Kép forrása: pcguru.hu

Terra Mystica: Big Box – Misztika Terraformálása [Társalgó]

Az immáron egy évtizedes múltra visszatekintő Terra Mystica minden földi jóval megspékelt Big Box kiadásával barátkoztunk.

Terra Mystica nem mai csirke, az alapjáték még 2012-ben látott napvilágot, ezt kisebb-nagyobb kihagyásokkal további kiegészítők követték: rögtön 2014-ben a Fire & Ice jelent meg. Ezután egy önálló mellékág következett, hiszen a Terra Mystica: Gaia Project az űrbe helyezi az ismerős megoldásokat néhány saját ötlettel megspékelve. Majd visszatértünk az alapjátékhoz, melyhez 2019-ben a Merchants of the Seas, 2021-ben pedig a szóló automa érkezett. Végül a Terra Nova csomagolta és gondolta újra az eredeti ötletet – ezzel szinte egyidőben, az immáron 10 éves játék évfordulójára megérkezett a minden eddigi kiegészítőt magába foglaló Big Box is. Egy jó játék hosszú ideig megállja a helyét, vajon igaz-e ez a Terra Mysticára is?

Mielőtt komolyabban belevágnék, még egy személyes megjegyzést engedjetek meg: a Terra Mystica első próbajátéka előtt mindenhonnan azt hallottam-olvastam, hogy mennyire komplex és összetett a játék. Aztán jött a kicsomagolás, a több száz token és jelölő kinyomkodása, majd szétválogatása, és közel két tucatnyi zacskóba való elpakolása, amihez egy laza két oldalas tájékoztató adott segítséget, és mintegy két órát vett igénybe. Mondanom sem kell, hogy ezeknek köszönhetően már jó előre féltem attól, hogy hogyan fogok megbirkózni a játékkal… pedig valójában nem kellett volna. Félreértés ne essék: a Terra Mystica tényleg komplex, és kimondottan egyszerűnek sem nevezném, de az összeszedett szabálykönyv és az inkább többé, mint kevésbé intuitív szabályok csak úgy adják a játékmenetet.

[Cikk folytatása]

[Társalgó] Terra Mystica: Big Box a GameWiztől - Misztika Terraformálása

Az immáron egy évtizedes múltra visszatekintő Terra Mystica minden földi jóval megspékelt Big Box kiadásával barátkoztunk. A Terra Mystica nem mai csirke, az alapjáték még 2012-ben látott napvilágot, ezt kisebb-nagyobb kihagyásokkal további kiegészítők követték: rögtön 2014-ben a Fire & Ice jelent meg.

Hol vásárolhatom meg?

forrás -- www.pcguru.hu

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

29Szep

Családi társasjátékok – Vigyáz(z)6! [Társalgó]

Kedvcsináló | 2022.09.29. 12:29:00

A Vigyáz(z)6! egy roppant egyszerű, mégis gondolkodtató családi kártyajáték, melyben a tét az ökör-köri tagság.

27Szep

Dungeon Fighter: Second Edition – Káosz az asztalon [Társalgó]

Kedvcsináló | 2022.09.27. 12:48:00

Dungeon crawler, de nem a megszokott formában – így is jellemezhetjük a társast, aminél rengeteg módon dobjuk el a kockát, csak éppen soha nem a megszokottak szerint.


Kommentek

  • godzsakattila

    2022-09-28 22:36:10

    Nekem meg csak a társasnyereményjátékok meg a társasmémek, miatt van instagramom, ahol megtaláltalak véletlenül 😅

  • MaRo

    2022-09-28 21:35:00

    Ezzel én is küzdök és a klub gondolatával is sokszor eljátszottam már de valahogy sosem érek oda. Nálunk is rengeteg a bontatlan vagy csak éppen kipróbált játék de távolról sem kiismert.

    Az asszonynak hamarosan itt a vizsga szóval remélem decembertől már játékdúsabbak ledznek a mindennapok és feldolgozzuk ezt a pár tucat jàtékot is de mèg akkor sem mondhatjuk ill. Mondhatom el, hogy többfős gyakorlott játékossal tudok rendszeresen leülni olyan játékokhoz amik inkább nagyobb létszámot igényelnének élvezhetőség tekintetében.

    Viszont ezen gyötrelmek ellenère is van amik polcra kerülnek annak ellenére, hogy jelenleg esélyem lenne élvezni.

    Ezeknek az eseteknek 2 fő oka van. Az egyik, hogy reménykedem egyszer majd ez változik akár a család bővülése révén. Másfelől van ami nagyon tetszik és ha a dolgok jobbra fordulnak addigra elfelejtem, hogy ilyen is volt na meg nem is lesz nagyon elérhető.

    Ha neked a klub könnyen elérhető opció akkor az utóbbi gondolatot kifejezetten ajánlom figyelmedbe. :)

    De a klubból akár üj kört is kialakíthatsz mint ahogy én is szándékozom Attilával folytatni a partikat. Ez most úgy érzem tavasszal biztos esélyes egy nagyobb hangvételű hétvégén is akár de azért játszom a gondolattal hogy lehetne előrébb hozni. De persze azért nekünk jó 100 km-ert kell legyűrni ami azért nem teljesen a szomszéd porta sajnos....😅

  • MaRo

    2022-09-28 21:08:04

    Azt hiszem ezzel már részben meggyőztêl, bár wgyébként is egész elegáns helye van a kívánságlistámon én még mindig fenntartom az ellenérzésem, hogy nem lesz kivel játszak.

    Bár ha ez is jól működik 2 fővel is akkor az talán adna neki még egy nagyon lökést a grandiózusságàt pedig meghagynám kvázi ünnepnapokra bár szerintem ez tipikusan az a játék ami akkor adja ki az igazi erejét ha sokan játszák és sűrűn kerül elő ugyanazokkal vagy legslábbis olyanok ülnek asztalhoz akik jól ismerik ezáltal meg az ismeretlen stratégiák áldása teszi még inkább érdekessé a mérkőzést.

    Szóval magam sem tudom, hogy mi legyen ezzel a jövőben.

    A rendező valóban nagyon fájdalmas a doboza felett meg nem tudok napirendre térni teljesen mert a régi színesebb sokat mondóbb mint a big boxé de szerintem az is kaphatott volna szebb grafikát. Ez meg letisztult és egy szimbólum van rajta ami meg olyan nem is tudom.

    Egyfelől egyszerű de nagyszerű másfelől ha valaki leveszi a polcról olyan semmitmondó.

  • kok_o

    2022-09-28 20:36:17

    Ismerős érzés, nálunk vannak a polcon olyan játékok amiken még a fólia is rajta van (de hát jó áron volt), van pár amit használtan szereztünk be, de még nem próbáltuk ki, illetve több amit lényegében még csak 1szer játszottunk. Szóval egyelőre a Terra Mystica is fent van a (részben)képzeletbeli "kell" listán, méghozzá elég előkelő helyen, de egyelőre ott is marad. :)

  • ryuk669

    2022-09-28 20:10:46

    Most nagyon mennek a játékok a használtpiacon....csak a kickstarter miatt csináltam egy úgyahogy adatmentes facebook profilt és beléptem pár használt játék csopiba, most ebből is már a 2. került fel a héten és rögtön viszik is. Biztos a híre is besegít, de ahogy utánanéztem, tényleg elég érdekesnek tartom, de (tudom...minden ami a "de" előtt elhangzik, lósz*r) én már most is túl sok olyan játékkal rendelkezem, ami lehet még idén se lesz kipróbálva idő és közeli játékostárs hiányában, így nem merem beválalni...:( komolyan gondolkodom hogy társasjáték klubbokba fogok járni, mert ez nem állapot...) Pedig igazán összetett és a komor, egyszerű grafikával együt is nagyon felcsigázott.

  • kok_o

    2022-09-28 14:41:14

    Érdekes, hogy ugyanúgy vegyok ezzel a játékkal mint Te. Régóta szeretném kipróbálni, sokszor kacérkodtam vele amikor szembe jött egy-egy használt példány jó áron, de végül mindig elvetettem azzal, hogy vajon milyen gyakran kerülne elő, illetve hogy vajon mennyire lenne hozzá társaság. Közben azon gondolkodom, hogy ugyanígy voltam az Agricola-val is. Úgy fél évvel ezelőtt sikerült szert tenni az eredti kiadásra, jó áron, de ott ült csak a polcon. Aztán nemrég a feleségem közölte, hogy próbáljuk ki újra (az első alkalom kb 10 éve volt, hiányos szabálymagyarázattal és úgy nem volt élvezetes), azóta sok mindennel játszottunk, meg sokan is dícsérik, hátha jó lesz. És jó lett. :D
    Ennek tükrében lassan elgondolkodom, hogy a következő jó állapotú és áru használt példányra lecsapjak-e. :D
    A cikkre, illetve a Big Boxra is reagálva, a doboz szerintem kimondottam nem lett szép, az alap doboz sokkal szebb szerintem. Egy ekkora doboznál, illetve alkatrész mennyiségnél (az árat nem is említve), szerintem simán elvárható lett volna valamiféle rendező.

  • MaRo

    2022-09-27 21:37:30

    Ez a terra mistyca is egy olyan játék számomra amit nagyon szívesen játszanék de sanszos, hogy sosem lesz a polcon a szükséges brigád hiànya miatt.

    Ipyen formán nekem talán a big box nem is annyira egetrengetően fontos de hát ha egyszer rászánnám magam csak ez a fél tègla mutatna szépen.

    A rendező tényleg elég nagy hiányosságnak tűnik egy ekkora eszközkészlettel dolgozó játék esetében de biztos készül majd hozzá egy másik vagyonért valami a későbbiekben.

    Én első neki futásra a dobozát is jobban színeztem volna, de ahogy nézegettem és a korábbi kiadásokhoz hasonlítottam és kerestem az összefüggést végül arra jutottam, hogy van ebben mégis csak valami ami széppé és összefoglalóvá teszi a teljes szériát.

    A rajongói fordítás teljes hiányát én annak tudnàm be, hogy ami elérhető is bőven lefed szinte mindent is így talán itthon elveszett a népszerűsége vagy épp eleve nem is volt egyszerű beszerezni. A big box viszont könnyen változtathat ezen.

    Úgy tervezem valamikor a közeljövőben eljutok egy közelebbi társas klubba ami már igen csak időszerű lenne és ott hátha lenne lehetőség kipróbálni.

    A zéró szerencsefaktor és a végtelen lehetőség és újrajátszhatóság végtelenül vonzóvá teszi és én a magam részéről valahogy úgy gondolom ez valami kötelező alap darab. Szóval ha valaki ilyen partit szervezne nem egy fél országgal odébb szóljon. :D

  • mr.zehy

    2022-09-27 18:16:47

    Emlékeim szerint az első komolyabb euro volt, amivel játszottam, de a szerelem a mai napig tart. Szuper játék!

Népszerű

Friss

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • Terra Mystica