
- Kedvcsináló
- 2022.10.06. 12:33:00
Családi játékok – Double Donkey [Társalgó]
Frissen és ropogósan érkezett a gyárból a Double Donkey, megelőzve nemcsak a hivatalos hazai megjelenést, de élményben Fekete Pétert is.
Mindannyian szamarak vagytok… – kezdi a szabályfüzet, csacsi-rajongó Kedvesem pedig egyből rávágta, hogy kell a játék, ami eredetileg bodakhoz ment volna. Hozzáteszem, hogy nagy gondot neki sem jelentett, mert éppen betemette a társas- és kártyajáték-halom, ami beérkezett, így örömmel csökkentette akár egyetlen darabbal a várakozók számát. Mi pedig boldogan szamárkodtunk a kimondottan egyszerű kártyajátékkal, amit társasjátékos összejöveteleinken, nagyobb létszám mellett is bevetettünk, két komolyabb mű között, fillerként, és bizony nem bántuk meg, hogy szamárnak álltunk.
Azt egyébként a leírás is közli, hogy szamárnak lenni nem is olyan rossz, pláne, hogy nem vagyunk egyedül. Ellenben a legnagyobb szamár megtisztelő címre kevesen pályáznak, és lényegében a Double Donkey játékmenete is arról szól, hogy ezt elkerüljük. Hogy hogyan, az elég gyorsan kiderül, elvégre a kis doboz nem tartalmaz mást, csak 59 kártyalapot, valamint 6 kockát. Ebből kell a hat kockát, a legnagyobb szamár és lerakókártya lapokat az asztal közepére tenni, majd a maradék kártyákat megkeverve játékosonként egy 10 darabos saját paklit húzni, amiből az adott szemé… szamár fel is húz hármat. És már indulhat is a móka.
Tehát a saját 10 lapból 3 már a kezünkben, ekkor a 6 kockát felkapja a kezdőjátékos, dob velük, majd egy választott kockát a lerakóhelyre tesz, a maradékot pedig tovább adja a következő játékosnak. Az is dob a kockákkal, majd egy választottat ismét felrak a kitett kártyára, hogy a maradékot továbbadja. Így megy ez mindaddig, míg el nem fogynak a kockák. Mindössze egy fontos szabály van: olyan értékű kockát nem tehetünk a lerakóra, amilyen már van rajta, kivétel, ha csak olyan számokat kaptunk. Illetve az utolsó kockát ugye kötelező letenni, sőt azzal dobni sem muszáj, ha megfelel az érték, amivel megkaptuk az előző játékostól.
[Társalgó] Családi játékok a Piatniktól - Double Donkey (x)
Frissen és ropogósan érkezett a gyárból a Double Donkey, megelőzve nemcsak a hivatalos hazai megjelenést, de élményben Fekete Pétert is. Mindannyian szamarak vagytok... - kezdi a szabályfüzet, csacsi-rajongó Kedvesem pedig egyből rávágta, hogy kell a játék, ami eredetileg bodakhoz ment volna.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.11.19. 17:33:00Két remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.
Csapkodjuk egymást szivacskardokkal társasjáték-ajánló [kepernyoido.hu]
Kedvcsináló | 2025.09.19. 07:30:00Néha jólesik az embernek, ha kardot ragadhat, és békés párbajokat vívhat barátaival, családtagjaival. Ennek ad kereteket a Csapkodjuk egymást szivacskardokkal.
Népszerű
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, BemutatóKapibarista – Gyere be egy jó kávéra
2025.11.05. 18:00:00 / Ismertető, BemutatóHalkonzerv Bt. – Nem elég, ha sokáig eláll
2025.11.08. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóBombakeresős társas lett az év játéka [telex.hu]
2025.07.24. 19:34:00 / Kedvcsináló, 2025Utazás a Föld körül – kis lépés egy tervezőnek, közepes a játékosoknak
2025.10.14. 14:00:00 / Ismertető, 2025
Friss
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, Bemutató"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
A Fehér Várkastély: Párbaj - avagy visszatérés kettesben Himedzsibe
2025.11.21. 16:00:00 / Ismertető, Két személyesNagyon felkapottak lettek azok a kétszemélyes társasok, amik eredetileg több személyes társasjáték változatok. Ezekhez mindig is szkeptikusan álltam, hisz általában ezek ketten is remekül működtek. Most górcső alá vettem a Fehér Várkastély: Párbajt.
Háp háp háp jönnek a... GUMIKACSÁK
2025.11.20. 15:25:00 / Ismertető, BemutatóA Gumikacsák jó kacsához híven kifröcskölik a vizet a kád mellé, amit a loccsanási értékek mutatnak meg. A célod hogy a 3. forduló végére a legkevesebb pontot szerezd megakadályozva, hogy eláztassák a fürdőszobád.
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
2025.11.19. 17:33:00 / Kedvcsináló, gsplus.huKét remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.



