
- Kedvcsináló
- 2023.04.17. 17:51:00
Aqua Garden – Amikor te építed be az akváriumot [Társalgó]
Egy különleges és ritka játék, aminek megkérik az árát, de itthon egyedül Kánai Zolinál kapható – megnéztük, milyen az, ha japán dizájnerek építik be az akváriumot.
Kánai Zoli tényleg kifejezetten a különlegességekre megy rá, no és azokra a társasjátékokra, amik valamiért neki is tetszenek, akármilyen közösségi gyűjtésbe nem száll be. Az Ostia kampányánál pedig volt lehetősége lecsapni az Aqua Garden minden jóval megpakolt változatára, amiből egy pakkal be is szerzett, így limitált mennyiségben, de itthon is elérhetővé vált a társas és annak számos kiegészítője. És bár elsőre kicsit tartottam tőle, a látvány és a téma miatt csak beneveztem rá, amit nem is bántam meg. De nézzük is, hogy miről van szó!
Ha azt a témát vesszük alapul, hogy a természettel kapcsolatban kell valamit menedzselni, közben élővilággal telítve az adott területet, bőven van választék, és bizony ez a tematika kellően népszerű – mi magunk is nagyon szeretjük a természetben, növényekkel és állatokkal kapcsolatos társasokat. Nos, a japán fejlesztésű játékban mindenki egy-egy helyi lakost alakít, aki úgy gondolja, hogy itt az ideje a városban egy szép akváriumot üzemeltetni, ahol számos tengeri élőlényt be lehet mutatni a vendégeknek. Hogy miért találta ki mindenki egyszerre ezt az üzleti lehetőséget, az jó kérdés, de a történeten ez mit sem változtat: a lényeg, hogy a különböző helyekre eltérő élőlényeket telepítsünk be úgy, hogy az oxigén is elég legyen számukra, illetve ne is falják fel egymást. Szerinted menni fog? Naná!
Az Aqua Garden már a dobozát tekintve is különleges darab, egy kellemes borítóképpel, ami alatt aztán számos egyedi meeple található, tengeri növényekkel és különböző halfajtákkal, teknősökkel, amik játékosszám függvényében kerülnek húzózsákba, onnan pedig egyfelől a főtáblára teszünk egy-egy darabot, minden egyes mezőre, valamint a sea boardra, ami a tengeri kínálatot jelenti. A játékosok kapnak egy-egy játékoslapot, tulajdonost és alkalmazottat, valamint feedeing event kártyát és bevételi tokent. Továbbá a játéktérre felkerül négy darab véletlenül választott milestone kártya, amikhez a játékosok egy-egy achievement tokenjét is odakészítjük. És alapesetben ennyi a felkészülés, de nehezített változatban sem sokkal bonyolultabb, elvégre akkor még három “advanced fish card” is a játéktér része, a hozzá való meeple-ökkel.
De nézzük magát a játékmenetet, ami oltári egyszerű, elmagyarázni viszont sokkal tovább tart. Lényegében minden esetben a játékos sorrendnek megfelelően leghátsó játékos lép előre a játéktábla sávján, amennyit csak akar, viszont attól függően, hogy hova érkezik, utána két akciólehetősége van. Az egyik, hogy ha olyan mezőre lépett, ahol van egy tengeri élőlény, akkor azt elveszi és ideiglenesen a saját táblája mellé teszi. Ezután pedig a saját tábláján 1-3 mezőt (pénz ráfordításával akár 5-öt is) lép, az óra járásával megegyező irányban. Ha eközben átlépi a Feeding Event-jelzőt, akkor a saját kártyája szerint kaphat némi pénzt, amennyiben az azon lévő követelményeknek a saját, jobb oldali két tartálya megfelel, avagy olyan élőlényeket telepített be, amik ott megvannak határozva. Akárhogy is, de ha befejezte a lépést, onnantól a két szomszédos akvárium egyikébe be kell telepítenie azt az állatot, melyet a tábláról vett el.
[Társalgó] Aqua Garden a Kickstarterek.hu-tól - Amikor te építed be az akváriumot
Egy különleges és ritka játék, aminek megkérik az árát, de itthon egyedül Kánai Zolinál kapható - megnéztük, milyen az, ha japán dizájnerek építik be az akváriumot. Kánai Zoli tényleg kifejezetten a különlegességekre megy rá, no és azokra a társasjátékokra, amik valamiért neki is tetszenek, akármilyen közösségi gyűjtésbe nem száll be.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Chicagóban a polgármesteri székért folyó harc során minden döntésnek ára van [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.09.16. 14:00:00A Chicago: A kampánycsata egy feszes szóló társas, amelyben a kampány, a korrupció és a városépítés összefonódik.
Koi társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
Kedvcsináló | 2026.09.18. 14:00:00A tóépítés színes és nyugtató világába látogathatunk el a Koival, ahol minden menetben újabb és érdekesebb formában varázsolhatunk élőhelyet a halainknak, közben pedig igyekszünk taktikusan felülmúlni a szomszédokat.
Népszerű
Erdészet
2026.09.13. 15:00:00 / Ismertető, 2026Koi társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.09.18. 14:00:00 / Kedvcsináló, gamekapocsA Freigard kis dobozban ad nagy dilemmát [gsplus.hu]
2026.09.20. 13:00:00 / Kedvcsináló, gsplus.huChicagóban a polgármesteri székért folyó harc során minden döntésnek ára van [gsplus.hu]
2026.09.16. 14:00:00 / Kedvcsináló, 2026Everdell Duó - A nap és a hold útján
2026.09.03. 14:00:00 / Ismertető, Bemutató
Friss
Firkafilm társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.09.22. 14:00:00 / Kedvcsináló, 2026Gyors, könnyed családi tabló építésben vehetünk részt az 1930-as évek gumicső stílusát idéző firkákkal, ahol a leghíresebb állatokat kell felbérelnünk és szembeállítani a többiek csapatával.
A Freigard kis dobozban ad nagy dilemmát [gsplus.hu]
2026.09.20. 13:00:00 / Kedvcsináló, gsplus.huNegyedórás kártyacsata, ahol a mohóság könnyen elpusztítja a birodalmat.
Koi társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.09.18. 14:00:00 / Kedvcsináló, gamekapocsA tóépítés színes és nyugtató világába látogathatunk el a Koival, ahol minden menetben újabb és érdekesebb formában varázsolhatunk élőhelyet a halainknak, közben pedig igyekszünk taktikusan felülmúlni a szomszédokat.
Chicagóban a polgármesteri székért folyó harc során minden döntésnek ára van [gsplus.hu]
2026.09.16. 14:00:00 / Kedvcsináló, 2026A Chicago: A kampánycsata egy feszes szóló társas, amelyben a kampány, a korrupció és a városépítés összefonódik.



