Rendkívül szórakoztató, nagyon bájos játék! Tökéletesnek tetszik az arány benne szerencse és taktikázás között, leszámítva talán a kissé szükségtelennek érződő discovery, mission, stb... kártyákat.

Pontosan annyira és úgy tematizált, hogy az bevonza a téma kedvelőit, de nem is idegeníti el azokat, akik nem rajonganak a steampunk/sci-fi szettingért.

Szinte megindító, hogy ilyen, ma már -a legjobb értelemben- egyszerűnek számító mechanikák mennyi boldogságot képesek okozni!

Könnyen tanítható, hamar lejátszható, abszolút átélhető, szerethető.

Azt gondolom, két pontban foglalható össze igazán a játék varázsa.

1, Ennyire dirketen konforntálódásra lehetőséget adó és mégis egyáltalán nem konfrontatív játékot keveset ismerek. Kilenc kártya közül választhat minden játékos, amiből 1 semleges hatású, ha jól emlékszem, 4 épít valamilyen formájú konfrontációra, a többi nem, mégsem estünk soha egymás torkának, ha felrobbant egy űrhajó, kilőtték, elcsábították egy figuránkat...

Ezekről szólva: borzasztóan jó elmény, hogy nem papír vagy fa korongokat kell tologatni a "Vörös bolygón", hanem igenis "kidolgozott", műanyag űrhajósokat... mintha gyermekkorunkban "katonáznánk".

2, Ez a játék szerethető és ami fontosabb, nem lehet rá haragudni! Legalábbis szerintem nem. Ha nem sült el jól a "tervem", a játék sosem érezteti velem, én vagyok ostoba, inkább csak azt, hogy maga a játék bugyuta egy picit néha. Pont annyi felelősséget, rálátást kapunk az összes döntésünk felett (az említett discovery kártyákat leszámítva), hogy ha sikerünk van, elég jó érzésünk legyen, ha pedig mondjuk a saját ürhajónkat robbantja fel a nagy ravaszsággal bekészített szabotőrünk... annyi baj legyen.

Két ponton tudok csak belekötni ebbe a bájos, élvezetes, szinte gyermeki elménybe.

Az egyik a pontozás... ebben azt hiszem, kissé kibillen a szerencse faktor használata a negatív irányba.

A másik hátránya az előnye is.... bizonyos tapasztalati szint felett a társasok világában túl súlytalannak érződhet.

Hatalmas csodálója vagyok a játék világának, szépségének, de ez a kiegészítő talán a leggyengébb mind közül.

A gyöngyök, új kártyák, figurák, megépíthető... emlékművek (?) varázslatosan szépek, ahogy minden más is, ami az Everdellhez kapcsolódik.

Számomra azonban ez a kiegészítő illeszkedik a legkevésbé szervesen a játékmenetbe, sőt! Az egyik parti alkalmával (nem tudom, mennyire általános a jelenség). Sokkal könnyebb volt megkerülni, figyelmen kívül hagyni a kiegészítő által nyújtott lehetőségeket és "csak" egy várost építeni az alapjáték kártyáiból.

Az az érzésem, egyszerűen nem elég hangsúlyosak ezek a bővítések a Gyöngypatak esetében és nem is minden esetben érdemes használni őket a játék során. Ez viszont -ha helyesen gondolom- azt jelenti, hogy ez a kiegeszítő egészen egyszerűen nem felel meg a kiegészítő megnevezésnek, hiszen nem mélyíti igazán a játékmenetet (a világot nagyon is és mégegyszer... ez egy varázslatosan szép játék), sőt, sokkal inkább csak alternatívákat, sokszor rosszabb alternatívákat kínál egy játékmenetileg egyébként sem minden hiba nélkül való alapjátékhoz.

Ahogyan azt sokan előttem megjegyezték, ár-érték arányban hatalmas megdöbbenés... már-már a tiszteletlenség határát súrolja.

A fő erényei egyértelműen a játékosszám bővítése (bár ez az újítás a szabálykönyvben nagyjából két bekezdés), illetve a különleges képességek.

Természetesen ez a kiegészítő is gyönyörű, csodaszép, hangulatos, a játék világához sokat ad hozzá, tovább erősítve az érzést, hogy az Everdell egy méregdrága mesekönyv, amit felnőtteknek vagy nagyon fegyelmezetten ÓRÁKIG gondolkodni képes gyerekeknek terveztek és nem mellesleg játszani is lehet vele.

Több hozzászólasban is olvastam a szerencse faktor élményformáló/romboló szerepéről. Úgy gondolom, lehet olyan "gondolkodós" játékot készíteni, ami ugyan nem nélkülözi teljesen a szerencsét, de ez mégsem megy a játék rovására. Azonban csak akkor, ha:

1, a szerencse mindenkit egyformán segít, vagy sujt.

2, a játék nem elsősorban a taktikázásra, gondolkodásra épül

A Fagybérc számomra egyik kategóriába sem tartozik bele. Imádom, hogy bővíti a játék világát, ahogy az alapjáték, ez is varázslatosan szép, könnyű elveszni a bájos kis állatok, tiszteletet parancsoló "hátasok", kártyák, stb... között. Az Everdell az egyik legművészibb, legszebb, leghangulatosabb játék, amit valaha kiadtak.

DE!

Ahogy a korábbi kommentekben is olvasható, a kiegészítő csak tovább fokozza a játék alapvető gyengeségét, ami azonban szerintem nem a szerencse, mert a világa olyan organkikus egészet alkot, hogy a felfedezés izgalma elhomályosíthatja ezt az erre fogékonyaknak. A játék fő hibája számomra az, hogy "nem enged játszani". Ostobán hangzik, de igy van. Az időjárás lapkák (talán nem így nevezi őket a játék), amik tovább nehezítik az építkezést, szinte minden eszközt elvesznek a játékostól arra nézve, hogy az elkészült "várost" a saját szellemi termékének tekintse.

Nagyon nehezen kezelhető érzés, mikor egyszerűen semmit sem tudok megvalósítani az eltervezett lépéseimből, kártyáimból, mert gátolnak benne a külső tényezők, az ellenfeleimnek azonban valahogy minden összeáll. Jó kártyák, jókor, hátráltatás alig...

Borzasztóan erőltetett hasonlat, de... a focira szokták azt mondani, hogy sakkjátszma, amit dobókockával játszanak. Ez nagyon szórakoztató a nézőnek, hiszen így bármi megeshet...

Az Everdell -a Fagybérccel együtt meg aztán különösen- olyan sakkjátszma, amit dobókockával játszanak, de még azt is megmondják, melyik bábukkal kell lépnünk és megszabják azt is, hogy hová.

Ennél varázslatosabb és frusztrálóbb élményt egyik masik általam próbált játék sem ad.

Borzasztóan veszélyes az a lehengerlő szépség, ami minden KÜLSŐSÉGÉBŐL sugárzik. Számomra az egyik leggyönyörűbb és leghangulatosabb megjelenésű játék, amit valaha láttam. Hihetetlenül jó érzés kézbe venni a különböző nyersanyagokat, figurákat, kártyákat, stb... Végtelenül szeretem ezt a játékot és azt hiszem, az ehhez hasonló végeredményre mondják, hogy szeretettel készült. Biztos vagyok benne, hogy a készítők is imádták ennek a játéknak a világát és benne mindent.

"DE!"

Minden szeretetem ellenére, amennyire az én csökevényes tapasztalataim alapján megítélhető ilyesmi, ez nem egy jó játék.

Az egyik korábbi hozzászólasban említett lassú kártya/ közös paklipörgés szerintem elsősorban 2 játékos esetén problémás, de tény, hogy nagyon frusztráló tud lenni, mikor nem érkezik a megfelelő kártya a városunkhoz.

A szabályok tulajdonképpen rendkívül egyszerűek, de annyi apróság van, amire figyelnie kell a játékosoknak (különleges építményekből/erdőlakókból csak egy építhető, kártyakijátszási képességek össze nem vonhatósága, ingyenesen kijátszató kártyák, stb...), hogy a szabályokat tanítani egyszerűen fájdalmas és ha nem kellő modorban történik meg, könnyen kizáródhatunk az élményből.

Interakció alig van a játékban, így az amennyire "békés", annyira "magányos" is.

Mivel a játék félig-meddig, nagyjából euro-szerű valami akar lenni (bár a szerencse szerepe ehhez hajmeresztően magas), az ember könnyedén eshet itt is "analízis paralízisbe", méghozzá a rosszabb fajtából, mert egyszerűen nem lehet annyira előre gondolkodni, amennyire az illető játékos szeretne.

Ami viszont a legszomorúbb, hogy sokszor azt éreztem, nem én játszom a játékkal, hanem az játszik velem. Azt hiszem, nem alkotunk ebben a játékban, inkább csak a lapjárásnak megfelelően próbáljuk kihozni a legtöbbet a helyzetből. Sokszor úgy néztem az elkészült városomra, hogy az nem is az enyém. Nem azt hoztam létre, amit akartam, hanem, amit kellett a minél magasabb pontszám érdekében.

Szinte azonnal a megjelenése után nagyon megtetszett a játék és nem is okozott csalódást. Nem újdonság, hiszen minden kapcsolódó ajánló elmondja, hogy a játék borzasztóan szép és kompakt. Könnyen előkészíthető, elpakolható, tanítható. Külön érdemes kiemelni, hogy bár sem a baráti, sem a családi körömben nincsenek igazán gyakorlott társasjátékozók, mégis ezt a játékot szinte "bárkivel" lehet játszani. Néhány esetlenebb kört követően még a legkezdőbb, legidegenebbül érkező játékosokat is bevonzza a játék egyszerűsége, ötletessége, ügyes, jól kipróbált mechanizmusai, stb...

DE! Azt hiszem, ez egy abszolút bevezető szintű játék. Pontosabban van benne egy érdekes ellentmondás, ami gátolja, hogy több legyen. A játék játszatja magát, van mélysége is és egyértelmű, hogy a legtöbb esetben a tapasztaltabb, ügyesebb, egészen kicsit szerencsésebb játékos nyeri a partikat. Amikor azonban az ember megismeri a játékmenet lényegét és működését, feltűnik, hogy sokkal kifizetődőbb vízszintes irányban terjeszkedni, mint függőlegesben, mivel a játék vége akkor következik be (az esetek jelentős többségében, amikor az egyik játékosnak már csak két szabad helye maradt a játéktábláján. Bizonyos szellemkártyák csak még jobban kidomborítják ezt. Ilyen módon nagyon élesen elválnak egymástól a versengő, mindenek előtt győzni akaró játékosok és a játékot élvezni akarók, sőt, előbbiek egyszerűen elveszik az élményt az utóbbiaktól.

Szerintem ennek ellenére ez egy nagyszerű, egyszerű, csodaszép játék, ami valóban jól összegez sok más játékból megismert mechanizmust. Rövidek a partik, tanítani könnyű, szinte bárkit képes bevonzani a saját állatos-természetes-absztrakt világába, de azt hiszem, célszerű játszani egyforma céllal akaró társakat választani a későbbi partikhoz.