
- Ismertető
- 2020.09.16. 10:00:00
Ti írtátok! - Hercegként helytállni a középkori Franciaországban -The Castles of Burgundy
Stefan Feld a Loire folyó völgyébe kalauzolja el a játszani vágyókat, akik ezúttal középkori uradalmukat szorgosan bővítő nemesek bőrébe bújhatnak. A 15.századi arisztokratáknak nem lesz egyszerű dolga, hiszen egy virágzó birtok kialakításában egyaránt szerepet játszik a kereskedelem, az állattenyésztés, a bányászat és a városépítés is. A győzelem eléréséhez tehát megfontolt taktikai lépéseken át vezet az út, amely jó esetben olykor szerencsével van kikövezve.
Játékmenet
A játék 5 fázisból áll, az egyes fázisok pedig 5 körből tevődnek össze. Az előkészületek során a játéktábla megfelelő mezőire -játékosszámnak megfelelően- felkerülnek a különböző hatszögletű lapkák és minden játékos kap egy saját játékostáblát 3 árulapkával, egy ezüstpénzzel, és néhány munkáslapkával „kezdőtőke” gyanánt. Minden fázis elején új lapkák kerülnek a játéktáblára. Az egyes körök 2 kockadobással veszik kezdetüket. A játékosok meghatározott sorrendben hajtják végre akcióikat. Az újdonsült földesurak a lehetőségek szinte végtelen tárházából (lapka levétele a játéktábláról, lapka lerakása a saját birtokra, áruk eladása, munkáslapkák elvétele) választhatják ki az adott körben a birtokuk számára legkedvezőbb lépéseket. A számtalan opció rémisztőnek hathat arra, aki először tesz próbát a játékkal, azonban néhány kör után már fiatal, idős, gamer és kevésbé gamer is rutinosan válogat a kínálkozó alternatívák között.
A különböző típusú lapkákat eltérő színek képviselik.
- A játékot egy sötétzöld színű várlapkával kezdjük. További várlapkák felhelyezésével egy újabb tetszőleges akciót hajthatunk végre.
- A hajólapkák kék színnel vannak jelölve, és a kereskedelem fejlődését hivatottak szolgálni. Segítségükkel árulapkákhoz juthatunk -amelyek később bevételt jelentenek majd nekünk-, illetve lehetőségünk lesz előbbre kerülni a játéksorrend sávon, akár a következő kör kezdésének jogát is megszerezhetjük.
- A zöld színű lapkákon tehenek legelésznek vagy éppen tyúkok csipegetnek. Az állatos lapkák esetében a mennyiség a lényeg: minél több azonos fajtájú állatot sikerül összegyűjtenünk, annál több győzelmi pontot zsebelhetünk be.
- A szürke bányalapkák minden fázis végén ezüst érmékkel gazdagítják a birtokosát, melyek segítségével olyan lapokat is megszerezhetünk az ún. fekete depóról, amikre más esetben nem lenne lehetőségünk.
- Egy uradalom sem tudna létezni a városokat alkotó épületek nélkül (pl.: piac, városháza, templom, lakóház, bank). Ezek a bézs színű lapkák rendszerint speciális képességekkel rendelkeznek, melyek egyszeri előnyt jelentenek a tulajdonosuknak.
- Az úgy nevezett sárga „Tudás” lapkák megszerzésével jelentős előnyökhöz jutunk, melyek segítenek a birodalmunkat még jövedelmezőbbé tenni, bónuszpontokhoz juttatni.
Stratégia és szerencse
Habár a kockák esszenciális összetevőként jelennek meg, mégsem válik a játék a szerencse által vezéreltté. A dobókockák széleskörű felhasználhatósága lehetővé teszi, hogy mi legyünk a saját szerencsénk kovácsai és igyekezzünk a legtöbbet kihozni a dobott számokból, melyek értékét még akár meg is változtathatjuk úgy nevezett munkáslapkákkal.
Ugyan közvetlen interakció nincs a játékosok között, mindenki a saját birtokát alakítgatja. Azonban érdemes figyelemmel kísérni társaink lépéseit, némi odafigyeléssel könnyen áthúzhatjuk számításaikat és elcsenhetjük előlük a kívánt lapkákat.
Figyelemreméltó a játék magas újrajátszhatósági szintje, amelyet a számtalan választási lehetőség mellett a 9 különböző játékostábla is tovább növel. Az egyes táblákon más-más elrendezésben tudjuk lehelyezni lapkáinkat, így nem csoda, hogy minden tábla eltérő taktikát kíván meg. Határozottan állíthatom, hogy nincs két egyforma játékmenet és nem beszélhetünk „jól bevált stratégiákról”. Persze, mindenkinek akadnak lapkatípusai, amiket előnyben részesít. Van, aki nagyobb hangsúlyt fordít az állattenyésztésre, más inkább az épületek adta lehetőségeket igyekszik kiaknázni, de sokan a hajólapkák gyűjtésével próbálnak ellenfeleik fölé kerekedni és a leggyümölcsözőbb uradalmat létrehozni.
A Castles of Burgundy 2-4 játékossal játszható a szabályzat szerint. A játékidő szorosan összefügg a játékosok számával. Míg 2 játékossal körülbelül háromnegyed órát vesz igénybe egy menet, addig 4 játékossal meglehetősen hosszúra nyúlhat. Tapasztalataim szerint a 2 személyes verzió a legfordulatosabb -ilyenkor fokozottan oda tudunk figyelni riválisunk lépéseire-, de 3-4 játékossal is izgalmakkal teli élményben lesz részünk.
Vélemény
A játék első kiadásának külleme néhányak számára kifogásolható, egyesek a vékony papír alkatrészekre (játékostáblák), mások a nem túl élénk színekre panaszkodnak. Szerintem a játék élménye, változatossága, összetettsége mindenkit kárpótol ezért az esetleges kellemetlenségért. A 2019-es kiadás azonban igyekezett korrigálni az említett hibákat, modern dizájnnal lepte meg a játékosokat. Ráadásul a dobozban 11 kiegészítő is helyet kapott, melyek közül 10 már korábbi promóciók részeként elérhető volt. Eddig még nem volt alkalmam játszani az új kiadással, viszont az én tetszésemet az eredeti verzió is elnyerte, főképp a játéktábla kialakítása, amin fel vannak tüntetve az opcionális lehetőségeink, az egyes lapkák képességei, illetve táblázat a pontszámításhoz. Ezek az apróságok nagy segítséget nyújtanak, főképp az első néhány játék során.
Jelentős pozitívum, hogy a játék komplexitása ellenére megőrzi könnyedségét. Szinte minden tevékenység győzelmi pontot hoz, ezáltal senki sem távozik sikerélmény nélkül az asztaltól. A játék végére rendszerint mindenki tekintélyes birtokkal büszkélkedhet és a sárga „Tudás” lapkáknak köszönhetően -melyek egy részének hatása az 5. fázis végén érvényesül-, a játék kimenetele általában a végsőkig rejtve marad.
Összességében egy könnyen tanulható, mégis sokrétű, igazán átgondolt felépítésű, ötletes társasjátékot fedezhet fel az, aki felcsap egy menet erejéig burgundiai hercegnek és igyekszik birodalmát felvirágoztatni. Stefan Feld klasszikusa nem hiába került a BGG előkelő helyére.
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Inferno – az igaz útat nem lelém
Ismertető | 2025.12.05. 15:00:00Hazánkban közben csak úgy sorakoznak a jobbnál jobb megjelenések, ráadásul már nemcsak a nagyoknál, de a kisebbeknél is.
Álomföld kalandorai - Gyűjtsetek kincseket, amíg szunyókál a sárkány
Ismertető | 2025.11.12. 14:00:00Elég bátrak vagytok lemerészkedni a sárkány barlangjába, hogy a féltve őrzött kincseit megszerezzétek? Nosza, akkor siessetek, de legyetek résen, ha hibáztok és felébresztitek álmából, akkor szaladhattok amerre láttok!
Népszerű
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, BemutatóHalkonzerv Bt. – Nem elég, ha sokáig eláll
2025.11.08. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóKapibarista – Gyere be egy jó kávéra
2025.11.05. 18:00:00 / Ismertető, BemutatóBombakeresős társas lett az év játéka [telex.hu]
2025.07.24. 19:34:00 / Kedvcsináló, 2025Utazás a Föld körül – kis lépés egy tervezőnek, közepes a játékosoknak
2025.10.14. 14:00:00 / Ismertető, 2025
Friss
Inferno – az igaz útat nem lelém
2025.12.05. 15:00:00 / Ismertető, 2025Hazánkban közben csak úgy sorakoznak a jobbnál jobb megjelenések, ráadásul már nemcsak a nagyoknál, de a kisebbeknél is.
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, Bemutató"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
A Fehér Várkastély: Párbaj - avagy visszatérés kettesben Himedzsibe
2025.11.21. 16:00:00 / Ismertető, Két személyesNagyon felkapottak lettek azok a kétszemélyes társasok, amik eredetileg több személyes társasjáték változatok. Ezekhez mindig is szkeptikusan álltam, hisz általában ezek ketten is remekül működtek. Most górcső alá vettem a Fehér Várkastély: Párbajt.
Háp háp háp jönnek a... GUMIKACSÁK
2025.11.20. 15:25:00 / Ismertető, BemutatóA Gumikacsák jó kacsához híven kifröcskölik a vizet a kád mellé, amit a loccsanási értékek mutatnak meg. A célod hogy a 3. forduló végére a legkevesebb pontot szerezd megakadályozva, hogy eláztassák a fürdőszobád.




Kommentek
l.mark
2020-09-16 10:25:54
Imádom ezt a játékot! Az új verzióban benne van az összes kiegészítő, az újra játszhatóság szinte végtelen, és annak ellenére, hogy kockás játék, a szerencsefaktor elenyésző. Ketten nagyon előretervezhető, többen már kevésbé. Egyetlen rossz pont nála, hogy az alkatrészek kicsik, és kell néhány játék mire megszokjuk azokat. Csak ajánlani tudom.