
- Kedvcsináló
- 2023.05.08. 16:38:00
Lokomoto és Babaróka – Magyar fejlesztés a magyar otthonokba! [Társalgó]
Igazi különlegességek ezek, amik közül a Lokomoto már csak azért is kiemelt figyelmet érdemel, mert megtudhatjuk, milyen játék születik egy 14 éves magyar kislány fantáziájából.
Egy interjú kapcsán figyeltem fel Pásztor Emma játékára, mely igazi különlegesség, és egyből felkeltette az érdeklődésem. Nem mondhatom, hogy a családi, egyszerűbb játékok a kedvenceim, de ebben a kategóriában is vannak számomra is kiemelkedő darabok, azt pedig mindig igyekszem támogatni a magam módján, ami hazai, avagy magyar termék, szellemi tulajdon. Így volt ez ezúttal is, avagy gyorsan felvettem a kapcsolatot a gyerek- és családi játékokkal foglalkozó Pagony kiadóval, és ha már “ott jártam”, lecsaptam Babaróka karácsonyára is, hiszen az a kislányom kedvenc meséje. Aztán persze családilag álltunk neki a tesztelésnek, és nem bántuk meg.
Amikor én voltam 10-14 éves, forgatókönyveket és novellákat írtam a magam szórakoztatására, aztán dalszövegeket, de a minőséget inkább hagyjuk, mert nem biztos, hogy ezekkel jutnék el a Pulitzer-díjig. És hogy mit csinál manapaság egy 14 éves leány, aki sokáig szeret fent lenni, emellett kedvenc hobbija a rajzolás? Nos, a többség nem tudom, de Pásztor Emma társasjátékot, méghozzá nem is akármilyet, hanem egy vonatos, flip & write(-szerű) családi társast, ami egyszerre könnyed, mégis szórakoztató, akár a szülőknek is. A kisebb dobozos társasjáték egy 80 lapos térképtömböt, hat filcet egy nagy adag kártyát tartalmaz csak, de ez bőven elég ahhoz, amire született: története szerint ugyanis a vasúti bizniszben egyre jobban befutunk, karrierünk felívelőben, így rajtunk áll, hogy a Vasútfejlesztési Társaság igazgatójaként milyen utakat teremtünk és járatokat indítunk. Ehhez pedig nem kell más tennünk, mint vonalakat húzni, kártyákat megszerezni.
Pláne, ha valaki elviszi az orrunk elől, amit kinéztünk. Merthogy, ha valaki pacifista játékra, passziánszozásra vágyna, az nem itt találja meg a számításait. A játékterület közös, így bármilyen akciót választunk, egymás ellen, önmagunkért dolgozunk, akár a fontos területeket, akár a jobb és értékesebb kártyákat elhappolva mások orra elől. Ugyanis a három lehetséges akció az, hogy két szaggatott vonalat húzunk be a saját színünkben, ezzel effektíve lefoglalva a járatot; egy folytonos vonallal meg is valósítunk egy szakaszt; egy fekete vonallal behúzunk egy teljes vonalat, több állomás érintésével, amivel (a különálló szakaszok számának megfelelően) egy vonatkártyát és egy alakzat-kártyát vehetünk el, ami a játék végi pontokat jelenti. Alakzatnál természetesen a formának is stimmelnie kell, ami ugye nem egyszerű.
Pláne, hogy ahogy azt már említettem, mindenki egy területen dolgozik a saját céljaiért, avagy mindenki beleköphet mások levesébe. Lehet ezt kevésbé vagy jellemzően konfontatívabb formában játszani, de valamiképpen mindig akadályozzuk egymást. Van kétszemélyes és fejlesztett változat, a lehetőségek száma bő, bár véges, de összességében jól működik az elképzelés, különleges a megvalósítás és az ötlet, az illusztrációkat pedig mind Emma készítette, amivel jópofa rajzokkal díszítette a társast. Mivel egy relatíve olcsó társasjátékról beszélünk, az árba sem lehet belekötni. Ha nem is ez lesz az év játéka, mindenképpen érdekes és üde színfolt, illetve egy új irányvonal kezdete lehet, ami a fiatal tehetségeknek kínálhat lehetőséget a bemutatkozásra, amire azt gondolom, mindenképpen szükség van.
[Társalgó] Lokomoto és Babaróka a Pagonytól - Magyar fejlesztés a magyar otthonokba!
Igazi különlegességek ezek, amik közül a Lokomoto már csak azért is kiemelt figyelmet érdemel, mert megtudhatjuk, milyen játék születik egy 14 éves magyar kislány fantáziájából. Egy interjú kapcsán figyeltem fel Pásztor Emma játékára, mely igazi különlegesség, és egyből felkeltette az érdeklődésem.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.11.19. 17:33:00Két remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.
Akár 20 órába is beletelik, míg együtt felébresztitek a szunnyadó isteneket... [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.11.04. 15:48:00A Szunnyadó istenek egy remek, kampányalapú kooperatív társasjáték, amit bármikor "el tudtok menteni".
Népszerű
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, BemutatóInferno – az igaz útat nem lelém
2025.12.05. 15:00:00 / Ismertető, 2025Halkonzerv Bt. – Nem elég, ha sokáig eláll
2025.11.08. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóUtazás a Föld körül – kis lépés egy tervezőnek, közepes a játékosoknak
2025.10.14. 14:00:00 / Ismertető, 2025Bombakeresős társas lett az év játéka [telex.hu]
2025.07.24. 19:34:00 / Kedvcsináló, 2025
Friss
Inferno – az igaz útat nem lelém
2025.12.05. 15:00:00 / Ismertető, 2025Hazánkban közben csak úgy sorakoznak a jobbnál jobb megjelenések, ráadásul már nemcsak a nagyoknál, de a kisebbeknél is.
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, Bemutató"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
A Fehér Várkastély: Párbaj - avagy visszatérés kettesben Himedzsibe
2025.11.21. 16:00:00 / Ismertető, Két személyesNagyon felkapottak lettek azok a kétszemélyes társasok, amik eredetileg több személyes társasjáték változatok. Ezekhez mindig is szkeptikusan álltam, hisz általában ezek ketten is remekül működtek. Most górcső alá vettem a Fehér Várkastély: Párbajt.
Háp háp háp jönnek a... GUMIKACSÁK
2025.11.20. 15:25:00 / Ismertető, BemutatóA Gumikacsák jó kacsához híven kifröcskölik a vizet a kád mellé, amit a loccsanási értékek mutatnak meg. A célod hogy a 3. forduló végére a legkevesebb pontot szerezd megakadályozva, hogy eláztassák a fürdőszobád.



