Kép forrása: pcguru.hu

Star Wars: A klónok háborúja – Beérett a Pandemic-járvány [Társalgó]

A különböző alapjátékok és legacy-verziók után a Pandemic-termékvonal ismét egy speciális variációval bővült, a Star Warsnak pedig nem mondhattunk nemet.

Pandemic sikereit mi sem bizonyítja jobban, mint a számos játékváltozat, ami első, 2008-as megjelenése óta elérhetővé vált. Te jó ég, belegondolva lassan 15 évről beszélhetünk, ezek az esztendők pedig bő termést hoztak. Az alapjáték ugye számos kiegészítővel bővült és vált teljessé; felépült egy teljes Legacy-vonal, ami már három komolyan összerakott és nagyszerű értékelésekkel rendelkező játékkal gazdagodott; valamint egyre bővül a variációk jelenléte, amik közé akár az egyszerűsített európai akciót is odailleszthetjük, de aminek alapvetően a más témák és franchise-ok adják meg a sava-borsát. Volt már Cthulhu-verzió a Reign of Cthulhu-val, aztán a Lich King is bekukkantott már a World of Warcraft-univerzumból, most pedig elérkeztünk a Star Warshoz, aminek hála az A klónok háborúja szinte a világpremierrel együtt kerülhetett a hazai asztalokra. De vajon van okunk leváltani bármelyik korábbi változatot? Képes még a széria újat mutatni?  

A Star Wars: A klónok háborúja már a doboz kibontásakor is jelzi, hogy azért ragaszkodik saját családjának hagyományaihoz. A központi tábla megszokott méretekkel és stílussal rendelkezik, számos elérhető és jól ismert bolygóval, már amennyiben valaki (legalább minimálisan) otthon van a Csillagok háborúja világában. Jelölőből itt most alig van, mindössze a küldetésekhez, a főellenfelekhez és az egyjátékos módhoz kapunk párat, helyettük viszont van egy rakás mini. Kicsi droidokból egyből 36, különféle pózokban, és melléjük csatlakozik a 3 blokád, a 7 Jedi, valamint a 4 gonosztevő figurája. A kártyák terén elég jó a változatosság: eleve kapunk 4 gonosztevőtáblát, 24 gonosztevő-, 7 Jedi-, 24 küldetés-, 32 megszállás- és 46 osztagkártyát, amikből azonban nem minden kerül egyből az asztalra. Hiszen a játék elején kiválasztjuk a főellenfelet, akinek saját paklija van (és akár mást is játékba hozhat), valamint attól függően, hogy mennyire nehéz játékra vágyunk, véletlenszerűen összeállítjuk az aktuális küldetéspaklit. Ha mindez megvan, minden a helyén (a 12 oldalú dobókocka is), a Jedik pedig a segédletlapokon látható kezdőbolygóra kerültek, a megszokottak és a felhúzott megszálláskártyák szerint droidokat teszünk le a bolygókra, elhelyezzük a főellenfelet, és kezdődhet az épülőben lévő Birodalom elleni küzdelem.  

Az adott játékos köre minden esetben egy frissítéssel indul, avagy az elfordított kártyáit alaphelyzetbe teszi. Ennek jelentősége majd később derül ki. Ezután négy akciót hajthat végre, valamint bármennyi ingyenes, extra akciót, amikre a lapjaival képes. A négy akció akár ugyanaz is lehet. Mint például a mozgás, ami természetesen egy szomszédos, összeköttetésben álló bolygóra történő érkezést tesz lehetővé. De húzhatunk osztagkártyát is, aminek nagyon nagy jelentősége van a játékban. Aztán, ha már egy bolygóra értünk, ott megküzdhetünk a jelenlévő ellenfelekkel: a kockával dobva a kapott eredményt elosztjuk ellenségeink között. Ez lehet akár több sikeres találat, de saját sebződés is. Sebződésnél egy osztagkártyát kell eldobni. A droidok egy, a blokádok kettő sikeres találatot követelnek meg, a főellenfeleket pedig a táblájukon jelzett mennyiségben kell eltalálni. De végrehajthatunk küldetést is, ilyenkor az adott bolygóra érkezve a küldetéskártya követelményeit kell teljesíteni, avagy adott számú sikeres találatot kell biztosítani, és ilyenkor (vagy normál harcban) a kártyáink segítségével adhatunk extra találatokat a támadáshoz. Ekkor fordítjuk el a lapot, ami ingyenes, extra akció. Amennyiben egy küldetést sikerül teljesíteni, az lekerül a tábla mellől, másik kerül a helyére, ha pedig elfogytak a küldetések, a gonosztevő tábláját megfordítva elhozzuk a játék végét, és megtudjuk, milyen hatások érvényesülnek a főellenfél-harc során.

[Cikk folytatása]

[Társalgó] Star Wars: A klónok háborúja a Gémklubtól - Beérett a Pandemic-járvány

A különböző alapjátékok és legacy-verziók után a Pandemic-termékvonal ismét egy speciális variációval bővült, a Star Warsnak pedig nem mondhattunk nemet. A Pandemic sikereit mi sem bizonyítja jobban, mint a számos játékváltozat, ami első, 2008-as megjelenése óta elérhetővé vált. Te jó ég, belegondolva lassan 15 évről beszélhetünk, ezek az esztendők pedig bő termést hoztak.

Hol vásárolhatom meg?

forrás -- www.pcguru.hu

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

26Nov

Assassin’s Creed: Brotherhood of Venice – Orgyilkosok az asztalon [Társalgó]

Kedvcsináló | 2022.11.26. 12:27:00

Az Assassin’s Creed Ezio Auditore főszereplésével robbant be igazán a digitális köztudatba, így hősünk nem kerülhette el az asztali változatot sem.

29Nov

Perseverance: Castaway Chronicles – Episode 2 – Veszedelmes sziget [Társalgó]

Kedvcsináló | 2022.11.29. 12:55:00

Megkésve bár, de törve nem, végre eljutottunk odáig, hogy felfedezzük a magyar csapat alkotta, dínókkal és veszélyekkel teli szigetet.


Kommentek

  • lrekasi

    2022-11-14 19:36:52

    Kellemes Pandemic variáns, tök jó, hogy marketingelik. De ugyanakkor azt érzem, hogy "túlbutították", kispórolták a varációkat (kevés féle az ellenfél), és némileg ráerőltették a témát. Ennek ellenére nálam cseréli a WoW variánst, de valószínű még a Chtulhu-t is.

Népszerű

Friss

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • Star Wars: A klónok háborúja