
- Kedvcsináló
- 2022.08.14. 20:07:00
Euphoria: Build a Better Dystopia – A Nagytestvér mindent lát [Társalgó]
Disztópiát sokféleképpen megélhettünk már, de úgy talán a legritkábban, hogy mi magunk építjük… vagy éppen pont mi szabotáljuk.
Aldous Huxley és George Orwell óta a disztópiát nehéz másképpen elképzelni, mint szürkés képekben, vagy art deco stílusban, amire részben majdnem minden, az 1984 és a Szép új világ vonalát követő mű rásegített. Így részben az Euphoria: Build a Better Dystopia is, amely még 2013-ban, a Stonemaier Games első játékainak egyikeként látta meg a napvilágot, rögtön az első Viticulture után, így még az igazán nagy sikereket megelőzően. És bár legalább annyian szeretik, mint ahányan Jamey Stegmaierék leggyengébb játékának tartják, közel 10 évvel a megszületése után is van annyira izgalmas a settingnek, a témának köszönhetően, hogy mi is foglalkozzunk vele. Mivel pedig itthon a kiváló felhozatallal rendelkező Gamewiz rendszeresen tart a társasból, bele is vetettem, bele is vetettük magunkat a disztópia építésébe – ami két borászati etap között kimondottan jó ötletnek bizonyult.
A disztópia általánosan elképzelt formáját talán senkinek sem kell bemutatni, legyen szó az 1984-ről, az Equilibriumról, a Brazilról vagy a Dark City-ről, az Euphoria pedig pontosan ezt az elnyomó világot mutatja be, de úgy, hogy a játékos is a része, miközben munkásokat bevetve igyekszik felkapaszkodni, hogy megvesse a lábát az uralkodó rezsimben, ahonnan aztán irányíthatja a világot. Ehhez eleinte két dolgozója, valamint egy ismert és egy később használható szövetségese van, valamint egy olyan dilemma-kártyája, amit valamikor a játék során aktiválhat, ha eljön az ideje. Van még tíz authority tokenünk, avagy csillagunk, és lényegében ezektől függ a játék vége is, hiszen amint megszabadul valaki az utolsótól, érkezik a végjáték és a győzelem, amiben maximum döntetlen esetén, más pontokban, más összetevőkben előzheti meg valaki a befutót. Addig azonban építkezünk, bányászunk, vagyis nyersanyagot termelünk, régi relikviákat gyűjtünk be, valamint vigyázunk, hogy munkásaink ne legyenek túl jól informáltak, ne legyenek okosak, de azért kellően boldogan vegetáljanak a rezsim puha-diktatúrája alatt.
[Társalgó] Euphoria: Build a Better Dystopia a Gamewiztől - A Nagytestvér mindent lát
Disztópiát sokféleképpen megélhettünk már, de úgy talán a legritkábban, hogy mi magunk építjük... vagy éppen pont mi szabotáljuk. Aldous Huxley és George Orwell óta a disztópiát nehéz másképpen elképzelni, mint szürkés képekben, vagy art deco stílusban, amire részben majdnem minden, az és a Szép új világ vonalát követő mű rásegített.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
5 cozy társasjáték, amivel őszi hangulatot varázsolhatsz a nappalidba [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.09.24. 14:00:00Meseszép erdők, szorgosan dolgozó erdei állatok és egy kis sütés-főzés...
Koi társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
Kedvcsináló | 2026.09.18. 14:00:00A tóépítés színes és nyugtató világába látogathatunk el a Koival, ahol minden menetben újabb és érdekesebb formában varázsolhatunk élőhelyet a halainknak, közben pedig igyekszünk taktikusan felülmúlni a szomszédokat.
Népszerű
Szörnyen nagy utazás – Kryptothera
2026.10.10. 14:00:00 / Ismertető, KickstarterMaestro – Két zseni, két műhely, egyetlen mestermű
2026.10.12. 14:00:00 / Ismertető, board&diceElső társasom: Hanni mézméhecske🍯🐝
2026.10.13. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóHab a tortán - Rétegezd a szerencsédet
2026.10.08. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóVárosépítők: amikor egy memóriajátékból város lesz + interjú Mándi Zsófiával
2026.10.05. 14:00:00 / Ismertető, Gémklub
Friss
Első társasom: Hanni mézméhecske🍯🐝
2026.10.13. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóA legkisebbek tíz percben segíthetnek Hanninak nektárt gyűjteni és mézet készíteni.
Maestro – Két zseni, két műhely, egyetlen mestermű
2026.10.12. 14:00:00 / Ismertető, board&diceA lengyel Board & Dice legújabb durranása a Maestro, melyet személyes rajongás ihletett.
Szörnyen nagy utazás – Kryptothera
2026.10.10. 14:00:00 / Ismertető, KickstarterUtazz a Föld körül, gyűjts egyre jobb felszerelést, és vadássz a kriptidekre – ez a Kryptothera: The Cryptid Pursuit.
Hab a tortán - Rétegezd a szerencsédet
2026.10.08. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóA tortakészítő verseny elindult: lágy piskóta, krémek, cukorkák, ízek és színek kavalkádja... Melyik lesz a legjobb recept az Év gyerekjátékában?



