• Ismertető
• 2025.06.17. 14:00:00

Alkonyat – Erdőmélyi varázslók

Te mit válaszoltál volna arra a kérdésre, hogy vajon a Calico és a Cascadia vadvilága alkotóitól milyen játékot fogunk kapni legközlelebb? Én azt, hogy egy elég absztrakt, gondolkodós játékot, amiben a tematika csak dísznek van, könnyű megtanulni, de nehéz boldogulni benne és minden bizonnyal lesz benne set collection mechanika. Nos, lett volna olyan pont, amiben nem tévedtem.

Ha még mindig a kétezres évek csillogósvámpír lázában égsz és a címet látva Robert Pattinson reményében kattintottál, akkor sajnos csalódni fogsz. A játék eredeti címe Nocturne, ami melankolikus, éjszakai zenét (noktürn) jelent.

"Létezik egyébként társasjáték az Alkonyat szériához. Leírás alapján a filmhez kapcsolódó kvíz és egy beszélgetésindító játék keveréke lenne, de a 3,4-es BGG értékelés nem sejtet sok jót."

Az Alkonyat is Kickstarterről származik, ahol hatezer támogatóval sikerült elérni a kitűzött cél hússzorosát, 170 ezer dollárt. Ez elég szép szám, de érdekes módon messze elmarad a kiadó többi projektjétől, pedig a varázslás és az antropomorf állatok kombinációja rendszerint nagy sikert szokott aratni.

Történetünk szerint egy rókamágus bőrébe bújva kell minél több varázserejű dolgot összegyűjteni az erdőből, és az ezekből készült főzetekkel minél nagyobb hírnévre szert tenni. Az Alkonyat mechanikája érdekes kombinációja a területfoglalásnak és a licitálásnak. Ha nagyon dobálózni akarnék a kacifántos fogalmakkal, akkor azt mondanám, hogy itt egy licitnek nem csak értéke, hanem iránya is van. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban?

Kiosztjuk a tárgylapkákat (vagyis a „megszerzendő dolgokat”) rács alakban az asztal közepére, valamint minden játékos kap néhány zsetont egytől hétig terjedő értékben. Ezek lesznek a varázslataink, vagyis a „megszerző dolgok”). A kezdőjátékos kirak egy zsetont valamelyik lapkára. A következő játékosnak az egyik szomszédos lapkára kell leraknia egy nagyobb értékű zsetont. Ha nem tud vagy nem akar, akkor passzolni kényszerül. Ha ő is lehelyezett egy korongot, akkor a soron következő játékosé a lehetőség, hogy passzoljon vagy újból licitáljon egy nagyobb zsetonnal egy szomszédos lapkára. Amikor egy ember kivételével mindenki passzolt, akkor az utolsó (legnagyobb) lerakott zseton tulajdonosa felveszi azt a tárgylapkát, amire licitált. Neki meg is kell válnia a nyertes zsetonjától, míg a többiek visszakapják a sajátjaikat.

Ekkor új forduló kezdődik, ahol az előző nyertesnek kell először licitálnia, mindaddig, amíg el nem fogynak a lapkák. A játékot az teszi igazán furmányossá, hogy – mint említettem – a licitálásnak iránya is van. Akár kis értékű zsetonokkal is el lehet vinni értékes lapokat, ha jól kihasználjuk a hely adta lehetőségeket. Például, ha már nincs hely hová zsetont lerakni a legutolsó licitünk mellé, akkor az mindenképp a miénk, hiába lapul több értékes zseton a többieknél. Sőt, kezdőjátékosként megvan az a lehetőségünk, hogy olyan helyről nyissunk, ahol nincs semmilyen szomszédos lapka, így azonnal besöpörve azt (ezt nevezi a játék trükkös varázslatnak). A mesterterveink végrehajtásához a játék még egy csillagos zsetonnal is kedveskedik, amivel azonnal el tudunk vinni egy lapkát.

"Mi ezt az opciót csak atombombának hívtuk."

Ez lenne tehát a területfoglalós licit. Azt már tudjuk tehát, hogy hogyan viszünk el dolgokat. Marad a következő kérdés, hogy tulajdonképpen mire is licitálunk. Itt jön képbe a Flatout Games játékaiból már jól ismert set collection mechanika.

A pontszerző lapkák sokfélék, de szerencsére nem túl bonyolultak. Van, ami egyszerűen csak a ráírt pontot hozza nekünk. Van olyan, amiből sok egyformát kell szerezni és olyan is, amiből több különbözőt. Akad olyan (ezek az elátkozott kincsesládák), amik negatív pontot érnek, de cserébe azonnali hatásokkal kedveskednek nekünk. Végül, szinte minden lapkán van egy vagy több tárgyszimbólum, amikből főzeteket tudunk készíteni. A főzetek küldetéskártyák, amiket játék közben tudunk megszerezni. Ha a játék végén rendelkezünk a hozzájuk tartozó szimbólumokkal, akkor pontot termelnek nekünk.

Talán feltűnt, hogy mindig az előző licitkör nyertese kezdi a következő licitálást, ezért nagy mértékben tudja irányítani a játékot. Ennek kiküszöbölésére vezette be a játék az intenzív veszteskompenzációt. Először is, ott van ugye a már említett atombomba, amivel bármikor át tudjuk venni a vezető pozíciót, de ezt ugye csak egyszer tudjuk elsütni. Másodszor, lehetőség van arra, hogy a felhasznált (de nem nyertes) zsetonjainkból felpakoljunk párat az erdőszellem táblára. Ezzel ugyan mi is elbukunk egy zsetont, viszont a beáldozott varázslat értékének függvényében választhatunk az erdőszellem táblán lévő, véletlenszerűen kisorsolt extra lapok közül.

Végül, a fel nem használt varázslataiért mindenki vehet magának árnyékvarázslat jelzőket. Ezek a veszteskompenzáció újabb elemei. Lényegében a fel nem használt zsetonjaink mértékéig kicserélhetjük a legkisebb varázslatainkat erősebbekre. Ezután kezdődik a második forduló.

Igen, a teljes játék kettő, majdnem azonos fordulón keresztül zajlik. A második (holdfény) fázisban ugyanúgy licitálunk és elveszünk lapkákat, egyedül a küldetések típusa változik meg. Ilyenkor nem azonnal teljesíthető célokat kapunk, hanem a játék végén kiértékelhetőket (például két pont minden elfoglalt sarokmezőért). Több fázis viszont már nincsen, az utolsó lapka megszerzésével még elvesszük a maradékot az erdőszellem tábláról és jöhet a pontozófüzet.

Hiába a cuki állatkák, az Alkonyat nem kezdőknek való játék. Nem arról van szó, hogy belefulladnánk a sok szabályba és kivételbe. Ha sikerül megérteni a mozgó licitálást, a játékmenet egészen egyértelművé válik. A nehézséget az adja, hogy sok mindent kell egyszerre észben tartani, sok lépéssel kell előre gondolkodni. Ha el akarunk vinni egy lapkát, akkor érdemes a közelében kezdeni a fordulót. Figyelni kell arra, hogy a többieknek milyen zsetonjaik maradtak és, hogy nekünk van-e elég magas lapkánk ahhoz, hogy tudjunk harcolni. De figyelni kell arra is, hogy a többiek mit gyűjtenek. Vajon egy ügyetlen kezdéssel nem adunk a másik kezébe túl nagy lehetőséget – esetleg, egy trükkös varázslatot? Illetve, ha el is viszünk valami menő dolgot, lehet, hogy ezzel biztosítottuk a többiek helyét az erdőszellem táblán?

Az Alkonyat három nehézségi szintet tartogat számunkra. A fent részletezett változat az alapjáték. A haladó változat annyiban tér el, hogy mindenki kap egy karakterkártyát, ami egy egyszerhasználatos képességet biztosít, vagy ha – akárcsak a mi esetünkben – megfeledkezel róla, akkor két pontot ér a játék végén. Ezek egyáltalán nem bonyolítják a játékot annyira, hogy első alkalommal meg kelljen válni tőlük, nyugodtan használhatjátok elsőre is őket. A könnyített, avagy a családi változat már érdekesebb kérdés. Itt teljesen megválunk az erdőszellem táblától és kizárólag a lapkagyűjtésre koncentrálunk.

Viszont így kiesik mindennemű veszteskompenzáció, amivel az első fázisos veszteségeket ki lehetne küszöbölni: nincsenek pluszban elvihető lapkák és árnyékvarázslat jelzők. Tehát aki hamarabb ráérzett a játékra, az ellen a második részben már nagyon nehezen lehet szépíteni.

Egyedül játszva az Alkonyatot egy fiktív ellenfelet kapunk, akinek a cselekedeteit egy kártyapakli határozza meg. Minden egyes akciónk után új lapot kell húznunk, ami megmondja ellenfelünk következő varázslatának irányát és értékét. Ez utóbbi lehet eggyel nagyobb, vagy valamilyen minimum- esetleg maximum érték. Ha nem áll rendelkezésére megfelelő zseton, automatizált ellenfelünk passzolni fog. Ugyanígy a pakli határozza meg a kezdővarázslat irányát és mértékét, ahogy azt is, hogy igénybe veszi-e az erdőszellem táblát. Pontokat gyűjteni viszont nem fog, csak azért van jelen, hogy bosszantson minket, és minél több lapkát zsákmányoljon a tábláról. Mi a saját rekordunkat dönthetjük meg pontszám alapján, illetve a szabályfüzet hátulján lévő kihívásokat is teljesíthetjük.

Elsőre olvasva a szóló mód szabályai nem voltak túl meggyőzők. Azt hittem, hogy unalmas lesz minden egyes lépés után új ellenfél-kártyát húzni, de tévedtem. Bár a véletlenszerű akciók miatt az ellenfél gyakran lép logikátlanul és nem is játszik akadályozásra, mi is több szabadságot kapunk, hiszen nem kell az ő készleteit számon tartanunk. Csak magunkkal foglalkozva gyorsan lepörög egy játék és könnyebb is kikényszeríteni egy-egy trükkös varázslatot. Ha választani kell, én inkább ezt ajánlanám gyakorló módnak, mint a fent említett családi változatot.

Szép és jó játék lett az Alkonyat, de sajnos nem való mindenkinek. Helyesebben fogalmazva nem való egyből mindenkinek. Első játéknak semmiképpen nem ajánlanám, de még másodiknak se. Akkor lesz jó helye a gyűjteményünkben, ha már mindenki látott a társaságból több különböző mechanikát és már eljutottatok arra a szintre, hogy nem zavar, ha valaki szándékosan keresztülhúzza a számításaitokat – akár az utolsó pillanatban is.