
- Ismertető
- 2025.10.30. 15:00:00
Hóban-rosszban együtt játszunk! – Star Wars – A Hoth ostroma ismertető
Több mint 25 éve már, hogy az Avalon Hillnél megjelent Richard Borg játéka, az amerikai polgárháborút asztalra adaptáló Battle Cry.
A hexákra osztott, a wargame műfajt lényegében családi játékká egyszerűsítő társas aztán számos néven és formában tért vissza: a Days of Wonder Memoir ‘44 címen, világháborús környezettel 2004-ben, majd a fantasy BattleLore-ként 2006-ban adta ki újra, hogy idén eljussunk a koncepció talán legjobb és legizgalmasabb reinstallációjához, amit csak el lehet képzelni (persze Warhammerön innen, A Gyűrűk Urán túl). Ez lett a Star Wars – A Hoth ostroma, melyet szerencsére a Gémklub magyarul is egyből elérhetővé tett. Fontos ez a kis apróság, hiszen az új Memoir ‘44-variáció valóban családi wargame-ként (is) működik, és mint olyan, nem árt, ha a kisebbektől a nagyokig mindenki megérti a szabályait és kártyáit.
You rebel scum!
A szabály egyébként nagyon egyszerű. Kapunk egy három (bal-közép-jobb) szektorra osztott térképet, melyen minden egyes ütközetben előre megszabott módon kerülnek le a tereplapkák és egységek, majd az egymással szemben ülő felek a saját kártyapakliból minden egyes körben egy-egy lapot játszanak ki, és ezzel egyesével adnak ki parancso(ka)t az egységeiknek. Hogy 3 vagy több lapot húz valaki a paklijából és hogy ki kezd, azt szintén a küldetésfüzet szabja meg, a választott parancskártya azonban egyértelmű lehetőségeket kínál: egy vagy több egységnek parancsot adni.
Ez lehet mozgás, lehet támadás, vagy éppen a kettő keveréke, de mindennek megvan a maga szabálya, így például a gyalogos egységek mozoghatnak egy mező helyett kettőt, de akkor például nincs támadási lehetőségük. Támadásnál szintén egy szabályrendszer alapján dobunk kockákkal, például egy gyalogos egység a szomszéd mezőre 3, a két mezővel távolabbi helyszínre azonban már csak 2, három mezővel odébb pedig mindössze 1 kockával dob. Egy AT-AT lépegető viszont mindhárom mezőre 3 kockát használ fel és a többi. Kockadobásnál van olyan eredmény, amely a gyalogosokat, és van, amelyik a járműveket sebzi, de akad olyan is, amely mindenkit, sőt még visszavonulásra is kényszeríthetjük az ellent. Ami izgalmasabbá teszi ezt az egészet, az az, hogy akadnak kártyák, melyek amellett, hogy akár több egységet mozgatnak, több mozgást vagy épp több kockát is kínálnak. A tereptípusok pedig nehezíthetik a mozgást és/vagy a támadást. Emiatt már alaposan át kell gondolni minden egyes lépésünket, a történet pedig itt sem ér véget, ugyanis a Hoth hófútta felszíne számos további izgalmat tartogat.
A Hoth ostroma berobbant a hazai kínálatba
Eleve minden oldalnak van 9 extra lapja, melyek 3 hősre vannak leosztva. Ha pedig úgy gondoljuk – és már miért ne gondolnánk úgy –, akkor az alap pakliba egy hős három lapját is bele keverhetjük, ezzel elérve mondjuk egy nagyszabású Darth Vader-Luke Skywalker párbajt-háborút. Aztán ezen felül van még két kampány is, amelyhez mindkét oldal kap egy-egy kampányfüzetet, hogy utána szépen végig tudjanak menni a csaták során. A pontot az i-re és a koronát erre az egészre pedig az úgynevezett Epikus ütközet, a Hoth ostroma teszi fel, melyhez azonban szükséges egy hasonlóképpen elvetemült barát/családtag/ismerős, aki szintén megvette a játékot: a két példányt összeillesztve ugyanis egy speciális küldetés is megnyílik a küldetésfüzetben, amelynek méretei szerintem könnyedén elképzelhetőek. Ez lényegében a játék abszolút csimborasszója, amely miatt szerintem tényleg érdemes legalább egyszer elmenni akár egy társasjátékos klubba, elcipelve a saját példányt, és kifizetve a szükséges költségeket.
Star Wars: Lázadás kicsiben
De ha erre nincs is lehetőség vagy igény, a Star Wars – A Hoth ostroma már önmagában nagyon komoly élményeket tartogat a játékosok számára. 2 fős társasként önmagában is remek, ehhez pedig a téma éppen úgy hozzáad, mint pl. A Gyűrűk Ura – Párbaj Középföldéért esetében. Ráadásul itt a minik és kártyatartók is nagyon sokat hozzátesznek az asztalkép minőségéhez, mert azért annak csak megvan a maga varázsa, ahogy a lépegetők, siklók, gyalogosok megindulnak és harcolnak egymással, közben meg mindenki rakosgatja a sínbe a lapjait. Persze a kockadobás és a kártyahúzás önmagában is hordoz némi szerencsefaktort, amin nem javít az egyébként érthető fejlesztői döntés, miszerint egy egység ugyanannyi kockával dob akkor is, ha 1, és akkor is, ha 4 gyalogosból áll. Emiatt simán előfordulhatott, hogy egyetlen életben maradt kis lázadó söpredék a Birodalom négy dicső harcosát lőtte ki egyszerre. De valahol ez is megadja a játék varázsát, hiszen kiszámíthatatlan és izgalmas csaták játszódnak le. A látvány pedig ehhez mérten fantasztikus, és az egész tényleg egy vérbeli wargame érzetét kelti. Csak épp családi kivitelben, centizés és vonalzózás nélkül.
Nem véletlen, hogy az elmúlt 1 hétben három ellenféllel több mint öt meccsel küzdöttem meg, kipróbálva a lázadók és a birodalmiak oldalát is. Végig azt éreztem, hogy működik az egyensúly, általában egyetlen ponton múlt a győzelem, és a legtöbbször adtunk is, kaptunk is, ha odafigyeltünk és jól terveztünk. Annak meg azért megvan a varázsa, ahogy a lépegetőm körbejárja a hegyeket, majd kihasználva a kártyák előnyeit megsorozza a gerillaként megbújt lázadókat, vagy amikor megindulnak a hósiklók és lekaszálják az ellenfél seregeit. Nyugodtan állíthatom hát, hogy a Star Wars – A Hoth ostroma remek társasjáték, egyszerűsége, 20-40 perces küzdelmei miatt pedig lényegében bárkinek ajánlható, aki kicsit is vonzódik a Star Wars-univerzumhoz. 22 ezer forintos árazása a mutatós minikhez képest nem vészes, és ugyan 3D-s terepeket is el tudnék képzelni a szimpla kis kartonelemek helyett, bár ez lenne minden társas legnagyobb problémája (melyen az Etsy meg persze simán segít). Nagyon is ajánlott, 2025 egyik nagy dobása ez a játék.
A(z) Star Wars: A Hoth ostroma társasjátékot a Gémklub biztosította számunkra!
Keresd fel a boltot és tekintsd meg a játék adatlapját!
MEGNÉZEM A JÁTÉKOT
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Halkonzerv Bt. – Nem elég, ha sokáig eláll
Ismertető | 2025.11.08. 15:00:00A Halkonzerv Bt.-ben halászként kell a tenger kizsákmányolása nélkül anyagilag is megerősödni a flottánk bővítésével, és fejlesztések vásárlásával.
Háp háp háp jönnek a... GUMIKACSÁK
Ismertető | 2025.11.20. 15:25:00A Gumikacsák jó kacsához híven kifröcskölik a vizet a kád mellé, amit a loccsanási értékek mutatnak meg. A célod hogy a 3. forduló végére a legkevesebb pontot szerezd megakadályozva, hogy eláztassák a fürdőszobád.
Népszerű
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, BemutatóKapibarista – Gyere be egy jó kávéra
2025.11.05. 18:00:00 / Ismertető, BemutatóHalkonzerv Bt. – Nem elég, ha sokáig eláll
2025.11.08. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóBombakeresős társas lett az év játéka [telex.hu]
2025.07.24. 19:34:00 / Kedvcsináló, 2025Utazás a Föld körül – kis lépés egy tervezőnek, közepes a játékosoknak
2025.10.14. 14:00:00 / Ismertető, 2025
Friss
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, Bemutató"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
A Fehér Várkastély: Párbaj - avagy visszatérés kettesben Himedzsibe
2025.11.21. 16:00:00 / Ismertető, Két személyesNagyon felkapottak lettek azok a kétszemélyes társasok, amik eredetileg több személyes társasjáték változatok. Ezekhez mindig is szkeptikusan álltam, hisz általában ezek ketten is remekül működtek. Most górcső alá vettem a Fehér Várkastély: Párbajt.
Háp háp háp jönnek a... GUMIKACSÁK
2025.11.20. 15:25:00 / Ismertető, BemutatóA Gumikacsák jó kacsához híven kifröcskölik a vizet a kád mellé, amit a loccsanási értékek mutatnak meg. A célod hogy a 3. forduló végére a legkevesebb pontot szerezd megakadályozva, hogy eláztassák a fürdőszobád.
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
2025.11.19. 17:33:00 / Kedvcsináló, gsplus.huKét remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.




Kommentek
bojtosgabor
2025-11-13 22:33:37
Szerintem simán családi játék. A 10 éves gyerek is éppen úgy leült elé és imádta, mint minden egyes felnőtt, aki próbálta. És általában egyből több kör lett belőle. Setup is gyorsan megvan. Átlagban a 20-30 perc jött ki, missziótól függően, többnyire kiegyenlített meccsekkel. A szerencse az, aminél egyet tudok érteni, mert az vicces, mikor a három gyalogos nulla találatot dob az egyetlen gyalogosra, majd az egyetlen gyalogos egy dobással megöl mindenkit. De ilyenkor azt mondjuk, hogy ő volt a veterán.
dolfikavik
2025-11-10 07:00:35
Ha már elindultunk a Battle Cry-tól, és megemlítettük a 2006-os Memoir-t, aztán hirtelen megérkeztünk a 2025-ös Hoth-hoz, azt érdemes megjegyezni, hogy ez a Command and Colors rendszer azért ennél jóval több játékban reinkarnálódott. És nem csak Gyűrűk Ura meg Warhammer létezik ha wargame-eket emlegetünk, hanem pont erre a rendszerre a felhúzva van pl Trónok harca is (Battles of Westeros).
Ezt a játékot én is nagyon vártam, de végül felemás lett a végeredmény. Hozza a korábbi játékok hangulatát és élményét, de egyben ez a hátránya is. Ha valaki wargame-ként tekint rá, az csalódni fog, mert a mélysége meg sem közelíti azokét. Családi játéknak meg túl komoly és túl Star Wars, ha te vagy a családban az egyedüli SW rajongó... Plusz mivel a rendszer kvázi ugyanaz mint korábban, az is nagyon beszűkíti a lehetőségeket. A kártyák is, de főleg a kockák valami borzasztó módon kiszámíthatatlanná teszik a játékot. Első játékunkban (pajzsgenerátoros küldetés) az első körben lehullott 2 lépegetőnk, mert az ellenfelünk kidobta a szemünket is. Cserében mi valami 20x támadtuk a két pajzsgenerátort, hogy egyetlen találatot se vigyünk be. Ha még egy körig folytatódott volna a játék, akkor a lázadók elfoglalják a csillagrombolókat és nekiindulnak Coruscant ostromának...
A doboz gyönyörű, az inzertek funkcionálisak és szépek, a minik nagyon szépek, a kártyák úgyszintén. A téma erős, a játékidő rövid, a játékmenet borzasztó szerencsefüggő. Nálunk filler kategória (lenne, ha nem tartana olyan sokáig egy-egy setup). Attól félek, így viszonylag ritkán fog előkerülni. Ami nagy-nagy kár, de ez van. A polcon elfér. A Rebellion alatt, ami még mindig etalon. Persze teljesen más kategória, de akkoris több játékot fog látni, mint ez.