
- Kedvcsináló
- 2022.09.15. 12:49:00
Fergeteges elegyek – A nagy robbanás [Társalgó]
Kis üveggolyók, nagy felfedezések és robbanások – bizony van, amit még 7 év után sem lehet megunni vagy éppen unalmasnak nevezni.
Az a jó a Delta Vision idei nagy dömpingjében, hogy nem kizárólag nagy és drága, kifejezetten új társasok kerültek a repertoárba, hanem számos kiegészítő, kisebb filler és újrakiadás is, nem mellesleg komoly pótlásokra is sor került, amik külföldön már régóta hódítanak, itthon azonban nem jelenhettek meg. Utóbbiak közül pedig kifejezetten hiánypótló a Fergeteges elegyek, aminek eredetije, a 2015-ös Potion Explosion, a mai napig sikernek és slágerjátéknak számít. És azt kell mondjam, hogy nem véletlenül.
A Roxfo… akarom mondani, a Borzalorum Varázslóakadémia igazgatója, Albedus Pontjanemsok kihirdeti az utolsó nagy megmérettetést és vizsgát a boszorkányként és varázslóként végző nebulóknak, amire az elixírek laboratóriumában kerül sor. Ezúttal nincs tábla, nincs dobókocka, nincsenek ellenfelek, csak a többi játékos, hiszen mindenki arra hajt, hogy a legsikeresebb vizsgát tegye, avagy a játék végére a legtöbb ponttal rendelkezzen.
[Társalgó] Fergeteges elegyek a Delta Visiontől - A nagy robbanás
Kis üveggolyók, nagy felfedezések és robbanások - bizony van, amit még 7 év után sem lehet megunni vagy éppen unalmasnak nevezni. Az a jó a Delta Vision idei nagy dömpingjében, hogy nem kizárólag nagy és drága, kifejezetten új társasok kerültek a repertoárba, hanem számos kiegészítő, kisebb filler és újrakiadás is, nem mellesleg komoly pótlásokra is sor került, amik külföldön már régóta hódítanak, itthon azonban nem jelenhettek meg.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Kerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
Kedvcsináló | 2026.11.01. 17:10:00A versenyzők már a rajthoz álltak egy szédítő versenyhez, amihez a cinkelt kockákat, a mágikus képességeket és a különféle csalásokat mind csatasorba állították. A mókához már csak pár vállalkozó szellemű játékos kell, akik végigasszisztálják az észb
5 cozy társasjáték, amivel őszi hangulatot varázsolhatsz a nappalidba [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.09.24. 14:00:00Meseszép erdők, szorgosan dolgozó erdei állatok és egy kis sütés-főzés...
Népszerű
Euphoria Essential Edition – A Nagy Testvér tényleg mindent lát
2026.10.29. 14:00:00 / Ismertető, stonemaier gamesKerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.11.01. 17:10:00 / Kedvcsináló, 2026Parázsszív (Emberheart) - avagy így neveld a munkásaidat, hogy ne ők legyenek a sárkányvacsora!
2026.10.27. 17:00:00 / Ismertető, családifelsőSarkköri expedíció – avagy hogyan küldjünk tudóst a világ végére, majd csodálkozzunk, hogy elfárad
2026.10.19. 14:00:00 / Ismertető, 2026Pax Pamir: Second Edition – Ahol az árulás is stratégia
2026.10.23. 14:00:00 / Ismertető, Kickstarter
Friss
Kerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.11.01. 17:10:00 / Kedvcsináló, 2026A versenyzők már a rajthoz álltak egy szédítő versenyhez, amihez a cinkelt kockákat, a mágikus képességeket és a különféle csalásokat mind csatasorba állították. A mókához már csak pár vállalkozó szellemű játékos kell, akik végigasszisztálják az észb
Euphoria Essential Edition – A Nagy Testvér tényleg mindent lát
2026.10.29. 14:00:00 / Ismertető, stonemaier gamesA disztópiákat általában kívülről szemléljük: nézzük, ahogy egy elnyomó rendszer bedarálja az egyént, majd örülünk, hogy mindez csak fikció.
Parázsszív (Emberheart) - avagy így neveld a munkásaidat, hogy ne ők legyenek a sárkányvacsora!
2026.10.27. 17:00:00 / Ismertető, családifelsőAz Így neveld a sárkányod világa sokak szívét meghódította, és úgy tűnik, a társasjátékosokat sem hagyja hidegen – már csak azért sem, mert itt könnyen előfordulhat, hogy valakinek szó szerint lángra lobban a terve.
Firkafilm bemutató – Hatlapos sztárbrigád toborzó
2026.10.25. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóAnimációs filmünkhöz keresünk különleges karaktereket: teve, macska, borz, oroszlán és még sok különleges állat csatlakozik a stábhoz, hogy egy igazi szuper produkciót hozzunk létre.



