Támogasd a Tarsasjatekok.com-ot a Patreonon! Támogatom!

Vadnyugati legendák - Legendás párbajhősök és megfigyelésük

Minden nemzetnek megvan a saját mitológiája, eredettörténete, amely az identitását adja és amelyből levezeti a saját karakterét. Ezek a történetek általában az adott nép kialakulásának korára nyúlnak vissza, elég csak a Nibelung-énekre, vagy a Csodaszarvasra gondolnunk.

"Amikor lőni kell, akkor lőj, ne dumálj!"

Egy alig több, mint kétszáz éves nemzet esetében ezek a legendák nem burkolózhatnak a múlt ködébe, és mivel viszonylag jól dokumentált korszakról beszélünk, a legendákat nem a fantázia színezi ki, csak a történetek értelmezése, tálalása. A vadnyugat és annak legendás történetei legalább annyira az alapját képezik az amerikai identitásnak, mint az Alapító Atyák eszméi és a Függetlenségi Háború. A nyugatra törő pionírok, majd a nyomukban érkező szerencsevadászok karaktere alapozta meg azt, amit ma amerikai vállalkozó szellemnek nevezünk.

A vadnyugat ugyanakkor durva hely is volt, nem a vasalt inges, gáncs nélküli lovagok és ellenfeleik színpadias pozőrködése, ahogy a korai ponyvák és a John Wayne-féle western filmek ábrázolták, hanem legalább annyira mocskos, mint amit Sergio Leone filmjeiben látunk, és legalább annyira kisstílű és letaglózó, mint amit Nincs bocsánat és a Jesse James meggyilkolásában... vagy akár a Deadwoodban. Nem véletlenül jövök a filmekkel, a vadnyugat legendái sohasem könyvtárban porosodó mitológiakönyvekkel jutottak el az emberekhez, hanem filléres ponyvákkal és később a mozival.

"Szerintem te csaltál!"

A Vadnyugati legendák ebbe a civilizáció határán álló félsivatagos környezetbe repít minket, ahol a törvényt (és a bűnt is) csak a gyorsabb golyó érvényesíti. Hőseink korántsem makulátlanok, tehát a játék nem az idealizált, hanem a realistább megközelítést alkalmazza, a mítoszt pedig a legendagyártó ponyvaírókra bízza, ezért is találó hogy a játékosok legendapontokért küzdenek. 

Határvidéki kisvárosok, kanyonok, sziklás fennsíkok, banditatáborok, tanyák, aranymosóhelyek és persze a végtelen pusztaság, a port felverő lovasokkal és ördögszekerekkel. A civilizáció viszont már ott kopogtat az ajtón, hiszen a környéken megjelent a vasút.

A játék színterét két képzeletbeli kisváros és környezetük adja, de a megszemélyesíthető karakterek bizony nagyon is valósak, mind a vadnyugat hőskorában élt híresség. A politikai korrektség jegyében választható női, afroamerikai és indián karakter is. A felhozatal tekintetében nem fukarkodtak a készítők, egy tucatból választhatunk. Wyatt Earp, Wild Bill Hickok, Calamity Jane, Doc Holliday, hogy csak azokat említsem akik valószínűleg ismerték is egymást. 

"Te azt hiszed, jobb vagy nálam. Ahonnan mi jöttünk, ott ha valaki nem akart éhen halni, vagy pap lett, vagy útonálló. Te a te utadat választottad, én az enyémet. Az enyém volt a nehezebb."

A Vadnyugati legendák úgynevezett sandbox játék, azaz a játékosoknak számos lehetősége van megnyerni. Lehetnek aranyásók, cowboyok, marhatolvajok, fosztogatók, párbajhősök, szerencsejátékosok, bankrablók, marshallok vagy akár mindezek egymás után, egy játék alatt. Előfordul, hogy valaki törvényen kívüliként kezd, mossa az aranyat a patakban, a szerzeményéből felszereli magát a vegyesboltban, majd ha már úgyis a városban van, kifosztja a bankot, és egy arra járó másik játékos karakterét. Ekkor fut bele a sheriffbe, de ezúttal alulmarad. Némi börtön és jószágvesztés után törvényes útra tér és segít felszámolni a környékbeli banditafészkeket, majd cowboynak áll. De ez azért távol áll az eddigi életétől, ezért beszáll egy nagy pókerpartiba, amit megnyer, az így szerzett pénzből pedig megtartja az évtized tivornyáját. Tehát az alkalom szüli a jellemet. Mire idáig jut, már jó eséllyel véget is ér a játék, hiszen többé-kevésbé minden siker táplálja a “hősök” legendáját.

Apropó jellem. Na ilyen nincs a játékban. Sávok vannak, amelyek egyrészt a játékosok hírnevét (vagy hírhedtségét) mutatják (Legenda pontok), másrészt a törvényes vagy törvénytelen oldal melletti elkötelezettségüket. Ez utóbbiakat a marshall- és körözéspontok jelzik. Gondolom nyilvánvaló, hogy egyszerre mindkettő nem lehet egy játékosnak, de egy játékon belül állhat egyszer az egyik, máskor a másik oldalon. Ezek eltérően is jutalmaznak, mint ahogy a megfelelő sávokról leolvasható. A törvényes oldalról a bűn útjára lépni egy akcióval is lehetséges, viszont visszafelé ennek sokkal nagyobb ára van.

"Az a kép nagyon poros."

Bár a játékosok döntése határozza meg az útjukat, mégis a választott karakter ad bizonyos keretet az induláshoz. A karakterkártyák egyik oldalán rövid történeti összefoglaló és a kezdő felszerelés szerepel, míg a másikon a karakter képe és speciális képessége, amely az ötödik legendapont elérésétől használható. A karakterkártyát és a sebesülésjelzőt is a játékostáblára kell rakni. 

Mire menne egy vadnyugati kalandor megfelelő felszerelés nélkül? Lehet fegyverük, hátasuk (egyszerre egy-egy aktív), és legfeljebb három egyéb felszerelésük. Szerezhetők fejlesztett fegyverek és hátasok is, ezeknek saját nevük is van. Az egyéb használati tárgyak, mint pl. a whisky, térkép, vagy kalap szintén extra előnyhöz juttatják a használójukat. Ezeken kívül a játékostáblán tárolható legfeljebb négy aranyrög és maximum százhúsz dollár és mindkét tanyáról egy-egy csorda. Célkártya játékváltozatban a játékostábla másik oldalát kell használni, ahol megszerzett legendajelzőknek is van helyük, ezekhez a titkos és karakterspecifikus célok teljesítésével lehet hozzájutni.

"Az együttműködésünknek vége. Nem, nem. Nem érted? Neked a kötelet hagyom. Én megtartom a pénzt, te megtarthatod a kötelet."

A Vadnyugati legendákban központi szerepet kap egy speciális pakli pókerkártya. Ez egyrészt egy szabványos ötvenkét lapos pókerpakli, másrészt minden lapon van egy akció, egy reakció vagy egy bónusz. Ezekről később ejtünk szót. Minden esetben, amikor a játékos egy kihívás előtt áll, a kezében levő pókerkártyák közül kell egyet választania, és annak számértékét tudja felhasználni a kihívás teljesítéséhez.

A játék folyamatos, tehát nincsenek fordulók. A játékosok a körükben először bevételhez jutnak (pénz és/vagy pókerkártyák), majd kiválasztják az aktuális fegyverüket, hátasukat. Ezután következik az akciófázis, melyben három akciót hajthatnak végre.

Egy akció lehet:

  • Mozgás: alapból két mezőnyit lehet haladni, de a hátas ezt növeli.
  • Egy pókerkártya akciója: a kártyát ilyenkor ki kell játszani.
  • Egy helyszín akciója: a játékosok a térképen lévő helyszínnel egy mezőn állva, vagy a több mező határán álló helyszín mellett állva használhatják.
  • Harc egy másik játékossal: Ez a lehet párbaj legendapontokért, rablás vagyonért vagy marshallként a körözés alatt álló játékos letartóztatása, marshallpontért. A harcok során a játékosok a pókerkártyájuk számértékén, bónuszán kívül a tárgyaik bónuszát, saját képességeiket, és reakcióként kijátszott ráadás kártyákat használhatnak.

"- Ha van benned egy kis whisky, kevésbé fogod érezni a golyót a hasadban. - Aha.. Adj az úrnak egy dupla whiskyt, akkor semmit sem fog érezni "

A játéktérkép mezőkre oszlik, és egyes mezőkön vagy azok határán a klasszikus vadnyugati helyszínek fordulhatnak elő. Ezek -  a részletes ismertetésük mellőzése nélkül - a következők:

  • Szalon: itt egymás vagy a bank ellen lehet pókert játszani, pénzért és legendapontért.
  • Tanya: csordát lehet szerezni, Illetve leadni, ha az a másik tanyáról származik. Az átbillogozás után némi jutalom és körözéspont jár.
  • Vasútállomás: leszállítható egy vagy több csorda, némi jutalomért és marshallpontért.
  • Vegyesbolt: a kínálatból vehető és fejleszthető tetszőleges számú felszerelés és hátas.
  • Kabaré: tivornyát lehet tartani legendapontokért.
  • Bank: letétbe lehet adni aranyrögöt pénzért és legendapontokért, de akár rablásra is van lehetőség, pénzért és sok-sok körözéspontért. Ekkor bizony az őrrel is meg kell küzdeni.
  • Orvosi rendelő: pénzért lehet gyógyulni és pókerkártyákat szerezni.
  • Bánya: aranyat lehet mosni/bányászni
  • Banditatábor: ha éppen van ott bandita, meg lehet velük küzdeni marshall- vagy legendapontért.
  • Bármelyik helyszín (kivéve a táborokat): be lehet állni mosogatni 10 dollárért.

A játékban mindig elérhető két történetkártya. Ha az azokon lévő feltételt teljesítette a megfelelő számú játékos, akkor megfordulnak és aktiválódik történetük és a hatásuk. Ez egyrészt lehet valami minijáték és/vagy jutalom/bünetés a résztvevőknek, másrészt banditák rakhatók az üres banditatáborokra, harmadrészt a táblán lévő seriff is mozgatható, és ha pont egy körözés alatt álló személyt kap el, akkor megpróbálja letartóztatni. A banditákkal, őrrel vagy sheriffel való harchoz egy speciális paklit használ, az őket aktuálisan irányító játékos. A történetkártyák teljesülésük után kikerülnek a játékból, és helyükre új történet kerül. Ezek a történetek üde színfoltját képezik a játéknak és remek hangulati elemek is.

"Megfőzted a kávét?"

A befejezéshez el kell érni tizenöt-húsz-huszonöt legendapontot, ezután a záró forduló, végül a pontozás következik. További legendapont jár a fejlesztett fegyverekért és hátasokért, a megmaradt pénzért, a körözés- vagy marshallsávon elért helyért és opcionálisan a teljesített célokért kapott legendajelzőkért. A sérülések mínusz pontot érnek. Az összesítés után a legtöbb legendapontot összeszedő játékos lesz a leglegendásabb legenda a vadnyugaton.

Nagyon tetszett ebben a játékban, hogy a játékosok döntései milyen szervesen hatnak más játékosok lehetőségeire. Ha valaki aranyásónak áll, kell, hogy valaki más kirabolja, mert különben előbb utóbb nyer. Ha valaki túl sokat rabol, el kell, hogy fogják, különben nyer. 

Ha túl sok törvényen kívüli van, a marshallnak könnyű a dolga és viszont, ha túl sok a marshall, akkor nem terem nekik babér. Folyamatosan figyelni kell a lehetőségeket és adaptálódni, ez a játék nehézsége és egyben szépsége is. A másik a hangulat. A készítők tökéletes atmoszférát teremtettek a vadnyugati élményhez. Persze ehhez nem árt, ha amúgy is szeretitek a műfajt.

A valaha volt legjobb westernfilmes idézettel zárom az ismertetőmet (a háttérben természetesen Morricone zenéje szól):

"Kétféle ember létezik a világon, barátom: vannak, akiknek meg van töltve a fegyverük, és vannak, akik ásnak. Te ásol."

A(z) Vadnyugati legendák társasjátékot a Gémklub biztosította számunkra!

Keresd fel a boltot és tekintsd meg a teljes kínálatot!


BOLT FELKERESÉSE
írta -- Kanalasgém

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

13Ápr

Színtahal - Tarka halkirakó

Ismertető | 2024.04.13. 14:00:00

Színpompás csápkirakó verseny már 4 éves kortól

01Ápr

Marvel United - Szuperhősök, munkára!

Ismertető | 2024.04.01. 14:00:00

Bújj kedvenc Marvel hőseid bőrébe, és állítsd meg a főgonoszt!


Népszerű

Friss

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • Vadnyugati legendák