
- Kedvcsináló
- 2022.11.02. 13:13:00
Tajuto – Pagodaprojekt [Társalgó]
A Tajuto során egy komplett pagoda-komplexum felépítése a célunk, mely nemcsak megvilágosodással, hanem dicsőséggel is kecsegtet.
Felteszem, hogy Reiner Knizia neve sokak számára ismerősen cseng, és bár a Tajuto nem csak és kizárólag az ő alkotása, mint társalkotót és tanácsadót, megemlítik a dobozon. Maga a játék sem kifejezetten viseli magán a kézjegyeit, emellett a véletlennek és kockázatvállalásnak is jelentős szerep jut, bár ez egyáltalán nem vesz el az értékéből, sőt inkább ez adja a sava-borsát. Témáját tekintve kissé talán furcsának tűnhet a megvilágosodásért zajló építkezési verseny, de hát a Nyolc Pagoda Szent Kertjének Legfőbb Őrzője nemcsak hangzatos, hanem kívánatos titulus is.
Előkészületként a játéktáblán a megvilágosodás-, akció- és bónuszlapkákat növekvő értékű csoportokban elhelyezzük, az összes pagoda-elemet a húzózsákba dobjuk. Minden játékos a választott színében három akció-lapkát és egy szerzetesfigurát kap, ez utóbbival haladunk a meditációs-sávon; illetve minden pagoda színében egy kis felajánlás-kockát tehetünk magunkévá, összesen nyolc darabot. A játék célja az, hogy négy pagodát felépítsünk, és eközben a lehető legtöbb megvilágosodás-pontot szerezzük a pagoda-elemek lehelyezésévél, és bennük-rajtuk a felajánlások elhelyezésével.
Egy körben annyi akciót hajthatunk végre, ahány akció-lapkánk van, mindegyik „alap” lapka három lehetőséget biztosít: pagodavásárlás, felajánlás, lapkavásárlás. Csakhogy ezek közül egyetlen lapka ingyenes, a további akciók végrehajtásáért meditációs pontokkal kell fizetni. Az pagodavásárláskor a húzózsákban szabadon keresgélhetünk a megfelelő után, és kitapinthatjuk a húzni kívánt szint méretét. Ezt körünk során bármikor beépíthetjük, és ha ez esetleg nem lehetséges, akkor egyet továbbvihetünk a következő körünkig. Építkezéskor értelemszerűen a legnagyobb szinttől a legkisebbig kell haladnunk, és színben egyezni kell az elemeknek: ez utóbbi a nehezebb része a játéknak, ha nem csak a biztosra megyünk. Minden szint megépítéséért annyi meditációs-pontot kapunk, ahányadik emeletet raktuk le (első emeletért egy pont, másodikért két pont stb).
[Társalgó] Tajuto a Gamernától - Pagodaprojekt
A Tajuto során egy komplett pagoda-komplexum felépítése a célunk, mely nemcsak megvilágosodással, hanem dicsőséggel is kecsegtet. Felteszem, hogy Reiner Knizia neve sokak számára ismerősen cseng, és bár a Tajuto nem csak és kizárólag az ő alkotása, mint társalkotót és tanácsadót, megemlítik a dobozon.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Zsebre vágható hőstettek Homályrévben [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.02.13. 16:25:00Kis doboz, nagy kaland a Gloomhaven világában.
Az Androméda az egyik legjobb sci-fi stratégiai játék, de abszolút nem a kezdők pajtása [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.01.20. 14:00:00Űrbirodalom-építés, konfliktus és túlélés egy könyörtelen galaxisban.
Népszerű
Az erdő: Dartmoor – erdő újrakeverve
2026.02.11. 14:00:00 / Ismertető, TablóépítésZsebre vágható hőstettek Homályrévben [gsplus.hu]
2026.02.13. 16:25:00 / Kedvcsináló, 2026Bombairtók - dedukció, csapatmunka, izgalmas küldetések
2026.02.21. 14:27:00 / Ismertető, BemutatóDabba Walla - Siess, hogy ki ne hűljön!
2026.02.09. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóGwent: A legendás kártyajáték – How about a few rounds of cards?
2026.02.07. 10:00:00 / Ismertető, Bemutató
Friss
Bombairtók - dedukció, csapatmunka, izgalmas küldetések
2026.02.21. 14:27:00 / Ismertető, BemutatóA Bombairtók egy japán tervezésű kooperatív játék, amiben főleg a dedukció és a logika vezeti a drótokat elvágó kezeket.
Zsebre vágható hőstettek Homályrévben [gsplus.hu]
2026.02.13. 16:25:00 / Kedvcsináló, 2026Kis doboz, nagy kaland a Gloomhaven világában.
Az erdő: Dartmoor – erdő újrakeverve
2026.02.11. 14:00:00 / Ismertető, TablóépítésAz erdő: Dartmoor világa Anglia vadregényes, lápos területére repít minket, ahol a tájjal együtt egy gazdag állatvilág is jelen van. Ezt a tájat barangoljuk be a játék során.
Dabba Walla - Siess, hogy ki ne hűljön!
2026.02.09. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóMumbaiban minden reggel több mint ötezer futár indul útnak, hogy 200 000 „dabbát”, vagyis fém ételhordót szállítson ki az indiai metropolisz irodáiba. Ők a „dabba wallák”, akik már 1890 óta ikonikus „kiegészítői” a városképnek. Most eljött az idő, ho



