Támogasd a Tarsasjatekok.com-ot a Patreonon! Támogatom!

Kickstarter körkép - 11. hét

Az elmúlt időszakban indult kampányok főleg a deluxe változat kedvelőinek kedveznek. Így felturbózott formában építhetünk falut, kereshetünk termőterületet vagy druidaként járhatjuk az erdőt.

Követ a bányából a kőfaragóhoz, fát az erődből a fűrészüzembe, gabonát a földekről a malomba.

Hamlet: The Village Building Game: 1-4 játékos, 60-90 perc, 10+ évestől

Ennek a hamletnek semmi köze a dán királyfihoz. A hamlet egy a falutól is kisebb település, melynek még nincs temploma és ennek a játéknak a célja, hogy egy ilyen települést építsünk meg közösen. Azonban félreértés ne essék, mert bár közös a cél és egymást is segíteni fogjuk a haladásban, a végén mégis a legügyesebb játékos fog nyerni. A közös játéktér folyamatos interakciót biztosít, így minden játékos lépése újabb lehetőséget nyithat meg a körünkben. 

A játék célja, hogy a kis falucskánk végül megkapja a faluközpontban a templomot. A körünkben az akcióinkat a rendelkezésre álló két típusú jelölő adja. Az egyik a szamarak, amik a térképen mozoghatnak, majd később képesek a nyersanyagokat cipelni egyik helyről a másikra. A másik a munkás meeple jelölőink, akik a térképen bárhova el tudnak jutni, feltéve, hogy vezet oda út. A folyamatosan épülő település egyik legfontosabb helyszínei az erőforrást termelő helyek, ahol a munkásunkkal kemény munkával előállíthatjuk az alapanyagokat (fát, követ vagy gabonát). Ezeket szamárháton eljuttathatjuk a megfelelő helyekre, hogy gerendát, tejet, lisztet vagy az építéshez szükséges kőtömböket gyártsunk. Ha pedig úgy érezzük, hogy bővítenénk a rendelkezésre álló épületek számát, akkor a kezünkből kijátszva tudunk újabbakat megépíteni. Az viszont fontos, hogy minden épület kapcsolódjon a faluközponthoz és ha nincs oda vezető út, akkor az erdőn keresztül macskakövekkel jelölhetünk ki egyet, a hegyek akadályait pedig hidak építésével győzhetjük le. Végül, de nem utolsó sorban, ha szeretnénk, hogy az utókor emlékezzen kezünk munkájára, akkor emlékművet emelhetünk, ami csak nekünk ad pontot a játék végén, vagy pedig hozzájárulunk a központban épülő templom munkálataihoz, hogy dicsőséget szerezzünk. A rendelkezésre álló erőforrások mindig közösek, így a megtermelt javak másoknak is előnyt adhatnak. Azonban a munka sosem marad jutalom nélkül, legyen az akár arany, amit elkölthetünk újabb munkásokra vagy győzelmi pont, ha elsőként építünk egy adott típusú épületet. Folyamatos taktikai harcot kapunk, ahol minden kínálkozó lehetőséget meg kell ragadni. 

A kickstarter kampányban igazán különleges kiadást tudhatunk magunknak, amihez képest a később megjelenő retail változat jóval egyszerűbb lesz, mind anyaghasználatban, mint komponensekben, így érdemes már most támogatni a készítőket. 

Hamlet: The Village Building Game

Mighty Boards is raising funds for Hamlet: The Village Building Game on Kickstarter! Grow a humble Hamlet into a bustling Town. A new game by David Chircop.

Pachamama áldásával termékeny lesz az új föld.

TIWANAKU • Exclusive Deluxe Edition: 1-4 játékos, 60 perc, 14+ évestől

Tegyünk egy kirándulást az Andokba, hogy Pachamama istenség irányítása alatt termékeny földekre leljünk. Fedezz fel új vidékeket és teremtsd meg a mezőgazdasághoz szükséges feltételeket. Akár egymással versenyezve, akár közös erővel együtt fogunk neki a kalandnak, a győzelem kulcsa a logikánk lesz.

A Tiwanaku alapul veszi a sokak által ismert aknakereső játékmenetét és egy gyönyörű külsőbe rakva tovább emeli azt. Az előkészületek során kiválasztjuk egy feladványt, ami meghatározza, hogy a táblának bizonyos helyein milyen táj található és milyen gabona terem meg rajta. Célunk, hogy jól következtetve kitaláljuk, hogy hol mi található és ezáltal győzelmi ponthoz jussunk. A körünkben akcióként léptetjük a jelölőinket és amennyiben olyan helyre érünk, ahol még nincs tájjelölő, úgy felfedjük azt. A játék jutalmazza, hogy minél többféle tájat fedezzünk fel, így fontos lesz kilogikáznunk, hogy hova is érkeztünk meg. A táj régiókra van osztva és ezek fognak segíteni abban, hogy előre lássuk hol, mire lehet számítani, a Pachamama kerék pedig meg fogja mutatni, hogy valóban völgybe, síkságra, erdőbe vagy hegyek közé érkeztünk. A második akció típusunk a gabona meghatározása. Itt is számos szabály segít abban, hogy kikövetkeztessük a megfelelőt, de vigyázzunk, mert ha nem gondoltuk át eléggé, akkor győzelmi pontokat veszíthetünk, ha rossz termést ajánlottunk. A játék játszható egymás ellen versenyezve vagy akár közösen az automa által irányított játékossal szembenézve is. A 30 különböző feladvány megadja az izgalmat, hogy minden játékot egy újabb rejtvényként éljünk meg, ami csak ránk vár, hogy megfejtsük.

Egyszerű játék gyönyörű deluxe köntösbe csomagolva. ami 54 euróért lehet a miénk, tartalmazva már minden olyan exkluzivitást, ami más kampányokban Stretch Goal eléréséhez van kötve. 

TIWANAKU * Exclusive Deluxe Edition

Sit Down! is raising funds for TIWANAKU * Exclusive Deluxe Edition on Kickstarter! What if MINESWEEPER, SUDOKU, TECTONIC, and all the rest were just training... So you could hope, someday, to win at TIWANAKU?

A világtölgy árnyéban druidák hűsölnek.

Oak: 1-4 játékos, 90 perc, 12+ évestől

Természetszerető druidaként az erdőben kóborolva gyűjtjük a gombákat, aztán főzeteket főzünk, állatokat édesgetünk magunkhoz, ereklyék után kutatunk és megmásszuk a hatalmas Tölgyet, hogy tudást szerezzünk. Klasszikus munkás lehelyezős társasjáték egy varázslatos környezetben, ahol az a druida nyer, aki a legtöbb ismeretet szerezte a világról.

Először ki kell választanunk, hogy melyik házat szeretnénk képviselni. A játékostáblák aszimmetrikus képességekkel rendelkeznek, így minden játékos egyedi feltételekkel vág neki a játéknak. Amikor ránk kerül a sor, a munkás jelölőinkkel végrehajthatjuk az akciónkat. A főtáblán lévő helyekhez azonban szükségünk lesz még a megfelelő kártyára is, ugyanis ezekkel tudjuk erdőjáróinkat kiküldeni a helyszínekre. Így elküldhetjük őket csodálatos állatokat szerezni, relikviák után kutatni vagy felparancsolhatjuk őket a Tölgyre, hogy erőforrásokat szerezzenek és győzelmi pontokhoz juttassanak. Ezen felül kártyáink számos egyéb képességet is adhatnak, mint például növelhetik a kapacitásunkat az ereklyékre vagy állatokra, erdei komponenseket adhatnak vagy meeple jelölőinket továbbfejlesztve aggdruidát hozhatnak létre, hogy erősebb akcióhelyeket is elérhessünk. A Tölgy ágain előrehaladva versenyzünk, hogy ki jut el a legvégére, aktiválva ezzel a rengeteg pontot érő végső helyet. A központi tábla mellett a saját táblánkon lévő akcióhelyeket is használhatjuk így egyensúlyozva a munkásainkkal, hogy az 5 körből álló játék során ki, hol fog feladatot kapni. Ha pedig már nem tudunk mit csinálni, akkor passzolunk, de még ezután is előfordulhat, hogy egy-két meeple úgy dönt, hogy elbarangol az erdőbe némi hozzávaló után kutatni. Az ötödik forduló végén a legtöbb pontot összegyűjtő játékos lesz a győztes.

A Gamefound oldalán futó kampányban elérhető a retail és deluxe változatban is, így mindenki kedve szerint döntheti el, hogy milyen minőségben szeretne belevágni ebbe az erdőjáró kalandba. Ami pedig külön jó hír, hogy a Delta Visionnek köszönhetően már a kampány alatt elérhető a magyar nyelvi opció. 

Oak by Game Brewer

In the center of a vast but secret forest stands a mighty Oak - a majestic tree that was already a sapling when the world was young. It is even said that from its wood, the gods crafted the first humans and animals.

Egysoros ajánlók

Monster Pit: 1-5 játékos, 60-120 perc, 14+ évestől: A fellegvárat megtámadták és csak rajtad áll, hogy meg tudod-e menteni. Tervezzétek meg lépéseiteket, dobjatok sikeresen a kockákkal és legyetek ti a várost megmentő hősök. 

Fire In The Hole - The Plunderin' Pirate Game: 2-4 játékos, 20-40 perc, 7+ évestől: A kalózok élete nem könnyű, ha ágyúgolyókat kell dobálni, még szerencse, hogy közben nem kell szemkötőt viselni... vagy mégis? 

Motor City: A strategic engine-building roll and write game!: 1-4 játékos, 45 perc, 12+ évestől: Vesd papírra a saját autóipari céged, ahol a kockák leválogatásával fejlesztesz, tesztelsz és eladsz, hogy végül tiéd legyen a leghatalmasabb birodalom. 

Small City Deluxe Edition: 1-4 játékos, 30-120 perc, 14+ évestől: A nagyvárosi kalandok visszatérnek, hogy még szebb és látványosabb módon kerüljenek elénk a deluxe kiadásban. 

League of Dungeoneers: 1-4 játékos, 90-180 perc, 14+ évestől: Egy klasszikus szerepjáték élményét hozhatjuk el az asztalunkra, melyben segítségünkre lesznek térképelemek, standeek, tokenek, rengeteg kártya, a világot megismertető füzetek és persze a fantáziánk. 

Steve Jackson's Munchkin Presents Batman: 3-6 játékos, 60-120 perc, 12+ évestől: Ha szereted Batmant, akkor azért érdemes megnézned a Munchkin legújabb változatát, ha meg nem szereted akkor azért, mert végre a gonosztevők bőrébe bújva törhetsz borsot a denevérember orra alá. "Azt a leborult szivarvégit." - Robin

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

05Júl

A Mars Terraformálása kiegészítő körkép - Élet a Tharsis régión túl

Ismertető | 2023.07.05. 17:11:00

A Föld gigavállalatai annyira belejöttek a terraformálásba, hogy kell nekik valami új kihívás - ideje hát új projektekbe vágni a fejszéjüket. Persze ez csak egy sablonos magyarázat, a valódi ok mindig is a profitmaximalizálás.

18Feb

7 Csoda: Építészek - Alapkőletétel a csodaépítéshez

Ismertető | 2023.02.18. 15:49:00

A világ legjobb építészei újból arra a nehéz feladatra vállalkoztak, hogy ők fogják megépíteni a világ legszebb, leghatalmasabb, legegyedülállóbb csodáját. Te is egy vagy közülük. Bizonyítsd be, hogy a tiéd lesz a világ leglenyűgözőbb csodája!


Kommentek

  • batik.balazs

    2022-04-20 09:51:42

    Fontos Hamlet infó!

    Aki magának pledge-elt az tudhatja, aki csoportos rendelésbe szállt be, az pedig figyeljen oda: megnyílt a pledge menedzser, de CSAK 10 NAPIG van nyitva. Most kell, viszonylag rövid idő alatt elintézni az anyagiakat.

  • hierroo

    2022-03-21 10:31:05

    Már egy hete terveztem, hogy ezeket a kickstarter játékokat megnézzem, de eddig nem volt időm rá. Most viszont sikerült, és nagyon kellemes és szép köntösben lettek elkészítve ezek a játékok. A munkás lehelyezést amúgy is szeretem, mindhárom játék témája nagyon vonzó.
    A Hamlet kis faluépítős mechanikája igencsak felkeltette az érdeklődésemet, a szép lapkák és a falu építés változatossága is tetszik.
    A Tiwanaku is szép alkotás, igaz kicsit absztaktabb játék, de nem annyira, hogy bele ne tudnám élni magam a játszás örömébe.
    Legszebb társas mégis nálam az Oak. Ez a zölde-kékes sütétes árnyalat igazán megadja azt az érzést, mintha tényleg egy misztikus erdőben lennénk druidákkal és egyéb lényekkel körülvéve. Remélem, hogy a mechanikája is olyan jó, mint a látványa.
    Mindhárom játék elérhető a Tabletópián, igaz a Hamlet szólóban nem játszható, de a másik kettő igen. Mindenképpen időt fogok szánni arra, hogy mélyebben is megismerhessem ezeket a játékokat. Remélem mindegyik játék meg fog jelenni, és talán valamelyik magyarul is! 👍😊

  • batik.balazs

    2022-03-17 11:30:13

    Igen, ezek az időpontok, gyártások, megrendelések igazan fura dolgok. Tegnap fizettem ki Late Pledge-en - egy jól elkapott árfolyamon - a saját Catch Don Falconi példányomat, áprilisban pedig már érkezik is. (A kampány pedig 2021. május végén zárult.)

  • BartaTamas

    2022-03-17 06:51:09

    A kampányt úgy érdemes felfogni, mint az időszak ami alatt összerakják, hogy mi lesz a tartalom. Lesz-e egyáltalán játék, illetve milyen plusz dolgok jönnek hozzá.

    Ezután jön a tervek elkészítése és prototípus gyártás. Egészen addig, ameddig minden végleges terv nincs meg, addig még változhat a mennyiség, amit a sorozatgyártásba tudnak adni. Ez általába a Pledge Manager zárásáig tart, vagyis ott lehet még hozzáadni példányokat. Amint elkezdődik a sorozatgyártás, akkor lezárják a PM-t is és ez az időpont, (általába) ameddig a retailek is berendelik a saját mennyiségüket.

    Ezért van, hogy bár a kampány véget ért, a mennyiségekkel még akár hónapokig is lehet játszani.

  • banczadavid

    2022-03-16 19:34:09

    Engem három is megvett. Oak, Hamlet, League of dungeoneers. Az oak gyönyörű és ez a meeple fejlesztés elég érdekesen hangzik.

  • umfuhrerrichard

    2022-03-16 12:20:53

    Köszi a sok hasznos infót, megtaláltam a Vagabund oladalán is :)
    "Az előrendelés véglegesítése folyamatosan történik, de legkésőbb szeptember közepén ki is számlázom a kedvezményes előrendelés összegét – küldeni fogok egy díjbekérőt, mely befizetésével tudod véglegesíteni az előrendelésed – ekkor én is megrendelem és kifizetem a példányodat az eredeti kiadónak."
    Hogy lehet, hogy csak szeptemberben fizet valaki mikor 13 nap múlva zárul a kampány? Vagy a viszonteladókra más szabály vonatkozik?

  • BartaTamas

    2022-03-16 08:13:07

    Fontos különbséget tenni a csoportos rendelés és viszonteladói tevékenység között. A támogatás 3 szintje nagyon jól látszik pl a Tiwanaku kampányában:

    • Egyedi pledge:
      • 54 EUR ~20e HUF
      • Szállíáts 10 EUR ~3.7e HUF
      • magánszemélyként és cégként is csinálhatod
    • Csoportos rendelés:
      • 3 darab
      • 157 EUR összesen 52 EUR ~19e HUF
      • a maximális szállítási kedvezmény 2 csoportos pledge esetén jön ki, vagyis 6 darabnál, ilyenkor 5 EUR ~1,9e HUF
      • magánszemélyként és cégként is csinálhatod

    Tehát ha úgy nézzük, akkor egy jó csoportos rendelés esetén ~24e HUF helyett ~21e HUF ért kapod meg

    És ehhez képest van egy Retail ár, amit viszont szigorúan csak cégek csinálhatnak:

    • A retail 34.5 EUR-ért (~13e HUF) fogja megkapni a játékot / darab. Erre még rájön a szállítás, de ott is lehet számolni az 5 EUR ~1,9e HUF / darabbal
    • Viszont ugye ez nem azaz ár, amin te megkapod, ehhez képest van az ajánlott fogyasztói ár, ami jelen esetben 69EUR 25.5eHUF
    • Tehát a kereskedőnek ott van a mozgástere, hogy 15e - 26e HUF között belője az árat, mennyiért éri meg neki (adófizetés, haszon, egyéb terhek)

    Persze ezektől függetlenül vannak egyedi megegyezések a készítők és egy magánszemély/cég között, aminek az a vége, hogy valaki csoportosat szervez x% kedvezménnyel, de ott a háttérben lemegy valamilyen matek, ami alapján ez kijön.

    A retail célja nem a csoportos rendelés szervezése, hanem, hogy a saját pénzén webshopra/boltba rakja a terméket, hogy onnan majd azonnal megvehető legyen. Ettől függetlenül persze lehet olyan, hogy valaki "pre-order"-t szervez és ezt már csoportos rendelés keretei között teszi, sőt még az is lehet, hogy a közösségnek való kedvezés miatt nagyon kedvező áron teszi ezt :)

    Szóval mindenképpen olcsóbb a csoportos rendelés, a mértéke nagyon sok mindentől függhet, de összességében szerintem megéri ezeket is követni.

  • csongrady.p

    2022-03-16 08:11:29

    Nekem a Hamlet mellett az Oak is felkeltette az érdeklődésemet és Delta vision jóvoltából magyarul is elérhető a kampány alatt is.

  • Treffhetes

    2022-03-15 22:27:46

    Nem tudom, csoportosra mennyi kedvezményt adnak, de a 210 ojrós az retailereknek van, céges mindenféle kutyafüle kell hozzá (és persze eu-s céges adószám)

  • porcine

    2022-03-15 21:45:59

    Én a Mindclash rajongói facebook oldalán láttam anno a Voidfall kickstarter-es kampányánál és úgy hiszem nagy előnye, hogy a szállítási díj több felé osztódik. Talán a játékok ára is olcsóbb csoportos rendelésnél.

  • batik.balazs

    2022-03-15 21:42:14

    Előnye általában kedvezmény, amit a nagyobb tételszámú rendelésnél adnak vagy ki lehet alkudni és emellett a szállítási költség is elosztódik a megrendelők között.

    A Hamlet KS oldal azt írja, hogy
    1 megrendelés = 55 euró + áfa + vám + szállítási költség (19 euro) = kb 94 euro
    6 rendelés = 210 euro + áfa + vám + szállítási költség ( 40 euró) = 360 euro => 1 főre vetítve 60 euró

    34 eurót lehet spórolni egy ilyen csoportos rendeléssel.

  • umfuhrerrichard

    2022-03-15 21:25:08

    Hol van ilyen csoportos rendelés, és mi az előnye?

  • batik.balazs

    2022-03-15 18:14:03

    Hamletre nagyon hamar rárepült "mindenki": Vagabund hozza itthonra, így eredeti nyelven kapható lesz, illetve több csoportos rendelést is láttam szerte a facebookon, egyikhez én is csatlakoztam. Nagyon tetszik a koncepció.

Népszerű

Friss

Címkék