Kép forrása: gamestar.hu

Még egyszerűbb formában, kockajátékként is megjelenik A Mars terraformálása [Gamestar]

Akinek még az Árész-expedíció is túl hosszú és bonyolult volt, most új módon próbálhatja meg élhetővé tenni a Marsot.

Jacob Fryxelius és csapata, a FryxGames komolyan vette A Mars terraformálása hosszát érő kritikákat, ezért a közelmúltban kiadta az Árész-expedíció nevet viselő variációt, amiben a feladat ugyanaz, de a játékmenet egy kicsit más. Ugyan nem sikerült ezzel egy óra környékére szorítani a terraformálás hosszát (jó esetben is másféllel, kettővel érdemes számolni), nem is igényli a játék, hogy egy egész délután eltöltsünk mellette, végig arra fókuszálva, hogy jókor játsszuk ki a jó lapokat.

A napokban bemutatkozott az 1-4 fős Terraforming Mars: The Dice Game, ami egy óránál is rövidebb, konkrétan 45 perces meneteket ígér, és számos komponenst kockákra cserél. 

Ugyanúgy cégek ügyvezetőiként dolgozhatunk a Mars élhetővé tételéért, ismét egymással versenyezve. Minden vállalathoz tartozik egy képesség és néhány kezdő kocka, amikkel nyersanyagokat gyűjthetünk, ezekből telepíthetünk óceánokat, városokat, erdőket, növelhetjük a hőmérsékletet, szerezhetünk pénzt. A projektkártyák teljesítésével jutalmak járnak, de a végső cél a legmagasabb pontszám megszerzése és a Mars lakhatóvá tétele.

[Cikk folytatása]

Még egyszerűbb formában, kockajátékként is megjelenik A Mars terraformálása

Akinek még az Árész-expedíció is túl hosszú és bonyolult volt, most új módon próbálhatja meg élhetővé tenni a Marsot. Jacob Fryxelius és csapata, a FryxGames komolyan vette A Mars terraformálása hosszát érő kritikákat, ezért a közelmúltban kiadta az Árész-expedíció nevet viselő variációt, amiben a feladat ugyanaz, de a játékmenet egy kicsit más.

Hol vásárolhatom meg?

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

28Márc

Megjelent Hajnóczy Soma új játéka – kipróbáltuk, milyen lett a Dűlőre jutunk [gsplus.hu]

Kedvcsináló | 2024.03.28. 14:35:00

Hajnóczy Soma megint borral játszik, ám a Dűlőre jutunkban nem szódával kell kevergetnünk, hanem eleve el kell készítenünk a palackokat.

19Márc

Lenyűgöző, ahogy ez a játék kinéz, de a játékmenete az igazán erős [gsplus.hu]

Kedvcsináló | 2024.03.19. 20:51:00

Az utóbbi idők egyik legszebb társasjátéka nem csak küllemében impozáns.


Kommentek

  • godzsakattila

    2022-10-03 07:06:51

    Ha a gigászi eredeti 10hez felülrőlr húzó árát nézzük, akkor logikusan csak azért mondanám, hogy azért 5ezertől a költségeiket miatt kevesebbet nem kérnek, többet arányosan nem er, szóval 5-6ra vártam volna én, de akkor csípőből felejtős ha az eredeti plusz egy kieg lesz az ára 😅

  • ryuk669

    2022-10-03 02:57:21

    Szerintem megosztó. Sokak adták el az eredetit, mert a design és a gyorsabb játékidő bejött nekik az Árésznál. Én mondjuk a nagytól se szabadultam volna meg, ha már meglett volna. Nagyon jó az a maga kis furcsa külcsijével. Ha azzal játszunk ismerősöknél akkor viszem az Árész játékostábláit és így ezt a kieget se kellett megvenni hozzá xD Plusz az Árész se lesz valami rövidke menet...ha még a kiegek is belekerülnek. Úgyhogy továbbra is úgy gondolom hogy ezzel inkább a mars "szépséghibáit" akartak elfedni, de nem merték egy szebb újranyomásként meghirdetni, mivel féltek hogy az eredeti játék birtokosai esetleg nem tartanának így rá igény, úgyhogy ezért kapott egy rövidebb játékidőt és pár változtatást. Persze ez csak az én véleményem Szerintem így, mindkét játékkal már sokadik alkalommal játszva úgy gondolom, hogy ezeknek pont az egy óránál hosszabb játékidő az egyik alapja. Kell a hosszú stratégia. És emellett mindkét gamenek megvan az egyedi stílusa, pozitívuma és negatívuma egyaránt, de szerintem mindkét játéknál a pozitívumok dominálnak. Hogy melyik jobb, abba a vitába nem fogok belemenni, én nem tudnék dönteni, de egy dologban biztos vagyok, hogy 1 óránál rövidebb játékhosszal el se tudnám képzelni, hogy hasonló élményt adhatna ez a kockajáték, mint az őse.

  • kok_o

    2022-10-02 21:30:56

    Gondolkodtam azon is, hogy vajon az Árész ennyire sikeres volt, vagy pont hogy nem lett olyan sikeres, mint számították.

  • ryuk669

    2022-10-02 21:24:47

    Ámen. Annyit meg szerintem pont nem ér. Nem ez az idő volt a legjobb húzás most lehúzni még egy bőrt a játékról. Valószínüleg az Árész sikeren felbuzdulva ( bár lehet rosszul gondolom) fogtak bele az újabb verzióba, mikor az még ki se forrta magát.

  • kok_o

    2022-10-02 12:04:41

    A 15-20e forint körüli ár az már pont az, amiért nagyon jónak kell lennie, hogy felkerüljön a polcra a nagy(obb) testvérek mellé.

  • porcine

    2022-10-02 11:54:12

    "Hányszor lehet büntetlenül elénekelni egy refrént?

    Hányszor lehet büntetlenül elénekelni egy refrént?

    ......"

  • batnorimre

    2022-10-02 09:03:03

    KS-en megy a támogatás, ár így nagyjából ismert, magyarban 12e alá nem várom, amilyen árfolyamok vannak, de még szállítás költségek miatt lesz ez 15e is, de jobban megnézve a KS oldalát nem kizárt a 20e ár sem :(

  • ryuk669

    2022-10-02 08:41:57

    Nem tudom...én a TM és Árész párossal jól megvagyok, abból is elég, hogy az egyik megvan itthon. Nekem ez már nagyon a leegyszerűsített verziónak tűnik, és értem, hogy egy nagyon jól megkomponált játékot akarnak minél kisebb verzióban kiadni, és én kardoskodtam az Árész mellett, de szerintem pont a lényét veszti el , ha még a másfél óránál is kevesebb játékidőre korlátozódik. Én pont a hossza miatt szeretem őket, mert van időd tervezni, plusz valahogy ez a kockásított dolog se vonz, mondjuk annyi haszna volt, hogy eszembe jutott róla egy másik kockajáték amin régóta vacilálok. :D Ezt leszámítva, első olvasatra nem hiszem, hogy beszerzem, de nem zárkózom el tőle teljesen; kipróbálás szinten benne van a pakliban.

  • kok_o

    2022-10-02 08:05:18

    Amikor a hét elején BGG -n láttam a hírt első gondolatom az volt, hogy még egy bőrt le akarnak húzni a Marsról. Most megnéztem a videót is, de továbbra is van ilyen érzésem. Persze, ettől még lehet, hogy jó játék lesz, sőt, a kockamenedzsment mechanizmus kártyákkal kombinálva érdekesnek hangzik. Az biztos, hogy követni fogom a híreket, és ha nem lesz túl húzós az ára,jó eséllyel be is fogom szerezni. Összességében kíváncsi vagyok mit sikerül kihozni belőle, de egyelőre vegyesek az érzéseim.

  • veerzoltan80

    2022-10-01 18:30:38

    Nem vagyunk egyformák nyilván. Nekem a hype klubból az Everdell és a Fesztáv hozta a szintet, az Azul és a Mars nem.

  • godzsakattila

    2022-10-01 18:22:45

    Sajnálom, mert számomra meg a hypeoltak közül azon ritkaság ami nekem is totálisan bejön. Még a 10. játék után is fedeztem fel újabb mélységeket benne ahogy láncolatokat tudsz megtervezni. De nyílván mindenkinek más jön be :)

  • veerzoltan80

    2022-10-01 16:39:50

    nekem sajnos nem jött át az alap játék. az egyik olyan cuccunk volt aminél inkább azt éreztem hogy túl nagy a hype körülötte. pár játékot élt meg és tovább engedtük új gazdinak. az Árész nem hozott lázba, a kicsi gyerekek miatt viszont lehetséges, hogy a kockajáték kap majd egy sajnszot. De nem lesz elől a wishlisten az biztos.

  • godzsakattila

    2022-10-01 16:35:43

    Én a hossza miatt szeretem többek között a Mars Terraformálását ráadásul a lapkahiány és a túl élénk színek is távoltartanak az Árész expedíciótól. De ez a kockajáték felkeltette az érdeklődésem. Ez már annyiban más játékidejűnek és menetűnek tűnik, hogy megférhet a nagykedvenc eredeti mellett nálam. Én kíváncsian várom.

Népszerű

Friss

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • A Mars terraformálása: Kockajáték