• Ismertető
• 2021.07.10. 09:00:00

Metro X – A taktikai döntések sínpompás játéka

Óriási népszerűségnek örvendenek manapság a roll&write (dobj és írj), illetve a flip&write (fordíts és írj) játékok, ami nem csoda, hiszen jobbnál jobb címek gazdagítják a kategória sorait, elég csak a Kartográfusokra, vagy a Köszöntünk álmaid városában!-ra gondolni. A Metro X ugyan nem kapott akkora hírverést, mint sztárságban fürdőző testvérei, de aki csak egy kicsit is szereti eme játéktípust, semmiképp se hagyja ki.

Mégpedig azért, mert minden olyan tulajdonságot felmutat, ami egy könnyű és gyors, mégis gondolkodós játékhoz szükséges. A Metro X témája dióhéjban annyi, hogy a játékosok egy metróhálózatot igyekeznek bejárni széltében-hosszában, hogy a legügyesebb útvonalat választó játékos zsebelhesse be a legtöbb pontot. Ehhez nem is kell más, mint egy pofás kis térkép, egy lemosható filctoll, egy kártyapakli és icipici szerencse.

A Metro X-et egy doboznyi játékkal egyszerre hatan játszhatják, viszont mivel szimultán zajlik benne minden, több példány megléte esetén csak az adott helységben egyszerre elférni képes emberek száma szab határt, digitális segédeszközzel meg még az sem. A játékmenet rém egyszerű: minden körben felfordítunk egy lapot a pakli tetejéről, majd a lapon látható számot vagy jelet beírjuk a táblánk megfelelő részébe (innen a flip&write elnevezés).

A megfelelő rész pedig nem más, mint egy tetszőleges metrókocsi ablaka, majd ugyanezen kocsi útvonalán az első szabad rubrikától kezdve annyit ikszelünk be, amennyit a szám mutat. Egyrészt azért nehéz elérni az út végére, mert kevés ablak áll rendelkezésre, másrészt mert a metróvonalak elég udvariatlan módon keresztül-kasul keresztezik egymást, márpedig ha olyan állomást ikszelnénk, amit már korábban bejelöltünk, ott meg kell állnunk, és buktuk a fennmaradó ikszeket. Az "Ugord át" lapok ezt az akadályt segítenek legyőzni, de ezekből elég kevés van. Szóval gondolkodni kell alaposan, hogy mit és hová rajzolunk, ez adja játék szépségét.

A Metro X-ben a játékosok a saját metróhálózatukon ügyeskednek, vagyis a másik ember játékába nincs beleszólásuk, de nehogy azt higgyük, hogy ettől még nincs kompetíció a játékban, sőt. Mindenki azért versenyzik, hogy elsőként teljesítse a több pontot érő útvonalakat, ráadásul mivel mindenkinek ugyanazt a számot vagy jelet kell beírnia, pusztán a megérzésen, az előrelátáson és az ügyes számolgatáson múlik, hogy ki mennyire tudja éppen kihasználni az adott kártyát. Nagyon jó fokmérő, mert mindenkinek ugyanabból kell dolgoznia.

Nyilván a szerencsén is múlik, hogy a soron következő lap kinek kedvez jobban. A játék elején még aligha tudatos döntés, hogy mit hová ikszel az ember, viszont ahogy telnek be az állomások karikái, úgy kezd el egyre izgalmasabb lenni, hogy mikor jön fel olyan lap, amely egyiknek jó, másiknak rossz. Ha meg bedől az egész, akkor sincs baj, nagyjából húsz perc a Metro X játékideje, néha annyi sem – minden azon múlik, ki mennyit agyal. Pontokat a befejezett útvonalak és az átszállás kártyák ügyes kihasználása ad, amiből le kell vonni egy pontértéket az üresen hagyott mezők után. Akinek a legtöbb pontja van, az nyert.

Erre mondják, hogy félelmetesen egyszerű - még könnyebb is elmagyarázni, mint a hasonló tematikájú Vasút vonalat, pedig aztán az is a villámgyors játékok élmezőnyét gyarapítja. A tartozékok strapabírók, a táblák kellőképp vastagok, a filcek jól fognak és könnyedén letörölhetők, és mindez egy rendkívül baráti árcédulával ellátva (4.700 forint környékén mozog mostanában az ára). Iskolás gyerekekkel is hamar megtanítható, négyféle lapot kell csak megjegyezni, aztán mehet is az ikszelés, mint a totózóban. Pörgős, agyalós, konfrontációmentes – ideális családi móka, illetve fel- vagy levezető filler.