
- Kedvcsináló
- 2024.01.28. 18:42:00
Hallatlan [tarsasjatszunk.hu]
Hirtelen ötlettől vezérelve december elején úgy döntöttünk, legyen nálunk a 31-i társasjáték est, ami egyben egy jó szilveszteri buli is lehetne. Így történt, hogy a 2023-as év elején megismert nagyszerű emberekkel tölthettük a szilveszterünket, s úgy, ahogy szerettük volna: áttársasjátékoztuk magunkat 2024-be.
A csapat egyik fele kereste Az X bolygót, a másik fele meg éppen átutazta Európát a Ticket to ride-dal, s csak az utolsó 3 percben ugrottunk fel a játék mellől, hogy talán nem ártana pezsgőt bontani, mert mindjárt koccintani kell. Délután 18 órától hajnali fél 4-ig ment a játék. Persze milyen lenne egy szilveszteri társasjáték est partijátékok nélkül? A Kaméleon című partijátékkal bemelegítettünk, aztán jött a fergeteges hangulatú Nagyon T-Rex, amiben gyerekek, felnőttek egyaránt kimozoghatták magukat 😜, majd később előkerült a Csordaszellem, és a Hallatlan is.
A Hallatlant a Jázuska hozta, miután megtudta, hogy szilveszteri buli készülődik. Nem bíztunk semmit a véletlenre, még karácsonykor kipróbáltuk a gyerekekkel, és működött. Könnyed partijáték. Mi a pontjelölőket nem is használtuk, anélkül is jó volt. A játék célja, hogy megtaláld, kik hazudtak, és legutoljára fedd fel, ki mond igazat. Ez egyáltalán nem egyszerű, mert hihetetlen sztorik vannak a kártyapaklikban. Keverés után ki kell osztani a halakat, de titkos, ki milyen színt kapott. Ezután a kezdőjátékos húz egy kártyát, és felolvassa a kártyán található kérdést úgy, hogy a kártyát nem forgatja, a kártya hátoldalát csak a többiek látják, ő nem. A vörös heringek dolga, hogy rossz válaszokat adjanak a kérdésre, és a kék csalhatatlan csellének kell az igazat mondania, ami a kártya hátoldalán olvasható. Ezekből kell visszafejtenie a kérdést az olvasónak, hogy vajon ki mondott hamis választ, s ki az igazat. Nálunk polcon maradós, és biztos, hogy beszerzek még néhány partijátékot mellé!
Hallatlan
A Hallatlant a Jázuska hozta, miután megtudta, hogy szilveszteri buli készülődik.
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Kockákból kell igazi RPG hősöket kovácsolnod ebben a játékban [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.01.22. 15:50:00Karakteralkotás társasjátékként, meglepően mély döntésekkel.
Az Androméda az egyik legjobb sci-fi stratégiai játék, de abszolút nem a kezdők pajtása [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.01.20. 14:00:00Űrbirodalom-építés, konfliktus és túlélés egy könyörtelen galaxisban.
Népszerű
Interjú a Cysmic alkotójával– „nem csupán egy játékot tervezel, hanem az egész iparágat ismered meg"
2026.08.08. 14:00:00 / Érdekes, Interjú7 társasjáték vízparti nyaraláshoz [kritizator.hu]
2026.07.26. 12:00:00 / Kedvcsináló, 2026Orloj: Prága csillagászati órája
2026.07.24. 15:00:00 / Ismertető, 2026Cysmic – földet rengetően nagy és erőteljes
2026.07.20. 15:00:00 / Ismertető, crowdfundingRobbanó cicák – 10 éves jubileumi kiadás🎆🐱
2026.08.07. 15:00:00 / Ismertető, Bemutató
Friss
A Red7 olyan játék, amely minden körben átírja a szabályokat [gsplus.hu]
2026.08.11. 15:00:00 / Kedvcsináló, gsplus.huGyors kártyapárbaj, ahol csak addig vagy játékban, amíg vezetsz.
Davy Jones-al egy fedélzeten – A Kraken haragja ajánló [kritizator.hu]
2026.08.09. 15:00:00 / Kedvcsináló, kritizatorhuA rejtett szerepes társasjátékok évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek.
Interjú a Cysmic alkotójával– „nem csupán egy játékot tervezel, hanem az egész iparágat ismered meg"
2026.08.08. 14:00:00 / Érdekes, InterjúNemrégiben írtam a közösségi gyűjtésből érkezett, meglehetősen masszív társasjátékról, amelynek most az alkotóját kérdeztem.
Robbanó cicák – 10 éves jubileumi kiadás🎆🐱
2026.08.07. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóA népszerű partijáték 10. évfordulóját ünneplő különleges változat.



