
- Megjelenés
- 2020.08.31. 17:00:00
Kickstarter körkép - 36. hét
Szeptember, szeptember, szeptember... lapozgatok az érdekesebbnél érdekesebb projektek között, erre rendre mindegyikről kiderül, hogy csak előkampányról van szó, és majd szeptemberben indul valójában. Szóval az utolsó augusztusi ajánlóhoz kicsit „kapargatnom” kellett, de a következő hónapban elárasztanak majd minket a jobbnál jobb projektek – remélhetőleg.
Blood & wine
Még a vámpíroknak járt egy kis pihenés. Vlad Tepes életében sokat tett az Oszmán Birodalom terjeszkedése ellen, halála után pedig virágzó hemoglobin-relokációs üzletet alapított. De ez több, mint ötszáz éve volt, ennyi idő alatt még a legelkötelezettebb gonosztevő is elfárad. Drakula egy vacsorát szervez, ahol a tervek szerint bejelenti majd a visszavonulását. Ahogy az lenni szokott, a gyermekei örökösei máris feltűntek a színen, hogy a fater távozása után átvehessék a helyét.
A Dining with Dracula munkáslehelyezős játék lesz, legfeljebb négy fő részére. A cél elhalmozni az öreg grófot ajándékokkal, hogy meghatottságában minket válasszon örökösnek. Karakterünk egyedül nem túl hatékony munkaerő, de szerencsére a vámpírok könnyen szaporodnak. Minden fordulóban egy egész busznyi turista érkezik az erdélyi kastélyba, akiket sörrel és fánkkal lehet magunkhoz csalogatni, hogy megtegyenek nekünk egy kis szívességet. A munkásainkkal aztán ajándékokat gyűjthetünk az öregnek, amikért majd győzelmi pontok járnak. Beváltani viszont csak akkor tudjuk őket, ha sikerül valamilyen kisebb ajándékkal a közelébe férkőzni. Ez a szuvenír lehet egy bárány vagy egy adag embervér (akár zacskóban, akár eredeti csomagolásban), a nagy ajándékok között pedig olyanok vannak, mint a színes TV vagy a „Make Transylvania Great Again” kitűzők.
Ahogy az a fentiekből is látszik, a Dining with Draculát nem kell túl komolyan venni. A készítők családbarát játékként hivatkoznak rá. Deluxe edition most nincs, helyette számos stretch goal növeli majd a játék minőségét.
Dining with Dracula
2fat2fly Games is raising funds for Dining with Dracula on Kickstarter! A family-friendly blood draining worker placement & time management adventure, where Dracula's relatives compete to inherit his empire!
Coco
Maradunk a halál témakörénél, csak éppen 10.664 kilométerrel arrébb. Ahogy azt tudjuk (legalábbis a népszerű Disney rajzfilm óta), a mexikóiak a mi kultúránkkal gyökeresen ellentétesen állnak hozzá a halálhoz: ott nem az élet lezárásának, hanem az élet részének tekintik. Ennek megfelelően a halottak napja, a Día de los muertos nem a gyász fájdalmáról, hanem a vidám pillanatok felelevenítéséről szól.
A Die of the Deadben a cél, hogy visszavezessünk egy eltávozott lelket az élő közé, hogy együtt ünnepelhessen a családtagjaival. Ezt mi mással is lehetne megtenni, mint dobókockákkal! A játékosok folyamatosan pakolják a kockákat a lezárt koporsókba, melyek tartalmát rázogatással ellenőrizhetik, illetve keverhetik meg. Minden koporsó máshogy bánik a benne lakozó lelkekkel (vagyis más akció hajtható végre a benne tárolt kockákon), attól függően, hogy hányadik helyen állnak a sorban. Természetesen a koporsók sorrendje változtatható, úgyhogy a sikerhez elengedhetetlen, hogy megjegyezzük a tartalmukat.
Stretch goalok és addonok nincsenek, ez a játék így teljes. Ha minden jól megy, akkor a jövő évi Día de los muertoson már kockázhatunk is a halottak lelkeivel.
Die of the Dead
Radical 8 Games is raising funds for Die of the Dead on Kickstarter! Guide souls back to the land of the living in this Día de Muertos themed dice game featuring beautiful components and unique gameplay.
Űrpókerstratégia
Igen, űrpókerstratégia, és nem, nem úgy alkottam meg a szakasz címét, hogy ráböktem három szóra a szótárban. A BardShark első játéka, az Antematter pontosan így definiálja magát. A játékban pénzéhes űrcsempészeket és/vagy kalózokat alakítunk, akik a világűrben csempésznek és kalózkodnak a pénz reményében.
A hexás térképen közlekedhetünk a saját űrhajónk erejéből is, de nyithatunk térkapukat, vagy használhatjuk a keringő bolygók gravitációs terét is egy kis taxizásra. Ha mindenki kiröpködte magát, következik az Antematter lényegi része, vagyis a Texas Hold’em, extrákkal. A szabályos francia kártyák közé ugyanis kevertek pár különleges lapot, amikkel lecserélhetjük a kezünket, vagy biztosan veszítünk – feltéve, ha a többiek nem adják föl előbb. Mi magunk is megkavarhatjuk a játékot az űrben talált bónuszokkal vagy a saját frakciónk képességeivel. Ezekkel például úgy drágíthatjuk meg a többiek körét, hogy mi magunk nem teszünk föl több pénzt, vagy úgy maradhatunk játékban, hogy nem adjuk meg a tétet.
Nagyon-nagyon érdekes koncepcióra épül az Antematter – én nem is gondoltam, hogy a pókerrajongókon kívül érdekel majd valakit. Ennek ellenére szépen teljesít, bőven megvan neki a cél a két és félszerese is. A gyűjtői kiadáshoz pólók, poszterek, és egy art book jár, az ezerdolláros támogatási szinteken pedig mi magunk is bekerülhetünk a játékba.
ANTEMATTER
BardShark is raising funds for ANTEMATTER on Kickstarter! A cosmic mash-up of poker and space strategy
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
Ismertető | 2025.11.25. 18:28:00"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
Homályrév: Apró kalandok – Nagy találmány, kicsi dobozban
Ismertető | 2025.12.30. 15:00:00Kardot elő, ideje rendet vágni a miniatűr szörnyek hordái között! De vigyázz, ez az apró játék hiába fér el az öledben, kifejezetten komplex élményt kínál!
Népszerű
Magányos farkasok - Ütésvivős párbaj🐺
2026.01.10. 18:03:00 / Ismertető, Bemutató7 Csoda kockajáték - kockákból csodák
2026.01.12. 14:00:00 / Ismertető, új magyar premierReptáv - Gémerebb Fesztáv🐉
2026.01.13. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóLumenara felfedezői - Infrastruktúra-tervezés galaktikus lényeknek
2026.01.14. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóEriantys - Felhőkbéli varázsvilág stratégáknak
2026.01.03. 15:00:00 / Ismertető, Bemutató
Ludens Blog bejegyzései
Etherfields, a sötét mestermű
2021.02.09. 19:56:21 / vélemény, játék, horror, figura, társasjáték, kickstarterBontottál már ki úgy társast, hogy már az első pillanatban, egyetlen másodperc játék nélkül tudtad, hogy most aztán igazán jól döntöttél? Én pontosan így éreztem, amikor a...
Így ábrándultam ki a világ legjobb játékából
2021.01.26. 16:24:39 / játék, fantasy, figura, szerepjáték, társasjáték, failSosem rejtettem véka alá, hogy engem bármilyen társasjáték meg tud venni kilóra, ha van benne legalább egy az alábbiak közül: Fantasy | Minik | Látvány Nem csoda hát, hogy úgy...
Age of Mythology - Matuzsálem a múltból
2020.11.22. 18:54:53 / teszt, ajánló, játék, stratégia, ókor, videójáték, társasjátékA nullás évek eleje elég jó volt a videójáték felhozatalt tekintve, nem? Javában tombolt a Diablo láz, mindenki ezerrel nyomta a Warcraft 3-at, 2002 vége felé pedig megjelent egy...
Ez lenne a kiállítások jövője?
2020.11.05. 17:31:38 / vélemény, játék, rendezvény, digitális, társasjáték, essenA koronavírus betett a társasjátékos közösségnek is. A fertőzésveszély miatt az összes rendezvényt le kellett mondani, köztük az Essen Spielt is. A szervezők és a kiadók ezt úgy...
Mit lépsz most, Kickstarter?
2020.10.07. 08:35:25 / vélemény, játék, hír, társasjáték, kickstarterAz elmúlt években a közösségi finanszírozás-alapú társasjáték kiadás annyira összeforrt a Kickstraterrel, hogy az oldal mellett már magát a kampányokat és a jelenséget is...
Friss
Lumenara felfedezői - Infrastruktúra-tervezés galaktikus lényeknek
2026.01.14. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóBolygórendezés kívánságok, célok alapján: legyen sok lávató, gomba és épület, pontosan ebben a sorrendben. És jó lenne egy teleport kapu is, egy hosszú, "L" alakú út végére... Na meg Kámforka jusson el a fotóstúdióba. Oké??
Galileo Galilei – És mégis mozog a Föld… vagy a Hold
2026.01.13. 15:40:00 / Ismertető, 2026Bár a többség talán Galileihez társítja az Eppur si muove (És mégis mozog a Föld) szállóigét, a tudomány időközben cáfolta a csillagász ehhez a kijelentéshez fűződő kapcsolatát.
Reptáv - Gémerebb Fesztáv🐉
2026.01.13. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóTárj fel barlangokat, csábíts be sárkányokat, és aknázd ki képességeiket, hogy elnyerd a sárkánycéh kegyeit!
7 Csoda kockajáték - kockákból csodák
2026.01.12. 14:00:00 / Ismertető, új magyar premierHa azt mondom Antonie Bauza, akkor mindenkinek egyből a 7 Csoda ugrik be. 2010-ben (jesszus, már 15 éve :) ) ezzel a játékkal írta be magát a társasjáték világ történelmébe, de vajon a 7 Csoda: Kockajáték megugorja-e a nagy előd szintjét?



