
- Kedvcsináló
- 2022.09.13. 12:26:00
3 Wise Words – Tripla tabu [Társalgó]
A 3 Wise Words egy könnyed partijáték, melyhez szerencse nagy ügyesség nem kell, ám a játékospárok közötti összhang annál fontosabb.
Gondolom, nemcsak nekem vannak kölyökkori emlékeim ilyen-olyan nyári táborokról, és az ott játszott különféle játékokról. Az egyik ilyen volt a Tabu, melyet annak idején még bőven a dobozos verzió megjelenése előtt játszottunk csapatosan. Ennek a lényege – ha esetleg van olyan, aki nem ismerné – annyi, hogy adott egy szó, melyet az egyik csapatból valaki körülír, a többiek feladata pedig minél előbb kitalálni. Persze vannak megkötések is: öt további szó, vagy azok ragozott variációi és összetett alakjai nélkül kell ezt elérnie. És hogy miért beszélek egy tök másik játékról a bevezetőben? Mert a 3 Wise Words leginkább a Tabura emlékeztet, méghozzá egy kis csavarral.
Hasonlóképpen a már említett Tabuhoz, a feladatunk itt is egy szó kitalálása, két (szükség esetén három) fős csapatokba rendeződve. Innen azonban már fonákjára fordul a játék, mert nem tiltott szavaink lesznek, hanem három segítségünk, és csupán egyetlen lehetőségünk a megfejtésre. Az éppen soron levő páros egyik tagja az „író” a másik a „megfejtő” – miután utóbbi hátat fordított, az író húz egy kártyát. A felhúzott szókártyán szereplő három lehetőség közül kockadobással meghatározzuk a megfejtő által kitalálandó szót, majd az író titokban leír három nyomot, azaz olyan egytagú szavakat, melyek alapján az olvasó remélhetőleg ki tudja találni a feladványt (tiltott a szó egy részének felhasználása, idegennyelvű szinonima leírása). Mindeközben az ellenséges csapatok is leírnak három szót, az ő céljuk az író tanácsai közül minél többet eltalálni.
[Társalgó] 3 Wise Words a Big Potato Games-től - Tripla tabu
A 3 Wise Words egy könnyed partijáték, melyhez szerencse nagy ügyesség nem kell, ám a játékospárok közötti összhang annál fontosabb. Gondolom, nemcsak nekem vannak kölyökkori emlékeim ilyen-olyan nyári táborokról, és az ott játszott különféle játékokról. Az egyik ilyen volt a Tabu, melyet annak idején még bőven a dobozos verzió megjelenése előtt játszottunk csapatosan.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
5 cozy társasjáték, amivel őszi hangulatot varázsolhatsz a nappalidba [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.09.24. 14:00:00Meseszép erdők, szorgosan dolgozó erdei állatok és egy kis sütés-főzés...
Kerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
Kedvcsináló | 2026.11.01. 17:10:00A versenyzők már a rajthoz álltak egy szédítő versenyhez, amihez a cinkelt kockákat, a mágikus képességeket és a különféle csalásokat mind csatasorba állították. A mókához már csak pár vállalkozó szellemű játékos kell, akik végigasszisztálják az észb
Népszerű
Euphoria Essential Edition – A Nagy Testvér tényleg mindent lát
2026.10.29. 14:00:00 / Ismertető, stonemaier gamesKerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.11.01. 17:10:00 / Kedvcsináló, 2026Parázsszív (Emberheart) - avagy így neveld a munkásaidat, hogy ne ők legyenek a sárkányvacsora!
2026.10.27. 17:00:00 / Ismertető, családifelsőSarkköri expedíció – avagy hogyan küldjünk tudóst a világ végére, majd csodálkozzunk, hogy elfárad
2026.10.19. 14:00:00 / Ismertető, 2026Pax Pamir: Second Edition – Ahol az árulás is stratégia
2026.10.23. 14:00:00 / Ismertető, Kickstarter
Friss
Kerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.11.01. 17:10:00 / Kedvcsináló, 2026A versenyzők már a rajthoz álltak egy szédítő versenyhez, amihez a cinkelt kockákat, a mágikus képességeket és a különféle csalásokat mind csatasorba állították. A mókához már csak pár vállalkozó szellemű játékos kell, akik végigasszisztálják az észb
Euphoria Essential Edition – A Nagy Testvér tényleg mindent lát
2026.10.29. 14:00:00 / Ismertető, stonemaier gamesA disztópiákat általában kívülről szemléljük: nézzük, ahogy egy elnyomó rendszer bedarálja az egyént, majd örülünk, hogy mindez csak fikció.
Parázsszív (Emberheart) - avagy így neveld a munkásaidat, hogy ne ők legyenek a sárkányvacsora!
2026.10.27. 17:00:00 / Ismertető, családifelsőAz Így neveld a sárkányod világa sokak szívét meghódította, és úgy tűnik, a társasjátékosokat sem hagyja hidegen – már csak azért sem, mert itt könnyen előfordulhat, hogy valakinek szó szerint lángra lobban a terve.
Firkafilm bemutató – Hatlapos sztárbrigád toborzó
2026.10.25. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóAnimációs filmünkhöz keresünk különleges karaktereket: teve, macska, borz, oroszlán és még sok különleges állat csatlakozik a stábhoz, hogy egy igazi szuper produkciót hozzunk létre.



