
- Kedvcsináló
- 2022.10.19. 13:10:00
Jewel Heist – A nagy gyémántrablás [Társalgó]
A Jewel Heist egy kifejezetten könnyed hangvételű, titkos szerepes partijáték, melyben rabló-pandúrt játszunk, de nem a megszokott módon.
Partijáték és partijáték között is van különbség, ahogyan titkos szerepes és titkos szerepes játék között is. A két stílust házasító Jewel Heist pedig a maga módján mindkettőt feldobja egy kis ügyességi-gyorsasági kihívással, és egy látványos központi elemmel. Na és persze nagyon finomnak tűnő, rubint vagy talán inkább vörösgyémántot jelképező akril tokenekkel, melyeknek megszerzése csak elsőre tűnik egyszerű feladatnak.
A Jewel Heist előkészületei a játékosszámtól függően minimálisan változnak: öt főnél két rabló, nyolc főnél már három kerül a játékosok közé, és ezt a kiosztott szerep-lapkák határozzák meg. A rablók számának megfelelően kilenc vagy tizenhárom gyémánt kerül a tárolóba, melyet az asztal közepén, mindenki számára jól elérhető helyen állítunk fel úgy, hogy az „üveg”-búra két szélén levő aljára még két golyót helyezünk.
Miután mindenki megbarátkozott a szerepével, jöhet a feladat, mely elviekben egyszerűbb nem is lehetne. Kezdésnek mindenki behunyja és eltakarja a szemét, és hangosan számol tizenöttől visszafele; ez idő alatt a rablóknak le kell emelni az ékszerszekrény tetejét, és fejenként egy-egy gyémántot eltávolítani, majd valahova eldugni (zsebre vágni, ráülni stb.) Egyetlen feltétel, hogy a talpon elhelyezett üveggolyókhoz nem nyúlhatnak addig, amíg azok le nem esnek onnan. Márpedig le fognak esni, és igen hangosak lesznek, ráadásul az egész szekrényt az eredeti állapotba kell visszarendezni. A nyomozók feladata ezen idő alatt a hallottak alapján behatárolni, hogy kik matathatnak a kövekkel.
Amint letelt az idő, mindenki kinyitja a szemét, és először a gyémánttárolót ellenőrizzük: ha nincs a helyén a teteje, egy gyémánt vagy üveggolyó, akkor bekapcsolt a riasztó, és a rendőrség lapkájára kerül egy ékkő. Ezután megindulhat a vádaskodás és a gyanúsítottak megnevezése – miután mindenki elmondta vád- és védőbeszédét, háromra mindannyian rámutatunk arra a személyre, akit biztosan rablónak gondolunk. Akire a legtöbben mutatnak, az egy idézés-tokent kap, döntetlen esetén pedig mindenkinek jár (kivéve, ha mindenkire csak egyvalaki mutat, mert ebben az esetben senkit sem idézünk be). Amint valaki a második ilyen tokent is begyűjti, akkor letartóztatásra került sor, véget ér a játék, és felfedjük a szerepünket.
[Társalgó] Jewel Heist a Gamernától - A nagy gyémántrablás
A Jewel Heist egy kifejezetten könnyed hangvételű, titkos szerepes partijáték, melyben rabló-pandúrt játszunk, de nem a megszokott módon. Partijáték és partijáték között is van különbség, ahogyan titkos szerepes és titkos szerepes játék között is. A két stílust házasító Jewel Heist pedig a maga módján mindkettőt feldobja egy kis ügyességi-gyorsasági kihívással, és egy látványos központi elemmel.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
5 cozy társasjáték, amivel őszi hangulatot varázsolhatsz a nappalidba [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.09.24. 14:00:00Meseszép erdők, szorgosan dolgozó erdei állatok és egy kis sütés-főzés...
Kerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
Kedvcsináló | 2026.11.01. 17:10:00A versenyzők már a rajthoz álltak egy szédítő versenyhez, amihez a cinkelt kockákat, a mágikus képességeket és a különféle csalásokat mind csatasorba állították. A mókához már csak pár vállalkozó szellemű játékos kell, akik végigasszisztálják az észb
Népszerű
Parázsszív (Emberheart) - avagy így neveld a munkásaidat, hogy ne ők legyenek a sárkányvacsora!
2026.10.27. 17:00:00 / Ismertető, családifelsőEuphoria Essential Edition – A Nagy Testvér tényleg mindent lát
2026.10.29. 14:00:00 / Ismertető, stonemaier gamesPax Pamir: Second Edition – Ahol az árulás is stratégia
2026.10.23. 14:00:00 / Ismertető, KickstarterKerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.11.01. 17:10:00 / Kedvcsináló, 2026Firkafilm bemutató – Hatlapos sztárbrigád toborzó
2026.10.25. 14:00:00 / Ismertető, Bemutató
Friss
Kerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.11.01. 17:10:00 / Kedvcsináló, 2026A versenyzők már a rajthoz álltak egy szédítő versenyhez, amihez a cinkelt kockákat, a mágikus képességeket és a különféle csalásokat mind csatasorba állították. A mókához már csak pár vállalkozó szellemű játékos kell, akik végigasszisztálják az észb
Euphoria Essential Edition – A Nagy Testvér tényleg mindent lát
2026.10.29. 14:00:00 / Ismertető, stonemaier gamesA disztópiákat általában kívülről szemléljük: nézzük, ahogy egy elnyomó rendszer bedarálja az egyént, majd örülünk, hogy mindez csak fikció.
Parázsszív (Emberheart) - avagy így neveld a munkásaidat, hogy ne ők legyenek a sárkányvacsora!
2026.10.27. 17:00:00 / Ismertető, családifelsőAz Így neveld a sárkányod világa sokak szívét meghódította, és úgy tűnik, a társasjátékosokat sem hagyja hidegen – már csak azért sem, mert itt könnyen előfordulhat, hogy valakinek szó szerint lángra lobban a terve.
Firkafilm bemutató – Hatlapos sztárbrigád toborzó
2026.10.25. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóAnimációs filmünkhöz keresünk különleges karaktereket: teve, macska, borz, oroszlán és még sok különleges állat csatlakozik a stábhoz, hogy egy igazi szuper produkciót hozzunk létre.



