Támogasd a Tarsasjatekok.com-ot a Patreonon! Támogatom!

Ínyencek - Gasztroverseny és bipiramis

Az Ínyencek egy könnyen tanulható, fél órás, nagy szerencsefaktorral rendelkező társasjáték 2 - 5 fő részére. A játékosok azon versengenek, ki tudja legsikeresebben vezetni ételudvarát, kinek sikerül különleges és változatos kínálatával a legtöbb ínyencet lenyűgözve a legnagyobb hírnévre szert tennie.

A kultúra és az étel közötti összefüggés művészete

A játéktér közepére helyezzük az Ínyencek piactábláját, kikészítjük a szórólap-, a népszerűség- és az érmejelölőket, valamint a tízoldalú bipiramist - amelyet az egyszerűség kedvéért hívjunk csak dobókockának. A tíz standtípus közül ötöt kiválasztunk, és ezekből egy paklit képzünk – a másik ötre nem lesz szükség. Feltöltjük a piactábla öt standhelyét az imént képzett pakliból, majd két választott sztárséfet is a kijelölt helyre helyezünk.
Minden játékos kap egy saját ételudvartáblát, majd elvesz a saját színében három csillagot (ebből egyet a főtábla népszerűségsávjának első mezőjére tesz), három pénzt, a sorrendben betöltött helye alapján szórólapokat, a kezdőjátékos pedig a szakácssapkát is.

Ételek szakértő ismerete

A játékosok köre három fázisból áll: ínyencek látogatása, standvásárlás, séfek felbérlése.

Az első fázis minden játékost érint. Az aktív játékos dob a dobókockával - a nulla dzsókerként funkcionál, ekkor egy tetszőleges számot választ a dobó. A dobott érték meghatározza, hova látogat el az ínyenc: minden játékos adott sorszámú standját vagy standhelyét felkeresi. A szerencsefaktor csökkentésére szolgálnak a szórólapok: egy eldobásával eggyel csökkenthetjük vagy növelhetjük az eredményt.
Ha a játékos még nem épített fel az adott mezőre standot, az ott lévő pénzt kapja meg. Ha már áll ott standja, a kártyán szereplő utasításokat követve szerez előnyt. Legfontosabb részként pedig annyit léphetünk a hírnévsávon, ahány csillagot kirajzol a meglátogatott stand a szomszédosokkal.

A fenti példában hatost dobtunk, így minden játékos aktiválja a hatos számú standját. A fenti ételudvarban a stand hatására a játékos annyi pénzt kap, ahány erős ételt kínáló standja van - tehát ötöt. Ezután megvizsgálja, hogy a hatos stand hány csillagot rajzol ki a szomszédjaival: kettőt, így a népszerűségsávon kettőt előrelép.

A második fázisban az aktív játékos standot vásárolhat: kifizeti a lapot, majd a táblája egy tetszőleges helyére teszi - üresre, vagy egy korábban már megvásároltat lecserélve. A piacon maradt standkártyákat jobbra csúsztatjuk, és feltöltjük az üres helyet.

A harmadik fázisban a játékos séfet bérelhet fel a piactábláról. Az állandó vendégséf körönként egyszer aktiválható: négy pénzért plusz egy hírnévhez juttat minket. A másik két séf változó feltételek alapján ad hírnévpontokat, és a teljes játék folyamán csak egyszer-egyszer aktiválhatóak. (Saját színünk csillagával jelezzük, hogy már aktiváltuk.)

A játék játékosszámnak megfelelő számú hírnévpont megszerzéséig tart. Ekkor még mindenki sorra kerül egyszer, majd a legnagyobb hírnévvel rendelkező játékos nyer.

Ételek kifinomult élvezése

A tíz standtípus közül mindig csak öt tetszőleges van játékban. Hivatalosan nemzetiségkártyák véletlenszerű húzásával döntjük el, melyik típusok vesznek részt egy partiban, de akár tetszőlegesen a kedvünkhöz is igazíthatjuk az adott menetet.

Az öt sztárséfből is mindig csak kettő kerül be egy menetbe, tehát a doboz jóval több kártyát tartalmaz, mint amennyire egy partiban szükségünk lesz. Ennek és a nagy szerencsefaktornak hála, a játék újrajátszhatósága óriási.

A hatalmas szerencsefaktort a dobókocka és a lapok sorrendje vezeti be a játékba. Bár a szórólapok növelik a befolyásunkat az eredmény felett, és kezdésként kapunk egyet, kettőt, esetleg hármat, utána már csak német ételstand aktiválásával juthatunk újhoz.

Mivel ellenfeleim köre alatt is erőforráshoz jutok, minél több fő játszik, annál több pénzem lesz, és így annál nagyobb választási lehetőségem standvásárlásnál. Két fővel jártunk már úgy, hogy nem sikerült a körünkig elég pénzt gyűjtenünk, így nem tudtunk standhoz jutni, több fővel pedig még arra is maradt pénzünk, hogy a vendégszakácsot felbérelve növeljük népszerűségünket. Ettől függetlenül én ugyanúgy élveztem a partit ketten, mint nagyobb létszámmal.

A kártyák csodás grafikájukkal és a különböző jelölők nagyszerű asztalképet varázsolnak. Kellemesen átjön a gasztroverseny hangulata, és bizonyos kártyák felbukkanásánál nem sikerült nem csorgatnom a nyálamat – személyes kedvencem a lasagne.

A standkártyákon látható lyukak kreatívan oldották meg az árazás és a standhely láthatóságának problémáját. Rengeteg játékban van szükség a változó árak jelölésére, és általában egyszerű kártyákkal és a kártyahelyek alá írt összegekkel oldják meg a tervezők. Nagyon tetszik ez az egyedi megvalósítás.

A játékon érződik a profi tesztelés és tervezés. A piactábla két oldalas, mindig a játékosszámnak megfelelő oldalt kell előkészítenünk. A játék végét kiváltó népszerűségi szint is játékosszámfüggő, így a parti hossza valóban mindig fél – háromnegyed óra között mozog. A kezdő szórólapok száma játékossorrendtől függ, ennek hála nem indul a kezdőjátékos előnnyel, az utolsó pedig hátránnyal. A tábla súgóként is funkcionál, emlékezteti a játékosokat az Ínyencek három fázisára és azok részleteire.

A doboz inzertje csodás, mindennek helye van. Imádom, hogy a csillag alakú hírnév jelölők tárolására csillag alakú bemélyedés szolgál. A kiváló dobozbelsőnek hála, minden a helyén marad akkor is, ha állítva tesszük vissza a dobozt a polcra. Viszont a doboz mérete pont emiatt nagyobb a kelleténél, több alkatrészt sejtet, így kibontáskor csalódás érheti a vásárlót.

Ha egy negyedórás fillernél csak egy picit vágysz kerekebbre, és szereted a gasztronómiát, a szép kártyákat és a minőségi alkatrészeket, jó választás lehet a fél órás, könnyed, nagy szerencsefaktorú Ínyencek.

Hol vásárolhatom meg?

írta -- gevanda

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

01Ápr

Marvel United - Szuperhősök, munkára!

Ismertető | 2024.04.01. 14:00:00

Bújj kedvenc Marvel hőseid bőrébe, és állítsd meg a főgonoszt!

18Feb

"Mancika néni, lehet még kérni repetát?"

Ismertető | 2024.02.18. 13:38:00

A Menzacsatában egy menzán falatozzuk a különféle finomságokat, majd egyszer csak kitör a „kajacsata”, és mindenki őrült dobálásba kezd.


Kommentek

  • edaadri2

    2022-06-27 16:43:03

    Igen, nálam is előfordulhat, hogy nem teljesen jött át az egész játék. A csillagok "kombóján" például csak másodjára akadt meg a szemem, elsőre valahogy kimaradt. Szóval tényleg nem leszólni szerettem volna az Ínyenceket, másoknak lehet befutó :)

  • MaRo

    2022-06-27 16:31:16

    Egyet kell értsek, nálunk sem kerül polcra, bár lehet még csak nem is szívesen próbálgatnám, ennek egyik fő oka a szerencsefaktor, azzal én általában nem vagyok jó barátságban.😅

    Egyébként az asztalkép szerintem is megnyerő, és bár a csillag alakú mélyedés tényleg ötletes nekem maga az insert tetszik összességében mert a képek alapján olyan érzésem van, hogy ez támogatja a védőket. Számomra elég lelombozó tud lenni mikor nem így van pedig maga az insert kifejezetten jó.

    Ilyen volt a 7 csoda párbaj is bár védőzve nem én pakoltam el, de úgy tűnt, hogy egy igényes insert ellenére ez kiesett a tervezésből. Bár talán az még megoldható volt.

    Maguk a képek tényleg ragyogóak, minden elismerésem.

    A játékmenet lehet, hogy csak részben jött át nekem ezért is nem tetszik. De valahogy nem érzem benne azt az extrát ami tényleg bevonna és ez témától függetlenül van így sajnos. Vagy épp szerencsére,ert a kívánságlista mindig gyorsabban hízik mint a készlet..😂

  • edaadri2

    2022-06-27 16:11:43

    Nekem valahogy az az érzésem, mintha egy telefonos játékot látnék fizikai formátumban. A grafika erre erősen rásegít, de a cikk elolvasása után sem tudtam teljesen kiverni ezt a gondolatot a fejemből. Ez nem feltétlen rossz, egyébként igényesek a rajzok. Az ételek gusztusosak, a karakterek mintha egy mesefilm szereplői lennének. A doboz kialakítása tényleg jópofa a csillag alakú rekesszel, ilyet még nem láttam. A kivitelezés terén nem hiszem, hogy lehet panasz.

    Ránézésre pár kör egészen mókás lehet, utána viszont hamar megunnám. Az én ízlésemnek már túl nagy a szerencsefaktor, amit nem igazán lehet nagy taktikázásokkal kompenzálni. Ez a társas nem is ezt akarja, szóval rendben is van ez így, gyors és laza játéknak készült. Az, hogy eltérő játékosszámnál más lesz a játék stílusa a pénz miatt, az végülis tetszik, legalább kicsit felkavarja az állóvizet.

    Vendégségben esetleg kipróbálnám, a polcunkra viszont ez a játék nem fog felkerülni.

    Köszi a cikket :)

Népszerű

Friss

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • Ínyencek