Támogasd a Tarsasjatekok.com-ot a Patreonon! Támogatom!

Galileo Galilei – És mégis mozog a Föld… vagy a Hold

Bár a többség talán Galileihez társítja az Eppur si muove (És mégis mozog a Föld) szállóigét, a tudomány időközben cáfolta a csillagász ehhez a kijelentéshez fűződő kapcsolatát.

A hagyomány ugye úgy tartotta, hogy Galileo Galilei akkor mondta e híres mondatot, amikor 1633. június 22-én a római Santa Maria sopra Minerva-templomban térdelt le a Szent Officium kongregációjának bírái előtt, hogy megtagadja Kopernikusz világképét. Mint kiderült, Galilei soha nem mondta azt, hogy “És mégis mozog”, elvégre ezt jóval később, Jrailh abbé adta a szájába, mikor Querelles littéraires című, 1761-ben megjelent írásában dolgozta fel az eseményt. 

Az 1564. február 15-én született itáliai fizikus, csillagász, matematikus és természettudós, avagy Galileo Galilei azonban többet is tett annál, hogy könnyen idézhető mondatokat hagyjon az utókorra: a fizikában az elsők között honosította meg a kísérleteket és méréseket, ezzel az addig megszokottakhoz képest új módszereket biztosítva a tudományoknak. A csillagászatban pedig elsők között használt távcsöveket a csillagászati jelenségek és égi objektumok megfigyelésére. Eredményei miatt összetűzésbe került a katolikus egyházzal – ennek köszönhetően az inkvizíció 1633-ban nemcsak betiltotta a könyveit, de a tudóst tanai megtagadására kényszerítette. Galilei végül házi őrizetben élt 1642-ben bekövetkezett haláláig. A katolikus egyház csak 1992-ben érvénytelenítette az ítéletet. Az egyházat mindenesetre ne azonosítsuk azzal az inkvizícióval, amely ma inkompetens és empátiahiányos személyek képében él tovább – foglalkozzunk inkább a cseh Pink Troubadour 2024-es társasjátékával, amelyet a Vagabund szerencsére magyarul is elhozott a hazai gamereknek. 

Galileo Galilei

Tomáš Holek (aki a szintén idén megjelent SETI – Kutatás a földön kívüli élet után című játékával is alaposan felhívta magára a figyelmet) társasa szerint a XVI. és XVII. század fordulójában állunk, amikor a tudományos áttöréseknek hála egy olyan tanult csillagászt alakítunk, aki az égbolt szabad szemmel történő megfigyelése helyett már távcsövet használ, így egyre többet megtudva a világűr titkairól. Nehezíti azonban dolgunkat, hogy az egyháznak nem tetszik ez az újhullámos, eretnekséggel felérő okoskodás, ezért minden formában próbálja büntetni és nemcsak nehezíteni, de ellehetetleníteni tudományos törekvéseinket. Emiatt néha olyan érzése lehet a játékosnak, mintha a cseh produkció büntetné a felfedezései miatt, de igazából ez is hozzátartozik a tematikához, ráadásul a jól átgondolt, kellően rugalmas akciórendszernek, valamint a kockamanipulációs lehetőségeknek köszönhetően a látszólag komplexebb és nehezebb társas kifejezetten barátságos, majdhogynem könnyed érzetet kelt.  

A legfontosabb a körök során az akcióválasztás, amely a játékosok tábláján történik: az aktív csillagász a saját tábláján beállítja a távcsövét, ezzel rámutatva a moduláris és a fix akciólehetőségek egy párosára, majd tetszőleges sorrendben végre is hajtja azokat. Ami a legfontosabb, az a megfigyelőkockák beszerzése és értékük növelése. Megfigyeléseink alapján ugyanis az égboltot vizslatjuk, ahol a rendelkezésre álló kártyák segítségével nagyobb égitesteket és csillagképeket is felfedezhetünk. Ezek általában győzelmi pontot jelentenek, de a nagyobb és jelentősebb felfedezések az inkvizíció figyelmét is felkeltik, illetve a nagyobb égitesteknél a kártyákat a könyvtárunkba helyezzük, így a jegyzetelés akcióval számos jutalomban részesülhetünk. 

Jutalomból ráadásul rengeteg van: az üstökösökkel kedvezményekhez jutunk, majd többszöri használattal bónuszokhoz, miközben a csillagjegyek megfigyelése is igen sok jutalmat biztosít. Nem mellesleg több egyetemi sáv is található a játéktáblán, amelyekkel a játékvégi pontokon felül azonnali, szintén jelentős bónuszokat szerezhetünk. Továbbá a szögmérőt sem poénból gyűjtögetjük a játék során: ezekkel a kockákat manipulálhatjuk, de akár a minket gyanúsító inkvizíciót is meggyőzhetjük a segítségükkel. Utóbbi pedig nagyon fontos, mert hiába a sok-sok pont: ha a játék végére rossz hírnevet szerzünk magunknak, az inkvizítorok pedig körülöttünk ólálkodnak, az rengeteg pontlevonást eredményezhet, és akkor jaj a fejünknek!

Engem is büntetett már a Galileo Galilei, de nem tudok rá haragudni. Játékmenete okosan felépített és áramvonalas, szinte olyan, mintha egy jól megszokott, bélelt, kitaposott házipapucsba lépnénk bele. A legtöbb összetevő ismerős innen-onnan, de valahogy az elemek egy egyedi és nagyon hangulatos, egyéniséggel rendelkező egésszé állnak össze. A rendkívül pozitív végeredményhez nagyban hozzájárul Michal Peichl (Faművesek, Messina 1347) markáns látványvilága, amely persze nem biztos, hogy mindenkinek tetszik, de szerintem telitalálat és illik a korhoz, a témához, egyáltalán nem éreztem olcsónak vagy igénytelennek. És miközben lényegében teljesen nyelvfüggetlen a játék, az ikonok minden információt egyértelműen átadnak. Persze egy magyar szabályfüzet sem árt a képletbe, amely a Vagabundnak hála immáron megvan, a Galileo Galilei pedig emiatt nálam gond nélkül odakerülhet az év legjobbjai közé. A társasjátékos palettát tekintve a 2025-ös esztendő is igen erős, ez így az év vége felé közeledve már nem is kérdéses.   

A Hold, a Hold, a Hold…

Ha pedig nem lenne elég az alapjáték, már a Vagabundhoz is befutott a hivatalos kiegészítő, a Luna, amely magyar kiadást ugyan nem kapott, de ha igényeljük, a 14 990 forintos csomag mellé ingyen letölthetjük a rajongói fordítást. A meglepően méretes doboz egészen komoly tartalmi bővítést rejt ezért az árért – nem értek egyet az olyan, interneten olvasott véleményekkel, hogy tiszta levegő a doboz, mert személy szerint a kinyomkodás után szinte tele is pakoltam, annyi mindent kapunk –, miközben a történet szerint

Galileo Galilei távcsöve krátereket és hegyeket tárt fel a Holdon, ezzel megcáfolva az annak tökéletes simaságáról szóló ősi hipotézist. Megfigyeléseinek köszönhetően pedig a Holdról, valamint az egész univerzumról alkotott képünk megváltozott.

A videó ITT érhető el.

A csomagban négy új karakteren felül egy csomó lapkával bővítjük a játékot, sőt még néhány táblával és figurával is. A legfontosabb újítás pedig, hogy amikor a Megfigyelés akciót használod, választhatsz egy újfajta objektumot, amely természetesen a Hold. A Hold megfigyeléséhez mindhárom színű megfigyelési kockát fel kell használnod, és bármelyik Holdlapka megfigyelését kiválaszthatod, amelyen egy felfelé fordított pontozólap van. A játék során ráadásul változik a Hold fázisa, ami feldobja a játékmenetet, emellett változó, hogy ki milyen jutalomban részesül egy-egy lapka megfigyelése után. A Nagyinkvizítorok igazából a nagyobb-több elvét képviselik, de új jutalmakat is nyújtanak, míg az új játékoskarakterek maximálisan kihasználják az aszimmetrikus lehetőségeket, így akár teljesen egyedi akciólapkákat, vagy éppen egy kis extra táblát vetnek be a játékosok számára.

Együtt az igazi

Összességében azért a Galileo Galilei alapjáték az, amelyet bármikor örömmel előveszek újra, hogy kipakoljam az asztalra, ha van hozzá játékostárs. De annyi minden található a Luna kiegészítőben, hogy az esetek többségében szerintem azt sem hagyjuk majd ki. Amennyiben valaki még csak ismerkedik a játékkal, inkább a normál változatot próbálja és azt ismerje ki először, később pedig már meg lehet bolondítani a receptet mindenfélével. Holektől a SETI – Kutatás a földön kívüli élet után egy fokkal talán jobb, de valamivel komplexebb is, míg a Galilei még éppen azon a határon van, hogy ha valaki kicsit is benne van a társasok világában, akkor már gond nélkül feltalálja magát benne, sőt ha valaki kellően intelligens, akár még tapasztalat nélkül is leülhet elé. Márpedig szükség van ilyen társasokra, ahogy olyanokra is, amelyek ennyire izgalmas témát dolgoznak fel játékos módon. Ezért pedig szerencsére még az inkvizíció sem visz el.

forrás -- bojtosgabor

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

13Jan

Reptáv - Gémerebb Fesztáv🐉

Ismertető | 2026.01.13. 14:00:00

Tárj fel barlangokat, csábíts be sárkányokat, és aknázd ki képességeiket, hogy elnyerd a sárkánycéh kegyeit!

12Jan

7 Csoda kockajáték - kockákból csodák

Ismertető | 2026.01.12. 14:00:00

Ha azt mondom Antonie Bauza, akkor mindenkinek egyből a 7 Csoda ugrik be. 2010-ben (jesszus, már 15 éve :) ) ezzel a játékkal írta be magát a társasjáték világ történelmébe, de vajon a 7 Csoda: Kockajáték megugorja-e a nagy előd szintjét?


Népszerű

Friss

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • Galileo Galilei