
- Kedvcsináló
- 2025.08.06. 14:00:00
20 másodperc totál káosz [tarsasjatszunk.hu]
A 20 másodperc totál káosz is hamar belopta magát a család szívébe, mert nagyon sokat nevettünk játék közben.
A cím hű ahhoz, amit képvisel a játék. Legalább öten kell, hogy legyünk, mert egyvalaki a játékmester szerepét ölti magára. Ő olvassa fel a kártyán látható feladatot (a kártyák kétoldalasak, és a játékmester dönti el, melyiket olvassa fel), és forgatja a homokórát. A homokóráról tudni kell, hogy iszonyat hangerővel pereg, tehát ha nem lennél eléggé stresszes amúgy is, akkor majd az óra tesz róla, mert volt hogy egy idő után csak azt tudtuk nézni, hogyan fogy el az időnk, miközben semmi nem jutott eszünkbe. 😨Két csapatra oszlik a társaság, az egyik a kék, a másik a sárga. A feladatot, ami a csapatnak jut, nagyon maximum 20 másodperc alatt kell teljesíteni, ellenkező esetben a csapat veszít, amint lepereg a homokóra. Ha azonban sikerül időn belül megoldani, akkor máris fordul a homokóra, és a másik csapat kap lehetőséget arra, hogy megoldja a következő feladatkártyát.Legjobb videójáték-konzolok
Mi addig játszottuk, amíg bele nem fáradtunk (mi, szülők, mert a gyerekek reggelig tudták volna nyomni). Bár 10 éves kortól ajánlott, de kisebb gyerekekkel is működik. Nálunk a gyerekek 6, 9, és 11 évesek, és nem okozott nekik nagy gondot, igaz, mi is segítettünk, ahogy tudtunk. 😉 Legutóbb például a 6 évesünk akarta felolvasni a feladatkártyákat, így ő volt a játékmester, és remekelt benne! 💚 Fiúk a lányok ellen volt a csapatfelállás, és amikor a fiúk elbuktak a "Mondd egy példaképed nevét, aztán mondj róla valami csúnyát" (mert Batman-ről mi csúnyát lehetne???), akkor megkönyörültünk rajtuk, és játszottunk tovább, mintha mi sem történt volna. Azonban van az a helyzet... amikor mi lányok is elbukunk, ez pedig a "Fújd fel az arcod, mintha lufi lenne, majd pukkansd ki - és ezt csináld meg ötször"... nos, elmondom, hogy ez lehetetlen. 😄 Legalábbis mi ketten képtelenek voltunk ebből ötöt összehozni, mert annyira nevettünk, ráadásul a fiúk is könnyesre röhögték közben magukat. 😂Így lett a játék végeredménye döntetlen.Legjobb videójáték-konzolok
20 másodperc totál káosz
20 másodperc totál káosz
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Firkafilm társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
Kedvcsináló | 2026.09.22. 14:00:00Gyors, könnyed családi tabló építésben vehetünk részt az 1930-as évek gumicső stílusát idéző firkákkal, ahol a leghíresebb állatokat kell felbérelnünk és szembeállítani a többiek csapatával.
Kerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
Kedvcsináló | 2026.11.01. 17:10:00A versenyzők már a rajthoz álltak egy szédítő versenyhez, amihez a cinkelt kockákat, a mágikus képességeket és a különféle csalásokat mind csatasorba állították. A mókához már csak pár vállalkozó szellemű játékos kell, akik végigasszisztálják az észb
Népszerű
Parázsszív (Emberheart) - avagy így neveld a munkásaidat, hogy ne ők legyenek a sárkányvacsora!
2026.10.27. 17:00:00 / Ismertető, családifelsőEuphoria Essential Edition – A Nagy Testvér tényleg mindent lát
2026.10.29. 14:00:00 / Ismertető, stonemaier gamesKerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.11.01. 17:10:00 / Kedvcsináló, 2026Pax Pamir: Second Edition – Ahol az árulás is stratégia
2026.10.23. 14:00:00 / Ismertető, KickstarterFirkafilm bemutató – Hatlapos sztárbrigád toborzó
2026.10.25. 14:00:00 / Ismertető, Bemutató
Friss
Kerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.11.01. 17:10:00 / Kedvcsináló, 2026A versenyzők már a rajthoz álltak egy szédítő versenyhez, amihez a cinkelt kockákat, a mágikus képességeket és a különféle csalásokat mind csatasorba állították. A mókához már csak pár vállalkozó szellemű játékos kell, akik végigasszisztálják az észb
Euphoria Essential Edition – A Nagy Testvér tényleg mindent lát
2026.10.29. 14:00:00 / Ismertető, stonemaier gamesA disztópiákat általában kívülről szemléljük: nézzük, ahogy egy elnyomó rendszer bedarálja az egyént, majd örülünk, hogy mindez csak fikció.
Parázsszív (Emberheart) - avagy így neveld a munkásaidat, hogy ne ők legyenek a sárkányvacsora!
2026.10.27. 17:00:00 / Ismertető, családifelsőAz Így neveld a sárkányod világa sokak szívét meghódította, és úgy tűnik, a társasjátékosokat sem hagyja hidegen – már csak azért sem, mert itt könnyen előfordulhat, hogy valakinek szó szerint lángra lobban a terve.
Firkafilm bemutató – Hatlapos sztárbrigád toborzó
2026.10.25. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóAnimációs filmünkhöz keresünk különleges karaktereket: teve, macska, borz, oroszlán és még sok különleges állat csatlakozik a stábhoz, hogy egy igazi szuper produkciót hozzunk létre.



