
- Kedvcsináló
- 2024.06.05. 19:43:00
Ha kis dobozos társasjátékot vennél, ezekkel nem lőhetsz most mellé [gsplus.hu]
18+-os partijáték, kétfős területfoglalás, vikingek harca - nem kell tízezreket költeni szuper élményekért.
Ha kizárólag praktikussági szempontból válogatunk, két okból is érdemes szétnézni a kis dobozos társasjátékok között: az egyik, hogy jellemzően - viszonylag - olcsók, a másik, hogy könnyen elférnek a táskánkban. Akár egy parkba ülünk ki piknikezni, akár nyaralni megyünk, anélkül vihetjük őket magunkkal, hogy különösebb kényelmetlenséget okoznának. Van továbbá egy olyan gyakori előnyük is, hogy egyszerű őket tanulni és játszani, a játékszabályok hosszas böngészése nélkül pörgethetjük bármelyiket.
Most, hogy nyáron többször támad az embernek kedve kimozdulni, úgy döntöttünk, szétnézünk az idei évben megjelent, kis dobozos társasjátékok között, és elmondjuk, melyiket miért érdemes választani.
A Marabunta egy kétfős roll-and-write ("dobj és írj") játék, amiben a két játékos egy-egy hangyakolónia vezetőjeként igyekszik területet foglalni. Minden körben az egyik játékos dob hat kockával, illetve felcsap egy extra akciót adó lapkát, és ezeket elosztja két csoportba (tehát az egyikbe például 2 kockát rak, a másikba meg 4-et és a lapkát, de bármilyen felosztás játszhat, amíg a lapka nem marad egyedül). Érdekes csavar, hogy a másik játékos választja ki először a neki szimpatikus csoportot, így minden elosztásnál kockáztatnunk, mérlegelnünk kell, vagy olyan ajánlattal előállni, ami miatt ellenfelünk nem azokat a kockákat nyúlja le, amik nekünk kellenének. A kockákon számok és ikonok vannak, a számokat kell beírnunk, hogy a hat régióban területet és befolyást szerezzünk, hiszen minden régió után csak az kap pontot, aki úgy írt be számokat, hogy azok összege több legyen az ellenfele számainak összegénél. A játéktábla letörölhető, így nem kell papírokat tépkedni, a Marabunta a végtelenségig újrajátszható.
Külön cikket is szenteltünk a Joking Hazardnak, a Cyanide & Happiness képregény ihlette partijátéknak, ami idén magyarul is megjelent. Röviden az a lényege, hogy a játékosok megpróbálják a lehető legviccesebb háromkockás képregényt megalkotni, minden körben lehelyezve azt a kártyát a kezükből, ami szerintük a legjobban kiegészíti a történetet. Erősen 18+-os, nagyon meredek poénokkal, de a C&H-t ismerőknek ez nem lehet újdonság.
Ha kis dobozos társasjátékot vennél, ezekkel nem lőhetsz most mellé
18+-os partijáték, kétfős területfoglalás, vikingek harca - nem kell tízezreket költeni szuper élményekért.
Hol vásárolhatom meg őket?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.11.19. 17:33:00Két remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.
Aszfalt, benzingőz és totális káosz, ez a Thunder Road: Vendetta [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.12.08. 15:00:00Ha szereted a Mad Max világát és nem irtózol a dobókockáktól, akkor ezt a társast bizony neked álmodták meg a króm istenei.
Népszerű
Eriantys - Felhőkbéli varázsvilág stratégáknak
2026.01.03. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóHomályrév: Apró kalandok – Nagy találmány, kicsi dobozban
2025.12.30. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóKlank! Katakombák – Zajjal jár a kincskeresés
2025.12.12. 16:54:00 / Ismertető, BemutatóMagányos farkasok - Ütésvivős párbaj🐺
2026.01.10. 18:03:00 / Ismertető, BemutatóZümmögő - Nektárgyűjtés a memóriaréten
2025.12.28. 21:10:00 / Ismertető, Bemutató
Friss
Magányos farkasok - Ütésvivős párbaj🐺
2026.01.10. 18:03:00 / Ismertető, Bemutató"Vezess egy farkasfalkát, harcolj a területek uralmáért, és bizonyítsd be, hogy te vagy az alfa!"
Eriantys - Felhőkbéli varázsvilág stratégáknak
2026.01.03. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóMágikus teremtmények: manók, unikornisok, békák, sárkányok és tündérek érkeznek a lebegő szigetekre. Versenyezz a többiekkel, hogy a te varázsiskolád tegyen szert a legnagyobb hírnévre!
Homályrév: Apró kalandok – Nagy találmány, kicsi dobozban
2025.12.30. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóKardot elő, ideje rendet vágni a miniatűr szörnyek hordái között! De vigyázz, ez az apró játék hiába fér el az öledben, kifejezetten komplex élményt kínál!
Cascadia Junior - szerettessük meg a természetet a gyerekekkel
2025.12.29. 15:00:00 / Ismertető, ÚjdonságokA Cascadia sikere után borítékolható volt a Cascadia Junior, ami a gyerekverziója a nagy testvérnek. A Gémklubnak köszönhetően a kisgyermekes családokhoz is eljuthat akár a karácsonyfa alá.



