Kép forrása: pcguru.hu

Token Terrors: Battlegrounds – Kicsi a token, de erős [Társalgó]

A Token Terrors egy egyszerűen elsajátítható, percek alatt kipakolható stratégiai játék, elsősorban két fő, vagy szerepjátékosok részére.

A Token Terrors valójában több játék is lehet egyben: a benne szereplő tokeneket akár a Dungeons & Dragons szörnyeinek reprezentációjaként is használhatjuk térképünkön, az egyszerűség kedvéért még adatlapot is kapunk a dobozban. Na, persze, nem ez az elsődleges „felhasználási területük”, hanem a két játékos agytekervényeit megmozgató, névadó Battlegrounds játéka.

Az előkészületek során felváltva kiválasztjuk, hogy mely népeket szeretnénk a harcba vezetni – minimum kettőre szükség lesz, mert mindegyikből legfeljebb hat figurát toborozhatunk ily módon. Persze elviekben három vagy akár több csapatból is válogathatunk a rendelkezésre álló hét közül, csak éppen nem biztos, hogy érdemes, ugyanis az egyes népek csak saját tagjaik számára biztosítanak előnyöket. Ha ily módon sikerült tíz kis fickót összeválogatni, azokat saját húzózsákunkba tesszük, majd kirázunk belőle ötöt, ők lesznek a kezdőcsapat (azért így, hogy ne tudjuk kitapintani őket). Már csak fel kell raknunk őket az asztalra, az egyes oldalával felfelé (ez jelöli majd a surge pontokat) magunk elé helyezzük dobókockánkat, és indulhat is a harc.

[Cikk folytatása]

[Társalgó] Token Terrors: Battlegrounds a Terrible Games-től - Kicsi a token, de erős

A Token Terrors egy egyszerűen elsajátítható, percek alatt kipakolható stratégiai játék, elsősorban két fő, vagy szerepjátékosok részére. A Token Terrors valójában több játék is lehet egyben: a benne szereplő tokeneket akár a Dungeons & Dragons szörnyeinek reprezentációjaként is használhatjuk térképünkön, az egyszerűség kedvéért még adatlapot is kapunk a dobozban.

Hol vásárolhatom meg?

forrás -- www.pcguru.hu

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

22Szep

Firkafilm társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]

Kedvcsináló | 2026.09.22. 14:00:00

Gyors, könnyed családi tabló építésben vehetünk részt az 1930-as évek gumicső stílusát idéző firkákkal, ahol a leghíresebb állatokat kell felbérelnünk és szembeállítani a többiek csapatával.

01Nov

Kerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]

Kedvcsináló | 2026.11.01. 17:10:00

A versenyzők már a rajthoz álltak egy szédítő versenyhez, amihez a cinkelt kockákat, a mágikus képességeket és a különféle csalásokat mind csatasorba állították. A mókához már csak pár vállalkozó szellemű játékos kell, akik végigasszisztálják az észb


Népszerű

Friss

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • Token Terrors: Battlegrounds