére.
Red Outpost: the 2-4 Player Communist Utopia Board Game
Imperial Publishing Inc is raising funds for Red Outpost: the 2-4 Player Communist Utopia Board Game on Kickstarter! Red Outpost is a 2-4 player 30-60 minute worker-placement game set on an alien planet. A competitive game set in a Communist Utopia.
Thriller night...
Úgy néz ki, a világ még mindig nem unja a zombikat, sem a Zombicide-ot. A CMON most éppen Romero ’68-as filmklasszikusát használta fel arra, hogy sokadszorra is pénzt kérjen el ugyanazért folytathassa a híres sorozatát. A Night of the Living Dead az Élőhalottak éjszakája cselekményét követi, a filmből átemelt képekkel és modellekkel. A játékmenet maradt a szokásos kockadobálós-aprítós modellnél, némi stratégiai barikádozással megfűszerezve.
Minden karakternek lesz egy úgynevezett Romero módja és egy Zombicide módja. Az előbbi egy kevésbé felkészült, sokkal gyengébb (vagyis a filmhez közelebb álló) túlélő lesz, míg a második a játékokból már megszokott, állig felfegyverzett keményfiú. Érdekesség, hogy ha valaki találkozik a saját rokonának zombifikált változatával, akkor érzelmi megrázkódtatást szenved el, és azonnal visszavált Romero módba.
Ha felkeltette az érdeklődésedet, akkor nagyon siess a vásárlással, mert az érthetetlenül rövidre szabott kampány miatt már csak egy napod van rá!
Night of the Living Dead: A Zombicide Game
CMON is raising funds for Night of the Living Dead: A Zombicide Game on Kickstarter! Write your survival story! The cult horror classic meets the smash hit board game, with amazing miniatures and art based on the movie!
Fekete rúzs, fekete rúzs...
A pokol kapuja megnyílt és az emberiség tehetetlenül nézi, ahogy a démonok a mi világunkba áramlanak... Még szerencse, hogy itt van nekünk Lady Death, a kilencvenes éve Amerikájának egyik kevésbé népszerű képregény karaktere. Csak az ő gigászi kardja és a mindössze néhány négyzetcentiméternyi felületet takaró bőrszerkója mentheti meg a világot a csúfságok inváziójától.
Lady Death olyan kemény, hogy nincs szüksége társakra, ezért a játék kifejezetten szóló élmény lesz – ami azért szükség esetén bővíthető 3 fős kooperatívra. A játékmenet az egyszerű, kockapárosítós mechanikára épít: nagyobbat kell dobnunk a színes kockáinkkal, mint ami az ellenfére van nyomtatva és az már le is van győzve. Kockából viszont kevés, ellenfélből pedig sok van, úgyhogy szükség lesz a játékmenetet megbonyolító különleges képességekre és a fejleszthető karakterekre is.
A Lady Death: The Last Stand elsősorban azoknak szól, akik olvasták a kilencvenes évek képregényét. Poszterek, koncepciós rajzok és egész combos (érted...) deluxe kiadás vár a bőrszerkós metallady rajongóira.
Lady Death: Last Stand
Ash Maczko is raising funds for Lady Death: Last Stand on Kickstarter! The FIRST Lady Death game EVER!
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
The Witcher: A végzet útja – Hmmm…
Ismertető | 2026.01.24. 14:00:00Éljétek újra együtt a Vaják regények legizgalmasabb pillanatait és alakítsátok őket kedvetek szerint!
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
Ismertető | 2025.11.25. 18:28:00"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
Népszerű
A Hobbit: Oda és vissza, avagy Zsáklak kockás kalandjai
2026.01.28. 14:00:00 / Ismertető, 2025A fehér várkastély - Férkőzz a daimjó kegyeibe
2026.01.30. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóCardia - Egy lap mindent felboríthat
2026.01.26. 14:00:00 / Ismertető, Bemutató7 Csoda kockajáték - kockákból csodák
2026.01.12. 14:00:00 / Ismertető, új magyar premierThunder Road: Vendetta - Ki gurul a végén?
2026.01.23. 16:00:00 / Ismertető, Bemutató
Ludens Blog bejegyzései
Etherfields, a sötét mestermű
2021.02.09. 19:56:21 / vélemény, játék, horror, figura, társasjáték, kickstarterBontottál már ki úgy társast, hogy már az első pillanatban, egyetlen másodperc játék nélkül tudtad, hogy most aztán igazán jól döntöttél? Én pontosan így éreztem, amikor a...
Így ábrándultam ki a világ legjobb játékából
2021.01.26. 16:24:39 / játék, fantasy, figura, szerepjáték, társasjáték, failSosem rejtettem véka alá, hogy engem bármilyen társasjáték meg tud venni kilóra, ha van benne legalább egy az alábbiak közül: Fantasy | Minik | Látvány Nem csoda hát, hogy úgy...
Age of Mythology - Matuzsálem a múltból
2020.11.22. 18:54:53 / teszt, ajánló, játék, stratégia, ókor, videójáték, társasjátékA nullás évek eleje elég jó volt a videójáték felhozatalt tekintve, nem? Javában tombolt a Diablo láz, mindenki ezerrel nyomta a Warcraft 3-at, 2002 vége felé pedig megjelent egy...
Ez lenne a kiállítások jövője?
2020.11.05. 17:31:38 / vélemény, játék, rendezvény, digitális, társasjáték, essenA koronavírus betett a társasjátékos közösségnek is. A fertőzésveszély miatt az összes rendezvényt le kellett mondani, köztük az Essen Spielt is. A szervezők és a kiadók ezt úgy...
Mit lépsz most, Kickstarter?
2020.10.07. 08:35:25 / vélemény, játék, hír, társasjáték, kickstarterAz elmúlt években a közösségi finanszírozás-alapú társasjáték kiadás annyira összeforrt a Kickstraterrel, hogy az oldal mellett már magát a kampányokat és a jelenséget is...
Friss
A fehér várkastély - Férkőzz a daimjó kegyeibe
2026.01.30. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóEbben a játékban az a célod, hogy a daimjó várkastélyába küldött embereidet: harcosokat, kertészeket és udvaroncokat a legjobb pozíciókba juttasd, és minél több befolyáspontot szerezz. Ennek eszköze a hosszú akcióláncok végrehajtása lesz.
A Hobbit: Oda és vissza, avagy Zsáklak kockás kalandjai
2026.01.28. 14:00:00 / Ismertető, 2025A Hobbit: Oda és vissza megmutatja, hogy Zsáklak nemcsak kerek földbe vájt odúkból áll, hanem kockákból is lehet építeni :)
Cardia - Egy lap mindent felboríthat
2026.01.26. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóIzgalmas, fordulatokban gazdag, gyors párbajjáték
The Witcher: A végzet útja – Hmmm…
2026.01.24. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóÉljétek újra együtt a Vaják regények legizgalmasabb pillanatait és alakítsátok őket kedvetek szerint!



