
- Kedvcsináló
- 2024.05.07. 15:36:00
Két kiváló játéktervező összeállt egy kétfős A Gyűrűk Ura játék megalkotásához...[gsplus.hu]
A Gyűrűk Ura: Párbaj Középföldéért ráadásul Vincent Dutrait rajzaival jelenik meg.
Aki akár csak egy kicsit is mélyebbre ás a társasjátékok világában, hamar találkozhat Antoine Bauza és Bruno Cathala nevével. Előbbinek köszönhetjük a 7 Csoda játékokat, valamint a 2021-ben megjelent Oltréé-t is, utóbbi pedig olyan klasszikusokkal örvendeztette meg a hobbi iránt érdeklődőket, mint a Kingdomino, a Kanagawa, vagy a Splendor Párbaj.
A két mester már összeállt a múltban a 7 Csoda: Párbaj megtervezésénél, amit minden idők egyik legjobb kétfős játékaként tartanak számon, és most újra közösen alkotnak: ősszel érkezik Magyarországra a Gémklub kiadásában A Gyűrűk Ura: Párbaj Középföldéért. Ennek dizájnját az a Vincent Dutrait álmodta meg, aki például a fent említett Oltréé-t és a Heatet is rajzolta.
A bejelentés alapján a 7 Csoda: Párbaj alapjaira épülő játékban két játékos néz majd szembe egymással, egyik a gyűrű szövetségét, a másik Szauron seregeit irányítja. Lehet nyerni katonai győzelemmel, a "gyűrűküldetés" teljesítésével, vagy Középfölde meghódításával. Nem csodákat kell építeni, hanem helyszínlapkákat megszerezni, és nem tudományos ikonok összegyűjtése, hanem a Középfölde népeivel kötött szövetségek útján juthatunk el az egyik győzelmi feltétel teljesítéséhez. Mindeközben Frodóékat kergetik a nazgûlok.
Két kiváló játéktervező összeállt egy kétfős A Gyűrűk Ura játék megalkotásához, ami még az év legjobbja is lehet
A Gyűrűk Ura: Párbaj Középföldéért ráadásul Vincent Dutrait rajzaival jelenik meg.
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Kockákból kell igazi RPG hősöket kovácsolnod ebben a játékban [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.01.22. 15:50:00Karakteralkotás társasjátékként, meglepően mély döntésekkel.
Az Androméda az egyik legjobb sci-fi stratégiai játék, de abszolút nem a kezdők pajtása [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.01.20. 14:00:00Űrbirodalom-építés, konfliktus és túlélés egy könyörtelen galaxisban.
Népszerű
A Hobbit: Oda és vissza, avagy Zsáklak kockás kalandjai
2026.01.28. 14:00:00 / Ismertető, 2025Cardia - Egy lap mindent felboríthat
2026.01.26. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóA fehér várkastély - Férkőzz a daimjó kegyeibe
2026.01.30. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóThe Witcher: A végzet útja – Hmmm…
2026.01.24. 14:00:00 / Ismertető, Bemutató7 Csoda kockajáték - kockákból csodák
2026.01.12. 14:00:00 / Ismertető, új magyar premier
Friss
A fehér várkastély - Férkőzz a daimjó kegyeibe
2026.01.30. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóEbben a játékban az a célod, hogy a daimjó várkastélyába küldött embereidet: harcosokat, kertészeket és udvaroncokat a legjobb pozíciókba juttasd, és minél több befolyáspontot szerezz. Ennek eszköze a hosszú akcióláncok végrehajtása lesz.
A Hobbit: Oda és vissza, avagy Zsáklak kockás kalandjai
2026.01.28. 14:00:00 / Ismertető, 2025A Hobbit: Oda és vissza megmutatja, hogy Zsáklak nemcsak kerek földbe vájt odúkból áll, hanem kockákból is lehet építeni :)
Cardia - Egy lap mindent felboríthat
2026.01.26. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóIzgalmas, fordulatokban gazdag, gyors párbajjáték
The Witcher: A végzet útja – Hmmm…
2026.01.24. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóÉljétek újra együtt a Vaják regények legizgalmasabb pillanatait és alakítsátok őket kedvetek szerint!



