
- Kedvcsináló
- 2023.03.11. 15:50:00
Blazon – Középkori művészek [Társalgó]
Újabb középkori darabbal gazdagodott a társasok világa, de ezúttal nem kastélyokról és katedrálisokról kell gondoskodni, hanem pajzsokról, megpróbálva elkészíteni a legdíszesebbet.
Ha létezne népszerűségi lista a társasjáték-témákról, egész biztos, hogy minimum a top 10-ben, de talán a top 5-ben is benne lenne a középkor, melynek már számos oldalát megismerhettük az évek során. Lehettünk kereskedők a Tiletumban, lovagok a Nyugati királyság lovagjaiban, városépítők az Erában, kolostorépítők a Moesterióban, vagy épp Kuruzslók egy vásárban, a határ pedig a csillagos ég. Már ha egyáltalán létezik ez a határ, hiszen a több évszázadon át tartó középkor minden vetületét feldolgozni lehetetlen feladatnak tűnik, és mindig akad olyan aspektusa, ami korábban még nem, vagy csak kevésszer került terítékre – ezt a rést igyekszik betömni a Blazon is, melyben a művészeké a főszerep.
A Blazon ugyanis a heraldika művészetének szenteli magát: a harcosok már az ókorban is előszeretettel díszítették pajzsukat mintákkal, mitológiai lényekkel, azonban a középkorban kapcsoltak igazán nagy sebességre, szebbnél szebb mintákkal ruházva fel egyik leghasznosabb kiegészítőjüket, ezzel emelve házuk, uruk presztízsét. A társasban ez a feladat a játékosokra hárul, akik igyekeznek táblájukat értékesebbnél értékesebb elemekkel megtölteni, hogy a játék végére övék legyen a legnagyobb presztízzsel rendelkező pajzs.
Mindezt egy kézmenedzselős, kártyadraftolós játékként kapjuk meg, melyben 1-4 játékos igyekszik megszerezni és a pajzsára helyezni a rendelkezésre álló mintákat abból a két kártyapakliból, amely a játék fő mozgatórugója. A Tinktúra-kártyák alapvetően a színeknek felelnek meg, míg a Címerképek azok a szimbólumok és elemek, melyek a legfőbb díszítőelemek szerepét töltik be. A kártyalapokon nemcsak a színek és a minták szerepelnek, hanem az is, hogy a pajzstábla mely mezőire rakhatók le, mennyi a presztízsértékük, vagy az, hogy van-e rajtuk augmentáció.
Minden fordulóban egy fő akciólehetőség van: az egyik a kártyaszerzés, melynek során maximum két lap húzható a rendelkezésre álló két pakliból, míg a címadó Blazon-akcióval a kézben tartott lapokat tudjuk a saját pajzstáblára helyezni. Minden egyes lapnak saját lehelyezési feltétele van: az egyik ilyen az említett presztízsérték, melynek eléréshez annyi kártyát kell eldobni a kézből, amennyi a választott lapon szereplő értékkel egyenértékű (vagy több annál). A lerakott lapok után presztízspont jár, amit a pontozósávon tudunk megszerezni, így galoppozva a győzelem felé. A másik fontos lehelyezési szempont a hely, ahová a lap kerül a pajzstáblán, valamint az, hogy ezen pozíción belül a mező alsó vagy felső részén helyezkedik el. Ez utóbbi azért fontos, mert az adott sorban az összes többi kártyának is ugyanilyen pozícióban kell lennie. A korábban már lerakott lapokat – bizonyos szabályok figyelembevételével – felül lehet írni, ez pedig olyan flexibilitást nyújt, mellyel menet közben is képesek vagyunk taktikát váltani, ha épp arra van szükség. Ennek elsősorban az extra pontszerzési lehetőséget tartogató kiválóság-lapok teljesítésekor van igazán nagy jelentősége: minden játékos korlátozott számú extra pontot zsebelhet be, így meg kell fontolni, melyek teljesítését kíséreljük meg.
[Társalgó] Blazon a Kickstarterek.hu-tól - Középkori művészek
Újabb középkori darabbal gazdagodott a társasok világa, de ezúttal nem kastélyokról és katedrálisokról kell gondoskodni, hanem pajzsokról, megpróbálva elkészíteni a legdíszesebbet. Ha létezne népszerűségi lista a társasjáték-témákról, egész biztos, hogy minimum a top 10-ben, de talán a top 5-ben is benne lenne a középkor, melynek már számos oldalát megismerhettük az évek során.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Kockákból kell igazi RPG hősöket kovácsolnod ebben a játékban [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.01.22. 15:50:00Karakteralkotás társasjátékként, meglepően mély döntésekkel.
Az Androméda az egyik legjobb sci-fi stratégiai játék, de abszolút nem a kezdők pajtása [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.01.20. 14:00:00Űrbirodalom-építés, konfliktus és túlélés egy könyörtelen galaxisban.
Népszerű
A Hobbit: Oda és vissza, avagy Zsáklak kockás kalandjai
2026.01.28. 14:00:00 / Ismertető, 2025Cardia - Egy lap mindent felboríthat
2026.01.26. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóA fehér várkastély - Férkőzz a daimjó kegyeibe
2026.01.30. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóThe Witcher: A végzet útja – Hmmm…
2026.01.24. 14:00:00 / Ismertető, Bemutató7 Csoda kockajáték - kockákból csodák
2026.01.12. 14:00:00 / Ismertető, új magyar premier
Friss
A fehér várkastély - Férkőzz a daimjó kegyeibe
2026.01.30. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóEbben a játékban az a célod, hogy a daimjó várkastélyába küldött embereidet: harcosokat, kertészeket és udvaroncokat a legjobb pozíciókba juttasd, és minél több befolyáspontot szerezz. Ennek eszköze a hosszú akcióláncok végrehajtása lesz.
A Hobbit: Oda és vissza, avagy Zsáklak kockás kalandjai
2026.01.28. 14:00:00 / Ismertető, 2025A Hobbit: Oda és vissza megmutatja, hogy Zsáklak nemcsak kerek földbe vájt odúkból áll, hanem kockákból is lehet építeni :)
Cardia - Egy lap mindent felboríthat
2026.01.26. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóIzgalmas, fordulatokban gazdag, gyors párbajjáték
The Witcher: A végzet útja – Hmmm…
2026.01.24. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóÉljétek újra együtt a Vaják regények legizgalmasabb pillanatait és alakítsátok őket kedvetek szerint!



