
- Kedvcsináló
- 2022.09.24. 12:40:00
Irány a vadon! – Észak-Amerika – Természetjárás [Társalgó]
Újabb, a természetet a középpontba állító társasjáték, amely lényegében a Cascadia és a Calico szerelemgyereke is lehetne. Igen, akár minőség terén is.
Egyre több az állatokkal és a természettel kapcsolatos társasjáték, aminek valaki örül, más már kevésbé, de mivel az érdeklődés folyamatos ezekre a játékokra, azt gondolom, hogy nem most fog telítődni a piac. Ennek jele az Irány a vadon! – Észak-Amerika is, ami egy részben kezdő csapattól érkezett, emellett mégis képes úgy újat mutatni, hogy közben jól ismert és közkedvelt társasokból mondja fel a leckét. Szép illusztrációk, rengeteg állat, számos kialakuló ökoszisztéma. Biológusként a dolgunk ezeken dolgozni, akár egyedül, akár többen, együtt vagy éppen egymás ellen játszva.
És lényegében tényleg ennyi a háttér, ami az alapot nyújtja, és amely a természet iránti rajongást helyezi az asztalra, méghozzá úgy, hogy közben meglássuk az élőhelyek és az élőlények kapcsolatát. Ehhez van egy jó vaskos lapkészletünk, 154 fajkártyával, melynek két adagja a játékosszám függvényében kerül az asztalra. Mindenki kap egy-egy 4x4-es játéktáblát, egy-egy titkos célkártyát, némi szinergiajelzőt, majd a játéktérre megy még a többi szinergia, a 66 megfigyelés-jelző, 5 darab, véletlenszerűen választott képességlapka. Emellett játékba kerül a 4x2 vadonkártya, valamint a megkevert fajkártyákból a legfelső hat lapot is egymás mellé tesszük, ezzel elérhetővé téve egy alapvető kínálatot.
Az alapvető játékmechanika rendkívül egyszerű: vagy betelepítünk, vagy képességet használunk. Előbbi a legszimplább: ha tetszik a kínálat egyik fajkártyája, azt elvesszük, majd a saját 4x4-es felosztású táblánk egyik mezőjére tesszük. Teljesen szabadon, nincsen semmi megkötés. A kínálat legszélső darabja ingyen van, viszont ahogy haladunk beljebb, minden egyes átlépett lapra rá kell tennünk egy szinergia-jelzőnket, amit az fog megkapni, aki az adott kártyát begyűjti. Persze az is lehet, hogy végül senki nem viszi el és dobópakliba kerül, ebben az esetben a szinergia megy vissza a közös készletbe. Izgalmasabb, hogy ha már lent lévő kártya mellé tesszük az újabbat, akkor az érintkező, közös élőhelyű lapok után szinergiát kapunk. És ha már képességek, akkor a képesség használatánál valamelyik lapkát fordítjuk át a használt oldalára, alkalmazzuk a hatását (megfigyelés, szinergia szerzése, dobópakliból visszahúzás, emellé pedig mindig x számú lap eldobása); vagy pedig az átfordított, használt lapokat visszafordítva mindegyik extra hatását érvényesítjük – ezzel nemcsak újra elérhetővé téve az alap képességeket, de ilyenkor az idősáv jelzője is mozog egyet.
[Társalgó] Irány a vadon! - Észak-Amerika a Gémklubtól - Természetjárás
Újabb, a természetet a középpontba állító társasjáték, amely lényegében a Cascadia és a Calico szerelemgyereke is lehetne. Igen, akár minőség terén is. Egyre több az állatokkal és a természettel kapcsolatos társasjáték, aminek valaki örül, más már kevésbé, de mivel az érdeklődés folyamatos ezekre a játékokra, azt gondolom, hogy nem most fog telítődni a piac.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.11.19. 17:33:00Két remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.
Ebben a The Witcher-játékban együtt döntitek el, merre halad tovább a sztori [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.10.12. 19:57:00A The Witcher: A végzet útja az utóbbi idők egyik legizgalmasabb társasjátéka a Vaják univerzumban.
Népszerű
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, BemutatóKapibarista – Gyere be egy jó kávéra
2025.11.05. 18:00:00 / Ismertető, BemutatóHalkonzerv Bt. – Nem elég, ha sokáig eláll
2025.11.08. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóBombakeresős társas lett az év játéka [telex.hu]
2025.07.24. 19:34:00 / Kedvcsináló, 2025Utazás a Föld körül – kis lépés egy tervezőnek, közepes a játékosoknak
2025.10.14. 14:00:00 / Ismertető, 2025
Friss
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, Bemutató"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
A Fehér Várkastély: Párbaj - avagy visszatérés kettesben Himedzsibe
2025.11.21. 16:00:00 / Ismertető, Két személyesNagyon felkapottak lettek azok a kétszemélyes társasok, amik eredetileg több személyes társasjáték változatok. Ezekhez mindig is szkeptikusan álltam, hisz általában ezek ketten is remekül működtek. Most górcső alá vettem a Fehér Várkastély: Párbajt.
Háp háp háp jönnek a... GUMIKACSÁK
2025.11.20. 15:25:00 / Ismertető, BemutatóA Gumikacsák jó kacsához híven kifröcskölik a vizet a kád mellé, amit a loccsanási értékek mutatnak meg. A célod hogy a 3. forduló végére a legkevesebb pontot szerezd megakadályozva, hogy eláztassák a fürdőszobád.
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
2025.11.19. 17:33:00 / Kedvcsináló, gsplus.huKét remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.



