Harc Európáért társasjáték

Kommentek

• Interceptr

  2022-10-25 15:21:39
  

  A játék maga legendás. 1986-ban adták ki, de már néhány évvel később is beszerezhetetlen volt. Ismerek nem egy társasjáték rajongót, aki mindent megadott volna azért, hogy legyen saját példánya a 90-es években... Ha van nehéz és összetett stratégiai játék, akkor ez az. A szabálykönyv kellően részletes, de időnként elő kell venni, ezért kezdőknek nem ajánlott. A hangulat mindent visz, valóban ott találhatom magam a francia harcmezőkön, hatalmas tengeri ütközetekben, az észak-afrikai csatározásoknál, London bombázásánál, vagy a kurszki csatában, dübörgő tankok között. Szerintem legalább 3 játékos ajánlott hozzá, de 5-nél már igazán beindulnak a szövetségek, árulások, taktikázás. Komoly hadigazdálkodást, tervezést, interakciókat igényel, ha valaki nyerni akar. Valós történelmi alapokon nyugszik, de attól el is lehet térni. Tévedés, hogy csak az angolszászokkal vagy a SZU-val lehet nyerni, amikor mi játszottunk, akkor a legtöbben pont a náci Németországgal akartak lenni, és volt, aki tudott a németekkel nyerni, némi szerencsével és remek taktikai húzásokkal. Nekem gyerekként kicsit misztikus játék volt bonyolult szabályrendszerrel, de amikor megértettem, átfordult kedvenc játékba, órákig tudtam vele egyedül is játszani, általában a náci Németország bőrébe bújva rohantam le Nyugat-Európát, építettem szövetségeket a Balkánnal, Törökországgal, Spanyolországgal, a britekre nem fecséreltem az erőforrásokat, és aztán 1941-ben ráfordultam a Szovjetunióra, hogy óriási küzdelemben eldőljön a harc Európáért. A grafika egy új kiadásnál talán már csilivilibb lenne, de ezt leszámítva a játék tökéletes, máig a legnagyobb kedvenc.

• kvarclovag

  2021-11-27 20:05:20
  

  Mekkora durranás volt ez akkor, te jó ég! Egy nagyon komoly, történelmileg hiteles alapokra épülő játék, igazi hadviseléssel. Remek pletykák terjedtek hozzá, hogy persze csak az oroszokkal lehet nyerni, de ha a partizánszabályt így vagy úgy módosítod, akkor kiegyensúlyozott lesz a játék. És persze a II. világháborúban csak a legelvetemültebbek akartak volna a németekkel nyerni, de a nyolcvanas években azért nagyon szerettük volna legyőzni az oroszokat.

  Aztán nekiláttunk a játéknak, és pár óra alatt jutottunk el egy-két kört. Ez egy szabálypokol, folyton bújni kellett, hogy a tűzérségi támogatás honnan indulhat, van-e előtte légicsapás, orosz területen beavatkozhatnak-e a partizánik. Úgyhogy hagytuk a fenébe. Azóta se szeretem az ilyen túlbonyolított szabályú játékokat. De látom, hogy ez ma egy erős irányzat, és sokan szeretik, pont azt élvezik, hogy kiismerik magukat a szabályrengetegben. Hát én nem,messziről kerülöm az ilyen játékokat.