Colt Express
Colt Express
Colt Express
Colt Express
Videó beküldése

Colt Express társasjáték

társasjáték, 2015
Értékelem!

A Colt Express egy könnyen tanulható társasjáték, 2 - 6 játékos részére, az átlagos játékidő rövidebb, csak 40 perc. A játékot az Év Játékának választották 2015-ben (Spiel des Jahres) és 2015-ben (Magyar Társasjátékdíj), illetve ebben az évben több, összesen 4 másik jelölést is kapott. A társast, a könnyebb tanulhatósága ellenére, csak 10 éves kortól...

A Colt Express egy könnyen tanulható társasjáték, 2 - 6 játékos részére, az átlagos játékidő rövidebb, csak 40 perc. A játékot az Év Játékának választották 2015-ben (Spiel des Jahres) és 2015-ben (Magyar Társasjátékdíj), illetve ebben az évben több, összesen 4 másik jelölést is kapott. A társast, a könnyebb tanulhatósága ellenére, csak 10 éves kortól ajánljuk kipróbálni. A játékmenet erősen épít a váltakozó képességek, a pakli tervezés, a memória, a vedd el és a megtervezett körök/akcók mechanizmusokra.

A Szellemlovas leírása:

Ez itt bizony egy vonatrablás! A zsákmánnyal vagy golyóktól szaggatva távozol?
A vonat békésen zakatolt a vadnyugaton negyvenhét utasával, akik azonban hamar felfigyeltek a lábak dobogására a tető felől, ahogy az eldördülő lövések zaja is elnyomta az emberek beszélgetését. A vonatot megtámadta egy csapatnyi bandita és megindult a harc a zsákmányért!

Elő a revolvert!
A Colt Express egy vonatrablás történetét meséli el, amelyben ti alakítjátok a rablókat. Bejárjátok a vonatot, kimásztok a tetőre, verekedésekbe bonyolódtok, lövöldöztök, és lehetőség szerint megkaparintjátok az utasok értékeit.

A tervezgetés
A gazdagodás e formája nem olyan egyszerű, mint sokan hiszik. A rablás kivitelezése alapos tervezést igényel, amit a kártyáitokkal fogtok kivitelezni. Ki kell helyezned az asztal közepére egy lapot a kezedből, amely megmutatja a következő lépésed, ám még nem hajtod végre. A soron következő játékosnak a te kártyádra kell helyeznie a sajátját és ez így megy egészen addig, amíg mindenki ki nem rakott három vagy négy lapot. Csakis ezután kezdődnek el az akciók. Nem csak a saját lapjaid kell ismerned, de a többieket is figyelemmel kell tartanod. Elég egy kártyát elfelejtened, és lehet, a saját taktikád már nem is ér semmit! Nem lesz egyszerű feladat, főleg akkor nem, ha a vonat alagútba hajt és a sötétben nem tudod, mi történik körülötted.

Robban a bomba
Az események sebesen követik egymást. A kijátszott kártyák utasításait sorra végrehajtjátok és lesz, ami lesz! Egyetlen biztos dolog a káosz!

Még az első egy-két lap működni fog, de pár kör után már korántsem biztos, hogy jól terveztetek. Lehet, már nincs is ott a zsákmány, amit meg akartál szerezni, vagy nincs kire lőni. Esetleg a serif elállta az utadat és fel kell menekülnöd a vagon tetejére.

Az akciók végrehajtása után jöhet a következő tervező kör. A játék akkor ér véget, mikor a vonat befut az állomásra. Ekkor összeszámoljátok a zsákmányt, valamint az a rabló, aki a legtöbbet lőtte a kaland során, az még kap egy kis jutalmat. A legnagyobb vagyont összegyűjtő játékos a győztes!

A játék tartalma
6 vonat, 1 mozdony, 7 fabábu, 6 karakterlap, 132 kártyalap és 32 zsákmányjelző.

Fontos megjegyezni, hogy nincs játéktábla, ugyanis az összeállítható vonatok alkotják a terepet. A hangulatot tovább fokozza az elhelyezhető kaktuszok, sziklák is az asztalon. A külcsín elsőrangú.

Vonatrablás az élet
A Colt Express tetszeni fog mindazoknak, akik hamar bele akarják vetni magukat az akcióba. A szabályok rövidek, a játékmenet pörgős, a gyors gondolkodás fontos. Egy jó csapattal játszva remek parti játékká alakulhat, de kisebb létszámban is élvezhető, amikor is a taktikázás kerül előtérbe.

Ha egy remek vadnyugati kalandra vágysz, ne keress tovább!

Angol nyelvű játékszabály
Letöltés

Angol nyelvű ismertető

Magyar nyelvű ismertető

Forrás: Szellemlovas
Egy felhasználó és 7 üzlet árulja ezt a játékot!
  • 10 990 Ft-tól
  • 8 ajánlat

Kategória: Vonatok, Harc, Vadnyugat
Mechanizmus: Váltakozó képességek, Pakli tervezés, Memória, Vedd el, Megtervezett körök/akcók, TRN-04 Progressive Turn Order, Programmed Movement

Szabálykönyv

Ehhez a társasjátékhoz elérhető magyar szabálykönyv, amit ide kattintva le is tudsz tölteni!

Videók

A társasjátékhoz MAGYAR bemutató videó is tartozik! Nézd meg őket és nem lesz gond a szabályokkal!

Üzletek

Ez a társasjáték kapható a boltokban! Nézd meg partnereink ajánlatát, vagy próbáld ki az árkalkulátort!


Árkalkulátor

Egyszerre több játékot vásárolnál? Próbáld ki az Árkalkulátort és kiszámoljuk neked a legoptimálisabb feltételeket, hogy a legjobb árat kapd meg!

Szabálykönyvek (2)

Colt Express társasjáték videók (12)

Díjak és jelölések

Kommentek

Kommentek

  • Spenjam

    2024-07-19 10:21:08

    Hárman és négyen játszottunk eddig vele és mindig remek szórakozást nyújtott. Persze olyan játékosok kellenek hozzá, akik el tudják fogadni, hogy a tervezésből hamar káosz lehet (és lesz). :D

  • halaszkiraly

    2024-07-03 23:00:11

    Sziasztok! A Mit játsszunk vlogban Zoli az újrakiadás magyar nyelvű szabálykönyvét mutogatja, mely ráncfelvarráson esett át: pontosított és átláthatóbb a régebbinél. Hol lehetne ezt az újabb szabálykönyvet megszerezni? Köszi minden ötletért!

  • Hzsana

    2024-01-02 13:23:37

    Üdv! Tud esetleg valaki olyan lelőhelyet, ahol beszerezhető javítószett a Colt Express-hez a hiányok pótlására?

  • MaRo

    2023-03-07 20:18:37

    Érdekes, hogy feszélyez, persze a kártyák sokszor keresztbe húzhatják a számításaid de szerintem legalább ennyire megtehetik a játékostársak is.

    Nálunk ez a játék mindig könnyed és vidám szórakozást nyújt de ha te látsz benne problémát próbálgassatok házi szabályokat aztán meglátjátok minek lesz jó a balansza vagy játékélménye a nagy egészet tekintve.

    Mire gondolok pl: legyen cserelehetőség a kör elején 1 lapra mondjuk valami büntetésért cserébe ami mondjuk seriff töltény a pakliba. Persze így nem biztos, hogy a seriff pakli pl elég lesz és ez később még ugyanúgy szivathat. De szerintem az alagutas részek a legérdekesebb tehát miért ne legyen majdnem minden v minden alagút?

    Vagy legyen x lap választható.

    Azt azért hangsúlyoznám, hogy egyik eset sem volt letesztelve általunk így a működése kétséges pont ezért mondtam, hogy alakítsd ki és teszteld le azokat a változtatásokat amiket úgy gondolsz, hogy javíthatja a jàtékélményt.

    Egyébként ez az össze vissza mászkálás és lövöldözés a te szempontodból nyilván tragikus de azért társaságtól függően lehet ennek komikája is. De ha puffogtatsz és találsz is azzal ugyanúgy tudsz hátráltatni másokat.

  • lrekasi

    2023-03-07 18:08:23

    Ez nem egy euro játék 🙂 Nem szabad komolyan venni. Eddig bárkivel játszottam, mindig remek szórakozást nyújtott. Persze 1 alkalommal elég egyszer.

  • fodihun1

    2023-03-07 16:19:50

    Lehet csak én veszem túl komolyan ezt a játékot de engem zavar , hogy nagyon behatárolnak a kártyák és nincs igazán nagy ráhatásom a káoszra. Úgy értem h lehet h lenne egy tök jó lehetőség de ha a kártyák nem úgy jönnek fel csak fel alá mászkálok és lövöldözök össze vissza.

  • batik.balazs

    2022-08-11 14:53:53

    Kívánom, hogy mindenkinek legyen olyan kellemes meglepetés, ahogy nekem is!

  • sitatom

    2022-08-11 13:04:33

    Már vagy 1 éve pihen bontatlanul a polcomon, én már többször neki is akartam futtni, de a társaság "profi" játékosai mindig ledumáltak, hogy ne viccelj már milyen játék lehet ez. Nekem a bemutatói videoi is tetszettek.

    Balázs most megadtad a végső lökést és nem fogom magam eltántorítani, hogy ezt nekünk ki kell próbálni. Remélem hogy össze is jövünk hétvégére 5en.

  • batik.balazs

    2022-08-11 12:27:33

    Szeretem, ha sikerül egy társasjátéknál meglepődnöm és itt kerestem az állam.

    Pár napja késő este - miután a kisgyermekek elaludtak - átmentünk az unokatestéveremékhez, akik azt kérték, hogy vigyem magammal a Cascadia vadvilágát, mert sokat hallottak már róla és nem volt még lehetőségük kipróbálni. Lejátszottunk 1 próbajátékot, de itt most nem is ez a lényeg, hanem utána azt mondtam:

    "Hozzatok egy olyan játékot, amit ritkán tudtok játszani, de nagyon szerettek!"

    Felcsillant a szemük és megjelentek egy hatalmas méretű dobozzal, amin banditák voltak, akik éppen egy vonatot rabolnak ki. Először vakartam a fejem, hogy mire készülnek így éjfél tájban, utána meginkább értetlenül néztem, amikor mozdonyt és vagonokat pakolnak ki az asztalra, majd kártyákat kezdenek elrendezni. Gondolkoztam, hogy szólok, hogy ezt komolyan gondolják-e, de végül csendben maradtam, elvégre én kínáltam fel a lehetőséget.

    Korábban sosem olvastam vagy hallottam erről a játékról (és a párom sem). A szabálymagyarázás kicsit kusza volt: hol fejből, hol nyomtatott papírból, el is hangzott a szokásos mondat: "majd játék közben megtanuljuk!"

    Az első kör után nem volt világos, hogy mit miért és hova, de amikor soban kijátszotta a "játékvezető" a kártyákat, akkor megvilágosodtam és le is esett az állam: ez mennyire remek játék már, mennyire szórakoztató, mennyire könnyed és mennyire vicces. A következő köröket végigbénáztam, de füligérő mosollyal néztem végig a kör "lejátszásást". A játékot a párom majdnem meg is nyerte, ott csúszott el a dolog, hogy az egyik körben "fejben az én bábumat mozgatta", a sajátja helyett.

    Ezzel a játékkal sikerült nagyon meglepni engem, rég nem találkoztam ilyen társasjátékkal, aminek az az egyedüli célja, hogy szórakoztasson (és esetenként nagyokat nevessünk).

    Nem tagadom, azóta én is szétnéztem a boltokban, hogy mi lenne ha nekem is meglenne...

  • MaRo

    2022-02-04 17:23:46

    A Colt express első körben egyszerű jàtéknak tűnt így annyira nem siettem megvenni mígnem jött egy akció.

    Egyáltalán nem bántam meg, 4en kezdtük és van egyfajta kiszámíthatósága de mégis vannak meglepetések azon kívül is hogy alagútban ugye nem tudjuk ki mit rak.

    Ezenkívül elég sokat nevettünk is szóval party játéknak is elmegy szerintem.

    Többen tuti sokkal jobb lenne de nehèz annyi embert összeszedni.

  • Podapanni

    2021-03-04 15:45:18

    Én nem értek egyet ebben a balance dologban.
    Tapasztalataim szerint ez abszolút játékosfüggő-minden taktikához más és más képesség tud nagy előny lenni (simán kaptam már ki Belle-el és nyertem már Doc-al).

  • Robby

    2021-03-04 15:24:35

    Talán tényleg ők a legerősebbek (Belle mindenképp), de azért a többieknek is jó képességeik vannak, illetve játékosszámtól is függ nagyon. Így például Doc is elég erős tud lenni, ha már megy a csihipuhi és több tölténykártya van a pakliban. De Ghost is teljesen fel tudja borítani a terveinket, ha ügyesen játszik aki vele van. Mi megvettük a kieget is hozzá, amiről azért vegyesek az érzelmeim. Nincs vele baj, mert tök jó, de annyira meg tudja bonyolítani a játékot, hogy már-már szinte elveszti a partyjáték hangulatot. Szóval aki még nem játszott az alappal vagy idősebb játékosokkal csak óvatosan. Minél többen játszunk, annál hangulatosabb, annál inkább nem jönnek be a terveink, annál nagyobb a nevetés, de kell valami kis dohányzóasztal amit körbe tudunk ülni, mert átláthatatlan lesz (ha egy nagyobb asztal széléről nézi valaki).

  • szandikalman

    2021-03-04 12:45:19

    Nagyon régen ki szerettem volna már próbálni ezt a játékot, mert nagyon tetszett a 3D-s vonat, mint pálya egy sima tábla helyett, és múlt hétvégén végre volt rá lehetőségem.

    Ami tetszett:

    1. design: a vonat, amin maga a játék folyik nagyon szép és ötletes, a többi papírdíszecskével igazán jó kis vadnyugati hangulatot teremtenek
    2. mechanika: ez az előre programozott mechanika is nagyon ötletes és egyedi, legalábbis én még nem sok játékban találkoztam vele
    3. nagyon vicces játék - igazi party játék, mi 6-an játszottunk, így elég random volt, kevésbé lehetett tervezni, viszont nagyon szórkoztató volt nagy játékosszámmal is

    Ami nem tetszett:

    1. a szép design-nak hátránya is van: elég kicsik a vagonok, így kicsit nehéz volt ki-be pakolgatni benne a bábukat, főleg a nagyobb kezű fiúknak, valamint 6-an egy asztalt körbeülve nem igazán lehetett úgy forgatni a vonatot, hogy mindeki lássa minden kocsi belsejét
    2. a karakterek képességei szerintem nem teljesen jól balance-oltak - a Ghost és Belle tűnt a legerősebbnek, a többi karakter képességeit kevés alkalommal lehetett úgy igazán jól kihasználni

    Összeségében viszont egy remek partyjáték, ami kiválóan megfelel családi (50+-os szülőkkel is működött) és bevezető játéknak is, illetve baráti társasággal játszva is vicces partyhangulatot tud teremteni, mindenkinek ajánlom a kirpóblását (ár-érték arányt nézve pláne kiemelkedő ) :)

  • hierroo

    2021-02-21 18:15:04

    Tábla helyett ez a vonat nagyon remek! Biztos, hogy nem csak társasozni lehet vele! A kicsik rögtön felhasználnák a lehetőséget és játszanának máshogy is vele.
    A BGA-t lehet én is megnézem. Köszi az ötletet!

  • Podapanni

    2021-02-21 09:42:12

    Az egyik kedvenc játékom, új játékosoknak csak úgy szoktam bemutatni hogy "a játék ahol ki akarsz tolni másokkal aztán magaddal tolsz ki" :D.
    Az alaptéma ömagában szórakoztató, ki ne akarná egyszer kipóbálni, milyen lehet banditának lenni a vadnyugaton?
    Ráadásul egy vonaton :D. A karakterek jól vannak kitalálva, az erőfeloszás kiegyensúlyozott (hiába van mindenkinek más különleges képessége, valamiért mindig az ellenfeledé tűnik jobbnak/hasznosabbnak :D ).
    A 3D tábla (vonat)-amit hála istennek el lehet pakolni összerakott állapotban is- egészen egyedülállóvá teszi a játékot, egy sima helyetváltoztatás is izgalmas lesz tőle, hiszen jobbra-balra-fel-le mozgunk, miközben egy zárt kis világban maradnak a bábuk. Mi a díszítőelemeket nem szoktuk használni (őszintén szólva, semmi türelmem összerakosgatni a dekorációs kaktuszt és társait, csak azért hogy legyen, inkább minél hamarabb kezdeném a játékot).
    Egyetlen negatívum (de inkább csak kényelmetlen körülmény), hogy ehhez a játékhoz kell a fény, mert az icipici pénzeszsákon a még icipicibb számok elolvasása kihívást jelenthet annak, akinek nem tökéletes a látása (pl. idősebb korosztály).
    Szuper, hogy nincs két egyforma kör, minden fordulóban van valami csavar, és amikor már azt hitted, sikerül,az ellenfeled az utolsó utáni pillanatban is simán keresztbetesz.
    Számomra megunhatatlan, baráti társaságok, családok számára egyaránt szórakoztató, simán megéri az árát.
    Ha pedig valaki csak kipróbálni szeretné, BGA-n is elérhető, szinte tökéletes adaptációban (a grafikája 5*), és mindig akadnak játékostársak :).

  • hierroo

    2021-02-16 08:12:06

    Én még nem játszottam ezzel a játékkal, de utána néztem és szívesen kipróbálnám. Könnyűek a szabályok, vicces helyzeteket hozhat a véletlen. Azt nem mondhatnám, hogy biztosan tervezhető lenne, simán beleszólhat egy két dolog, ami megváltoztathatja a terveket a vonatrablásban. Két játékossal kicsit kevés lehet, több játékossal változatosabb és érdekesebb lehet a játék. Esetleg lehet, hogy két játékos is játszhat, de akkor 2-2 bábúval, és akkor több helyzet létrejöhetne. Például lelőhetjük saját emberünket is! :)

  • Merse

    2021-01-08 09:52:26

    Imádom ezt a társasjátékot, amit akár partijátéknak is lehet nevezni. A Colt Express igazán különleges, egy vonaton játszódik a Vadnyugaton, és a kétszintes vonat konkrétan meg is van építve kartonból, ugyanis ez maga a játék terepe, ahol a banditáinkkal mozgunk. A cél minél több értéket összerabolni a vonaton, a játékmechanika alapja pedig a cselekvésprogramozás. A körök első fázisában mindenki rendre kitalálja, hogy mit és milyen sorrendben szeretne majd véghezvinni, és ehhez akciólapokat játszanak le a játékosok. Az akciólapok azonban nem determinálják teljesen a lejátszás fázisában a történéseket, például a mozgás akciólap végső hatása majd csak a második fázisban dől el, amikor eldönti a játékos, hogy balra vagy jobbra mozog. Így aztán könnyen hiba csúszik a játékosok terveibe, és humoros tud lenni, amikor például valaki ütne vagy lőne, de nincs kire, mert közben elmozgott a célpont. A játékmenet pörgős, a gyors gondolkodás fontos, de minden karakternek speciális tulajdonsága van, amiket jó észben tartani. 2015-ben az Év Játékának választották, és a Magyar Társasjátékdíj győztese is volt.

  • bonzo18

    2020-11-03 23:13:57

    Könnyen tanulható, szórakoztató és remek játék mechanikával rendelkezik. A társaság egyik kedvence, minél többen játsszák annál jobb. A sorrend felcserélődése megbonyolítja az egészet, ezzel teljesen romba döntve az ember terveit. Nagyon jó csapatépítő és egy komolyabb társas előtt remek kis bevezető játék.

  • renii96renii96

    2020-04-02 12:17:17

    Pofon egyszerű és vicces egy társasjáték. Egyéni kivitelezés, ami sokat dob a játékon. El lehet vele szórakozni egy pár órát, de utána sok újdonsággal nem szolgál a játék. Könnyed időtöltésre teljesen alkalmas.

  • jenei.balazs87

    2019-09-12 16:36:56

    Jó kis memóriajáték, hiszen ha jól emlékszem (csak 1-szer játszottam), akkor a kijátszott cselekvéseket csak minden kör végén, egyszerre (és talán fordított sorrendben?) hajtják végre a játékosok. A kartonból készült 3D-s vagonok még inkább megalapozzák a játék vadnyugati hangulatát. :) Ha valaki könnyed játékra vágyik, annak nem ajánlom, mert a memóriát tényleg szépen megdolgoztatja!

  • zoldmaliszines

    2019-09-02 16:18:08

    Egyszerű és a gyerekek is imádták, gyorsan megtanulható!

  • sakumochan

    2019-09-02 14:17:42

    Nagyon szeretjük, igazi parti játék. Beszereztük a kiegészítőit is, már csak a limitált kiegészítők hiányoznak.

  • osztheimertamas1

    2019-09-02 09:16:24

    Nagyon szorakoztató, egyszerű szabályok! Ajánlom mindenkinek aki könnyed kikapcsolódásra vágyik.

  • intrisz

    2019-05-04 20:46:51

    Igazi kaland. Van benne szerencse elem, mint pl. épp alagútban jártok és ki tudja mi történt a sötétben... :). Bár logikázni sem árt... szórakoztató. Ajánlom.

A Colt Express társasjáték és kiegészítői (24)

  • Brettspiel Adventskalender 2015 társasjáték Kiegészítő

    Brettspiel Adventskalender 2015 is pretty much what the name says it is: A board game advent calendar for 2015. It contains 24 small expansions for 24 different games, from 21 different publishers. The game rules are not included, but are posted separately on the publisher's web site, on each day from December 1st to 24th. Catan Scenarios: Santa Claus -...

    • Komplexitás: 2/5
  • Colt Express: Horses & Stagecoach társasjáték Kiegészítő

    A sikers Colt Express első kiegészítője, amiben helyet kapott egy 3D-s postakocsi, ami a vonat mellett száguld és amire át lehet ugrálni, valamint lovak, hogy gyorsabb legyen a közlekedés.Angol:Colt Express: Horses & Stagecoach, the first expansion for the 2015 Spiel des Jahres winner Colt Express, introduces a 3D stagecoach that rides alongside the train from the base...

    • Játékidő: 60 perc
    • Min. játékidő: 30 perc
    • Max. játékidő: 60 perc
    • Max. játékosszám: 6
    • Min. játékosszám: 2
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Komplexitás: 2/5

    Colt Express: Horses & Stagecoach társasjáték Kiegészítő 6490 Ft-tól! - 3 üzlet árulja ezt a játékot!

  • Colt Express: The Time Travel Car társasjáték Kiegészítő

    The Time Travel Car can be used with or without the first expansion: Horses & Stagecoach. The Time Travel Car is placed in front of the Locomotive. The Time Travel Car is considered as adjacent to the roof and the inside of the Locomotive. So your Bandit can enter it thanks to a Move action or a Horse action if you play using the Horses and Stagecoach...

    • Játékidő: 40 perc
    • Min. játékidő: 30 perc
    • Max. játékidő: 40 perc
    • Max. játékosszám: 6
    • Min. játékosszám: 2
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Komplexitás: 2/5
  • Colt Express: North Pole Station társasjáték Kiegészítő

    • Játékidő: 40 perc
    • Min. játékidő: 40 perc
    • Max. játékidő: 40 perc
    • Max. játékosszám: 6
    • Min. játékosszám: 2
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Komplexitás: 3/5
  • Colt Express: Le tunnel avant l’arrivée en gare társasjáték Kiegészítő

    Promotional card enclosed to "Plato Magazine #74". It allows players to play 3 cards face down through to the tunnels, during the tunnel rounds whenever a bandit is hit with a gun he has to let a PURSE drop to the ground, exactly as happens when you get a punch and your loot falls to the ground. Le tunnel avant l'arrivée en gare Il s'agit d'une carte...

    • Játékidő: 40 perc
    • Min. játékidő: 30 perc
    • Max. játékidő: 40 perc
    • Max. játékosszám: 6
    • Min. játékosszám: 2
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Komplexitás: 3/5
  • Brettspiel Easter Basket 2016 társasjáték Kiegészítő

    Brettspiel Easter Basket 2016 contains eight new expansions for eight games from eight publishers. All expansions take the form of punch-out counters, except the colt express expansion, which is a mini game board. Snowdonia: Wagons Expansion - a collection of 9 wagon tiles, which you can buy using the build action. Each awards a different end-game bonus....

    • Komplexitás: 3/5
  • Colt Express: Marshal & Prisoners társasjáték Kiegészítő

    Itt a Colt Express második kiegészítője, a Marshal & Prisoners. A doboz egy újabb vagont, a Marshal-t és egy új "rossz fiút", vagyis ebben az esetben egy rossz leány karakterét tartalmazza.Angol:The Colt Express: Marshal & Prisoners expansion contains three new components: It adds another character "Mei", a martial arts lady. The players can free prisoners from the...

    • Min. játékidő: 40 perc
    • Max. játékosszám: 8
    • Min. játékosszám: 3
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Komplexitás: 3/5

    Colt Express: Marshal & Prisoners társasjáték Kiegészítő 6490 Ft-tól! - 3 üzlet árulja ezt a játékot!

  • Colt Express: Indians & Cavalry társasjáték

    • Max. játékosszám: 6
    • Min. játékosszám: 2
  • Colt Express: Cursed Loot társasjáték Kiegészítő

    • Játékidő: 40 perc
    • Min. játékidő: 30 perc
    • Max. játékidő: 40 perc
    • Max. játékosszám: 6
    • Min. játékosszám: 2
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Komplexitás: 2/5
  • Colt Express: Bandits – Belle társasjáték Kiegészítő

    A Colt Express alapjátékhoz kijött hat bandita kiegészítő, melyből ez az egyik. Ezáltal a játék fél-kooperatívvá válik, mert a bandita mindenkit hátráltat, de a végén ettől még csak egy győztes lehet. Egyensúlyozni kell aközött, hogy mennyire akarjuk hagyni a banditát, miközben próbálunk elegendő pénzt összegyűjteni a játék megnyeréséhez.

    • Játékidő: 60 perc
    • Min. játékidő: 30 perc
    • Max. játékidő: 60 perc
    • Max. játékosszám: 5
    • Min. játékosszám: 2
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Komplexitás: 2/5
  • Colt Express: Bandits – Cheyenne társasjáték Kiegészítő

    A Colt Express alapjátékhoz kijött hat bandita kiegészítő, melyből ez az egyik. Ezáltal a játék fél-kooperatívvá válik, mert a bandita mindenkit hátráltat, de a végén ettől még csak egy győztes lehet. Egyensúlyozni kell aközött, hogy mennyire akarjuk hagyni a banditát, miközben próbálunk elegendő pénzt összegyűjteni a játék megnyeréséhez.

    • Játékidő: 60 perc
    • Min. játékidő: 30 perc
    • Max. játékidő: 60 perc
    • Max. játékosszám: 5
    • Min. játékosszám: 2
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Komplexitás: 2/5
  • Colt Express: Bandits – Django társasjáték Kiegészítő

    A Colt Express alapjátékhoz kijött hat bandita kiegészítő, melyből ez az egyik. Ezáltal a játék fél-kooperatívvá válik, mert a bandita mindenkit hátráltat, de a végén ettől még csak egy győztes lehet. Egyensúlyozni kell aközött, hogy mennyire akarjuk hagyni a banditát, miközben próbálunk elegendő pénzt összegyűjteni a játék megnyeréséhez.

    • Játékidő: 60 perc
    • Min. játékidő: 30 perc
    • Max. játékidő: 60 perc
    • Max. játékosszám: 5
    • Min. játékosszám: 2
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Komplexitás: 2/5
  • Colt Express: Bandits – Doc társasjáték Kiegészítő

    A Colt Express alapjátékhoz kijött hat bandita kiegészítő, melyből ez az egyik. Ezáltal a játék fél-kooperatívvá válik, mert a bandita mindenkit hátráltat, de a végén ettől még csak egy győztes lehet. Egyensúlyozni kell aközött, hogy mennyire akarjuk hagyni a banditát, miközben próbálunk elegendő pénzt összegyűjteni a játék megnyeréséhez.

    • Játékidő: 60 perc
    • Min. játékidő: 30 perc
    • Max. játékidő: 60 perc
    • Max. játékosszám: 5
    • Min. játékosszám: 2
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Komplexitás: 2/5
  • Colt Express: Bandits – Ghost társasjáték Kiegészítő

    A Colt Express alapjátékhoz kijött hat bandita kiegészítő, melyből ez az egyik. Ezáltal a játék fél-kooperatívvá válik, mert a bandita mindenkit hátráltat, de a végén ettől még csak egy győztes lehet. Egyensúlyozni kell aközött, hogy mennyire akarjuk hagyni a banditát, miközben próbálunk elegendő pénzt összegyűjteni a játék megnyeréséhez.

    • Játékidő: 60 perc
    • Min. játékidő: 30 perc
    • Max. játékidő: 60 perc
    • Max. játékosszám: 5
    • Min. játékosszám: 2
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Komplexitás: 2/5
  • Colt Express: Bandits – Tuco társasjáték Kiegészítő

    A Colt Express alapjátékhoz kijött hat bandita kiegészítő, melyből ez az egyik. Ezáltal a játék fél-kooperatívvá válik, mert a bandita mindenkit hátráltat, de a végén ettől még csak egy győztes lehet. Egyensúlyozni kell aközött, hogy mennyire akarjuk hagyni a banditát, miközben próbálunk elegendő pénzt összegyűjteni a játék megnyeréséhez.

    • Játékidő: 60 perc
    • Min. játékidő: 30 perc
    • Max. játékidő: 60 perc
    • Max. játékosszám: 5
    • Min. játékosszám: 2
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Komplexitás: 2/5
  • Colt Express: The Santa Claus Elf társasjáték Kiegészítő

    This promo can be used with or without the expansions Horses & Stagecoach and Marshal & Prisoners. It contains: 1 Elf standee to be assembled and 8 tokens (4 Gift and 4 Empty). Set up: Place the Elf standee in the third Wagon from the back of the train. Take as many tokens as there are Bandits, half Gift and half Empty. If there is an odd number of...

    • Játékidő: 40 perc
    • Min. játékidő: 30 perc
    • Max. játékidő: 40 perc
    • Max. játékosszám: 6
    • Min. játékosszám: 2
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
  • Colt Super Express társasjáték

    A Colt Super Express egy egyszerű, gyors tempójú, túlélő játék formájában idézi fel a díjnyertes Colt Express játékot. Az a játékos nyer, aki képes a legtovább versenyben maradni amikor a vonat megáll. A játékosok minden fordulóban öt akciókártyájuk egyikét képpel lefelé lerakják, ez a lap határozza meg, hogy mit fognak tenni, amikor felfedik őket -...

    • Játékidő: 20 perc
    • Min. játékidő: 15 perc
    • Max. játékidő: 20 perc
    • Max. játékosszám: 7
    • Min. játékosszám: 3
    • Ajánlott életkor: 7+ éves
    • Komplexitás: 1/5

    Colt Super Express társasjáték 4990 Ft-tól! - 3 üzlet árulja ezt a játékot!

  • Colt Express: Promo Cards társasjáték Kiegészítő

    • Játékidő: 40 perc
    • Min. játékidő: 30 perc
    • Max. játékidő: 40 perc
    • Max. játékosszám: 6
    • Min. játékosszám: 2
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
  • Colt Express: BIG BOX társasjáték

    A legteljesebb Col Express élmény! Fedezd fel újra a Colt Express és az előtted elrobogó vonatának szórakoztató világát, az egyetlen vadnyugati társasjátékot, amelyben minden eldördülő lövés a leggazdagabb törvényen kívülivé tehet! Bújj a pénzhajhász vadnyugati bandita VAGY a marshal, Samuel Ford bőrébe, aki a törvény és becsület embere. Tervezd meg a...

    • Játékidő: 40 perc
    • Min. játékidő: 40 perc
    • Max. játékidő: 40 perc
    • Max. játékosszám: 9
    • Min. játékosszám: 2
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Komplexitás: 2/5
  • Colt Express: 2 Trains & 1 Mission társasjáték Kiegészítő

    Egy második vonat, szigorúan titkos dokumentumok és rengeteg móka! A Colt Express: Courier & Armored Train kiegészítője igazi frissességet hoz a 2015-ös Spiel des Jahres-díjas Colt Express-be. A játékosok most csapatokban dolgoznak össze, hogy megpróbáljanak a vadnyugat leggazdagabb banditái lenni, és erre mi sem alkalmasabb, mint egy második vonat, amely...

    • Min. játékidő: 50 perc
    • Max. játékosszám: 8
    • Min. játékosszám: 3
    • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Komplexitás: 2/5

    Colt Express: 2 Trains & 1 Mission társasjáték Kiegészítő 12329 Ft-tól! - 2 üzlet árulja ezt a játékot!

  • Colt Express: Silk Bandit társasjáték Kiegészítő

    Silk, the new Colt Express bandit… … For whom you can choose or make up your own power!* You can choose one of the three following special powers: Move power: Move 1 or 2 Cars, whether you are inside the train or on the roof. Dodge power: Give to the player of your choice the Neutral Bullet you get when you encounter a Lawman (Marshal or Shotgun) and then...

    • Colt Express: Halloween társasjáték Kiegészítő

      • Játékidő: 40 perc
      • Min. játékidő: 30 perc
      • Max. játékidő: 40 perc
      • Max. játékosszám: 6
      • Min. játékosszám: 3
      • Ajánlott életkor: 10+ éves
    • Colt Express: Happy 10th Anniversary társasjáték Kiegészítő

      This box was designed to delight Colt Express fans! It brings original content and exclusive, high-quality game elements, such as wooden screen-printed pawns and tokens, as well as two new bandits to play with even more players. It's the perfect box to give (or to treat yourself to) for all Colt Express fans! But what's in this box? THE CIRCUS CAR — Slide...

      • Játékidő: 40 perc
      • Min. játékidő: 40 perc
      • Max. játékidő: 40 perc
      • Max. játékosszám: 7
      • Min. játékosszám: 2
      • Ajánlott életkor: 10+ éves

      Colt Express: Happy 10th Anniversary társasjáték Kiegészítő 14173 Ft-tól! - 1 üzlet árulja ezt a játékot!

    Részletes adatok

    Részletek

    • Játékidő:  40 perc
    • Játékosok:  2 - 6
    • Ajánlott életkor:  10+
    • Komplexitás:  Egyszerű
    • Tervező:  Christophe Raimbault
    • Illusztrátor:  Ian Parovel, Jordi Valbuena
    • Kiadók:  Asmodee, Hobby Japan, Lautapelit.fi, Kaissa Chess & Games, REBEL.pl, MINDOK, Happy Baobab, Gém Klub Kft., Ideal Board Games, Broadway Toys LTD, Lifestyle Boardgames Ltd, KADABRA, Ludonaute, Asterion Press, Fantasmagoria, GoKids 玩樂小子, GateOnGames, Meeple BR Jogos, Siam Board Games, Lord of Boards, Games4you
    • Elérhető nyelvek:  cseh, kínai, dán, holland, angol, észt, finn, francia, német, görög, héber, magyar, olasz, japán, Korean, lett, litván, norvég, lengyel, portugál, román, orosz, spanyol, svéd, ukrán, bolgár, thai

    Alternatív nevei


    Kiadások

    • Czech edition
      • Kiadás éve: 2014
      • Nyelv: cseh
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.4 cm
      • Súly: 1.3 kg
    • Dutch-only edition
      • Kiadás éve: 2014
      • Nyelv: holland
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • English-only first edition
      • Kiadás éve: 2014
      • Nyelv: angol
      • Méretek: 29.8 cm x 29.8 cm x 7.3 cm
    • French-only first edition
      • Kiadás éve: 2014
      • Nyelv: francia
      • Méretek: 29.4 cm x 29.4 cm x 7 cm
    • German-only edition
      • Kiadás éve: 2014
      • Nyelv: német
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
      • Súly: 1 kg
    • Greek edition
      • Kiadás éve: 2014
      • Nyelv: görög
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Japanese edition
      • Kiadás éve: 2014
      • Nyelv: japán
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Multilingual first edition
      • Kiadás éve: 2014
      • Nyelv: angol
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Romanian edition
      • Kiadás éve: 2014
      • Nyelv: román
      • Méretek: 29.5 cm x 29.5 cm x 7 cm
    • Chinese first edition
      • Kiadás éve: 2015
      • Nyelv: kínai
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • English-only second edition
      • Kiadás éve: 2015
      • Nyelv: angol
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
      • Súly: 1.2 kg
    • French-only second edition
      • Kiadás éve: 2015
      • Nyelv: francia
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • German-only edition 2015
      • Kiadás éve: 2015
      • Nyelv: német
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Hungarian edition
      • Kiadás éve: 2015
      • Nyelv: magyar
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Italian first edition
      • Kiadás éve: 2015
      • Nyelv: olasz
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Multilingual second edition
      • Kiadás éve: 2015
      • Nyelv: holland
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Nordic first edition
      • Kiadás éve: 2015
      • Nyelv: dán
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Nordic second edition
      • Kiadás éve: 2015
      • Nyelv: dán
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Polish edition
      • Kiadás éve: 2015
      • Nyelv: lengyel
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.4 cm
      • Súly: 0.9 kg
    • Spanish-only edition
      • Kiadás éve: 2015
      • Nyelv: spanyol
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Baltic edition
      • Kiadás éve: 2016
      • Nyelv: észt
    • English edition 2016
      • Kiadás éve: 2016
      • Nyelv: angol
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Korean/Japanese edition
      • Kiadás éve: 2016
      • Nyelv: japán
    • Chinese second edition
      • Kiadás éve: 2017
      • Nyelv: kínai
    • English-only edition 2017
      • Kiadás éve: 2017
      • Nyelv: angol
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Ukrainian/Hebrew edition 2017
      • Kiadás éve: 2017
      • Nyelv: ukrán
      • Méretek: 30 cm x 30 cm x 7 cm
      • Súly: 1 kg
    • Bulgarian edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: bolgár
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
      • Súly: 1.2 kg
    • Dutch/French edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: holland
      • Méretek: 29.3 cm x 29.3 cm x 7.3 cm
    • Italian second edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: olasz
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Korean edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: Korean
      • Méretek: 29.5 cm x 29.5 cm x 7 cm
    • Portuguese edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: portugál
      • Méretek: 30 cm x 30 cm x 8 cm
      • Súly: 1.5 kg
    • Russian edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: orosz
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
    • Thai edition
      • Kiadás éve: 2018
      • Nyelv: thai
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
      • Súly: 1.2 kg
    • Italian third edition
      • Kiadás éve: 2021
      • Nyelv: olasz
    • Ukrainian edition
      • Kiadás éve: 2022
      • Nyelv: ukrán
    • English edition
      • Kiadás éve: 2024
      • Nyelv: angol
      • Méretek: 29.5 cm x 29.5 cm x 7 cm
    • English-only edition 2020
      • Nyelv: angol
      • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm

    Hasonló játékok

    Az alábbi játékok a hasonlítanak leginkább a(z) Colt Express társasjátékhoz