
- Kedvcsináló
- 2018.06.07. 12:07:00
Jógi - Tekerem és csavarom – az ügyességi partijáték!
Fojtogat a feltörő nevetés, hullámokban próbál felgurgulázni a torkomon, pedig nem szabad… Nem szabad, mert akkor biztos elejtem azt a lapot, amit a leszorított könyökű jobb kezemmel a bal szememnél tartok… Hogy miért a jobbal? Mert a bal alkaromon is egyensúlyozok egy lapot, miközben magasabbra kéne tartanom a kézfejemet, mint a jobbat.
A Jógi ezt nyújtja: felhőtlen kacagást. Egy játék, amiben igazából nincs vesztes, mert az is jót kacag, aki elsőnek rontja el. (Talán azért is, mert addig mindenki lehetetlen pozitúrában szenved, és örül, hogy megszabadulhat belőle…) És cserébe mit kér? Csak annyit, hogy engedelmeskedjünk neki.
Ha ugyanis kinyitjuk a praktikus fémdobozt, két lejtős aljú műanyag tálcát találunk benne, amiből könnyebb lapot húzni. Ezeken a lapokon találjuk az utasításokat, amelyeket be kell tartani:
– a zöld hátterű kártyák utasítását csak követnünk kell, kart, lábat emelni, tartani, összeérinteni…
– a barna hátterű kártyákat viszont olvasás után „használnunk” is kell: valahol tartani, valahová érinteni…
…de mindkét szín esetében engedelmeskednünk kell. Majd a következő kártyának is. Majd az azután következőnek is. Ja, és persze úgy, hogy a korábbi utasításokat is betartjuk. Ennek lesz az a vége, hogy – hál’istennek ezúttal fizikai értelemben – becsavarodunk!
A jóga királyai és filmek csillagai
És aki kipróbálta egyszer a játékot, szívesen csavarodik be újra! Hiszen ez egy igazi könnyed – nem nyaka-, hanem végtagjatekert – partijáték. Minél többen játszunk, annál poénosabb – merthogy annál tovább kell tartsuk magunkat lehetetlen pozitúrákban, míg újra sorra nem kerülünk.
És hogy a szórakozás teljes legyen, közben megpróbálhatjuk kitalálni, az új kártyán lévő figura melyik filmből idéz meg egy karaktert – és a hozzá illő mozdulatot!
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.11.19. 17:33:00Két remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.
Akár 20 órába is beletelik, míg együtt felébresztitek a szunnyadó isteneket... [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.11.04. 15:48:00A Szunnyadó istenek egy remek, kampányalapú kooperatív társasjáték, amit bármikor "el tudtok menteni".
Népszerű
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, BemutatóHalkonzerv Bt. – Nem elég, ha sokáig eláll
2025.11.08. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóKapibarista – Gyere be egy jó kávéra
2025.11.05. 18:00:00 / Ismertető, BemutatóBombakeresős társas lett az év játéka [telex.hu]
2025.07.24. 19:34:00 / Kedvcsináló, 2025Utazás a Föld körül – kis lépés egy tervezőnek, közepes a játékosoknak
2025.10.14. 14:00:00 / Ismertető, 2025
Friss
Inferno – az igaz útat nem lelém
2025.12.05. 15:00:00 / Ismertető, 2025Hazánkban közben csak úgy sorakoznak a jobbnál jobb megjelenések, ráadásul már nemcsak a nagyoknál, de a kisebbeknél is.
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, Bemutató"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
A Fehér Várkastély: Párbaj - avagy visszatérés kettesben Himedzsibe
2025.11.21. 16:00:00 / Ismertető, Két személyesNagyon felkapottak lettek azok a kétszemélyes társasok, amik eredetileg több személyes társasjáték változatok. Ezekhez mindig is szkeptikusan álltam, hisz általában ezek ketten is remekül működtek. Most górcső alá vettem a Fehér Várkastély: Párbajt.
Háp háp háp jönnek a... GUMIKACSÁK
2025.11.20. 15:25:00 / Ismertető, BemutatóA Gumikacsák jó kacsához híven kifröcskölik a vizet a kád mellé, amit a loccsanási értékek mutatnak meg. A célod hogy a 3. forduló végére a legkevesebb pontot szerezd megakadályozva, hogy eláztassák a fürdőszobád.



