Sziasztok! Bocsi, ha rossz helyen kérdezek rosszat - a Biome kickstarter projektben megjelent társas adatlapjával kapcsolatban; a napokban sikerült kézhez kapnom és van is ugyan adatlapja, de van lehetőségem esetleg képpel támogatni az adatlapot? Picit piszkálja a csőröm a gyűjteményemben a fehér négyzet előkép.:)

Nem konkrétan magyar nyelvű, mert nyelvfüggetlen, de sok magyar webshopan kapható: Happy Horses.

https://www.jateknet.hu/trefl-happy-horses-tarsasjatek-228969

Nem találom az oldalon, és csak azért böki a csőrömet, mert szeretem követni a játékaimat / játszmáimat, és hiányozna a statisztikámból. ^^

Minden társasozásos "bűnbeesésünk" első és legbetonszilárdabb alappillére a Dixit volt: faltuk a kiegészítőit, gyűjtöttük a kártyáit százával, imádtuk-imádjuk az artot, a kreativitást, az elvontságot, az absztraktot, amit felvonultat...

Mondanom sem kell, amikor szembetalálkoztam a Stella-variánssal, tudtam, hogy kötelező darab. Megérte? Ó, de még mennyire, hogy meg...

A további Dixit-paklin túl természetesen az új játékstílus ígérete vonzott, mint méhet a nektár; a Dixit úgy jó, ahogy van, a maga egyszerűségével és fantáziavilágával, ellenben a Stella új szintre emelte, mintegy "történetet kerített" köré... Iszonyatosan megkapó ez a csillagvarázs, a pislákoló fényekkel és a felragyogó szuperszikrákkal.

Abszolút szerelem volt ez első látásra, az alapművet hétmérföldes bakanccsal sikerült felülmúlni, egyszerűen az egész játék hangulata a bűvkörébe zár... Valamilyen szinten hasonlóság is van a két mechanika között, mivel a fő mozgatórugó ismételten az lett, hogy mennyire is jár egy rugóra az agyunk a többiek tekervényeivel. Ámde, ezúttal saját paklink helyett a leterített lapok színkavalkádos mátrixán kell sürögnie-forognia a tekintetünknek, aztán remélni, hogy legalább egy valaki akad, ki hasonlóképpen asszociál, mint mi magunk. Többszörösen is kockázatvállalós: egyfelőlel ugye ott a "mohóság" veszélye: túl sok iksz, túl nagy rizikó (de hát túl kevéssel meg nem sok pontot harácsolunk össze)... de ennyi kell is az egyensúlyhoz, ámbátor sok-sok játékossal azért megtérülő lehet ez a befektetés, mert sanszos, hogy legalább egy párunk lesz majd. Másfelől, nem mindegy, melyik lap-választottunkkal kezdjük meg a "párkeresést"; jól rá kell érezni, melyiket is szemezhették ki a legtöbben a legnagyobb valószínűséggel... különben kapufa, és dobhatjuk is el a filctollat.

Külön szeretem, amikor a dobozban mindennek megvan a helye. Nagyon jól megtervezett, varázslatos játék ez, bármikor előkerül, akár a még kevésbé taktikus idősebb szülőkkel is - ami nagy szó.

Partijáték, Caps Lock billenytűvel legépelve, határozottan nagybetűsen. Kell hozzá a létszám; minimum 2-2 fő (a bíró szükség esetén elhanyagolható és átruházható a szerepe a másik csapatra, a pakli pedig kétfelé osztható), de határozottan szórakoztatóbb többen.

Leszögezhető, hogy nem játszható bárkivel. Nagyon-nagyon le kell vetkőzni mindennemű gátlást, mert van itt tapizás, altesti hangok, és még sorolhatnám... De ha megvan az összekovácsolódott kis csapat egyéb komolyabb hangvételű játékokra, pihenésképpen elő lehet venni ezt a dobozt is, jókat lehet röhögni rajta, de ismétlem, emberfüggő, hogy ki lesz nyitott rá. Aki totojázik, aki nem akarja csinálni, aki vonakodik csinálni, az halálra ítéli a csapatát. Hely sem árt hozzá, a hirtelen bukfenc például az útban áll asztal esküdt ellensége (tapasztalat).

A kivitelezés viszont... felemás. Értem, hogy nem kell agyondizájnolni egy ilyen jellegű játékot, nem is ez a probléma... de a kártyák kivitelezése könyörtelenül silány. Vastagságszepontból sem ötcsillagos kategória, de a körbevágás szögletessége nem szupportálja a könnyed kezelhetőséget és keverhetőséget. A doboz kialakítása szintén nem barátságos; bőven lett volna hely fektetve a lapoknak, de konkrétan be vannak préselve, és az ujjbemélyedés sem a magától értetődő hosszabbik oldalára került... A homokóra ellenben egész jópofa; ugyan nem teszteltük, időmérésre mennyire lett pontos, de a pergés akusztikus felerősítése nagybetűsen ötletes.

Tehát, társaságfüggően, relaxiációs rekeszizom-megmozgatásra teljes mértékben alkalmas, sokszor előkerülhet - és a feladatok mennyisége (és opcionális egyéni bővíthetősége) támogatja az újrajátszhatósági/változatossági faktort, de kicsit azért csorbít a dolog szépségén a sokadik "sorolj fel 5..." és "fogj kezet a csapattársaiddal, és..." jellegű kártya.

...még annyival kiegészíteném a lentebb megfogalmozattakat, hogy az akkori játszma a masszív szabálykönyv megtanulása és a majd' 40 fok meleg miatt 5 küldetésből 3-ig terjedt. Tisztán most sikerült az elejétől a végéig, ától cettig teljesen kikalandoznunk magunkat, főellenségestül-mindenestül.

Csak megerősíteni tudom: ez a tábla nem gyenge idegezetűeknek való. A kb. 10 órakor kezdett játszma - nyilván pihenési megszakításokkal - este 7 körül fejeződött be. Természetesen ebbe belemászott egy Mr. Bean sorozattal párosított gőzkieresztő ebédszünet, néminemű egészségügyi fejszellőztető séta (az egyik játékos sajnos konkrétan rosszul lett... azt nem mondom, hogy a masszív infómennyiség és koncentráció miatt, de tény, hogy ekkora adagban a játék igenis megterhelő), és egy játszmányi üdítően ható Elvetemült Veteményes is.

Tehát, bármennyire is szerettük és szeretjük, ez a brutális méretű és tartalmú készlet komoly mennyiségű lelkierőt, időt és energiát igényel - jó szívvel csak az erősen tapasztaltaknak ajánlom, és akkor is: figyeljünk oda egymásra és a megfelelő hidratációra.

Amennyire gyorsan beleszerettünk az alap Kartográfusok-csomagba, annyira gyorsan döntöttük el, hogy bele kell kóstoljunk a további játékvariációiba is.

Márpedig lehetőség akad rá bőven: jelen pillanatban 7 egyéb ilyen-olyan szett várja, hogy a térképész-mesterségünket kiegészítse. A bőség zavara miatt végül is találomra nyúltunk a hangzatos elnevezésű Kürtszurdok irányába - és ez jó döntés volt.

Az alaptérképet első ránézésre nem túl látványosan szántotta fel; néhány kisebb-nagyobb szakadék került rá elvétve, de tüzetesebben szemügyre véve van egy lényeges érdemi különbség: nincs rom-mező egyetlen hegy szomszédjában sem, ami ugye számottevően megkönnyíti a hegyláb-bekerítés lehetőségét.

A nagyobb plusz, amit a csomag ad: a kereskedők 6 lapkából álló paklija. A térképünket tehát adott felcsapott kufár három portékájától függően évszakonként 1-1 állandó tárggyal, azaz passzívval gazdagíthatjuk. Ehhez be kell áldoznunk oly verítékesen megkeresett pénzérméinkből (így pontainkból), de hosszútávon bizony-bizony kellő odafigyeléssel ez kamatostól megtérülő befektetés lesz. Ezek a tárgyak (úgy mint pl. kenu-taliga vagy szöges bakancs) ugyanis a naplósávon fognak generálni besatírozott mezőket bónuszfeladatok végrehajtásával... amik exponenciálisan fogják megemelni végső pontszámunkat! Persze, ehhez tényleg jól megtervezett stratégia és önnön komponenseink átlátása szükséges, mert immár nem elég odafigyelnünk A-B-C-D misszióinkra, hanem tudnunk kell hasznot húzni megvásárolt eszközeinkből is... ami több tárgy esetében akár brutális kombókat is eredményezhet - de annál több koncentrációt is igényelnek.

Egy szó mint száz, a kereskedő-pakli primőr minőségű fűszer az alapműre, de jobban le fogja zsibbasztani azokat a bizonyos agytekervényeket. Amit talán fel tudok róni neki, hogy az említett naplósáv meglehetősen kiemelkedő egyensúlybéli problémákat is okozhat... de jól kell tudni használni!

Ez volt az első olyan játékunk, ami (bár bőségesen felkeltette az érdeklődésünket már ránézésre is) először kapott egy baráti társaságos kipróbálást... de utána konkrétan insta-vétel volt.

Tapasztalaink szerint (nyilván, a tiszteletteljes kivételellel) általában a több = jobb, avagy nagyon sok játékot szeretük kettecskén is, de azért a vidám kompániával színesebb az élmény. A Kartográfusoknál ellenben érezhetően mindegy, hogy kettő vagy száz... a szimultán firkálgatás mennyiségtől függetlenül biztosítja az erőteljes játékélményt.

Kategóriájában feltétel nélkül állítom, hogy elsőrangú, megunhatatlan, színes. Ámbátor nem sok skiccelgetős szettet próbáltunk, de térképész-csomagunk mechanikája egyszerűen messzemenően és maximálisan biztosítja a fun-faktort. Annyi, de annyi lehetőséget biztosítanak a különböző térképelemek/térképalakzatok lehelyezési stratégiái az épp felcsapott küldetések variációiban, hogy igenis képes mindig újabb és újabb taktikákra ösztönözni... és nem beszélve a különféle szörnyek portyáiról! Megmondom őszintén, eleinte nagyon haragudtunk rájuk, sőt, néhány meccs erejéig aztán ki is hagytuk őket a játékból, de végül is ráéreztünk az "ízükre", és beismertük, hogy ők is a csomag sava-borsa - még akkor is, ha pillanatok alatt tönkreteszik minden kifundált tervünket.

Egy picit talán elfért volna benne több küldetéslapka, mert ez a 4x4 darab ugyan sok-sok kombinációval bír, és, ismétlem, megunhatatlan a játék, de van mit rajta színesíteni (bár feltételezem, a megannyi kiegészítő ezt a célt szolgálja).

Apropó színesítés, majdhogynem kötelező kellék: átláthatósági és dizájn szempontokból erőteljesen javasoljuk az alapceruzák színesekre való lecserélését. És egy jobb radír beszerzését. Egy igazi térképész legyen felkészült...

Véletlen kosárbapottyantás volt egy eldugott kis játékboltban, plüssárkány vásárlása mellé. A jópofa fémdoboz (bár mint később kiderült, a fedelének lepattintása körömgyilkos feladat) és az art azonnal megfogott.

Tényleg nagyon aranyos kis szösszenet. Haláliak a zöldségkarakterek (némelyikről valahogy a Plants vs. Zombies ugrott be) - és az is egy pluszpontos apróság, hogy a negyven darab szerencsétlen articsókánk "zombiseregében" vannak arckifejezésbeli eltérések. A mechanika nincs túlbonyolítva, de a néhány képesség használata igenis felemeli kőegyszerű-szintről néminemű taktikázásra. Egy picit olyan, mint egy inverz Robbanó Cicák, csak sokkal-sokkal kevesebb szemétkedéssel. De mivel nem az az abszolút lényeg, hogy minden nyomorult csókától megszabaduljunk, hanem hogy a körünk végére elérjünk egy aktuális "jó" pillanatot, amikor is egészséges hadtestünk színfoltját nem rondítják, azért a kelleténél több szerencse is befigyel.

"A cím ellenére nem kívánjuk támadni, bántani az articsókákat" - ezen jót derültünk, de nem, sajnos ettől még nem fogom megszeretni szegény, khm, "bökősbrokkolit"...

A Robbanó Cicák örök kedvencünk, ha partijátékról van szó, így amikor megláttam megjelenni csillógó szemű mexikói finomságainkat, tudtam, hogy: akarom!

Burrítóink olyasmi memóriahabos érzetet adnak, mint a végtelenségig gyömöszölhető stresszlabdák. Bevallom, elsőre azt hittem/reméltem, plüssöcskék lesznek, de az igazat megvallva takaríthatósági és aerodinamikai szempontból így mégiscsak megfelelőbbek. Remélem, élettartamra is bírják majd a strapát.

A kártyák humorosak, jópofák (BoCica, jesszusom), de valahogy annyira nem érzem azt a változatosságot a grafikában, amit Michael Bay-t idéző nyávogóinknál. Mármint, utóbbinál az azonos típusú kártyák is különféle haláli rajzokkal ékeskedtek, itt meg van egy minimális számú kopipasztánk, és ennyi. Mivel a játékmenet nem körfüggő, hanem sebesség-orientált, pl. a hasonszőrű Lebegő Mekegők okozhattak volna némi fejtörést a káosz mellé. Mert káosz az van, az bőségesen van. A kártyák propeller-sebességű húzása-dobása nem a rendezett játéktér jóbarátja - ami, hozzáteszem, nem baj, ennél a játéknál kvázi kötelező kellék.

Viszont, ismételten macskáinkra hivatkozván, ellentétben vele (ahol a kétszemélyes mód sem vont le a fun-faktorból), ez könyörtelenül partijáték. Annak, társaságtól függően, elsőrangú, de párban, hiába van rá játékmód, nem teljesíti ki a lehetőségeket. Persze, burritót vágni a másikhoz mindig élmény. A másik, amit kábé mindenki emleget, a helyigény: hiába van "kis szobás" szabály, az első lepattanó dög elkaszálta a PlayStation kábelét, ami, ha nem is a nagyi porcelánja, azért okozott egy icipici infarktust. Próbajáték után abszolúte el tudom képzelni a szabadtéri háborút, így már szemeztem is az ablakon át a Bercsényi ligettel, amint összegyűlünk rá elegen.

Akár hülyének néz majd minket egy-két random járókelő, akár nem.

Csatlakozom azok táborához, akiket legelsősorban az artwork vett meg.

Ez a játék valami hihetetlenül aranyos, a kivitelezés akkora "tízpertíz", hogy kilóg az ellenőrzőből. És külön megfogott a szőnyeg-elem - igen, tudom, csak külcsín, de imádom, ha egy társas fel van dobva valami jópofa extrával... ugyanezt éreztem például Kanagawa bambusztálcájánál. A honosításért külön emelem a kalapom, mert a játék angol verzójába szerettem bele annó, amikor még csak kipróbálni volt lehetőségem, de kreatív szóviccekből a magyar verzió sem szenvedett hiányt.

És tudom, a külsőség nem minden, de minket valahogy sikerült elvarázsolnia a mechanikával is. Tény, hogy sok újat nem tesz le az asztalra, és Everdellen meg Fesztávon nevelkedtünk, de az amúgy egyáltalán nem bonyolult alappilérek megismerése után is megtaláltuk benne a sok-sok lehetőséget, potenciált. Hasonlít egy picit erre, egy picit arra? Igen. Ki tudott kapcsolni? Igen. Szerettük? Abszolút.

Az pedig külön "gonosz" stratégia-faktor, hogy gyakorlatilag a maradék kézművesek számának figyelésével nemes egyszerűséggel fel lehet pofozni a másik játékos terveit, ha idő előtt megszólal a játékot befejeztető gong...

Tehát összegezve, nem ez a szett fogja megváltani a sárkányvilágot, de a hangulata-kivitelezése-játékélménye miatt részünkről a kedvencek polcán landolt.

Az első próbálkozásunk ilyen szintű monumentális kickstarter-anyaggal; elsősorban köszönhető ez a Horizon-játék rongyosra nyűvésének PS4-en.

A doboz tartalma már első látásra is szemet gyönyörködtető, az alapkiadásban is van figura bőségesen, és valami félelmetesen részletgazdagok (még egy esetleges kifestéshez is meghozták a kedvet). A szabálykönyvet átfutva az első, ami beugrott, az a Bloodborne kártyajáték volt: adott kártyákon át eljutni a főellenségig... természetesen a Horizon esetében ez bőven összetettebb kivitelezésben. Önmagában az alterálható tábla is megvett, de tényleg, amennyi kontent van benne, amennyi lehetőség, az abszolúte dícsérendő. Maguk a játékos-klánok is totálisan más és más játékstílust igényelnek, magasabb szintű térképeken pedig, amellett, hogy egyénenként próbáljuk a legtöbbet leakasztani az adott vadászatból, komoly kooperáációra van szükség, vagy hamar otthagyjuk a fogunkat.

A játék... nem türelmetlenek és/vagy gyengébb idegzetűeknek való. Többéves társasjátékos múlt után is tudott fejtörést okozni, és a játékmenet nagyon izmos statégiára ösztönző. Hozzá ennél hosszabb játékidővel még nem találkoztam - ami a dobozon van, az nagyon-nagyon tájékoztató jellegű, 4 játékossal szerintem nagyjából rávertünk a 4 órára is. Igazi wargaming feelingje van, és tényleg minden tiszteletem a tartalom megalkotásáért, nem egy mindennap élmény volt megtapasztalni.

Amit viszont komoly kontrának tudok felhozni, hogy néhány esetben nem éreztem a balance jelenlétét, ez 99%-ban talán el is hanyagolható, de ami nemes egyszerűséggel... "broken", az az Oseram-karakter passzívja. Mindenki kőkemény megdolgozik a bónusz glory pontokért, ámde a fent nevezett klán... hajajj. Őszintén, az első játszma után nemes egyszerűséggel átírtuk magunknak ezt a passzívot egy sokkal... kiegyensúlyozottabra.

Másfelől, ami ugyan nem negatívum, de rétegjátéknak tartom; az időfaktor, a tematika és az összetett játékmenet miatt nem fog akárkit megmozgatni - de akit igen, azt nagyon.