
- Kedvcsináló
- 2022.08.31. 12:13:00
Zombicide: Második kiadás – Utczai harczosok! [Társalgó]
Bár már tűkön ülve várjuk a Marvel Zombies érkezését, addig is itt a második kiadású Zombicide magyar verziója, ami az utcai harcokat állítja középpontba.
2012 óta sok minden változott, így a CMON népszerű sorozata, a Zombicide is, mely az eltelt esztendők során nemcsak az űrbe, de még a fantasy műfajba is ellátogatott, hogy a megszokott, hagyományos zombikat idegenekre vagy orkokra cserélje, sőt még Romero klasszikus zombifilmjét is sikerült megidézni, egy lassabb és túlélősebb spinoff képében. Most azonban eljött az idő egy felújított alap Zombicide-ra, méghozzá magyar nyelven, mely a hagyományosabb, utcai és épületekben zajló hadviselést mutatja be, töméntelen mennyiségű tartalom társaságában.
Ahogy általában, ezúttal is hat karaktert érdemes indítani, függetlenül a játékosszámtól, ami elsőre fura lehet, de összességében megéri a megosztott figyelmet, ráadásul jobban képbe kerülhetünk a szereplők speciális képességeit illetően. Van mivel, merthogy összesen 12 túlélő közül válogathatunk, akiket mind érdemes legalább egyszer az utcára küldeni, így egészen sokáig tarthat már csak a rendelkezésre álló hősök kiismerése is. Márpedig ez a felhozatal apróság a küldetések mellett, hiszen a Zombicide: Második kiadás a társaihoz hasonlóan kampány-alapú társas, misszióból pedig annyit pakoltak mellé a kiadónál, amennyit nem szégyelltek az alapdobozba rakni.
[Társalgó] Zombicide: Második kiadás a Delta Visiontől - Utczai harczosok!
Bár már tűkön ülve várjuk a Marvel Zombies érkezését, addig is itt a második kiadású Zombicide magyar verziója, ami az utcai harcokat állítja középpontba. 2012 óta sok minden változott, így a CMON népszerű sorozata, a Zombicide is, mely az eltelt esztendők során nemcsak az űrbe, de még a fantasy műfajba is ellátogatott, hogy a megszokott, hagyományos zombikat idegenekre vagy orkokra cserélje, sőt még Romero klasszikus zombifilmjét is sikerült megidézni, egy lassabb és túlélősebb spinoff képében.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Az Androméda az egyik legjobb sci-fi stratégiai játék, de abszolút nem a kezdők pajtása [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.01.20. 14:00:00Űrbirodalom-építés, konfliktus és túlélés egy könyörtelen galaxisban.
Zsebre vágható hőstettek Homályrévben [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.02.13. 16:25:00Kis doboz, nagy kaland a Gloomhaven világában.
Népszerű
Az erdő: Dartmoor – erdő újrakeverve
2026.02.11. 14:00:00 / Ismertető, TablóépítésZsebre vágható hőstettek Homályrévben [gsplus.hu]
2026.02.13. 16:25:00 / Kedvcsináló, 2026Bombairtók - dedukció, csapatmunka, izgalmas küldetések
2026.02.21. 14:27:00 / Ismertető, BemutatóDabba Walla - Siess, hogy ki ne hűljön!
2026.02.09. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóGwent: A legendás kártyajáték – How about a few rounds of cards?
2026.02.07. 10:00:00 / Ismertető, Bemutató
Friss
Bombairtók - dedukció, csapatmunka, izgalmas küldetések
2026.02.21. 14:27:00 / Ismertető, BemutatóA Bombairtók egy japán tervezésű kooperatív játék, amiben főleg a dedukció és a logika vezeti a drótokat elvágó kezeket.
Zsebre vágható hőstettek Homályrévben [gsplus.hu]
2026.02.13. 16:25:00 / Kedvcsináló, 2026Kis doboz, nagy kaland a Gloomhaven világában.
Az erdő: Dartmoor – erdő újrakeverve
2026.02.11. 14:00:00 / Ismertető, TablóépítésAz erdő: Dartmoor világa Anglia vadregényes, lápos területére repít minket, ahol a tájjal együtt egy gazdag állatvilág is jelen van. Ezt a tájat barangoljuk be a játék során.
Dabba Walla - Siess, hogy ki ne hűljön!
2026.02.09. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóMumbaiban minden reggel több mint ötezer futár indul útnak, hogy 200 000 „dabbát”, vagyis fém ételhordót szállítson ki az indiai metropolisz irodáiba. Ők a „dabba wallák”, akik már 1890 óta ikonikus „kiegészítői” a városképnek. Most eljött az idő, ho




Kommentek
porcine
2022-09-01 13:09:13
Nem játszottam az első kiadással, csak a Zöld hordával, így azzal tudom összehasonlítani. Szerintem áramvonalasabb. Egyszerűek a szabályok, mint a kavics, de a játékmenetnek pont ez az egyszerűség tesz jót. Ez egy zsigeri zombihentelés, minimális stratégiával (egyedül esélye sincs egy hősnek, csak csapatban) és kb. ugyanennyi taktikával megszórva (Felvegyem-e a bónuszfegyvert, vagy sem? Naná, hogy igen!!!!:))). De ebben pont ez az állat. Ahogy elkezdenek szépen özönleni a zombik, esetleg egy Rémséggel karöltve, ti pedig betárazva vágtok utat közöttük, na az valami felelmelő. Itt ne keress eurot, ez egy masszív ameri, annak is a lebutított, Snyder-fele változata, ami nagyon szórakoztató, ha a szürkeállományt pihenni küldöd és a zsigeri élményekre koncentrálsz. Pont mint a McDonald's, ami másnaposan kiemelekedő élményt nyújthat, egyéb esetekben inkább elkerülendő!;)