
- Kedvcsináló
- 2022.11.12. 12:40:00
Rear Window – Forgatókönyv nélkül [Társalgó]
Az azonos című Hitchcock-filmet feldolgozó fél-kooperatív, dedukciós társasban összemosódik a játék, a film és a valóság.
A Rear Window (magyar címén Hátsó ablak) című film Cornell Woolrich novellája alapján, John Michael Hayes forgatókönyvéből készült, és még 1954-ben, a zseniális Alfred Hitchcock rendezésében került vászonra. Kicsivel később, a rendező egyik legjobb alkotása körül kialakult tulajdonjogi viták miatt mintegy 30 évig nem lehetett bemutatni sehol, és mire a negatívokhoz hozzáférhettek, azok nagyon rossz állapotba kerültek. A felújítást egy újraforgatott változat követte (1998-ban, Jeff Bleckner Rendezésében, Christopher Reeve főszereplésével), és történetét tekintve egy lapon említhető vele a 2007-es Disturbia is.
Anélkül, hogy elspoilereznénk a film történetét, az alapfelállást még elmondhatjuk: adott egy fotóriporter, aki balesetet szenved, ezért tolószékbe kényszerül. Felépülésében ápolónője és barátnője segíti, később legjobb barátja is csatlakozik a történethez. Főszereplőnk mindennapjait a szemközti ház lakóinak megfigyelésével üti el, nevet ad nekik, és foglalkozásukat próbálja kikövetkeztetni. Ennek során szemtanúja lesz egy sor olyan eseménynek, melyek alapján biztosra veszi, hogy az egyik lakó megölte a feleségét. Az önkéntes nyomozásba barátain felül beszáll ápolója is. A film zsenialitása abban rejlik, hogy mesterien építi fel a feszültséget, és nemcsak a szereplők, hanem mi, nézőként is megkérdőjelezzük azt, amit addig biztosnak gondoltunk.
Erre a hangulatra igyekszik építeni maga a játék is. A Rear Window során egy játékos a legendás filmrendező, Alfred Hitchcock szerepét ölti magára, a többi játékos pedig a film főbb szereplőinek bőrébe bújik. Csakhogy ők a „forgatókönyvet” valamiért nem kapták meg, így nem tudják, hogy kinek milyen szerep jutott, és hogy történt-e gyilkosság vagy sem. A feladat az, hogy ezt négy nap (négy tábla) alatt kiderítsük, méghozzá a rendező hathatós közreműködésével. A végig néma direktorról viszont nem tudhatjuk, hogy együtt dolgozik-e velünk, vagy éppen el akar rejteni egy gyilkosságot.
A nyolc szereplő tokenje mellé összesen húsz elfoglaltság- vagy tulajdonság-lapka adott, ez utóbbiakból hat olyan is akad, mely két szereplő közötti kapcsolatot ír le (például „x” üzletel „y”-nal), ezek értelemszerűen némi gyakorlás után további komplexitást adnak a játéknak. Az előkészületek során a tulajdonságokból tizenkettőt válogatunk ki közösen, hozzáteszünk egy gyilkosság-lapkát, és képpel lefele megkeverjük őket. Ezekből a rendező titokban húz négyet, a maradékot az erre szolgáló dobozba rejti. Szintén titokban választ egy-egy szereplőt is a négy tulajdonság-lapkához, majd a paravánja mögött elrejtett rendezői táblán ennek megfelelően elhelyezi. Már csak a játékosoknak kell kiválasztani egy-egy megfigyelő-karaktert, és indulhat is a nyomozás.
[Társalgó] Rear Window a Funko Games-től - Forgatókönyv nélkül
Az azonos című Hitchcock-filmet feldolgozó fél-kooperatív, dedukciós társasban összemosódik a játék, a film és a valóság. A Rear Window (magyar címén Hátsó ablak) című film Cornell Woolrich novellája alapján, John Michael Hayes forgatókönyvéből készült, és még 1954-ben, a zseniális Alfred Hitchcock rendezésében került vászonra.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Aszfalt, benzingőz és totális káosz, ez a Thunder Road: Vendetta [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.12.08. 15:00:00Ha szereted a Mad Max világát és nem irtózol a dobókockáktól, akkor ezt a társast bizony neked álmodták meg a króm istenei.
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.11.19. 17:33:00Két remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.
Népszerű
Eriantys - Felhőkbéli varázsvilág stratégáknak
2026.01.03. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóHomályrév: Apró kalandok – Nagy találmány, kicsi dobozban
2025.12.30. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóMagányos farkasok - Ütésvivős párbaj🐺
2026.01.10. 18:03:00 / Ismertető, BemutatóKlank! Katakombák – Zajjal jár a kincskeresés
2025.12.12. 16:54:00 / Ismertető, BemutatóZümmögő - Nektárgyűjtés a memóriaréten
2025.12.28. 21:10:00 / Ismertető, Bemutató
Friss
Magányos farkasok - Ütésvivős párbaj🐺
2026.01.10. 18:03:00 / Ismertető, Bemutató"Vezess egy farkasfalkát, harcolj a területek uralmáért, és bizonyítsd be, hogy te vagy az alfa!"
Eriantys - Felhőkbéli varázsvilág stratégáknak
2026.01.03. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóMágikus teremtmények: manók, unikornisok, békák, sárkányok és tündérek érkeznek a lebegő szigetekre. Versenyezz a többiekkel, hogy a te varázsiskolád tegyen szert a legnagyobb hírnévre!
Homályrév: Apró kalandok – Nagy találmány, kicsi dobozban
2025.12.30. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóKardot elő, ideje rendet vágni a miniatűr szörnyek hordái között! De vigyázz, ez az apró játék hiába fér el az öledben, kifejezetten komplex élményt kínál!
Cascadia Junior - szerettessük meg a természetet a gyerekekkel
2025.12.29. 15:00:00 / Ismertető, ÚjdonságokA Cascadia sikere után borítékolható volt a Cascadia Junior, ami a gyerekverziója a nagy testvérnek. A Gémklubnak köszönhetően a kisgyermekes családokhoz is eljuthat akár a karácsonyfa alá.



