
- Kedvcsináló
- 2021.03.19. 10:00:00
Jagged Alliance az Underground Gamestől – Trópusi Vihar [Társalgó]
A Jagged Alliance ugyan mostanra már kifutott, de a kiadó jóvoltából volt szerencsénk rátenni a mancsunkat a játékra, amit az azonos című PC-s klasszikus ihletett.
A Jagged Alliance előélete tanulságos eset, és talán úgy lehetne a legtömörebben jellemezni, hogy jobb sorsra lenne érdemes. A játék a fénykorát a kilencvenes évek végén élte, akkor emelkedett igazi kultstátuszba – azóta azonban diplomatikusan fogalmazva is csupán felemás sikereket értek el a folytatások és újragondolások. Egy ponton a hamvaiból felemelkedő THQ rátette a mancsát a jogokra, majd megpróbálkozott egy játékkal, és a trendeket követve egy társasjáték-kiadást is megélhetett a klasszikus PC-s éra egyik ikonja. Egy dolgot már most bizton mondhatunk: az asztali kiadás jobban sikerült, mint a digitális változatok.
[Társalgó] Jagged Alliance az Underground Gamestől - Trópusi Vihar
A Jagged Alliance ugyan mostanra már kifutott, de a kiadó jóvoltából volt szerencsénk rátenni a mancsunkat a játékra, amit az azonos című PC-s klasszikus ihletett. A Jagged Alliance előélete tanulságos eset, és talán úgy lehetne a legtömörebben jellemezni, hogy jobb sorsra lenne érdemes.
A cikkben megjelent társasjáték adatlapja
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
5 cozy társasjáték, amivel őszi hangulatot varázsolhatsz a nappalidba [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.09.24. 14:00:00Meseszép erdők, szorgosan dolgozó erdei állatok és egy kis sütés-főzés...
A Freigard kis dobozban ad nagy dilemmát [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.09.20. 13:00:00Negyedórás kártyacsata, ahol a mohóság könnyen elpusztítja a birodalmat.
Népszerű
Euphoria Essential Edition – A Nagy Testvér tényleg mindent lát
2026.10.29. 14:00:00 / Ismertető, stonemaier gamesKerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.11.01. 17:10:00 / Kedvcsináló, 2026Parázsszív (Emberheart) - avagy így neveld a munkásaidat, hogy ne ők legyenek a sárkányvacsora!
2026.10.27. 17:00:00 / Ismertető, családifelsőSarkköri expedíció – avagy hogyan küldjünk tudóst a világ végére, majd csodálkozzunk, hogy elfárad
2026.10.19. 14:00:00 / Ismertető, 2026Waterfall Park – „Én azt neked oda nem adom…”
2024.03.27. 14:00:00 / Ismertető, 2024
Friss
Hódok, hidak és a matematika egyik leghíresebb rejtélye – Erdei királyság
2026.11.05. 18:19:00 / Ismertető, GémklubHa már elég volt az Everdell, mert unod, vagy mert nem nyújt kellő kihívást, itt a rivális az Erdei királyság képében.
Kerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.11.01. 17:10:00 / Kedvcsináló, 2026A versenyzők már a rajthoz álltak egy szédítő versenyhez, amihez a cinkelt kockákat, a mágikus képességeket és a különféle csalásokat mind csatasorba állították. A mókához már csak pár vállalkozó szellemű játékos kell, akik végigasszisztálják az észb
Euphoria Essential Edition – A Nagy Testvér tényleg mindent lát
2026.10.29. 14:00:00 / Ismertető, stonemaier gamesA disztópiákat általában kívülről szemléljük: nézzük, ahogy egy elnyomó rendszer bedarálja az egyént, majd örülünk, hogy mindez csak fikció.
Parázsszív (Emberheart) - avagy így neveld a munkásaidat, hogy ne ők legyenek a sárkányvacsora!
2026.10.27. 17:00:00 / Ismertető, családifelsőAz Így neveld a sárkányod világa sokak szívét meghódította, és úgy tűnik, a társasjátékosokat sem hagyja hidegen – már csak azért sem, mert itt könnyen előfordulhat, hogy valakinek szó szerint lángra lobban a terve.




Kommentek
veerzoltan80
2021-03-20 09:16:03
Annyira nem nagy kihívás elszipkázni a gépről szerencsére, meglehetősen jó alany mind kártyajátékokra, mind társasokra. De ilyen kell komandó jellegű játékunk még nincs.
Eyesis
2021-03-20 08:35:37
Neked biztos nagy élmény lenne, de a kisembert szerintem valami neki való játékkal kéne elcsábítanod a géptől :)
Én is játszottam annak idején ezzel, de annyira mély nyomot nem hagyott benne, mint a Civ, Diablo, Dune 2, Heroes, Starcraft és csupán ez utóbbival volt jó társasjáték éményem is :)
veerzoltan80
2021-03-19 23:04:39
Hatalmas kedvencem volt PC-n, a Civ és a Diablo mellett tinikorom meghatározó játékélménye. Hát számomra nem kérdés elindul a vadászat a társas verzióra, már csak azért is hogy fiamat ki tudjam robbantani a Fortnite elől és megmutathassam hogy csináltuk ezt annak idején mi 😁