
- Kedvcsináló
- 2022.10.28. 14:21:00
Andoria Battlefields – Párhuzamos párbaj [Társalgó]
Az Andoria Battlefields során egyszerre alakítjuk a védő és a támadó szerepét, egy technikailag szimultán stratégiai játékban.
Andoria királysága veszélyben van, a gonosz egy portálon át özönli el az egykor békés legelőket, városokat, a mi feladatunk pedig egyfelől megállítani őket, másfelől győzelemre vezetni az inváziót. Nem, nem tévedés, a látszólagos paradoxon feloldása valójában roppant egyszerű: egyszerre két táblán játszunk, egyiken a hősöket, másikon a szörnyeket vezetjük, míg egy vagy két ellenfelünk a másik oldal irányítására kap megbízást.
Az Andoria Battlefields 2017 októberében, Kickstarteren kezdte pályafutását, majd egy pár hónappal későbbi újraindítást követően végül szelíd sikerrel zárult a gyűjtés. A szokásos csúszások és fennakadások után végül 2019-re el is készült maga a játék, mely bolti forgalomban, erősen limitált példányszámban, és csak az „alap” Kickstarter-kiadásban fordul elő. Ez három további kártyalapot és egy szörny-szettet jelent, ezeket sikerült megnyitnia a közösségnek, értelemszerűen nálunk is egy ilyen darab járt.
Mindannyian kapunk egy csatateret, melyet bal oldali szomszédunkkal közösen használunk, ezen felül játékosszám plusz kettő hőskártyát, továbbá a kezdőjátékos két aranyat, mindenki más pedig négyet. Egy egyszeri draftolással körbejáratjuk a kezünkben levő lapokat, és indulhat is a harc Andoriáért, melynek során gyakorlatilag két fázis váltogatja egymást: egy hős- és egy szörnyfázis. Előbbi során mindig az aktuális játékos cselekszik, utóbbiban pedig a vele szembenálló (ülésrend szerint balra levő) játékos irányítja a szörnyeket. A célja mindkét oldalnak az, hogy összesen három egység eljusson az ellenség „rajtvonalára”, és amint ez valamelyik táblán bekövetkezik, véget ér a csatározás.
[Társalgó] Andoria Battlefields - Párhuzamos párbaj
Az Andoria Battlefields során egyszerre alakítjuk a védő és a támadó szerepét, egy technikailag szimultán stratégiai játékban. Andoria királysága veszélyben van, a gonosz egy portálon át özönli el az egykor békés legelőket, városokat, a mi feladatunk pedig egyfelől megállítani őket, másfelől győzelemre vezetni az inváziót.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Kerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
Kedvcsináló | 2026.11.01. 17:10:00A versenyzők már a rajthoz álltak egy szédítő versenyhez, amihez a cinkelt kockákat, a mágikus képességeket és a különféle csalásokat mind csatasorba állították. A mókához már csak pár vállalkozó szellemű játékos kell, akik végigasszisztálják az észb
Koi társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
Kedvcsináló | 2026.09.18. 14:00:00A tóépítés színes és nyugtató világába látogathatunk el a Koival, ahol minden menetben újabb és érdekesebb formában varázsolhatunk élőhelyet a halainknak, közben pedig igyekszünk taktikusan felülmúlni a szomszédokat.
Népszerű
Euphoria Essential Edition – A Nagy Testvér tényleg mindent lát
2026.10.29. 14:00:00 / Ismertető, stonemaier gamesKerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.11.01. 17:10:00 / Kedvcsináló, 2026Parázsszív (Emberheart) - avagy így neveld a munkásaidat, hogy ne ők legyenek a sárkányvacsora!
2026.10.27. 17:00:00 / Ismertető, családifelsőSarkköri expedíció – avagy hogyan küldjünk tudóst a világ végére, majd csodálkozzunk, hogy elfárad
2026.10.19. 14:00:00 / Ismertető, 2026Pax Pamir: Second Edition – Ahol az árulás is stratégia
2026.10.23. 14:00:00 / Ismertető, Kickstarter
Friss
Kerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.11.01. 17:10:00 / Kedvcsináló, 2026A versenyzők már a rajthoz álltak egy szédítő versenyhez, amihez a cinkelt kockákat, a mágikus képességeket és a különféle csalásokat mind csatasorba állították. A mókához már csak pár vállalkozó szellemű játékos kell, akik végigasszisztálják az észb
Euphoria Essential Edition – A Nagy Testvér tényleg mindent lát
2026.10.29. 14:00:00 / Ismertető, stonemaier gamesA disztópiákat általában kívülről szemléljük: nézzük, ahogy egy elnyomó rendszer bedarálja az egyént, majd örülünk, hogy mindez csak fikció.
Parázsszív (Emberheart) - avagy így neveld a munkásaidat, hogy ne ők legyenek a sárkányvacsora!
2026.10.27. 17:00:00 / Ismertető, családifelsőAz Így neveld a sárkányod világa sokak szívét meghódította, és úgy tűnik, a társasjátékosokat sem hagyja hidegen – már csak azért sem, mert itt könnyen előfordulhat, hogy valakinek szó szerint lángra lobban a terve.
Firkafilm bemutató – Hatlapos sztárbrigád toborzó
2026.10.25. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóAnimációs filmünkhöz keresünk különleges karaktereket: teve, macska, borz, oroszlán és még sok különleges állat csatlakozik a stábhoz, hogy egy igazi szuper produkciót hozzunk létre.



