
- Kedvcsináló
- 2023.11.07. 19:29:00
A nagy western utazás: Argentína – Szilaj csorda [Társalgó]
A megújult külsőre új témát húzva indult el eddig nem látott irányokba A nagy western utazás, egy igazi modern klasszikus, amely agyégető játékmenettel szolgálja ki a komplex stratégia kedvelőit.
Már-már kriminális, hogy a Társalgó rovat eddig alapvetően csak két játék kapcsán tudott értekezni Alexander Pfister munkásságáról: a felemásra sikeredett CloudAge semmiképp sem tekinthető a karrierje csúcsának, ellenben a több évnyi aszály után ismét elérhetővé tett Királyú áru kiválóan bemutatja, hogy mennyire elegánsan tud alapvetően egyszerű eszközökből pörgős, mégis mélységgel rendelkező társast készíteni. A mélységről viszont az egy évtizedes múlttal rendelkező A nagy western utazás tud igazán sokat mesélni, amely 2016-os eredeti kiadása után 2021-re teljesen megújult külsővel tért vissza (amely az első kiegészítőjét is megkapta), hogy aztán egy komplett trilógiává fejlődjön – ennek érkezett meg most a második felvonása magyar nyelven.
A nagy western utazás: Argentína így a legkönnyebben úgy írható körül, mint A nagy western utazás egy önállóan játszható, néhány ponton újragondolt verziója, amely nem csupán a helyszínt cseréli le az Egyesült Államokról Argentína vidékére, de tematikusan is hozzáigazítja ehhez főbb alkotóelemeit, mindezt megfejelve egy-két újdonsággal. A narratívával kapcsolatos finomhangolások ugyanakkor nem formálják át gyökerestül a koncepciót, így az Argentína továbbra is egy kifejezetten komplex, a szettgyűjtögetésre, a kézmenedzsmentre, engine építésre kihegyezett stratégia, ahol a 19. század végének Argentínájában kell felcsapni egy marhafarm birtokosának, csordákat terelve Buenos Airesbe, hogy onnét elhajózzanak távoli kikötőkbe, így juttatva bevételhez annak tulajdonosát. Ehhez pedig egy hatalmas világ áll rendelkezésre: a központi játéktáblán található ösvényt követve kell munkásokat felbérelni a horda méretének növeléséhez, építészeket az üresen álló épülethelyek feltöltéséhez, valamint gépészeket a marhák szállítását optimalizáló vasúti teherszállítás karbantartásához és optimalizálásához.
Ezek kézben tartásához pedig rendkívül sok dologra kell odafigyelni, melyhez az új, kétrétegű saját játéktábla asszisztál, ami továbbra is könnyen értelmezhető és megtanulható ikonográfiával vezet végig az egyes fázisokon és az ott elérhető lehetőségeken. Ezen a téren lényegében nincs változás az alapjátékhoz képest, azaz a saját marhapásztor mozgatásával kell haladni az útvonalon, amit egy akciófázis követ, melynek végeztével a lapok felhúzása következik az aktuális kézlimitig. Utóbbi, illetve az elérhető akció pontos típusa és mennyisége pedig továbbra is a saját játéktábla fejlesztésén múlik: a csorda leszállításával az alapesetben letakart mezők fedhetők fel, ezzel nyitva meg vagy erősítve korábban már megnyitott akciókat.
[Társalgó] A nagy western utazás: Argentína a Delta Visiontől - Szilaj csorda
A megújult külsőre új témát húzva indult el eddig nem látott irányokba A nagy western utazás, egy igazi modern klasszikus, amely agyégető játékmenettel szolgálj
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Az Androméda az egyik legjobb sci-fi stratégiai játék, de abszolút nem a kezdők pajtása [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.01.20. 14:00:00Űrbirodalom-építés, konfliktus és túlélés egy könyörtelen galaxisban.
Kockákból kell igazi RPG hősöket kovácsolnod ebben a játékban [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.01.22. 15:50:00Karakteralkotás társasjátékként, meglepően mély döntésekkel.
Népszerű
A Hobbit: Oda és vissza, avagy Zsáklak kockás kalandjai
2026.01.28. 14:00:00 / Ismertető, 2025Cardia - Egy lap mindent felboríthat
2026.01.26. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóA fehér várkastély - Férkőzz a daimjó kegyeibe
2026.01.30. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóThe Witcher: A végzet útja – Hmmm…
2026.01.24. 14:00:00 / Ismertető, Bemutató7 Csoda kockajáték - kockákból csodák
2026.01.12. 14:00:00 / Ismertető, új magyar premier
Friss
A fehér várkastély - Férkőzz a daimjó kegyeibe
2026.01.30. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóEbben a játékban az a célod, hogy a daimjó várkastélyába küldött embereidet: harcosokat, kertészeket és udvaroncokat a legjobb pozíciókba juttasd, és minél több befolyáspontot szerezz. Ennek eszköze a hosszú akcióláncok végrehajtása lesz.
A Hobbit: Oda és vissza, avagy Zsáklak kockás kalandjai
2026.01.28. 14:00:00 / Ismertető, 2025A Hobbit: Oda és vissza megmutatja, hogy Zsáklak nemcsak kerek földbe vájt odúkból áll, hanem kockákból is lehet építeni :)
Cardia - Egy lap mindent felboríthat
2026.01.26. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóIzgalmas, fordulatokban gazdag, gyors párbajjáték
The Witcher: A végzet útja – Hmmm…
2026.01.24. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóÉljétek újra együtt a Vaják regények legizgalmasabb pillanatait és alakítsátok őket kedvetek szerint!



