• Ismertető
• 2023.02.02. 15:12:00

Kulcskérdés - Az meg ki?

Gondolkodtál már azon, hogy milyen lehet egyszerre profi nyomozónak és leleményes nyomravezetőnek lenni? Még én sem, de hadd adjak egy kis kontextust ennek a fura kérdésnek, hátha utána fontolóra veszed a lehetőséget.

A Kulcskérdés egy színpompás asszociációs játék, melyben megpróbáljuk rávezetni a többieket a saját személyazonosságunkra, aztán pedig megkíséreljük kitalálni a többiekét is. Mivel a karakterkátyákon híres személyek és különféle karakterek nevei vannak, ezért tekinthetjük félig-meddig műveltséginek, de nem kell kívülről fújjuk a teljes bulvársajtót, hiszen elég az adott személy életéből egy fontos morzsát a többiek elé tárnunk. Persze azért nem árt, ha alapinformációkat tudunk róla, például azt, hogy Dzsudzsák Balázs egy híres amerikai színész.

Az előkészítés során az asztal közepére tesszük a táblát, a nyolc rejtélykulcsot (egytől nyolcig számozva), valamint a harmincas pontozókorongokat. Megkeverjük a karakterkátyákat, majd nyolcat a tábla mellé rakunk a számozott helyekre. Ezután keverünk egyet a képkártyák pakliján is, és osztunk minden játékosnak tízet. Végül mindenki választ egy színt, és magához veszi a megfelelő személyi széfet, jelölőt és szavazókulcsokat (szintén egytől nyolcig számozva).

Ezek után már kezdődik is játék, fordulókra osztva. A fordulók elején választunk egyet a képpel lefelé fordított rejtélykulcsok közül, melyet megtekintés után a személyi széfünkbe csúsztatunk - ez fogja meghatározni, hogy ki melyik karakterkártyára kell majd rávezesse a többieket. Ezután elkezdjük törni a fejünket, hogy a nálunk lévő képkártyák segítségével mégis hogy lehetne jól jellemezni a kiválasztott személyt. Ehhez egy, kettő vagy három képkártyát becsúsztatunk a személyi széf alsó részébe, ahol a zöld oldal jellemző a karakterre, a piros pedig nem. A képkártyák mindegyikén négy ábrát találunk, és úgy forgatjuk, ahogy szeretnénk, végül úgyis csak egy fog látszódni.

Ha mindenki megvan a képalkotással, akkor következik a szavazásfázis, és elkezdjük nézni egymás asszociációs csodáit, majd mindenki más széfjébe becsúsztatjuk az egyik számozott szavazókulcsunkat (ezzel jelezve, hogy szerintünk melyik karaktert jellemezte a széf tulajdonosa). Ezután jön a pontozásfázis: mindannyian kinyitjuk a széfünket, és ellenőrizzük a tippek helyességét. Minden ott található helyes tipp után kapunk egy pontot. Ezen kívül pedig minden helyes tippünk után is bezsebelünk egy pontot. Ennek megfelelően lépünk a kockánkkal a táblán, majd összeszedjük a felhasznált képkártyákat, valamint a nyolc karakterkátyát, és félretesszük őket. A tábla mellé teszünk nyolc új karaktert, minden kulcsot visszaadunk a tulajdonosának, a harminc pontot elérő játékosok magukhoz vesznek egy harmincas korongot, és elölről kezdik a lépkedést a táblán. Ezek után már indulhat is a következő forduló.

Bizony, a játékosok nem pótolják az eldobott képkártyákat, tehát óvatosan kell bánni velük, nehogy ne maradjon a végére.

A játék a negyedik forduló végén ér véget. Akinek a kockája ekkor legelöl van a táblán, az lesz a bulvármédia koronázatlan királya.

Természetesen a kompetitív helyett választhatjuk a kooperatív módot is. Ilyen esetben a szokásos előkészületeken annyit változtatunk, hogy összesen 17 karakterkártya fog rendelkezésre állni, valamint a képkártyák száma függ a játékosszámtól. A fordulók során mindig más játékos fogja megpróbálni rávezetni a többieket a rejtélykulcsának megfelelő személyre, ők pedig megpróbálják közösen kitalálni, kire gondolhatott a költő. Siker esetén előrelépnek egyet a kockával, majd attól függetlenül lecserélik az érintett karakterkártyát. Négy helyett tíz forduló után van vége az asszociálgatásnak, és a szabálykönyv jól megmondja a pontszámuk alapján, hogy mennyire voltak sikeresek.

A Kulcskérdés egy nagyon érdekes működéssel bíró asszociációs játék. Ügyesen kell bánjunk a képkártyáinkkal, hiszen könnyedén kifuthatunk belőlük, aztán nem lesz mivel pontot szerezni.

A játék megfelelően ösztönöz arra, hogy minél jobb utalásokat adjunk a többieknek, hiszen rengeteg pontot bukhatunk egy rossz jellemzéssel. A szavazásfázisban elég kaotikussá tud válni a nézelődés, főleg sok játékos esetén, de ez nem olyan nagy probléma, hiszen lesznek olyan rejtvények, melyekkel rengeteg időt eltöltünk, mire tippelünk egyet.

A mély karakter- és személyismeret valóban nem fontos, hiszen nagy valószínűséggel a többiek sem fogják túl mély titkait ismerni a karakterkártyákon található személyeknek, szóval kár erre alapozni. Egyszerű módon kell megfognunk a főbb jellemvonásaikat, tevékenységeiket, és ponteső lesz a jutalmunk. Természetesen előfordul, hogy vagy túl hasonló személyek kerülnek a tábla mellé, vagy nem lesz használható képkártyánk. Ezekre az esetekre a legjobb tanácsom: YOLO.

A színvilág nagyon megnyerő, felhívja magára a figyelmet. A doboz tömege elég komoly a méretéhez és a játék működéséhez képest, dehát a széfek ugye nem pehelysúlyú dolgok.

Az alkatrészek minősége, valamint kivitelezése már hagy némi kívánnivalót maga után. Már az első dobozbontásnál sejteni lehetett, hogy idő kérdése, és itt valami el fog pusztulni. Az egyik széf alján a képkártyatartó ragasztása kicsit elengedett, valamint egy másik széf oldalánál vált szét a színes papír és a karton. Alaposabban megnézve a kartonok ragasztása nem tűnik túlságosan masszívnak. Persze az eddigi hibák mind könnyedén orvosolhatóak, de valljuk be őszintén, az ilyen dolgok bosszantóak tudnak lenni.

Mindezek ellenére ezen alkatrészek ötletessége és praktikussága megkérdőjelezhetetlen. A kulcsbedugdosós, mágneses ajtós megoldás szuper dolog.

Aki egy ötletes, jól kiegyensúlyozott asszociációs játékra vágyik, annak merem ajánlani a Kulcskérdést. Műveltségi, de tulajdonképpen mégsem az, az alkatrészek pedig nagyon jól használhatóvá teszik.