Amikor először találkoztam ezzel a játékkal, rögtön arra gondoltam, hogy ez tuti tetszeni fog az akkor épp 6 éves lányomnak. Nos be is szereztem hamar, de egy év alatt mindössze kétszer került elő. Mondhatni nem lett kedvenc.

Ami a megismerkedés alkalmával annyira tetszett benne, hogy az erőforrások gyűjtögetését rajzolással házasítja, játék közben ez a páros annál működésképtelenebbnek tűnt. A kreatív gyerekek - mert ez alapvetően egy gyerekeknek készült társas - a rajzolgatásban élik ki magukat, méghozzá jó hosszan, és kevéssé koncentrálnak a gyűjtögetésre. Az inkább számolni, tervezni szerető gyereknek meg kevés és tán túl egyszerű a gyűjtögetős része, ráadásul lehet kellemetlen, komfortzónán kívülinek élik meg a rajzolást is. Mondjuk ez utóbbi inkább előnye a társasnak, hogy ráveszi a játékost egy kevéssé fejlett vagy ritkán aktivizált képességének a használatára, ezzel fejlesztve azt.

Ugyanakkor, ha két különböző típusú ember ül le ehhez a játékhoz, az egyik halálra unja magát amíg a másik alkot, a kreatív játékos meg úgy érezheti nem tud kiteljesedni az ellenfél sürgetése miatt.

Az alapötlet elsőre tetszett, hogy ezt a két, egymástól távoli mechanikát és nagyon különféle érdeklődésű játékosokat összehozzon, de szerintem a Once upon a Castle-nek ez nem sikerült. De azt sem tartom kizártnak, hogy ez nem a készítők hibája, mert ez egyszerűen egy lehetetlen küldetés.

Minden ízében gyorsasági játék. A leggyorsabban reagáló játékos viszi el az aktuális feladatkártyát. Villám gyorsan elmagyarázható és megtanulható a szabálya. És elég gyorsan rááll a szeme az erre fogékonynak a helyes megfejtésre, így gyorsan elveszi a kedvét a többi játékosnak a folytatástól. Felnőtt-gyerek vagy testvérek közti játéknak különösen nem ajánlom, mert nem lehet hogy az esélyeket kiegyenlíteni, csak ha a hagyja magát a nagyobb. Az meg nem szórakozás.

Táborokba, azonos korú gyerekek közé ideális. Ott a gyors erényei jól érvényesülnek, a játékban pengének bizonyulókat meg egy asztalhoz lehet ültetni. A ráunás veszélye sem fenyeget abban a pár napban.

Felnőttek közt partijátéknak is megállja még a helyét. Olyan játék amiből biztos lemegy egymás után több menet is, viszont utána jó eséllyel többet nem fog előkerülni.

Vicces darab. Az a fajta gyerekjáték, amit én felnőttként jobban élvezek, mint a 6 éves lányom.

Kevés és könnyen tanulható a szabálya, tehát 5 éves is simán játszhatja már, de több dologra is figyelni kell egyszerre menet közben. Ezért, hogy győzelmi esélye legyen a kis partnerünknek jelentős előnyt kell neki adni. Ez szerintem minden gyerek ellen játszott játék esetében fontos, de ennél különösen, mert a szerencsének csak minimális a szerepe, szóval a mázlis dobásokra nem számíthat a gyengébb fél - már csak azért sem mert nincs a társasban kocka.

A körünkben 4 lépést hajthatunk végre, amiket ráadásul 3 különböző fajta akció közül választhatunk ki. Sokszor ez a 4 is kevésnek tűnik, így fontos több körrel előre gondolkozni. Na ez általában nagyon nehezen megy a gyerekeknek. Viszont ezért klassz a játék, mert úgy rakták össze a mechanizmusokat, hogy azok a gyerekek erősségének számító kognitív képességeket - pl. rövid távú memória - ugyan úgy dolgoztat mint a jellemzően fejlesztendő területeket.

Kár, hogy bolti forgalomban nem lehet már kapni, de így legalább jutányosabb áron szerezhetjük meg a használt társas piacon.

Ja igen. Ma már nagyon nem pc-nek tűnő (gyerekeknek készült társasok közt meg pláne eretnekségnek számító ) kiszúrás faktor van benne. De szerintem ez is külön bájt ad neki. És ízelítőt a valós életből az apró résztvevőknek 😅

Szerintem méltatlanul kevésszer van a Gobbit megemlítve a parti játék ajánlások során. Pedig nagyon szórakoztató játék. Oké nem lehet közben csacsogni és inni, mert folyamatos koncentrációt igényel, de gyorsan szabályt értelmezni és nagyokat nevetni mindezt akár 6-8 fővel, annál inkább.

A játék célja, hogy csak nekünk maradjon kártyánk. A lapokon a kegyetlen dzsungel 3 lépcsőből álló táplálékláncának szereplői vannak. Tökéletesen összeér a téma és a tematika, mert ez egy gyorsasági játék. Az erősebb kártya tulajdonosa teljes fizikai valójában, szó szerint lecsaphat a gyengébbre és felfalhatja, vagyis megszerzi az ellenfele kijátszott kártyáit. Ha a tulajdonosa saját testével, vagyis tenyerével meg nem védi azt. Persze a leggyengébb állatkával is van esély a többiek pakliját irtani és van még több izgalomfokozó csavar a játékban, de a lényege ilyen egyszerű. Ugyan akinek elfogynak a kártyái már nem nyerhet, de nem is esik ki. Remek ötlettel tartja bent őket a társas, aminek játékidejét egyben szépen le is rövidíti ezzel: a "kiesettek" szellemként pusztítják az aktív játékosok lapjait, így adva elégtételt nekik és gyors lezárást a partinak, hogy hamar lehessen visszavágót kérni.

6-7 évesek már igazi ellenfélként tolják, látszólag soha meg nem unva. Kétfővel érdemes megfelezni a paklit és behozni az extra szabályokat. Amúgy minden létszámmal jól működik, de az igazi az 5-6 fős menet.

Régóta szemeztem ezzel a társassal, ami bár gyerekeknek készült, annyira szép a grafikája és izgalmasak a tábla mozgatható alkatrészei,hogy engem is felcsigázott. Aztán mikor végre sikerült kipróbálni a gyerekekkel nem is okozott csalódást. A mesés kinézet szó szerint értendő. A gyerekek a szabályok nélkül, terepasztal módjára is szeretik használni. A játékmenet amúgy nagyon egyszerű, 4 évesek már értőn tudják játszani. A nehézség ebben a korban még az alagútrendszer átlátása, ezzel kiválóan fejleszti a mintázatok felismerését és a szintetizáló gondolkodást. Mint minden gyerekjátéknak, úgy a Hörcsögbandának is megvan az életkori plafonja, ami olyan 10 éves kor körül lehet. Viszont a kooperatív jellege miatt kicsi és nagytestvér együtt is bátran leültethető mellé felnőtt nélkül. De ha anya és apa is játszik nekik sem fog elsőre kihullani a hajuk tőle, mert bár a kockadobások miatt erősen szerencse alapú a játék, a kedves megjelenés és a közös célért küzdés kellőképp élvezhetővé teszi. A megjelenésekor, évekkel ezelőtt, nagyon túlárazottnak tartottam. De az idő múlásával, hála az inflációnak és az újabb, drágább megjelenéseknek, mostanra értékénél van.